Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-03 / 260. szám

1994. november 3., csütörtök HÁTTÉR Kelei-Magyarország 3 Határtalan harcok, üzelmek Kevés az ember, mert kevés a pénz, de sok a csempész, mert nagy úr a hiány Kovács Bertalan felvétele ni WÍr Mozgás­szabadság Nyíregyháza, Debrecen (KM — K. D.) — Egyesek már a munkalassításon, illetve azon gondolkodnak: nem vállalják a túlórát. Igaz, a tettek mezejére ebből a szempontból még nem lép­tek a vám- és pénzügyőrök. De a szükségesnél jóval ke­vesebben vannak, nem győ­zik a túlórát, nem tudják ki­venni szabadságukat — fel­adat viszont bőven jut ne­kik. Röviden így lehetne jellemez­ni a Vám- és Pénzügyőrség Hajdú-Biharés Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Parancs­nokságának gondjait. A na­pokban persze nemcsak eze­ket, de az eredményeket is összegezték a sajtó képviselői előtt. Létszámgondok Csíkos Endre alezredes, me­gyei parancsnok szavaiban gyakran csengtek vissza a munkakörülmények. A lét­számról szólva elmondta: a jövedéki törvénnyel összefüg­gő pluszfeladatokra kaptak ugyan néhány státust, de míg az álláshelyeket megpályáztat­ták, az új munkatársakat ki­képzik, addig a meglévőkre hárul jóval nagyobb teher. Rá­adásul az állomány zöme alig két éve tevékenykedik vám- és pénzügyőrként, jórészük még iskolába jár, így nem rendel­keznek kellő tapasztalattal, ru­tinnal, ami szintén nehezíti a feladatok ellátását. Arról nem beszélve, hogy a határvámhi­vataloknál háromszor ennyi emberre lenne szükség. Nyilván az sem elhanyagol­ható tényező, hogy nincsenek túlfizetve a dolgozók, az átlag alapilletmény bruttó 25 ezer forint, több mint harmaduké még a 20 ezret sem éri el. Nem elsősorban a korrupció miatt jelent ez gondot, inkább a megélhetésben hátráltatja őket. S ha figyelembe vesszük, Elkobzott áruk Záhonyban hogy több tíz- illetve százmil­liós hasznos bevételt hoznak az államnak, akkor különösen érthetetlen ez az alacsony bér. Napjaink üzlete Tevékenységük során a vám- és pénzügyőrök számos érdekes tapasztalatot szerez­nek. A jelek szerint indokolt volt lépni a háztartási tüzelőo­laj (HTO) ügyében. Az elmúlt idényben több mint 41 millió liter tüzelőolajra szóló utal­ványt adtak ki az igénylőknek, s érdekes módon csak 70 szá­zalékát váltották ki. Talán az sem véletlen, hogy mindkét megyében jelentősen nőtt a gázolaj eladása, ezzel szem­ben csökkent a HTO-é. Ez az adat tükröz valamit, ha az au­tózásra gondolunk... Az üzem­anyag- és HTO-kutak ellen­őrzése során sok hamis utal­ványt fedeztek fel: a jelek sze­rint figyelmetlenek voltak a kezelők, vagy „megvezették” őket. Trükkösek az emberek. Ha a HTO-igényeket vizsgáljuk, s ezeket visszaszorozzuk a laká­sokra, akkor bizonyos igény­lők — a szegénynek vélt tér­ségekben is — 5-6 méter bel­magasságú, 150-200 négyzet- méteres lakásokban lakhatná­nak... A szabolcsi emberek „gazdagságát” persze nem­csak ezek a nagy házak bizo­nyítják. Mert talán nincs olyan térsége hazánknak, ahol annyi nagy Volvo, Audi, Mercedes és hasonló méretű autó lenne, 100-160 literes üzemanyag- tartályokkal. (Az életkoruk persze más kérdés...) Mivel a tankban lévő üzemanyag után nem kell adózni, megindul a konvoj az ukrán oldalról, s el­távozik Szerbia felé. Napjaink egyik nagy hasznot hozó üz­lete ez. Persze nemcsak a HTO tar­tozik a jövedéki törvény ha­tálya alá, hanem a dohány és a szesz is — e területen is bőven akad ellenőrizni való. Nagy- kereskedések, pálinkafőzdék, telepek — sok van belőlük. Rábukkantak néhány illegális italgyártó üzemre, szesz, ha­mis címke és zárjegy jelentős mennyiségben szerepelt a le­foglalt áruk listáján. Az akciók, ellenőrzések so­rán több mint 27 millió szál ci­garettát foglaltak le, a pá­linkáról, tisztaszeszről, kávé­ról nem beszélve. Több mint 174 millió forint jövedéki bír­ságot szabtak ki, 78 büntető- eljárás indult, csak az olaj­ügyekben 400 millió forint az elkövetési érték! Raktárhiány Nagy terhet jelent a vám- és pénzügyőrség megyei pa­rancsnokságának a lefoglalt áruk tárolása, lassan már a vámhivatalok folyosóit is rak­tárként kell használni. Zá­honynál például a múltkoriban egy busznyi ruhaneműt foglal­tak le. S ezt csupán egy tétel­nek vehetjük... Tennivaló van bőven, csem­pészésre, üzelmekre hajló vagy szoruló emberek is. Hogy végül ki kerül ki győz­tesen ebből a harcból, azt ne­héz megmondani. Réti János márpedig az a dön­tés, amely szerint 900 • • • kilométer vasútvon­alat megszüntetnének, de legalábbis előmozdítanák megszűnésüket, belátható időn belül nem születik meg! Mert ez nem gazdasági, ha­nem politikai döntés lenne, aminek következményeit nem vállalhatja fel a kor­mány. De továbbmegyek: egy ilyen döntést Európában egyetlen, a mi szociállibe- rális koalíciónknál kipró- báltabb és strapabíróbb együttműködés sem merne meghozni, hiszen ezzel em­bertömegek mozgásszabad­ságát korlátozná. Mert ha ránézünk a ter­vezet alapján készült térké­pekre, vázlatrajzokra, ak­kor világosan látható, hogy egész tájegységek marad­nának működő vasútvonal nélkül, ami egyet jelentene annak a vidéknek neofeu- dalizálódásával. Az új év­ezred küszöbén! Igen, tud­juk, hogy lehet országúira, autóbuszra terelni forgal­mat, meg helyi érdekű vasu­tat is alapíthatnak az érin­tett önkormányzatok, csak­hogy az a közlekedés már nem ez a közlekedés lenne. A vasút jelentősége túl­mutat önmagán. Eszmei tartalma van. Mondhatni, az utazás, az útrakelés szimbóluma. Egy tenger nélküli, normális úthálózat nélküli országban különö­sen. Legyen tehát bármi­lyen, lehetőségek megteste­sítője. Nem gondolhatják komolyan, hogy az ország nyugati felén alig érintene vonalat az átalakítás első üteme, keleti felén viszont annál inkább. Köztük egy Románia felé vezetőt. A kapcsolatok reménybeli ja­vítása idején. Erről jut eszembe: az Or­szágházban maximális je­lenlét esetén is legfeljebb háromszáz-egynehány kép­viselőnek kell elférni. Eny- nyien egy mozi nézőterén is elférnének. Mégsem szá­molgatják a parlament épü­letének kihasználtsági mu­tatóit. ' Egyházi iskolák találkozója Mindennapi sokkoló — magyar módra Ferter János rajza Nyíregyháza (KM) — Név­adóját ünnepli november 5-én a Nyíregyházi Szent Imre Ka­tolikus Gimnázium és Kollé­gium. Az ünnepség célja a gyerekekkel megismertetni a vitéz, az ifjú, a tiszta, a hős, a bátor Szent Imre személyét, személyiségét, aki fogadalmát minden körülmények között megtartotta, aki meghallotta Isten hívó szavát és egész éle­tében hűségesen követte az ő hivatását. Vidám program is része az ünnepségnek, újdonsága pe­dig, hogy összekapcsolták a Keresztény Ifjúsági Napok programjával, amelynek meg­rendezésére több helyi társa­dalmi szervezet kérte fel az in­tézményt. A Keresztény Ifjú­sági Napok rendezvénysoro­zata azért is fontos, mert kü­lönböző felekezetű iskolák ta­nulói megismerhetik egymást, betekintést nyerhetnek egy­más iskoláinak életébe, szelle­miségébe, lelkiségébe, jobban megismerik a sajátos helyi ér­tékeket. A Szent Imre-nap ki­választása is ezt szolgálta, hogy az itteni hagyományokat, gyökereket megismerhessék az egyházi iskolák diákjai. A vendégek között a Hajdú­dorogi Görögkatolikus Gim­názium és Szakközépiskola, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium, a Svetits Kato­likus Elemi Iskola Gimnázium és Diákotthon, valamint a Szent László Egyházi Gimná­zium és Szakközépiskola di­ákjai lesznek. A Debreceni Református Gimnázium és Kollégium megfigyelőkkel képviselteti magát. Z oltán híres volt kiváló étvágyáról, ami meg is látszott rajta. Tíz év alatt vagy húsz kilót hízott, és hiába mondták neki, ez már nem egészséges, ő elintézte azzal, ez alkati kérdés, így nem sokat tehet ellene. Meg kell hagyni, a kísértés is nagy volt, mert az asszony igazán jól főzött. Legérzékenyebb pontján, a gyomrán érte sosrscsapás Zoltánt. Először csak puffa­dást érzett, aztán fájdalmat is. Később egyre súlyosbod­tak a panaszai, ám hallani sem akart arról, hogy orvos­hoz menjen. Egyszer aztán engedett az asszony unszolá­sának és félénken bekopogta­tott a rendelőbe. A doktor fej­csóválva vizsgálgatta, küldte ide, küldte oda, végül bekö­vetkezett amitől a legjobban Szigorú diéta félt, szigorú diétára fogták, és még azt is kijelentették, hogy sürgősen le kell fogynia. Felesége azonnal áttért a reformkonyhára, a húst és a zsírt száműzte az étrendből, mely jobbára párolt zöldség­ből és salátaféleségekből állt. O maga is ezeket fo­gyasztotta, mert bár egyszer sem tudott igazán jóllakni, úgy érezte, ennyi áldozatot igazán meghozhat a férjéért. Teltek a hetek, a hónapok, az asszony lefogyott, ám Zol­tán rendületlenül hízott to­vább, és állapota is rosszab­bodott. Újabb és újabb orvo­sokhoz fordultak, akik hüm- mögve vakargatták a fejüket, szintén diétát ajánlottak és néha felírtak egy-egy gyógy­szert. Am ezek sem segítettek, a beteg legtöbbször az ágyat nyomta. Leginkább csak ak­kor kelt fel, amikor a felesége nem volt otthon, mondván, ha jön valaki, ilyenkor még ajtót nyitni sincs kinek. Már­pedig az asszony elég sok­szor volt házon kívül, gyógy­növényeket gyűjtött, termé­szetgyógyászokkal tárgyalt, sőt felkereste a szomszéd fa­luban élő látnokot is, aki a csillagok állásából megálla­pította, hogy Zoltánnak mell- hártyagyulladása van. Egy napon aztán a végső­kig elcsigázott asszony már felhagyott minden reménnyel és, hogy fájó gondolatait el­hessegesse, bement a kamrá­ba takarítani egy kicsit. El­határozta, hogy előkeresi és elajándékozza a disznózsírt és szalonnát, melyet koráb­ban jól elrejtett, nehogy élete párja esetleg kísértésbe es­sen. Ám döbbenten tapasz­talta, hogy a zsírnak több mint a fele hiányzik, és a vas­tag oldalszalonnából is alig tenyérnyi maradt. ktelen harag fogta el, i-j felkapott egy hatal- J-J más merítőkanalat, berohant a szobába és úgy elagyabugyálta élete párját, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Zoltán majd’ egy hónapig nyomta itt az ágyat, a kórházi koszttól makkegész­séges lett és karcsú. A felesége azóta sincs vele beszélő viszonyban. Bezárt az iskola Balogh Géza A z elmúlt években iga­zán megedződhet­tünk már, ám vannak hírek, melyek hallatán el­szorul az ember torka. Mint például akkor, amikor azt ol­vassa, hogy a Somogy me­gyei Zics képviselete úgy döntött, január elsejétől át­menetileg bezárja az iskolát, mert elfogyott a pénze, nincs miből finanszíroznia a két­százéves intézményt, a tanu­lók pedig járhatnak át egy másik községbe. Reggel, es­te buszozhatnak kis és nagy diákok egyaránt. Valamikor régen, tíz esz­tendeje is van már talán, hogy arra barangoltam. Mindmáig az volt az első, s egyben utolsó utam is azon a tájon, s kezdettől fogva úgy tekintettem rá, mint va­lami testvérvidékre. A sze­líd, erdőkkel, szőlővel be­nőtt domboldalak, a kopár legelők, s az apró, tisztes szegénységgel megáldott falvak, az ott élő emberek, az életkörülmények a mi Nyírségünket idézték, mint­ha csak otthon kószáltam volna. Talán ezért is ütött szíven a hír, hiszen tudom, bár­mennyire is közel a Bala­ton, a somogyi falvak jó ré­szének majdnem olyan sa­nyarú a sorsa, mint a mi szabolcsi kisközségeinknek. Zicsen is alig több mint százan élnek, s az alsó ta­gozatos iskolások az óvodá­sokkal sincsenek többen, mint harmincán. Valóban kisközségről van szó, de mégis emberekről. Tudom én persze, hogy a három-négy fős osztályok működtetése gazdasági szempontokból nem igazán ésszerű, hiszen úgyanúgy kell fűteni, világítani, a ta­nárt, a pedellust fizetni, mintha igazi, nagy iskola lenne, de szabad-e gazda­sági szempontok miatt bün­tetni a nyolc-tíz éves gyer­meket? Hihetetlen, hogy nem lehet előteremteni azt a hiányzó kétmillió forin­tot. Bármennyire is mond­ják, hogy szegény az or­szág, ennyire azért mégsem lehet. Kommentár

Next

/
Oldalképek
Tartalom