Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-19 / 274. szám
1994■ NOVEMBER 19„ SZOMBAT Rock and roll, mint életforma Magvas gondolatok, élvezetes zenei forma • Szelep a társadalomban Gyüre Agnes Az 1980-tól kezdődő évtizedben létezett Magyarországon egy fiatal értelmiségiek által életre hívott alternatív zenei mozgalom, amely afféle szelepként működött a társadalomban, mert más művészeti ágaknál nyíltabban beszélt a szabadság hiányáról. Ezenkívül a társas kapcsolatoknak — leginkább a szerelemnek — olyan dimenzióit mutatta meg, amelyekről azelőtt nem szóltak dalok. Az idetartozó zenekarok, például az URH, a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Sziámi, a Kampec Dolores, magvas gondolatokat tudtak élvezetes zenei formába, rock and rollba csomagolni. Bár a szakmán kívül, működési engedély nélkül dolgoztak, jelentőségük és tömeghatásuk csak ma mérhető fel igazán. A mozgalom egyik vezérének mindenképpen Müller Péter Iván nevezhető, aki a rendszer- váltás után, immár megváltozott körülmények között is énekes maradt, s a Sziámi együttes frontembereként a közeli napokban lépett fel Nyíregyházán. Vele beszélgettünk, többek között arról, fakulnak-e a mítoszok. □ Négy diplomát szerezett eddig. Bölcsész, filmrendező, rádiós műsorvezető-szerkesztő és artistaiskolát végzett bohóc. Az éneklésről viszont nincs papírja. Mégis ebben a szerepedben tölti el a legtöbb időt. Miért? — Én világegyetemistának tekintem magam. Valóban nem tanultam zenét. Kottát olvasni sem tudok. De nem is szeretnék ilyen irányú stúdiumokat folytatni, mert úgy érzem, ha alaposan áttanulmányoznám, valahogy kívülkerülnék rajta, és én benne érzem jól magam. □ Azt hiszem, a hazai alternatív zene hőskora elmúlt. Sok egykori „harcostársa” mondott búcsút a klubok, művelődési házak vagy éppen csarnokok deszkáinak. Most „kizárólag” főiskolai tanárok, szociológusok, újságírók, filmrendezők. Nem fél a saját legendáját rombolni azzal, hogy maradt? — Maradtam, de nem ugyanazoknak zenélek és nem ugyanarról, mint a nyolcvanas években. Kedvenc pszichológusom, Thomas Szász írja Az elmebetegség mítosza című könyvében, hogy elmebajosnak az mondható, aki egy új játszmát az előzőnek a szabályai szerint akar lejátszani. Én ma a jelen fiataljaihoz akarok utat találni. A középiskolásokhoz, és a hozzám hasonló világegyetemistákhoz. Az érdekel, képes vagyok-e még megfogalmazni, mi lóg a levegőben, mi a kor problémája. □ Édesapja révén, aki ismert író és dramaturg, kezdettől fogva élhetett volna elit művészvilágban. Ön azonban peremhelyzetű értelmiségiekhez csapódott. Mi motiválta a választásban? — Mielőtt a kérdés lényegére térnék, két dolgot tisztáznék. Müller Péter, a Részeg A „világegyetemista” józanok, a Szomorú vasárnap, a Kard és kereszt, a Lomb és gyökér szerzője nem vér szerinti apám. Tizenhat éves koromban fogadott magához. Viselem a nevét — a Sziámi vagy az Iván hozzátoldásával — mert többet köszönhetek neki, mint a valódi atyámnak. Másrészt: saját magam révén is bekerülhettem volna az elit művészvilágba. Vizsgafilmem, az Ex-kódex elkészítésekor az egyik legtehetségesebb pályakezdőnek számítottam. De nem érdekel az a társasági élet, aminek részese lehettem volna. Amerikai lélekbúvárok már kísérletekkel bizonyították, hogy legfeljebb hét ember képes igazán, mélyen egymásra figyelni. Engem a spirituális lét érdekel, az a csoda, hogy reggel egy mondatra ébredek, amihez a barátom dallamot talál. □ Egyszer azt nyilatkozta, hogy Magyar- országon nincsenek hagyományai a rock and rollnak, s önök nemcsak a zenéjükkel szeretnék demonstrálni azt, hanem az életmódjukkal is. Mit jelent a rock and roll életforma? Hogy szabadok? — Igen. S képesek vagyunk mindig újrakezdeni. Meg tudunk válni valamitől, ami túlságosan hozzánkragadt vagy túlságosan tetszetőssé vált. □ A nyáron nem először szervezte meg a diákszigetet. Ifjúsági műsora is van a rádióban. Célja-e, hogy egy szívdobbanású, egymást félszavakból értő nemzedéket kovácsoljon össze? Németh László óta nem Ön lenne az első, aki organizátori feladatokat is próbál ellátni. — Azzal is megelégednék, ha ebben az egymás eltaposására inspiráló világban megtanulnák a táborlakók és rádióhallgatók a toleranciát és a másság tiszteletét. Itt mondom el, hogy jövőre valószínűleg nem lesz diáksziget, mert az ideit 17,5 millió forintos hiánnyal zártuk, és csődbe mentünk. Ez egyben üzenet is azoknak, akik azt hiszik, hogy pénzt tettem zsebre ebből a vállalkozásból. □ Két éve, karácsonykor vetítette a tévé az Ön által rendezett és Demszky Gábor által írt Van-e élet a Földön? című opuszt. — Ez a bemutató nekem nem örömet, hanem szégyent hozott. A játékfilm 1980-ban készült. Akkor a pártközpont munkatársai felére csonkították és betiltották. Tizenkét év múlva ez az eltorzított alkotás került elő, amit én nem tudok vállalni. □ Akkor ugorjunk át a későbbi filmjeire! — Öt évet dolgozoztam Amsterdamban, például a Music Tv-nek. Itthon pedig nemrég írtam alá egy szerződést a Magic Média Filmstúdióval az Ők című film forgatókönyvéről. A történet egy fiúról és egy lányról szól, akik valaha szerelmesek voltak egymásba, de egy lélekvándorlás után testvérpárként találkoznak. □ Kicsit hasonlíthat Cocteau regényére, a Vásott kölykökre. De most inkább a színdarabjáról áruljon el valamit! — A címe: Mr. Pornowsky előkerül. Egy vak lány is játszik benne. Szeretném, ha előadnánk a nyíregyházi színházban is. Majd akkor feltétlenül nézzék meg! A szerző felvétele hogy már nagyon közel volt a nap, amikor az első gyermekünk a világra jött. Az egyáltalán nem lepett meg, hogy egy napon megjelent a gyárunkban és üzletünkben egy bizottság és közölték, hogy a nép tulajdonába veszik a jogos ingóságokat, én pedig, ha akarok, maradhatok alkalmazottként. Talán nem fogja elhinni senki, mégis így igaz, nem éreztem semmi rendkívülit, amikor államosították a gyárat, az üzletet. Kevesebb lesz a gondom, bajom. Valahogy így fogtam fel. Nem siránkoztam, nem panaszkodtam. Hát ilyen a világ, tudomásul vettem. A feleségem csodálkozott is a viselkedésemen, mert mintha valami viccet mesélnék, jól emlékszem, hangosan hahotázva számoltam be az államosításról. Nem tudom, a lelkiállapot milyen megnyilvánulása ez, talán sokkos állapotomnak köszönhetően, vagy talán így akartam csökkenteni a feleségem szemében a veszteséget, ami bennünket ért. Talán az is munkálhatott bennem, hogy igazában köny- nyen jött ez a vagyon, nem dolgoztam meg érte, ezért nem is fájt annyira az elvesztése. Nem tudom, most már utólag, öreg fejjel gondolkodom talán így róla. Kizsákmányoló, népnyúzó tőkés lettem, legalábbis az újságok szerint, bár nekem személy szerint ezt soha nem vágták a fejemhez. Ekkor már útban volt a harmadik gyerekünk, munka után kellett nézni. Nagy nehezen, mint volt gyáros, kaptam egy segédmunkási állást a csőszerelőknél, ahol aztán az évek során megszereztem a szakmunkás végzettséget, felnőtt fejjel, három- gyermekes családapaként. Bevallom egy kicsit élveztem ezt az új életet. Nem éltünk túl rózsásan, de nem is éheztünk. Jártam az országot a brigáddal, mindenütt rengeteg barátot szereztem. Nekem minden munkás a csőszerelőknél barátom volt, én meg nekik Imre bácsi. S teltek az évek, eleinte a gyerekeket nem vették fel az egyetemre, főiskolára, mert kísérte őket a jellemzés, osztályidegenek a szülei. Bár az apa munkás, ez is rajta volt a papíron. De az idő meghozta a változást, mind a három gyermekem diplomát szerzett, némelyik levelezőn, lakást vett, családot alapított. Én pedig művezetőként mentem nyugdíjba. Nemrég a gyerekek befizettek egy üdülésre. Ott ért egy csúnya inzultus. A szobatársammal, aki ittasan, hangoskodva járt haza valahonnan, összeszólalkoztunk. Azt kértem, hogy egy kicsit csendesebben nyissa, zárja már az ajtót, mert mindig felébreszt a legjobb álmomból. Mire ő a képembe vágta, hogy piszkos kommunista vagyok, aki még mindig azt hiszi, hogy kiváltságai vannak. Még ilyet életemben nem kaptam. Mérgemben, dacból, nem is tudom miért, azt válaszoltam, tudja mit, tényleg kommunista vagyok. De nagyon elment a kedvem, szedtem a sátorfám, négy nappal az üdülés letelte előtt hazautaztam. A gyerekek nem győztek csodálkozni. Aztán elmeséltem az epizódot. Megértem, hogy engem, a volt gyártulajdonost lekommunistáztak. Hát ezért kérdezem magamtól mostanában, ki is vagyok én. S nem találok más választ, mint azt: mi lennék, egy ember a tíz és fél millióból... MÚZSA Lelkek találkája Karádi Zsolt: Húsz év után Húsz év, barátom, ím, letelt, és pusztán, látod, erre telt. Ennyi maradt, vagy ennyi sem. így kellett lenni? Nem hiszem. Hol az a város, az a tér, hová a lélek hazatér, hol az a csöndes zug, ahol két jóbarát összehajol? Első szerelmed arca sár: testét a föld felitta már. Domboldalon a régi ház fölött a semmiség tanyáz. Eltűnt Tanár úr, víg öreg. Kamaszkorunk hogy elpereg! Hogy elfoszlik, hogy szétszakad, és semmi, semmi nem marad belőle, csak egy mozdulat az éjbe némult fák alatt, egy kézfogás, egy mondat, és a hiány. Az, hogy mily kevés már ami bennünk régi még, hol van a réges régi kép: kamaszfiúk, Sajókaza, majd gőzmozdony röpít haza, nyár van, virágszirom pörög a szélben, s úgy tűnik, örök, örök a fény és nincs sötét. Hisszük, hogy nem tépheti szét barátságunkat az idő, és semmi baj és semmi nő, és semmi vád és semmi szó. „De hol van a tavalyi hó?” Nagy Tamás illusztrációi
