Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-15 / 270. szám

Táborozás A rendszerváltozáskor úgy tűnt, megszűnik, de ma is legnagyobb gyermekszer­vezet az úttörőszövetség. 2. oldal Régi álom Választás előtti mérleg Kisvárda város önkormányzatának négyéves munkájáról. 5. oldal Jön Clinton Washington (MTI) — A The Washington Times című lap hétfői, dzsakartai keltezésű jelentése szerint Bili Clinton amerikai elnök december negyedikén Bu­dapestre utazik, hogy más­nap részt vegyen az Euró­pai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet csúcs- találkozóján. Hivatalos amerikai forrá­sok közlésére hivatkozva a lap azt írta, hogy a látogatás igen rövid lesz, csupán néhány óráig fog tartani. Az újság értesülése szerint az elnök washingtoni idő sze­rint december negyedikén, vasárnap este indul majd el egy, a Kennedy Köz­pontban rendezett fogadás után. Tizennyolc óra múlva már vissza is tér, hogy jelen legyen a kongresszus tagjai számára a közeledő kará­csony alkalmából szer­vezett hétfő esti fehér házi ünnepségen. Októberben... ...a költségvetési hiány 222,7 milliárd forintra emelkedett. Egy hónap alatt a deficit közel 8 milliárd forinttal növekedett. A PM tájékoztatása szerint no­vemberben és decemberben a költségvetésnek még je­lentős kiadásai lesznek. (MTI) Magyarország... ...a térség többi államához hasonlítva is kedvező felté­teleket kínál külföldi befek­tetőknek. Ezt Hóm Gyula miniszterelnök közölte a Financial Times budapesti konferenciáján. (MTI) Az ellenzéki... ...pártok kijelentései re­ményt adnak arra, hogy a parlament még az idén el tudja fogadni a jövő évi költségvetést. Elmondták azt is, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták ezen a héten megkezdik az egyez­tetést a jövő évi költség- vetésről. (MTI) A Pedagógusok... ...Szakszervezete elfogad­hatatlannak tartja, hogy az államháztartás átvilágítása csak az oktatást érintse, el­sősorban szűk látókürű pénzügyi szemlélet miatt. (MTI) Ha nem... ...sikerül 3,5 milliárd forin­tot átcsoportosítani a Szoli­daritási Alap többletéből, működésképtelenné válhat a Foglalkoztatási Alap a jö­vő év elejére. Erről az Ér­dekegyeztető Tanács szak- bizottságának ülésén volt szó, ahol a munkaadók el­lenezték a kormány terve­zetét. (MTI) I ^ ^ j , < j T, U# jjjj Egyeztetés Budapest (MTI) — Az MSZP és az SZDSZ veze­tői a Koalíciós Egyeztető Tanács hétfői ülésén egyet­értettek: az ellenzéki pár­toknak az elmúlt napokban tett kijelentései reményt ad­nak arra, hogy a ’95-ös költségvetést még az idén el tudja fogadni a T. Ház. Ezt a KÉT ülését követő sajtótájékoztatón közölték a kormánypárti frakciók vezetői, akik arról is tájé­koztattak, hogy már ezen a héten elkezdődik a szocia­listák és a szabaddemok­raták költségvetési munka- csoportjainak egyeztetése a büdzsé tervezetéről, hiszen jó esély van arra, hogy a T. Ház már a jövő héten el­kezdje tárgyalni az előter­jesztést. Ugyancsak koalíciós egyeztetésre kerül majd sor a privatizációs törvényja­vaslat esetében is, amelyet a kormány már elfogadott. A tervezetet szocialista képviselők is bírálták és a szabaddemokraták a kor­mányülésen is azzal fogad­ták el az előterjesztést, hogy azon a parlamentnek még sok változtatnivalója lesz. Témája volt az egyez­tető tanács ülésének az is, hogy a közigazgatási állam­titkárok előterjesztést ké­szítenek elő arról: az ifjú­ságpolitika kerüljön egy tárcaközi bizottság hatás­körébe. Az SZDSZ ezt nem tudja elfogadni már csak azért sem, mert szeptember 15-én született egy olyan határozat, amely a Művelő­dési Minisztériumhoz ren­delte az ifjúságpolitikát. Napirenden az adótörvények Budapest (MTI) — Őszi ülés­szakának 25. munkanapját kezdte meg hétfő délután 3 órakor az Országgyűlés. Napirend előtt Torgyán József, a Független Kisgaz­dapárt nevében bejelentette: pártja hozzájárul a Házszabály bizonyos rendelkezéseinek egyszeri felfüggesztéséhez, ha csak ezen a módon lehet elfo­gadni a költségvetést még az idén. Pokomi Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese saj­nálatosnak nevezte Hóm Gyula bejelentését, amely a pedagógusok egy részének el­bocsátását és egyes iskolák összevonását vetítette előre. Békési László a három adó­törvény — a személyi jöve­delemadó, a társasági adó és az adózás rendjének — mó­dosításáról szóló javaslatok együttes expozéjában kie­melte: a jövő évi adócsomag úgy kívánja az ország erőfor­rásait a gazdaságpolitikai cé­lok elérésére koncentrálni, hogy a változtatások a jövő­beni felvirágzást segítsék elő. A kormány általános célja az adózás normativitásának erő­sítése, az adóalap szélesítése, a megtakarítások, a fejlesztések, a beruházások és a munka­helyteremtés ösztönzése, a személyes jövedelmek eseté­ben pedig a jövedelmekkel és Az adótörvények szigorításáról szól a vita a fogyasztással arányosabb adóztatás. A személyi jövedelemadó­ban a havi 38 ezer forint alatti jövedelemek esetében az adó­terhelés csökken, felette pedig nő. Átalányadót vezetnek be a hivatali gépkocsik magáncélú használatára az eddigi adó- kikerülés megszüntetésére. Megszűnik az adócsökkentő gyermekkedvezmény, hogy az ebből származó 8 milliárd forintos megtakarítást a gyes, a gyed mértékének és rend­szerének megváltoztatására fordítsák. A társasági adóban a társaságok adóztatása átlago­san 6-7,5 százalékkal csök­ken. A magasabb jövedelmű- eket a törvényjavaslat több kedvezménnyel kívánja be­fektetésekre ösztönözni. A vezérszónok végezetül rá­mutatott, hogy a törvényja­vaslat bizonyos pontjaival a szabaddemokraták sem érte­nek maradéktalanul egyet. Nagy Gábor (ISB) felvétele Szerintük például nem minden esetben alkalmazható az az elv, hogy ne az adóalapból, hanem a fizetendő adóból lehessen levonni a különböző kedvezményeket. Az átalány- adózásban pedig „merészebb” javaslatot látnak kívánatos­nak: megfontolandónak tart­ják, hogy ez ne csak a szemé­lyi jövedelemadóra, hanem az egyéni vállalkozók általános forgalmi adójára is terjedjen ki. Beiktatás Nyíregyháza (KM) — Dr. Pintér Sándor altábornagy, az Országos Rendőr-főka­pitányság vezetője a me­gyei rendőr-főkapitánysá­gon november 14-én talál­kozott a megye rendőreinek képviselőivel, valamint be­iktatta hivatalába dr. Házi István rendőr alezredest, a főkapitány új bűnügyi he­lyettesét. Gyilkosság 200 forintért Vásárosnamény (KM - Cs. Gy.) — Kétszáz forint adós­ságáért oltották ki az életét egy férfinek Vásárosnaményban. A megyei rendőr-főkapi­tányság — őrizetbe vétel mel­lett — eljárást indított a 21 éves B. Ferenc vásárosnamé- nyi lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint B. Ferenc november 9-én késő este Vá­sárosnaményban, az Ifjúság utcában behatolt a 63 eszten­dős L. János házába. A két fér­fi dulakodott, amelynek során B. Ferenc puszta kézzel fojto­gatta vitapartnerét, aki a hely­színen meghalt. Információink szerint az ügy szálai még október 18-ára nyúlnak vissza, amikor L. János B. Ferenctől kért két­száz forintot, amit később nem adott meg. B. Ferenc az ál­dozat lakásából értéktárgyat nem tulajdonított el. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat tart. Pátyodiak a T. Házban Pátyod (KM--T. K.) —Az Országházban tartja a pá- tyodi képviselő-testület az önkormányzati választá­sokhoz közeledve az utolsó előtti ülését ma. A Parla­mentben tárgyalják meg. a napirenden szereplő témá­kat, majd az Országgyűlés munkájába is bepillantást nyerhetnek a pátyodiak. Pályaválasztási hetek Mátészalkán Mátészalka (KM - Sz. E.) — Pályaválasztási hetek kezdőd­tek tegnap Mátészalkán. Az 1994. november 14-től 1995. március 6-ig tartó esemény el­ső rendezvényének ünnepi megnyitójában dr. Szilágyi Dénes Mátészalka polgármes­tere elmondta, nagy feladatot és felelősséget vállalnak azok a felnőttek, akik tanácsot ad­nak a fiataloknak a továbbta­nulásban. Munkanélküliségtől terhes világunkban szinte le­hetetlen megjósolni, milyen végzettséggel tudnak leg­könnyebben elhelyezkedni ta­nulóink. Dr. Bajkán Barnabás a Baross László Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola igazgatója el­mondta, a kor követelményé­nek megfelelően egy magas­A fakultatív oktatás keretében szabás-varrást tanul­nak a nyírbátori gimnazista lányok Elek Emil felvétele berek képesek csak arra, hogy a munkalehetőségektől füg­gően konvertálják tudásukat. Az ünnepi megnyitó részt­vevői megtekinthették a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem Mezőgazdasági Főiskolai Kara, a Kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetem Ál­lattenyésztési Kara, a Baross László Mezőgazdasági Szak­közép- és Szakmunkásképző Iskola, a Mátészalkai Gépé­szeti Szakközépiskola, a 138. Számú Ipari Szakközépiskola és az Esze Tamás Gimnázium és Szakközépiskola bemu­tatkozó kiállítását is. A me­gyei és megyén kívüli beis­kolázási lehetőségekről Sza- lanics János a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási szer­vezője tartott tájékoztatást. A vállalkozó Nincs se vasárnapja, se ünnepnapja, ha csenget a vásárló, ki kell szolgálni. 3. oldal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Ll. évf., 270. sz. 1994. november 15., kedd Ára: 17,90 Ft ' . ' ■ ' V ' ■ ; ' Ha J r* i Jl J 1 * íri I á1 I< ji segítségével a fiatal szakem­berek alkalmazkodni tudnak a követelményekhez. Művelt, több irányban képzett szakem­szintű, általános műveltséget adó alapképzést és egy széles spektrumú szakképzést kell a középpontba állítani, melynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom