Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-12 / 268. szám
1994• NOVEMBER 12., SZOMBAT Értékek és hiányok sora A Szépművészeti Múzeum huszadik századi gyűjteményének ötven képe Marc Chagall: Kék falu (1968) A mi Szépművészeti Múzeumunk európai hírű gyűjtemény — kiemelkedő műtárgyaival és hiányaival együtt is. A korábbi gyűjtési gyakorlat, majd a pénztelenség (napjainkban is) leginkább a huszadik századi művészet bemutatását nehezíti meg. Most mégis reprezentatív állandó kiállítás nyílt századunk művészetéből a múzeum nemrég átadott mélyföldszinti termeiben. Nevezetesen az üvegtetős Ion Piramisban mutatják be a 20. századi gyűjtemény címmel azt az ötven művet, amely az utóbbi száz esztendő nemzetközi művészeti törekvéseit hivatott illusztrálni. Ötven mű a félezer huszadik századi rajz, festmény, szobor közül. Holott legalább kétszáz lenne kiállítható. Ezért aztán időnként váltogatva, újabb és újabb művek kerülnek majd a falra. Igen szerencsés a tér, amelyben a huszadik századi művek megmutatkozhatnak. A nagy felületek előnyös elhelyezési lehetőséget biztosítanak, s egy nézőpontból egyszerre az egész anyag áttekinthető. Miközben nagy hiányok vannak a gyűjteményben, különösen a századelő művészetéből, az utóbbi évtizedek tendenciáit illetően azonban a legtöbb jelentősnek bizonyult alkotói szándék, műfaj vagy műtípus ma már valamilyen formában képviselve van a múzeumban. Már a múzeum megnyitásakor is értékes anyag volt a századforduló éveinek vásárlásaiból, az Országos Képtár gyűjteményéből a Szépművészeti tulajdonában. Stuck, Lenz, Khnopff és Sagantini egy- egy munkáját az elkészülés évében vették meg. A kezdeti naprakészség azonban hamar tovatűnt. Pedig a század első felében igen jelentős mozgalmak működtek Európa-szer- te. Az egykorú művészetnek a tudomásul vételét is alig vállaló óvatosságnak az lett az eredménye, hogy az 1960 előtti fél évszázad műtárgyanyagából csak 4-5 fontosabb került a keletkezése korában a múzeumba — írja Tóth Ferenc, a kiállítás rendezője —, Maurice Utrillo, Andre Lhote, Gino Se- verini és Felice Casorati egy-egy festménye. És csak jóval később, a szerencsés körülmények (magángyűjtők, művészek) tették lehetővé, hogy nagy erőfeszítésekkel, de mégis sikerült megszerezni Max Slevogt, Oskar Kokoschka, Marc Chagall, Renato Guttuso és mások műveit. Jelentős érdemeket szerzett a kortárs anyag gyarapításában Passuth Krisztina műtörténész. Fontos, főleg absztrakt művekhez jutott a múzeum Victor Vasarely adománya révén (Le Corbusier, Alberto Magnelli, Joseph Albers, Jean Dewasne). És szinte felbecsülhetetlen annak a tudománynak a jelentősége, amelyet Bryan Montgomery angol műgyűjtő, üzletember adományozott a múzeumnak 1991-ben. E kollekcióban a kortárs brit művészet reprezentánsai épp úgy szerepelnek, mint Karéi Appel, Kenneth Noland, Joseph Beuys. A tudatos gyűjteménygyarapítás a legújabb és igen különböző művészeti irányzatok integrálásával a múzeum kortárs- gyűjteményét is egyre rangosabbá teszi. Nagy Tamás illusztrációja házból, és észrevette, hogy Maris egy lavórban valami véreset rejtegetve óvakodik végig a verandán, megrémül amikor őt megpillantja, igyekszik eltakarni a kötényével, amit visz. A fiú valamiért úgy gondolta — inkább megérezte, mint tudta —, hogy az a bizonyos valami emberi származék, s bár ezen a téren az ismeretei roppant hiányosak voltak, sejteni kezdte, hogy mi játszódott le a házukban. Azután Maris elment. Még nem volt helye, ezért ott lakott abban a kis házikóban, amely a szüleiről maradt rá, s az ő szolgálatainak az idején üresen állt. Erre az időre magához vette a kislányát is. Ilonnak azt mondta: van valami kis megtakarítása, néhány hétig ellesz belőle, az alatt csak elhelyezkedik, akkor majd a gyerek megint megy vissza a rokonokhoz. Csak hát nem volt fája, s a beszerzése nagyon megcsappantotta volna a tartalékait. ...A gimnazista úgy készült az estére, mint valami érdekes színi előadásra. Azt a szülei nem engedték meg, hogy jelen legyen a rajtakapásnál, ő csak a verandáról fülelt a kert sötétjébe, s egyszer csak fölvillant az elemlámpa fénye, felharsantak apjának kemény szidalmai, anyjának színlelten ijedt sikoltozása. Ilon egész este ragyogott. Ő volt a nap hőse. 3. Maris persze kereste az alkalmat, hogy a történetekről szót váltson az utódjával, össze is találkoztak az utcán és az új cseléd most is hűségesen beszámolt a gazdáéknak a fejleményekről. Csakhogy Maris az esetből furcsa következtetést vont le és Ilon ezt is elmondta — bár ne tette volna. — Tudod, Ilon, csak kódusokkal ne kezdjen az ember, ezek mindenkinél rosz- szabbak... A ház asszonyát szíven ütötte ez a lekó- dusozás, s a közvetítőre, Ilonra nézett vas- villaszemmel. A diákban pedig volt cselédjüknek ez a megállapítása elindított egy gondolatsort. Hogy hát Maris valóban mindenütt az ő még nem is olyan régi szegénységüknek a jeleit láthatta a házban. Azok az alig berendezett szobák, ócska, nyűvött bútorok, a padlószőnyeg helyett parasztpokróc... Hirtelen elszállt belőle a hűtlen cseléden aratott győzelem mámora, az jutott az eszébe, hogy valaha ők is voltak hasonló helyzetben, mint Maris, ha nem is egészen ilyenben — mert a tüzelőjük azért mindig kikerült —, de bizony sokszor kellett jól összehúzni a nadrágszíjat. Nézte Ilont, amint az tovább részletezte a történteket és már nem találta a lányt szépnek. Az a szőke hajkoszorú is inkább olyan démoninak látszott. És ekkor eszébe jutott még valami. Hogy Ilon azzal tett ilyet, aki őt ide ajánlotta. Ha már annyira becsületes akart lenni, nem lett volna tisztességesebb lebeszélni Marist a lopásról, mint nyitva hagyni a lakatot és odaküldeni a gazdát? Másnap ebédnél a leves behozásakor, mikor Ilon — talán megint célzatosan — megállt mellette, a fiú félrehúzódott. Azután kitette éjszakára a konyhaasztalra az erszényét a zsebpénzével. Remélte, Ilon elveszi, s akkor ő majd szól az anyjának, de reggel ugyanott volt, ahol hagyta. Este megint odatette, de most már Ilon be is hozta a szobába: — Fiatalúr, a pénze! S olyan gyűlöletes volt, ahogy a kezébe nyomta! MÚZSA Szenvedés Erdei-Szabó István: Bujdosóének Csönd van bennem hatalmas csönd szinte ásít egyik éjszakám a másikba vásik szemem mögött háborúzik Szerbia Bosznia ha az ember maga elől is menekül hová lehet húzódnia mifélé erdő elfuserált évszak fogadna be verstelen idők jöttek nem kell a tiszta mese Csönd van bennem hatalmas csönd minden sejtemben pusztít az idő vásznáról letörölhetetlen katasztrófa-film végéig fogynak a szereplők a remény is vélük ám otromba kezek a tekercset kicserélik és pereg a film kidőlnek csecsemők vének fájdalmuk haláluk átrajzolja a világtérképet hiányuk csöndem bástyáját építi hiába kiáltok versben értük remélem csonka testükből épen száll ki a lélek üzenem nékik várjanak a föltámadással boldogabb időkig Nagy Tamás illusztrációi Olivia Clavel: Az utca (1988)
