Kelet-Magyarország, 1994. november (54. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-12 / 268. szám

1994. november 12., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Tiltakoznak a nagycsaládosok Budapest—Nyíregyháza (KM) — Levelet hozott a pos­ta, méghozzá tiltakozót... Fel­adó dr. Benkő Ágota, a Nagy- családosok Országos Egyesü­letének elnöke. A szervezet nevében fogalmazta meg véle­ményét a kormány 1994-95-re tervezett intézkedéseiről. Nagy örömmel fogadtuk — írja — a kormánynak azt a több alkalommal is elhangzott nyilatkozatát, hogy döntései előtt ezentúl a civil érdekkép­viseletek álláspontjának meg­ismerésére is törekszik. 1987- es megalakulásunk óta a ben­nünket érintő kérdésekről azonnal írásban tájékoztattuk a kormányzat illetékeseit azzal a szándékkal, hogy ne utólag kelljen bírálnunk a káros hatá­súnak ígérkező döntéseket. Beadványainkban mindenkor számadatokra, tényekre tá­maszkodunk, tartózkodunk túlzó követelések hangoztatá­sától. A mintegy 120 000 fős tagság rajtuk kéri számon, ho­gyan fordulhat elő a deklarált kormányzati szándék ellenére, hogy idejekorán kifejtett, szakmailag is megfelelőnek minősített álláspontjukat a kormányzat szinte teljes mér­tékben figyelmen kívül hagy­ja. Hogyan lehetséges az, hogy a kormányprogramból adódó feladatok között olyan intéz­kedéstervezetek szerepelnek sürgősséggel, amelyek a gyer­mekes, és különösen a több gyermeket nevelő családok eddig is aránytalan terheit ter­vezik növelni. Tiltakoznak az ellen, hogy a családipótlék-rendszer a kor­mánykörökből eredő rendsze­res támadásoknak van kitéve. Elfogadhatatlan tartják, hogy változatlanul szó sincs a csalá­di pótléknak és ösztöndíjak­nak a nyugdíjakéhoz hasonló rendszeres emeléséről annak ellenére, hogy a forgalmi adóztatás változtatása a gyer­mekek létminimumszintű fo­gyasztása mellett is jelentős többlet állami bevételeket eredményez. Tiltakoznak az ellen, hogy egyre nagyobb anyagi teher az iskoláztatás. Kételkednek ab­ban, hogy a gyes és gyet felté­telrendszere — általunk régóta várt és helyeselt — oldásának ára csak a gyermekek, a diá­kok állami támogatásának me­redek csökkentése, a gyed megszüntetése lehetne. Tiltakoznak az ellen, hogy az otthonukban dolgozó több- gyermekes édesanyák felne­velt gyermekeik nyugdíjjáru­lékából nem juthatnak esetleg sajátjogú nyugellátáshoz. Nem értik, miért marad a családok tömegei számára szükségszerűen elérhetetlen a családalapításra, több gyer­mek felnevelésére alkalmas megfelelő önálló lakás. De­mográfiai és gazdasági szem­pontból, rövid- és hosszú tá­von egyaránt irracionálisnak vélik a gyermekek utáni adó- kedvezmény megszüntetésé­nek tervét, ahelyett, hogy a gyermeki jogokat elismerő, korrekt mértékű adóalapcsök­kentő kedvezménnyé alakí­tanák vissza. Nem értik, miért ragaszkodik a kormányzat ah­hoz, hogy a legrosszabb hely­zetű gyermekek számára szük­séges többletforrásokat kizá­rólag más gyermekes családok reménytelen elszegényítésé- ből teremtse elő (s — 242 helyi szervezetük és az egyéni tagság tanúsága szerint — e többletforrásokhoz azután ép­pen a legrászorultabb gyer­mekek tömegei valójában nem is jutnak hozzá). Mindemellett a rászoruló gyerekek normatív segélyezését még természet­beni formákban sem tervezi a kormányzat. Az ellen tiltakozunk tehát — fejezi be a levelet az elnök asszony —, hogy a több gyer­mek vállalása egyre inkább és kötelezően a kilátástalanul szegénnyé válással legyen egyenlő. Nem érzékeljük, mi­féle értékrend és prioritások alapján cselekszik a kormány, ellenben azt látjuk, hogy vál­tozatlanul folytatódnak a fel- élési technikák, éspedig egyre inkább a szavazati joggal nem rendelkező gyermekek rovásá­ra. Konferencia a forradalomról Nevelés Nyíregyháza (KM — P. Cs.) — Rendhagyó nevelé­si értekezletet tartottak no­vember 11-én a nyíregy­házi 20-as Számú Általá­nos Iskolában. A téma a légzőszervi be­tegségekben szenvedő gyerekek nevelésének spe­ciális kérdésköre volt. Az intézményben három éve foglalkoznak egészségká- rosuíf gyerekekkel, azóta állnak kapcsolatban a bu­dapesti orvostudományi egyetem magatartási inté­zetének munkatársaival. A jelenlegi rendezvényükön Szántó Andrást, Léder Rózsát és Léder Tündét lát­ták vendégül, akik az el­múlt években is segítették elméleti, gyakorlati tapasz­talataikkal az iskola mun­káját. Az értekezleten az eddig elért eredményekről számoltak be. Szövetség Budapest (MTI) — Ma­gyarország minden bizony­nyal a NATO-hoz csatla­kozó országok első cso­portjában lesz—jelentette ki pénteki — sajtótájékoz­tatóján Sergio Balanzino. A NATO főtitkárának he­lyettese magyarországi út­ját igen hasznosnak nevez­te; vendéglátóival elsősor­ban a szövetség esetleges bővítéséről, valamint a Partnerség a békéért prog­ramról cserélt véleményt. Nyíregyháza (KM—B. I.) — Konferencia kezdődött tegnap délelőtt Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban az „1956- os forradalom és Szabolcs- Szatmár megye” címmel. A kétnapos tanácskozáson neves történészek, egyetemi tanárok számoltak be kutatásaikról, méltatták a forradalmat. Az el­nöki megnyitóbeszédben Orosz István tanszékvezető Nyíregyháza (KM) — A Sza­bolcs Volán Rt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy no­vember 14-től a Mező utca 8. szám és a Q8-as benzinkút előtti autóbuszmegállók meg­szűntek. Ezzel egy időben az alábbi kiépített megállókat he­lyezik forgalomba: a Bethlen Hajdúnánás (MTI) — Eled­dig példátlan döntést hozott csütörtök esti ülésén Hajdúná­nás önkormányzati képviselő­testülete, amelynek értelmé­ben visszavette a református egyháztól a korábban átadott helyi 2-es számú általános is­kolát. A testület tavasszal a refor­mátus egyház igényének ele­get téve még úgy döntött, hogy a helyi 2-es számú iskola szeptembertől egyházi tulaj­donba kerül. Ám e döntés óta iskolaügy­ben nincs béke Hajdúnánáson: egyetemi tanár, a parlament oktatási bizottságának elnöke párhuzamot vont az 1848/49- es és az 1956-os szabadság- harc között. Elmondta, hogy mivel három és fél évtized telt el úgy, hogy a magyar nép nem tudhatta meg az igazsá­got, különösen nagy felelősség hárul azokra, akik átélték a valóságot. Majd, arról beszélt, hogy mennyire valósak ma ’56 G. u. 67. sz. előtti (a Konzerv­gyár teherportájával szemben) megállóban lehet felszállni a 9,17,19,21 és a 23-as jelzésű helyi autóbuszokra, valamint a Nagycserkesz, Tiszavasvári irányába közlekedő helyközi (vidéki) buszokra. A Bethlen G. u. 58. sz. előtti (Titász-szal a szülők és a pedagógusok egyaránt tiltakoztak ellene, hogy megszűnjön az egyéb­ként jó szakmai színvonalon működő önkormányzati isko­la. A szülők 330 aláírással pe­tícióban kérték, hogy a képvi­selő-testület tárgyalja újra az ügyet, ami csütörtökön meg­történt. A 20 városatyából 14- en voksoltak az önkormányza­ti iskola mellett. Ezzel a testü­let megváltoztatta korábbi ál­láspontját — úgy határozott, hogy nem lesz egyházi tulaj­donú a hajdúnánási 2-es Szá­mú Általános Iskola. célkitűzései. A tegnapi nap folyamán még kilenc előadás hangzott el. Ma, szombaton folytatódik a konferencia. Á Jósa András Múzeum egyébként az 1996-os évfor­dulóra újabb kötetet szeretne megjelentetni az ’56-os forra­dalom megyei vonatkozásai­ról, és a mostani tanácskozás is ennek az egyik fontos állo­mása. szemben) lévő megállóban áll­nak meg a 1, 1A és a 12-es jelzésű helyi járatok. A tár­sadalombiztosítási igazgató­ság épületével szemben lévő megállóhelyen pedig a Nagy­halász, Beszterec, Nyírpazony felől érkező autóbuszok állnak meg. Nincs pestis Budapest (MTI) — Nem észleltek sertéspestist Ma­gyarországon annak el­lenére, hogy több szom­szédos országban is ilyen járvány alakult ki. Hivata­los adatok szerint Losonc és Kassa környékén ész­leltek sertéspestist. Déli határunk mentén Kis-Ju­goszláviából és Horvát­országból is jelentettek ha­sonló állatmegbetegedése­ket. Áthelyezik a buszmegállókat Iskolaállamosítas Visszakeresztelés Hajdúnánáson Márványtáblát avattak péntek délután Nyíregyházán, a Széchenyi u. 13. szám alatti épületen. A tábla emlékezten majd arra a 45 évre, hogy 1945-1990 között ebben az épületben működött a zeneiskola, amely sok neves, híres zenészt nevelt a megyének és az országnak, s olyan kiemelkedő igazgatója volt, mint Vikár Sándor európai hírű zenepedagógus és zeneszerző Harasztosi Pál felvétele A\ Gáz Oroson Nyírgyháza-Oros (KM) — Bár a tegnapra tervezett ünnepélyes gázlánggyújtás (technikai okok miatt) ideiglenesen elmaradt, ez nem befolyásolja a beköté­seket — tájékoztatta la­punkat Szűcs István önkor­mányzati képviselő. A TIGÁZ-zal és az kivi­telező UNIGÁZ PLUSZ Kft.-vel történt megbeszé­lések alapján kedden reggel megkezdik a bekötéseket. Elsőként egy leukémiás gyermeket nevelő család­hoz szerelik be, s elsőbbsé­get élveznek a közintézmé­nyek is. A TIGÁZ szakemberei — akik utcáról-utcára ha­ladva folyamatosan halad­nak majd — jelenleg nem látják szükségét annak, hogy más megyéből kér­jenek segítséget, hiszen ed­dig a beköthető lakások száma nem éri el a három­százat. Igaz, még tart a mű­szaki átvétel. A sejtések szerint ebben az idényben mintegy ezer lakásban élve­zik majd a gázfűtés elő­nyeit. Három hónap alatt építet­ték ki a gázvezetékrend­szert 2100 rácsatlakozóval, mintegy 50 kilométer hosz- szan, 94 milliós beruházás­sal. Az ünnepélyes gáz­lánggyújtás időpontjáról ér­tesítik a lakosságot. MMr __ Hirmustra A stabilizációs... ...program következetes véghezvitelével jövőre meg lehet ismételni az idei gaz­dasági teljesítményt, s vál­tozatlanul kemény fiskális és monetáris politika mel­lett 1997-re megteremthető az esélye egy 3-5 százalék közötti tartós gazdasági nö­vekedésnek — mondta Bé­kési László pénzügymi­niszter. (MTI) A magyar... ...vállalkozási, közigazga­tási, demokratikus tapaszta­latok átadásával támogatni kívánják a határon túli ma­gyarok részvételét a helyi közigazgatásban és polgá­rosodásban — mondta Ta- bajdi Csaba, a Miniszterel­nöki Hivatal politikai ál­lamtitkára. (MTI) Az elkövetkező... ...időszakban Magyaror­szág veszi át az EBEE soros elnöki tisztét s mindig azok oldalára áll majd, akik to­vábbi lehetőségeket kíván­nak biztosítani a társadalmi szervezeteknek — mondta- Somogyi Ferenc. (MTI) Az MSZOSZ... ...szerint nem cél, hanem eszköz a privatizáció, s az abból származó bevételek­nek nem a költségvetési hi­ányt kell pótolniuk, hanem a technikai fejlesztést, a tő­kebevonást, a foglalkoz­tatás javítását kell szolgál­niuk — így foglalta össze Vágó János egy tegnapi sajtótájékoztatón. (MTI) Az MDF-frakciő... ...egyetért azzal, hogy még az idén megszülessen az 1995. évi költségvetés, de a képviselőcsoport szombati ülésén vizsgálja meg: hoz­zájárul-e, hogy a költségve­tés tárgyalása során eseten­ként felmentést adhassanak az új Házszabály egyes ren­delkezései alól. (MTI) Robbantással fenyegetőzött Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Nyírbátorban, a Víztorony utcában egy férfi — miután a feleségét és a fiát kizavarta a lakásból —, azzal fenyegetőzött, ha oda visszamennek, a házat gáz­palackkal felrobbantja. A palackot a pincébe vitte, s a szelepet megnyitotta. A to­vábbi cselekményben a rendőrök megakadályoz­ták. Mindez november 9-én késő este történt. Az illető ellen a Nyírbátori Rendőr- kapitányság eljárást indí­tott. Egy 78 éves asszonyt no­vember 8-én 22 óra körül fehérgyarmati otthonában ismeretlen tettesek lefog­tak, s a kezeit hátra kötöz­ték. A nő az elkövetők tá­vozása után vette észre: a zsebéből hiányzik nyolc­ezer forint. Összeszólalkozott, sörös­üveggel dobálta egymást, valamint poharakat tört el három férfi november 7-én az esti órákban Nyírbátor­ban, a Táncsics utcában, a Tímea presszóban. A ron­gálással 10 ezer forint kárt okoztak. A rendőrség a tet­tesek ellen eljárást indított. Másfél millió ukrán ku­pont és 3 ezer forintot lo­pott el két román nő egy uk­rán férfi zsebéből novem­ber 9-én Nyíregyházán, a KGST-piacon. Lebuktak. A vajai tóparton elköve­tett betöréses lopásokkal gyanúsít a Mátészalkai Rendőrkapitányság három fiatalembert, akik ellen el­járást indítottak. HIRDETÉS ^KeteMlagyarHszá^^5 Forró nyomon KIJE -tm— MŰTRÁGYAVÁSÁR! Hazai gyártású, jó minőségű 34%-os nitrogén műtrágya jelenleg 13 400 Ft/tonna + 10% ÁFA áron megvásárolható. Érdeklődni az alábbi címen lehet: KITE Rt. Alközpont TISZAVASVÁRI, Hétvezér út 18. Telefon: 421372-274. TelJfax: 421372-933 •114240/IH-14.12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom