Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29 / 256. szám
1994. október 29., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Az élelmiszerek ára gyorsan nő A sertéscomb egy éve 354 forint volt, az idén szeptemberben már 482 forint Szabolcsi CD Japánból Harasztosi Pál felvétele Budapest (ISB — Domi Zsuzsa) — A fogyasztói árak egy év leforgása alatt (szeptemberig) csaknem 20 százalékkal emelkedtek. Ennek megfelelően egy négytagú családnak az elmúlt hónapban legalább 55 ezer forinttal kellett rendelkeznie ahhoz, hogy minimális igényeit ki tudja elégíteni. Az iskolakezdés anyagi szempontból is legnehezebb hónapjában, szeptemberben egy kétgyerekes családban fejenként 13 750 forintra volt szükség a megélhetéshez. (A tankönyvek átlagárai 150 száSegítség Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Mint ismeretes, megyénkben mintegy kétezerkétszázra tehető azoknak a kárvallottaknak a száma, akik kárpótlási jegyüket a Történelmi Igazságtétel Bizottság szervezésében az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-nek adták át, de az ígért 120 százalék helyett csak a névérték 20 százalékát kapták meg. A kft. különösen nagy értékben elkövetett csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő ügyvezető igazgatója, Vén István ellen az eljárás még mindig nem zárult le. A többségükben idős kárvallottak türelmetlenek, s megkeresték megyénk több szocialista párti országgyűlési képviselőjét Ők azon az állásponton vannak: csak úgy indítanak el valamit ha érdemi eredmény is várható. Egyelőre gyűjtik az anyagokat, s végigjárják azokat a pénzügyi, igazságügyi és egyéb fórumokat ahol információkat kapnak, s ezek ismeretében döntik el, kérdésekkel, interpellációkkal fordul- nak-e a parlamenthez. Kamara Nyíregyháza (KM-N. L.) — A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyéi Kereskedelmi és Iparkamara Nyíregyházán pénteken tartotta alakuló küldöttgyűlését. Az alapszabály kimondja: a kamara célja, hogy a kamarai törvénynek és az alapszabálynak megfelelően önkormányzati működésével előmozdítsa a megye gazdaságának fejlődését és önszerveződését megteremtse és őrizze az üzleti forgalom tartós biztonságát. A megyei kamara elnökének választották dr. Oláh Jánost, titkárnak dr. Jakab Imrét. Alelnök lett Dávida István és Pekó László. Nyíregyháza (KM) — A helyközi járatok menetrendjében október 31-én életbe lépő változásáról az alábbi tájékoztatást juttatta el lapunkhoz a Szabolcs Volán Rt. A Császárszállás-Halastóra iskolai tanítási napokon Nyíregyházáról 16.35 órakor induló járat továbbra is közlekedik. Bánfibokorból tanítási napokon 8 órakor új járat indul Nyíregyházára. Rakamazról Tiszalökre 16.35 helyett 16.20 zalékkal emelkedtek tavalyhoz képest!) A legdrágábban továbbra is a városban egyedül élő személyek tudják fenntartani magukat: nekik ehhez 19 200 forintot kell keresniük a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi számításai szerint. A községekben elegendő ehhez 17 600 forint is... A legolcsóbban azok a községekben élő családok jöhetnek ki a jövedelmükből, amelyekben a szülők négy kisgyereket tartanak el. Ehhez „mindössze” 65 400 forintra volt szükség szeptemberben. Nyíregyháza (KM - K. D.)— Számos téma vetődött fel Kuncze Gábor belügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján, aki ismerkedett a BM-hez tartozó szervezetek munkájával, problémáival, s természetesen találkozott pártjának helyi képviselőjelöltjeivel és tagságával is. Kérdésemre válaszolva kifejtette: a megszorító intézkedések ellenére sincs szó a rendőrség tönkretételéről, mert a jövedelmi viszonyok és a felhalmozott 1,3 milliárdos rendőrségi adósságállomány nem e kormány tevékenységének köNyíregyháza (KM) — Dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium főosztályvezetője az Alapítvány a választásokért kuratóriumának titkára és dr. Czap Lajos, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei önkormányzat hivatalának főjegyzője nyitották meg péntek délelőtt a megyeháza aulájában a Választások Magyarországon címmel rendezett kiállítást. A kiállítási képek, plakátok és Nyíregyháza (KM) — Dr. Nagy Ferenc címzetes államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal nemrég kinevezett új elnöke vezető munkatársaival együtt Nyíregyháza (KM) — A tanárképző főiskolák helyzete, az egységes egyetemi szintű tanárképzés kérdéskörének megvitatása szerepelt annak a kétnapos tanácskozásnak a napirendjén, amelynek helyszíne a Bessenyei György Tanárképző Főiskola volt, résztvevői pedig a Magyarországon tanárképzéssel foglalkozó főiskolák főigazgatói. Téma volt a korábban államvizsgának nevezett záróvizsgák kérdésköre, nevezetesen az: miképp lehet megoldaórakor indul munkanapokon is a járat. Rakamazról tanítási napokon 15.50 órakor új járat indul Gávavencsellőre, ahonnan 16.40 órakor indul vissza Rakamazra. A Gávavencsellő- ről jelenleg 13.55 órakor induló járat 13.15-kor indul vissza. Rakamazról pedig 16.35 óra helyett 16.25 órakor indul Gávavencsellőre a járat. November 1-jén a nyíregyházi helyi menetrend is módosul, a 19-es vonalán a Sóstói Ugyanezt városban már 69 600 forintból lehetett csak megoldani. Az egyedülálló nyugdíjasoknak városban legalább 14 200, községekben pedig 13 100 forinttal kellett rendelkezniük a megélhetés érdekében. Azoknak a házaspároknak viszont, amelyeknek mindkét tagja nyugdíjas 24 800, illetve 22 400 forintra volt szükségük szeptemberben. Az őszi áremelkedések legnagyobb mértékben az élelmiszereket érintették. A hús- és halárak 31, a tojás 29, a kávé vetkezménye. Miként az sem, hogy a gépjárműpark 40 százaléka gyakorlatilag a nullára íródott le a több százezer kilométeres használat következtében, mert nem ezalatt a néhány hónap alatt kellett volna cseréjüket megoldani, hanem fokozatosan. A 13. havi fizetés elodázása januárra azért volt szükséges, hogy megőrizzék a szervezetek működőképességét. A kormánynak az az érdeke —jelentette ki —, hogy hatékony, ütőképes, jól szervezett rendőrséggel rendelkezzen. Jövőre ugyan csak még 10 százalékos bérfejlesztésre más dokumentumok segítségével mutatja be 1848-tól napjainkig a hazai országgyűlési és helyi képviselőválasztások történetét, eseményeit. A kiállítás anyaga 1992 őszétől a Budavári Palotában rendezett első bemutató után több helyen volt már látható, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei kiállításon a törzsanyagot a megyei dokumentációval is kiegészítették. a pénteket a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei hivatalban töltötték. Ezúttal hivatal- vezetői progamját ismerhették meg a megyei hivatal dolgozói. ni, hogy ezeken a vizsgákon, illetve a szakdolgozat védésén a társintézmények képviselői is részt vegyenek. A harmadik a pénzügyi kérdések megvitatása volt, bár ezekre megoldást igazán csak a kormányzat találhat. A jelenlegi hatszáz forintos kollégiumi díj olyan mértékben elszakad a valóságtól és az albérleti díjak mértékétől, ami óriási társadalmi feszültséget okoz a kollégiumban lakó és az ott helyet nem kapó hallgatók között. úti kórháztól 5.15 óra helyett 5.20 órakor indul a járat, az 5.25 és 15.45 órakor induló járatok megszűnnek. A Gumigyártól 5.38 óra helyett 5.40 órakor indul a járat és a 6.20 és 16.10 órakor induló járatok megszűnnek. A 21- es vonalon a vasútállomástól 5.30 óra helyett 5.35 órakor indul a járat. A helyi menetrendfüzethez szolgálati helyeken a fenti módosításokról a helyesbítő jegyzéket adnak. Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — Nem mindennapi csomagot kapott Japánból csütörtök délelőtt a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, ugyanis a Cantemus gyermekkórus és a Pro Musica leánykar közös CD-jét rejtette magában a vastag boríték. A kellemes meglepetést az a Goto- da úr küldte, aki sokat segített már eddig is az énekkarok távol-keleti útjainak szervezésében. A Japánban most megjelenő compakt disk tulajdonképpen azt a zenei anyagot tartalmazza, amely hazánkban már néhány évvel ezelőtt megjelent nagylemezen és CD-n. A japán kiadó jóvoltából így most már a felkelő nap országában is hallgathatják a zenebarátok Nyíregyháza (KM) — Összeomlik a megye közlekedése, ha a kormány végrehajtja a vasúti programját — jelentette ki pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatóján Zilahi József, a megyei közgyűlés alelnöke. Márpedig minden jel erre utal, hiszen a kilencvenötös májusi menetrendben például már nem is szerepel egyebek mellett a Máté- szalka-Ágerdőmajor, Ko- csord-Zajta, Nyíregyháza- Balsa, Nyíregyháza-Domb- rád s a Nagykálló-Nyír- adony közötti vonal. A megyei közgyűlés alelnöke a tervezetet szakmai düettantizmusnak, az eljáBritten, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos kórusmuzsikáját a Cantemus és a Pro Musica előadásában. A lemez mellett megtalálható kis füzetecske közli az eredeti magyar, angol és latin nyelvű szövegeket, valamint a japán fordítást. Természetesen a felvételek helyszínét is feltüntették a lemezen. S habár nemigen tudhatják Japánban, hogy merre is található Vállaj község, a felvételek azonban elárulják, hogy jó akusztikával rendelkezik az ottani római katolikus templom. Úgy tűnik, hosszú távú lesz a kapcsolat a nyíregyházi kórusok és a japán kiadó között, ugyanis már a most készülő CD iránt is nagy az érdeklődés. rást pedig végtelenül cinikusnak tartja, hiszen úgy született döntés, hogy azt nem előzte meg hatásfelmérés, az érintettekkel pedig szóba sem álltak. A tervezet szerint nemcsak az iménti szárnyvonalak szűnnének meg, de felszámolás vár a Mátészalkát Záhony- nyal, Vásárosnaményt Nyíregyházával, Nyírbátort Nyíregyházával, Görögszállást Ohatpusztakóccsal, Debrecent Tiszalökkel ösz- szekötő vonalra is. A jelenlegi 509 kilométeres sínpályából százhúsz kilométer, a vasúti megállókból pedig mindössze huszonhat maradna. Hírimistra Menesztették... ...a Magyar Villamos Művek Rt. teljes igazgatóságát és felügyelőbizottságát a társaság rendkívüli közgyűlésén. (MTI) Takarékossági... ...intézkedésekről és létszámleépítésről született megállapodás pénteken a németországi koalíciós pártok megbeszélésén. (MTI) Megváltoztatta... ...a Vojislav Seselj radikális pártvezér ellen szeptember 19-én hozott ítéletét a belgrádi bíróság, s három hónapos, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a politikust. (MTI) A taxiháborúban... ...öt ember halt meg Johen- nesburgban pénteken, két különböző merénylet során. Romániában... ...132 koleraesetet regisztráltak: ebből 81 ember kapta meg a betegséget, 47 volt bacilusgazda és 4 személy koleragyanús. (MTI) A Januárban fizetik a 13.-at Választási kiállítás Biztonság 1848-tól napjainkig mutatják be Államtitkári látogató Főigazgatók találkozója Téma volt a záróvizsga és a kollégium Változik a buszmenetrend Felszámolt vasutak 92 százalékkal lett drágább tavaly szeptemberhez képest. A sertéscombot például egy évvel korábban még 354 forintért vehettük meg, idén szeptemberben pedig már 482 forintot kellett fizetnünk érte. A sertésoldalas ára pedig 250 forintról 354 forintra ment fel. Legkevésbé a háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára nőtt. Az előbbi 10, az utóbbi 13,8 százalékkal. Összességében a vásárolható termékek ára egy év alatt csaknem 20 százalékkal lett magasabb. és némi technikai fejlesztésre lesz lehetőség, de 1996-ban már talán jelentősebb mértékben lehet javítani a béreket és a technikát. A rendőri vezetésről szólva elmondta: a jelenlegi országos rendőrfőkapitány, Pintér Sándor bizalmát élvezi. A koalíció jövőjéről vélekedve azt emelte ki: Magyar- ország érdeke, hogy stabil viszonyok alakuljanak ki a politikában és a gazdaságban egyaránt A jelenlegi helyzetben nincs ok a szakításra, többnyire érvényesül az SZDSZ programja. Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A közeli napokban tízezrek látogatnak a temetőkbe. Vannak viszont akik a halottakról történő megemlékezés idejét bűncselekmények elkövetésére használják ki. A rendőrség szeremé, ha a kegyelet órái, napjai közbiztonsági és közlekedési szempontból nyugodtan telnének. — A megyeszékhelyi Északi temetőben nyomozók és rendőrök is szolgálatot teljesítenek — tájékoztatta lapunkat Csák József, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság forró nyomós osztályának vezetője. — Hogy az embereket egyáltalán ne, vagy minél kisebb kellemetlenség étje, kérjük a temetőt tömegközlekedési eszközzel közelítsék meg. Ha mégis gépkocsival mennek, várakozásra a külső parkolókat (MDF-piaci) vegyék igénybe. Áz autókat jól zárják le, értékeket, bőrdzsekit, táskát, iratokat, irattartókat és egyebet ne hagyjanak bennük. Már elfogtak egy tolvajcsoportot, amely kifejezetten azért utazott a 7-es autóbuszon, hogy a tumultusban pénztárcákat csenjen el. Felmentés Budapest (MTI) — A Pesti Központi Kerületi Bíróság dr. Dénes Veronika vezette tanácsa pénteken felmentette Tor- gyán Józsefet, az FKgP elnökét a rémhírteijesztés vétségének vádja alól. Egyidejűleg megszüntette ellene a hatóság nagy nyilvánosság előtt elkövetett megsértésének vétsége miatti eljárást. A vádlott az ítéletet tudomásul vette, az ügyész viszont fellebbezési igényt jelentett be. Az ítélet nem jogerős, az ügyben a Fővárosi Bíróság mondja ki a döntő szót. A bíróság az ügyész álláspontjával megegyezően elvetette azt a tényállást, miszerint a vádlott utasítására, aláírásával juttattak el alkotmányos támadásról szóló közleményt a budapesti diplomáciai testületek vezetőjéhez.