Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-29 / 256. szám
1994. október 29., szombat HATTER Az Érdért Kft. tuzséri telepén a korszerű deszkaüzemben német LICK gépsoron dolgozzák fel a fenyőrönköt. Az osztályozó után az automata vezérlésű gépsoron 14-25 cm átmérőjű, majdnem gyalult minőségű deszkát, pallót és gerendát vágnak. Képünkön a fűrészüzem vezérlő berendezése mellett a rönkosztályozót monitoron kíséri figyelemmel a kezelő Elek Emil felvétele A falu szép, a kassza üres Tiborci panaszok • Kemping a Tisza partján, telkek a bányagödör mellett A milotai főutcán Harasztosi Pál felvétele Balogh Géza Milota (KM) — Mint minden rendes helyen, Milotán is a falu közepén találni a községházát. A milotai hivatal azonban némiképp más, mint a többi, életveszélyessé van nyilvánítva. A falakat át-, meg átszövik az ujjnyi repedések, átépítése halaszthatatlan lenne. A polgármester, Puskás Sándor azonban csak keserűen legyint, mikor erre terelődik a beszélgetés. — Nem a hivatal épülete okozza nekünk a legnagyobb gondot, hanem az általános pénzhiány. Mi el vagyunk ebben a százéves, rozoga házban is, de ha nem fizetjük ki az adósságainkat, maholnap megbénulhat a falu. Jegyzőfogyasztás Milota, ez a mutatós, kis tiszaháti falu az elmúlt négy évben négy jegyzőt „fogyasztott” el, és Puskás Sándor is már a második polgármester. Másfél éve választották azzá, s a képviselőkkel együtt azóta is a legfontosabb problémájuk: miként gazdálkodni úgy, hogy az esztendő végére összeérjenek a számok. Nem sok szerencse kíséri próbálkozásaikat. Bármennyire is szomorú, ha összehasonlítjuk Milotát a térség többi településével, akkor azt kell mondanunk, hogy bizony lemaradtak. Itt az elmúlt négy év során jószerivel egyetlen épülettel gazdagodtak, egy rettenetesen csúnya, sötétbarnára mázolt fészerfélével, amit a köznyelv nemes egyszerűséggel csak kutyaólnak becéz, s a lehető legszerencsétlenebb helyen, a hivatal, az orvosi rendelő, s a valamikori kultúrház övezte téren éktelenkedik. A gyakori vezetőváltásnak egyenes következménye volt, hogy a kezdeti szép tervek oly könnyen elhamvadtak. Zárás mínusszal — Kilencvenhárom tavaszán, mikor polgármesterré választottak, átnézve a pénzügyi terveket nyomban kiderült, hogy az évet mínusszal fogjuk zárni — folytatja Puskás Sándor. — Gyönyörű tervek készültek ugyan, de fedezet nélkül. A tervezői díjat persze ki kellett fizetni, csak a szennyvízhálózat, s a tornaterem terve több mint egymillió forintba került, de azóta is itt porosodnak. Hozzákezdtek a napközi otthon konyhájának a kivitelezéséhez, meg is volt rá hárommillió forint, de azt is ki kellett még váratlanul kétmillióval pótolni, mert a berendezésről elfeledkeztek. Ráadásul még mindig tart az emlékezetes szalmonellaügy, amikor fertőzés tört ki az óvodában, s a KÖJÁL nemrég nyújtott be egy hatszázezer forintos számlát, ennyi volt az általuk elvégzett vizsgálatok díja. S ha még hozzávesszük azt a félmilliós összeget, amit ki kellett fizetnünk a földkiadó bizottság mellett működő munkacsoportnak a tevékenységükért, holott még ma sincs határozat, akkor megértheti talán a kívülálló is, hogy van okunk a fejfájásra. A kis, milotai téesz valamikor a környék legeredményesebben gazdálkodó szövetkezete volt. Igaz, eredményességüket nemigen a földnek köszönhették, lévén a határ alig ezerhektáros, a falu pedig több mint ezerlelkes. A Tisza sóderére, a gyümölcsösre, és a melléküzemágakra alapozták hát a tevékenységüket, s megéltek jól belőlük. Mára jószerivel csak a földre hagyatkozhatnak, ám az meg kevés, ráadásul a tulajdonviszonyok sem teljesen tisztázottak még. — No, kipanaszkodta Tiborc magát! — enyhül meg a polgármester arca, s falujárásra, Tisza-nézésre invitálja látogatóit. Van is mit nézni Milotán, s a milotai partokon, a Tarpai-fü- zesen, a Szenna-füzesen! Mert ha az imént csak keserű szavakat is hallott a két vendég, a falun egyáltalán nem látszik a szegénység. Sőt! így, az utcákat járva egy kimondottan takaros községet lát, igaz, a rengeteg új lakás mellett sok még az ötven-hetven éves öreg ház is, de mindegyiken meglátszik a gazda keze. Hiányzó diófák A Tisza itteni szakasza pedig maga a csoda. Kanyar kanyar hátán, kristálytiszta víz, százados nyár és fűzfák. Csak a neves milotai diófák hiányoznak az ártérből. Volt itt nemrég még egy gyönyörű ültetvény, de kivágták... A híres Vész, a folyó egyik legnagyobb kanyarjának szomszédságában azonban már friss telepítésű diófák sorakoznak. A helyi közmunkások szedték össze a csemetéket a határban, s ültették el itt, az ártéren, ahol egy kemping kialakítását tervezik. Ebből ugyan nem sok pénze származik majd a községnek, az innen pár száz méterrel odébb lévő nyolchektáros bányatóból viszont igen. Száz telket alakítottak ki a süllővel betelepített víz partján, s a messze földön tapasztalható érdeklődés azt mutatja, reális a kétmillió forintos bevételi tervük. Hamarosan beindulhat a húsüzem is, amely, azon túl, hogy ötven embernek ad majd munkát, segíthet a község pénzügyi gondjain is... Úgy hogy, jövőre talán már nem csupán a tiborci panaszokat hallhatja az ide látogató ember.-» j em is tudja ismerő- /\l söm, hogy bosszan- 1 V kodjon, vagy inkább kalapot emeljen azelőtt a kereskedő előtt, aki úgymond átrázta, de istenigazából. Nem nagy az ügy, de rafinált- sága nagyon is tanulságos. Történt egy alkalommal, mert nagyon szereti a virágokat, köztük a kaktuszokat is, meglepte magát néhány apró cserepű kis növénnyel. Akkor még nem lévén nagy szakértelme, az eladó rábeszélte néhány kivirított kaktuszra is. Ismerősöm csodálkozott ugyan, egy diónyi szúrós testen hogy lehetnek virágok? De gondolta, ki tudja, hátha valamilyen különleges, apróra növő fajról van szó. Dankó Mihály A kaktusz virága A szakirodalomban nem talált ugyan utalást rá, de annak rendje-módja szerint kezelte, babusgatta a kis növényt. Eltelt egy hónap, fél év, egy év. A kaktusz nem nőtt sehova, de a búzaszemnél alig nagyobb virágok sem hervadtak el. Ismerősömnek kezdett gyanús lenni a dolog, talán művirágok? Megtapogatta az enyhén fakult szirmokat, nem hulla- nak-e le. Hogy jobban meggyőződjön az igazságról, meg is rángatta őket néhányszor, hátha csak úgy egyszerűen bele vannak szúrva. Nem, nem engedtek. Bár a kaktusz továbbra sem nőtt, a virágok is maradtak a helyükön. Majd csak kiderül valami, gondolta. S lassan elfeledte az egészet. Mindaddig, amíg egyik látogatója észre nem vette az ablakában. — Téged is becsaptak? — kérdezte. Azzal megfogott egy virágot, erősen meghúzta, s csodák-csodájára az simán kijött a kaktusz testéből. — Szalmavirágokat tűznek bele, s így drágábban adják! D e te még jobban jártál, mint én, mert abban a cserépben, amit rám sóztak, még a kaktusz is műanyagból volt! Mélyponton Galambos Béla A mélyponthoz közelítünk vagy a környékén vagyunk mondta a miniszterelnök tanácsadó testületének elnöke egy néhány nappal ezelőtt egy szakmai konferencián, ahol a magyar gazdaság közelmúltját, jelenét és kilátásait vázolta föl. Azt is hozzátette azonban, hogy a mélypont kifejezést nem drámai fogalomként kell érteni, hanem olyan pontként, amelytől kezdve már csak felfelé visz az út. A jelenlegi helyzet kétségtelenül súlyos, mert rendkívül nagy a költségvetési hiány, az utóbbi hónapokban felgyorsult az infláció. Az árak emelkedésével romlik a társadalom hangulata. A lakosságra sorozatban jelentős terheket rónak majd az elkövetkezőkben foganatosított intézkedések. Mint tudjuk hamarosan növekedni fognak az import élelmiszer árak a behozatali vámok növekedése miatt, a benzin ára nem sokára a bűvös száz forintot súrolja majd, s az energiaköltségek jelentős emelkedésére sem kell néhány hónapnál többet várni. A lakosságot, mint munkavállalót, a felsoroltakon kívül is negatívan érinti az államháztartás évtizedek óta halogatott, ám a kormány által most úgy tűnik mindenképpen meglépni tervezett reformja Az államapparátusban dolgozók hangulatára teljesen természetesen nyomja rá bélyegét a reform szele, hiszen számukra egzisztenciális kérdés a „karcsúsítás" Ilyenkor idegőrlő a várakozás. A jövőt illetően mégis van ok bizakodásra, mondják, akiknek megadatott a csúcsról széttekinteni A világgazdaság úgy tűnik túljut a válságon, aminek kedvező kihatásai előbb-utóbb nálunk is érzékelhetőek lesznek. A hazai gazdaság is túl van, vagy hamarosan túl kerül számos nehéz feladaton. A már említett államháztartást — bevételnövelést, költségcsökkentést— érintő reformok mellett jövőre végre túl lehetünk az egyik legfontosabb dolgon, a tulajdon reformján, benne a földtulajdon kulcsfontosságú magánosításán. Ez tulajdonképpen a mezőgazdaság „új épületéhez" a fundamentum lerakását jelenti. A régi házából kiköltöztetett, ám az elvi- selhetőnél hosszabb időre fedél nélkül hagyotton alaposan lerobbant agrárágazat kivirulásához azonban szükség van a falak minél gyorsabb felhúzására is. Ugyanis az olajozott működése nem képzelhető el a megfelelő szervezeti struktúrák nélkül. Az adott szó Szőke Judit ecsszó?! — kérdezi-e tem rá türelmetlenül U a mesterre, mivel már harmadszor vágott át. Igent dünnyögött, s már tette is le a telefont. Mégsem jött el. Pedig már reménykedni kezdtem: újra van becsületszó. Bizonyos életkornak gyerekkorában, játék közben voltak mindennaposak ezek a szófordulatok: folyjon ki a szemem... görbüljek meg, ha... itt pusztuljak el... Mindenki tudta, persze, hogy egyik rettenetes dolog sem történik meg, mégis... Mégis kimondta a nyomaték, a szavahihetőség kedvéért. Manapság mintha elkerülnénk ezeket a mondatrészeket, de nem azért, mert kimentek a divatból, hanem azért, mert a megbízhatóság értékelődött le. Vajon mi ma a fedezete az adott szó betartásának, mennyi a hitele a kimondottnak, hogyan hajthatók be az ígéretek? Esküvel a bíróságon? Ugyan... Mindig tanúkkal a nyomunkban járjunk? Na, de... Kérjük írásba? Köpni fognak a papírosra. Köznapi bizalmatlanságaink a gazdaságból, a kereskedelemből indulnak, gyökerei a félpiaci viszonyokban, annak sajátos magyar módjában keresendők. Hol vagyunk mi még a nemzetközi üzleti moráltól, melyben a gentleman s agreement, a szóbeli szerződés tiszteletreméltó intézmény, egészen fejlett gazdaságok épültek rá. Nálunk utoljára a dzsentrivilágban élt valami hasonló norma. Ez ha ma is szabályozna (vagy ha több fegyver lenne magánkézben), naponta temetnénk. Főbelövés által elhunytakat, akik a nyilvános megszégyenülés elől menekültek az öngyilkosságba. Nincs szégyenérzet, de vannak helyette teljesítetlen ígéretek. A legnagyobb veszélyt abban látom, hogy a jelenség a politikára, a közéletre olyan gyorsan áttevődött. Ott talán még felelősségteljesebb a kimondott szó, de legalább olyan gyorsan kétessé válik a hitele. A fogadalmak, az egyszerű kijelentések a nyilvánosság előtt születnek. Azt a megfigyelésemet azonban fölöttébb érdekesnek tartom, hogy az adott szóbah, a hétköznapi ember még mindig hisz. S bízik legbelül még akkor is, ha látszik, legszívesebben légy intene. Hallgatja majd a nagygyűlések szónoklatait, olvassa majd a személyes programokat. Y f a majd az ígérett—J versenyt figyeljük, s X x később, ha a végrehajtást értékeljük, akkor fog utólag kiderülni, kinek volt jó az ámítás időnyerésre, kinek kellett magára a nyerésre, ki csomagolta bele a tehetetlenségét, ki volt, ki személyes korlátáit leplezte általa. De talán, azért lesznek olyanok is, akik egy tükörrel négyszemközt ki merik mondani: az anyám életére...
