Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-04 / 234. szám

1994. október 4., kedd KISKERT Ezt láttuk az Agro Food-on Érdekességek a Primom Agrármarketing Centrumának díjazott kiállításáról A Biomárka Egyesület standján, a galgahévizi biotermelők szövetkezetétől és a német HlPP cégtől kapott, valódi biotermékekkel roskadásig rakott asztal fogadta a látogatókat. Szabolcsi biotermék csak az asztal előtt foglalt helyet, a Nyírbogdányban termett bioalma és a Zelenyánszki András termelte bionapraforgó képében Valódi kuriózumot jelentettek a hajdúnánási Hajdú- Strucc Kft. óriás madarai. Sok látogatónak megmoz­gatták a fantáziáját a struccról megtudott informá­ciók: húsa finom, egészséges és egyre keresettebb Nyugaton; bőre, tolla piacos luxuscikk, csontja gyógy­szer, tojása, ha nem „tenyész", ínyencek csemegéje. Néhányan olyan jó befektetést láttak benne, hogy a 700 ezer forintos ár ellenére vásároltak is tenyésztri- ót, azaz egy kakast két tojóval. A struccot honosító és az ellenőrzött, zárt termelési rendszert kiépítő nánási üzletemberek szerint már a tenyésztojás, illetve a te- nyészstrucc-előállítás is kifizetődő üzlet, hiszen két to­jó után a második évtől évente 100 darabos szapo­rulatra lehet számítani. Húsra nevelésre néhány évig — ameddig ésszerű módon növelhető a struccfarmok száma — csak a fölösleges kakasok, s a nem tökéletes tojók kerülnek. A bevétel nagyságához egy adalék: egy strucc 12-14 hónap alatt termel 50 kg színhúst, ami 1000 forintjával is szép összeg A bájos finn hölgy Helsinkiből érkezett, hogy bemu­tassa a magyar méhészeknek, milyen is a jó méz­marketing. A Finnish Honey Producers Ltd. — finnül csak tömören Sam Oy — cég szép hazai sikerekkel di­csekedhet: három év alatt megduplázták Finnország­ban a lakosság mézfogyasztását. Hogy milyen mó­don? A piackutatással foglalkozó, széparcú északi ro­kon szerint igen bevált az a „MÉZ szeretlek" feliratú karton papírból készült pult, amelyből minden élelmi­szerboltba leraktak egyet. Természetesen — mint ná­lunk a jégkrémes cégek — gondoskodnak a pultok áruval való folyamatos feltöltéséről. Ami ebben a esetben, különféle csinos kis üvegekbe töltött mézfé­leségeket és kapcsolódó termékeket jelent. A finn mé­hészek azonban nemcsak csomagolástechnikájukat mutatták be, hanem a gazdaságosabb méhésztech­nológia feltételeit, mézszivattyúkat és egy külön­leges, könnyített kaptárát „derékfájós" méhészek szá­mára Galambos Béla felvételei Segítik a jó gazdakat Lakos László tájékoztatója a Parasztszövetségben Csodagén Washington (MTI) — Amerikai tudósok olyan növényi gént különítettek el, amelynek mesterséges alkalmazásával gyorsítha- ják a növények növeke­dését. A felfedezés elviek­ben lehetővé teszi, hogy műtrágyák, tápok, vegy­szerek nélkül is az ed­digieknél dúsabb, nagyobb növényeket termesszenek ugyanakkora területen. A növekedésgyorsító gén se­gítségével nemcsak a vegy­szerek használata küszö­bölhető ki, hanem a terme­lés költségeinek jelentős csökkenése is elérhető — vélik a kutatók. Orosháza (MTI) — Szó sincs róla, hogy új kolhozosítást akarnánk, befejezzük a kár­pótlást és szeretnénk megte­remteni a tulajdonosok bizton­ságát — jelentette ki szomba­ton Orosházán a Petőfi Mű­velődési Házban á Paraszt­szövetség nagygyűlésén Lakos László földművelésügyi mi­niszter. Elmondotta: olyan mező- gazdaságot akar az új kor­mányzat, amely biztonságos körülmények közt és megfi­zethető áron termel, verseny- képes, kivitelre alkalmas mi­nőségű árukat állít elő, tisztes jövedelmet biztosít, s amely segít megoldani a vidék gond­jait. A kárpótlást és a szö­vetkezeti átalakítást mielőbb be szeretné a kormány fejezni. Eddig 600 000 új kárpótlási igényt nyújtottak be. Az igény­lők 80 százaléka a termőföld elvétele miatt kér kárpótlást. A kormányzat mezőgazda- sági elképzeléseit ecsetelő mi­niszter az orosházi kisgazdák­nak elmondotta, hogy kiszá­mítható piacot akarnak terem­teni. Magyarország évi húsz százalékkal növekedő mező- gazdasági behozatalát a terme­lők érdekében korlátozni akar­ják, a kivitelt ösztönözve a keleti piac újraépítését igye­keznek majd segíteni. Jövőre biztosítják az étkezési búza, a tej, a disznó és a marhahús, valamint a kukorica garantált árát. A mezőgazdaság állami tá­mogatása az idén 57 milliárd forint, de ennek nagy része a nyárra elfogyott; a minisztéri­um azt szeretné, ha a kormány 17 milliárddal megemelné ezt az összeget. Jövőre 75-80 mil­liárd forint állami támogatást szeretne a tárca elérni, ebből a kivitel támogatására 35, a bel­ső piaci zavarok megszün­tetésére 7 milliárd jutna. A kormány agrárpolitikája azt akarja segíteni, aki jól, ha­tékonyan gazdálkodik s aki­nek ez a megélhetése — mon­dotta a szónok. Közszemlén a tagjegyzék Nyíregyháza (KM) — Ok­tóber végéig kellene meg­alakulnia az új köztestületi agrárkamara megyei szer­vezete alapegységeinek, a településenkénti mezőgaz­dasági bizottságoknak. Hogy pillanatnyilag hol tart a szervező munka, arról Bí­ró Miklós a kamarai előké­szítő bizottság titkára a kö­vetkezőket mondta: — Minden önkormány­zat a napokban kapta meg és tette közszemlére az ide­iglenes kamarai tagjegyzé­ket. Ebben mindazok a me­ző-, és erdőgazdasággal, il­letve a hozzá kapcsolódó szolgáltatással, kereskede­lemmel foglalkozók benne szerepelnek akiknek adatai az előkészítő bizottság tu­domására jutott. A köz­szemle ideje alatt még módjában áll mindenkinek felszólalni az adatok he­lyesbítése, vagy esetleg másik kamarába való átso­rolás miatt. — Azokon a települése­ken, ahol legalább 10 me­zőgazdasági vállalkozó van, hamarosan megkez­dődik a mezőgazdasági bi­zottságok alakítása. Ez ko­moly feladat lesz, miután 150 ilyen településsel szá­molunk a megyében. Mindenki személyre szó­ló meghívót kap és a bizott­ságok alakulóüléseire min­denütt meghívtuk, s elvár­juk a polgármester és a jegyző mellett az ott érde­kelt termeltető, felvásárló szervezeteket és a nem ré­gen létrejött Agrármarke­ting Centrum munkatársát is. Erdőművelés társulásban Nyíregyháza (KM) — Az erdőművelés folymatossá- gát elősegítő, már elfoga­dott erdőbirtokossági tör­vény után az erdőtörvényt még a parlamentnek kell el­fogadni, ám addig is az ér­vényes törvényi előírást kell figyelembe venni — szögezik le a hazai erdő- gazdasági szakemberek. Eszerint az erdőhaszná­latra — kizárólag hatósági engedélyezéssel — csak társult művelési keretek kö­zött van mód. Ugyanakkor e kereteken belül nem sérül az egyéni tulajdonlás joga, az engedély birtokában sza­badon megválasztható a kitermelés, ültetés és ápolás módja. Célszerű, ha a kis területű erdők gazdái a mű­velési kötelezettségek tel­jesítését összehangoló egye­sületet alakítanak. A jövőben alakítandó tár­sulatok törekedjenek társa­ságokká egyesülni az erdő­birtokok koncentrálása és gazdaságos működtetése érdekében. Ezt anyagilag is ösztönzi majd a jogszabály. Mivel az erdők 60 százalé­ka állami tulajdonban ma­rad, szükség lesz egységes állami erdőkezelői szerve­zet kialakítására. Az erdőgazdálkodást tá­mogató pénzügyi források kapcsán elmondható: a tele­pítési költségek 50-70 szá­zalékát finanszírozó erdé­szeti alap felhasználási sza­bályai korszerűsítésre szo­rulnak, azt a tulajdonszer­kezethez kell igazítani. Új erdőt telepítő magántulaj­donosok gyors növekedésű fajtákhoz 40, más esetek­ben akár 70-100 százalékos támogatást is kaphatnak a felügyelőségekhez beadott pályázat útján. £ Jfe I Madárijesztők... ...és a vadriasztás jellegzetes eszközei szerepelnek azon a kiállításon, amely vasár­nap nyílt a szentendrei Sza­badtéri Néprajzi Múzeum­ban. A kereplőket, csörgő­zörgő szélkerekeket, kitö­mött emberalakú bábukat, színes szalagfüzéreket be­mutató tárlatnak a „Madarat fogtam, s megpatkoltam...” címet adták a rendezők. Mézből... ...évente, átlagosan 0,3 ki­logrammot fogyasztunk fe­jenként, ami a többi édes­ségnek csupán egy százalé­kát jelenti. Jócskán meg­előznek e téren(is) azok az országok, amelyek tőlünk importálják ezt az ősi éde­sítő táplálékot. (KM) Juhtenyésztés... ...fejlesztésének lehetőségei címmel rendeznek tanács­kozást október 6-án a Deb­receni Agrártudományi Egyetemen. A Veress Lász­ló professzor tudományos munkásságának tiszteletére összehívott konferencián kutatók tartanak előadáso­kat a juh- és a kecskete­nyésztés területéről, de szó lesz takarmányozási, állat­egészségügyi és gazdasá­gossági kérdésekről is. Az aszálykár... ...nem kímélte a dohánytáb­lákat sem, így az idén mint­egy 40%-os terméskiesést könyvelhetel mind a ter­melő, mind pedig a felvá­sárló Nyidofer Rt. A fer­mentáló által termeltetett 6000 hektár dohányból csu­pán 1400 hektáron öntöz­nek, ezért az összes do­hányterület szárazművelésű jelentősebb hányadán már az is kétséges, hogy a ter­melőknek megtérülnek-e egyáltalán a költségei. (KM) A föld ára... ...a kialakult bérleti díjnak nagyjából 25-szöröse Nyu- gat-Európa sok államában; míg Dániában arra ösztön­zik a gazdálkodót, hogy ve­gye meg a földet, Belgium­ban, Németországban in­kább a földbérlet a csábí­tóbb megoldás — hangzott el Kosa Lajos FM szakta­nácsadási osztályvezetőnek a Mezőgazdasági Főiskola első szaktanácsadó-képző tanfolyamán tartott előadá­sában. (KM) /-h

Next

/
Oldalképek
Tartalom