Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-26 / 253. szám
1994. október 26., szerda . TÚL A MEGYÉN Kelet-Magyarország ff Narancsért harcoló haitiak Port-au-Prince központjában, ahol hétfőn USA-katonák raktáron maradt, a rothadás határán álló narancsot osztogattak a tömegnek AP-felvétel Találkozó Luxemburgban A Kanadába utazó turistáknak megszűnik a vízumkényszer Clinton elindult Washington (MTI)—Bili Clinton szerint közel-keleti útja demonstrálni fogja az Egyesült Államok elkötelezettségét a térség általános és átfogó békéjének megteremtése mellett. Az amerikai elnök a Fehér Ház rózsakertjében nyilatkozott közvetlenül azelőtt, hogy elindult hat országot érintő kőrútjára. Ennek keretében részt vesz az izra- eli-jordániai békeszerződés aláírási ceremóniáján, illetve felkeresi Egyiptomot, Izraelt, Jordániát, Ku- vaitot, Szaúd-Arábiát és Szíriát. Seselj nem fél Belgrád (MTI) — Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt vezetője kész lenne az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűn- cselekményeket kivizsgáló hágai nemzetközi bíróság elé állni. A jugoszláv parlament elnökének leköpése miatt egy hónapos elzárásra ítélt, s még néhány napig börtönben lévő politikus a Borba című belgrádi lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: Alig várom, hogy Hágába mehessek, mivel nem követtem el háborús bűnöket, és nem is biztattam senkit ilyen cselekmények elkövetésére. Magyarok nélkül Pozsony (MTI) — Az Együttélés elnöke, Duray Miklós kizárta annak lehetőségét, hogy a nehezen alakuló új szlovák kormánynak magyar tagja is legyen. Duray szerint a parlamentbe bejutott szlovák pártok már korábban elhatározták, hogy a Magyar Koalíciót kirekesztik a kormányzási részvétel lehetőségéből. Ezt Peter Weiss baloldali pártvezető több nyilatkozatából és egyéb, olyan jelekből is látni lehet, mint például az, hogy az új parlament ranglétráján a harmadik legerősebb Magyar Koalíciót a hét végi kormányalakítási megbeszélésre már meg sem hívták. Budapest (MTI) — A hónap végén Luxemburgban találkozót tartanak az Európai Unió tagországai, illetve a társult közép-kelet-európai országok külügyminiszterei. Hazánkat Kovács László külügyminiszter képviseli az EU soros német elnökségének kezdeményezésére összehívott találkozón. Egyebek mellett ezt jelentette be szokásos keddi sajtóértekezletén Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. A szóvivő elmondta, a luxemburgi találkozón a külügyminiszterek megvitatják azokat a stratégiai elképzeléseket, amelyek a közép-kelet-európai társult országok jövőbeli teljes jogú EU-csatlakozását készítenék elő. Ez ügyben egyébként várhatóan az EU állam- és kormányfőinek decemberi esseni ülésén dönKovács Elemér Nagydobrony — Kárpátalján a szovjethatalom éveiben az állam maga kívánt gondoskodni az elesett gyerekekről. Ennek következménye, hogy amikor az egyik Hollandiából érkezett egyházi küldöttség néhány éve ellátogatott a Vil- sányiban működő intézménybe, a szörnyűségek láttán ők maguk ajánlották fel: Kárpátalján felépítenek egy ilyen intézményt, melynek egy darabig a működtetését is magukra vállalják. — Szűk három esztendővel ezelőtt indult az építkezés — emlékezik vissza a kezdetekre Horkay László nagydobronyi lelkipásztor. — A munka elvégzésére felkért kisvárdai építők részben helyi, részben külföldi építőanyagokból dolgoztak. Lám, tető alatt az épület. Az év végén talán megkezdheti működését az intézmény. Mindenképpen egyedülálló vállalkozásról van szó. Gondoljunk csak bele: egy külország egyházi szervezete felépít, s több száz kilométer távolságból működtet egy másik ország területén lévő intézményt. (Tudomásunk szerint a régióban ez az egyetlen, példaértékű kísérlet.) — A sok bizonytalansági tényező, privatizációs joghézag, egyházi szervezetek működési területének szabályozatlansága miatt döntött úgy a holland fél, hogy a gyermek- otthon egyelőre holland tulajdonban marad — fejtegeti Katkó László Ung megyei református főgondnok. — A távolabbi elképzelésünk az, tenek majd. A külügyminiszterek emellett különféle kül- és biztonságpolitikai kérdéseket is áttekintenek majd. Magyarország a maga részéről fontos eseménynek tekinti a külügyminiszterek luxemburgi konferenciáját, és az alkalmat Kovács László felhasználja arra, hogy kifejtse Budapest álláspontját az integrációt illetően. Aktív diplomáciai munka vár a Külügyminisztérium más vezetőire is. Szent-Iványi István politikai államtitkár november 2-4. között Moldávia fővárosába látogat, és felavatja a magyar nagykövetség új épületét. A diplomata részt vesz azon a fogadáson is, amelyet az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából rendeznek. Szent-Iványi István tárgyalásokat folytat a mahogy az intézmény a nagydobronyi egyházközség tulajdonába megy át, és a felügyeleti jogot legfelsőbb irányítási szervünk, a zsinat gyakorolja. Számítunk továbbá arra is, hogy az ukrán állam szintén hozzájárul a fenntartási költségekhez. Egyelőre ugyanis nem sikerült megegyezni a helyi, megyei vezetéssel. Az ottani hivatalnokok csak úgy egyeztek volna bele a támogatásba, ha az irányító apparátust ők nevezik ki. □ Voltaképpen kik lesznek a gyermekotthon lakói? — Azok a súlyos testi és szellemi fogyatékos kárpátaljai gyerekek, akiket az erre a célra alakult bizottság felvételre ajánl — veszi át a szót ismét a nagydobronyi lelkipásztor. — Alapszabályunk kimondja, hogy nemzetiségi és felekezeti hovatartozás nem számít a felvételnél. Egyéb szempontok ellenben igen. Azt szeretnénk, ha egy önmagát legalább egy minimális alapszinten ellátó közösség jöjjön létre, melynek tagjai valamiképpen segíteni tudják egymást. S ha már a közösségről esett szó, a gyermekotthon gyar-moldovai kétoldalú kapcsolatok alakulásáról is, illetve az alapszerződésről. Jó hír a tengerentúlra látogatók számára, hogy november 1-jétől megszűnik a vízumkötelezettség a Kanadába utazó turistáknak. A vízummentesség feltétele, hogy a látogatónak vissza- vagy továbbutazásra jogosító repülőjeggyel, illetve megfelelő anyagiakkal kell rendelkeznie. A munkavállaláshoz természetesen továbbra is különen- gedélyt kell beszerezni. A szóvivő elmondta, egyelőre nem érkeztek újabb hírek Iránból. Mindenesetre a tehe- ráni hatóságok ígéretet tettek arra, hogy a magyar diplomaták ellen elkövetett sorozatos incidenseket gyorsított ütemben kivizsgálják. nem a világtól elzártan éli majd mindennapjait: az itt lakók számtalan szállal kapcsolódnak majd a nagydobronyi gyülekezethez. Az a célunk, hogy az itt lakók mindennap úgy ébredjenek, hogy érezzék: „Tudom, az Úrnak terve van velem.” Hogy ez a bizonyságtétel maradéktalanul rájuk is vonatkozik. □ Honnan ezek a határozott elképzelések? — A gyermekotthon majdani nevelői a nyár folyamán többhetes szakmai gyakorlaton vettek részt a nyíregyházi Magdaléneum Egészségügyi Gyermekotthonban. Az ottani tapasztalt pedagógusok, személyesen Péter Jánosné tanácsait messzemenően figyelembe véve fogalmaztuk meg intézményünk működési elveit, ígéretet kaptunk tőlük, hogy az indulás első heteiben többen is ellátogatnak hozzánk. Egyébként a gyermekotthonban 65 gyerek ellátására van mód, induláskor viszont egyelőre 25-30 főre gondoltunk. 40 főt számlál a kiszolgálószemélyzet, közöttük 17 munkatárs egészségügyi szakképesítéssel rendelkezik. A nagydobronyi gyermekotthon Amatőr felvétel Gyermekotthon Nagydobronyban Kisvárdaiak építik, és az év végére már készen lesz Ausztria ünnepe Becs (MTI) — Szimbolikus jelentőségű, hogy éppen október 26-án, az örökös semlegesség alkotmányba iktatásának 49. évfordulóján egy újabb fontos törvényről dönt az ügyvezető kormány rendkívüli ünnepi ülésén: Ausztria európai uniós csatlakozásáról. Jelképes ez a lépés annyiban, hogy az európai integrációt sokan úgy tekintik, mint a semlegesség megtagadását, hiszen Ausztria 1995-től nem csupán a gazdasági közösség tagja lesz, hanem a kollektív biztonsági rendszerbe is integrálódik. Az ok, ami miatt a kételyek, és az örökös semlegesség vitathatatlanul nagy jelentősége ellenére az osztrákok döntő többsége június 12-én a csatlakozás mellett voksolt: elfogadták a vezető politikusok érveit. Azt, hogy 1994-ben más a világ, a környezet, mint 1955-ben volt, s ehhez a megváltozott világhoz alkalmazkodni kell. A 49. nemzeti ünnep fordulópont tehát Ausztria életében: ez az utolsó, amikor az alpesi ország még az Európai Unión kívül van. Másban is eltér ez a nap a korábbiaktól: az október 9-i választások eredménye átrajzolta az ország politikai térképét, megváltoztak az erőviszonyok. Bár az előzetesen a kormány által valójában már jóváhagyott csatlakozási törvény 26-i elfogadása formális, ceremónia az ünnep kedvéért, de évtizedek óta most először a kabinet nem lehet túl magabiztos. Elveszett a kétharmados kényelmes többség, és amikor az újjáalakuló parlament november 11-én dönt, a szavazás nem lesz puszta formalitás, a kétharmados többséget igénylő döntés nem magától értetődő. Ausztria a második világháború óta először már nem a nagy pártok országa. Igaz, fél évszázad igen nagy idő, és sokak véleménye szerint túl soká is tartotta magát ez a berendezkedés. Ausztriában ennek az ünnepnek — koalíciós tárgyalások, személyi változások, az új parlament tisztségviselői megválasztásának közepette, Bécs polgármesterének nyugdíjba vonulása előestéjén — kis nosztalgiával, sok reménykedéssel és valamelyest érthető feszültséggel néznek elébe. Vendég a herceg Tokió (MTI) — Magyarország lesz az első állomása annak a 12 napos körútnak, amelyet Takamado herceg — Akihito japán császár nagybátyjának fia — és felesége, Hiszako hercegnő a jövő hónap végén Közép- Európában tesz. Mint kedden Tokióban bejelentették, a hercegi pár november 24-én indul a körútra, amelynek során Lengyelországba és Ausztriába is ellátogat. Mindhárom országban most első ízben tesznek hivatalos látogatást a japán császári család tagjai. A hercegi pár Frankfurtból érkezik Magyarországra, ahol a tervek szerint három napot tölt. Budapesten részt vesznek a japán-magyar baráti kórusfesztiválon, majd Lengyelországba utaznak tovább, ahol a krakkói japán művészeti és technológiai központ megnyitásán lesznek jelen. Kőrútjuk utolsó állomásán, Bécsben a modem japán építészetet bemutató kiállítás megnyitására hivatalosak, amelyre a japán-osztrák baráti kapcsolatok 120. évfordulója alkalmából kerül sor. Hírmustra Az Országgyűlés... ...Honvédelmi Bizottságának küldöttsége a NATO különböző szervezeteinél tett látogatásával mindenekelőtt azt akarja kifejezni, hogy Magyarország továbbra is igen fontosnak értékeli közeledését az Észak-atlanti Szövetséghez, beleértve a végső célnak tekintett majdani teljes jogú tagság elérését — hangsúlyozta Mécs Imre (SZDSZ) bizottsági elnök, a delegáció vezetője. Vezető holland... ...kereskedelmi bankokat keresett fel Bőd Péter Ákos hétfőn és kedden Hollandiában. Az MNB elnöke egyúttal meglátogatta a holland központi bankot, valamint a hágai központi gazdasági tervezési intézetet is. (MTI) Az orosz... ...szakszervezetek számítása szerint dolgozók milliói vonulnak csütörtökön országszerte a nagyvárosok utcáira, hogy tiltakozzanak a süllyedő életszínvonal, a növekvő munkanélküliség és a hónapokra visszamenő bérhátralékok miatt. A sztrájk egybeesik a csütörtöki parlamenti bizalmatlansági szavazással. Kétmillió... ...hordónyi forró olaj ömlött ki egy megrepedt vezetékből Oroszország komi vidékén, a sarkkörön túl: a szennyeződés szakértői vélemények szerint óriási pusztítást vihet végbe az örök fagynak kitett rendkívül érzékeny környezetben. (MTI) Földrengés... ...rázta meg kedden Üzbegisztán és Afganisztán egyes részeit, de sebesültekről nem érkezett jelentés. A rengés hatására a házakban bútorok rázkódtak meg, s megkondultak a harangok, de nagyobb anyagi kár nem keletkezett. (MTI) A boszniai... ...kormányhadsereg egységei elfoglalták a nyugatboszniai Bihac közelében lévő Grabezt. A rádió értesülései szerint a szerb kézen lévő megerősített település elfoglalása után tovább tartanak a harcok a várost körülvevő magaslatokon. (MTI)