Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-26 / 253. szám

1994. október 26., szerda HATTER Vállalkozó van, tőke nincs Fejlesztés Rohodtól Szamosszegig, Mérkvállajig • Olajgyár épül Porcsalmán Nyírmeggyesi uborka indul Oroszországba A szerző felvétele Nábrádi Lajos Mátészalka-Nyírmeggyes (KM) — Részben a saját pénzforrás felhasználásával, részben jelentősnek mond­ható támogatással lendíte­nek egyet a fejlődés kerekén a szatmári térségben. A kö­vetkező években a fejlesztési program keretében új és felújított ipari üzemekben, kint a földeken száz meg száz embernek adnak mun­kát, kenyeret. A programot a Szatmári Térségfejlesztési Társulás állította össze. E társulás központja, irodája a mátészlkai polgármesteri hi­vatalban található. Itt koordinálja a tennivalókat Szűcs László, a társulás titkára. Tőle kapunk sokakat érdeklő, átfogó információt. Nyitott társulás Mint mondja, a társulás tavaly decemberben alakult 30 ön- kormányzat részvételével. A fiatal szakember ránéz a tér­képre és sorolja, hogy Rohod­tól Szamosszegig, Mérkvállaj- tól Porcsalmáig terjed a tár­sulás határa, de az alapítók, a támogatók közé tartozik a Pri- mom Vállalkozásélénkítő Ala­pítvány is. Hangsúlyozza: nyi­tott a társulás, főleg vállalko­zók, kis és nagy gazdasági egységek, pénzintézetek csat­lakozását váiják. Ha kellő szá­mú csatlakozó lesz (miért ne lenne, hiszen a csatlakozók él­vezhetik a közös támogatást), a társulás átalakul szövetség­gé. Cél, hogy ne csak az ön- kormányzatok, a vállalkozók, a gazdálkodó szervek elképze­lése is érvényesüljön, s mind ennek a térség lakói is hasznát veszik. Egyszemélyes iroda Mit is tehet a térség fejleszté­séért ez az egyszemélyes iro­da? Informátorunk hangsú­lyozza, főállásban valóban csak egyedül van, de szakér­tők népes tábora dolgozik a terveken, részt vesznek a gya­korlati megvalósításban is. Konkrétabban: az önkormány­zatok céltámogatásokra pályá­zatokat nyújthatnak be. Bo­nyolult gazdasági, pénzügyi feltételeknek kell eleget tenni a pályázat elkészítésekor. Az iroda segíti e pályázatok el­készítését. Azt is megtudjuk a társulás titkárától, hogy a térségben működő vállalkozók pénzszerzését is elősegítik, ha e vállalkozók üzleti elképzelé­sei beleillenek a térség fejlesz­tési programjába. Ez a gyakor­latban azt jelenti — magyaráz­za a titkár —, hogy a vállal­kozóknak részben némi térítés ellenében, részben ingyen se­gítenek az üzleti tervek és a pályázatok elkészítésében. Egy kicsit vissza, majd előre tekint a titkár, amikor azt mondja, hogy a PHARE-prog- ram keretében bő kétmillió forintot kaptak, ebből terem­tették meg a működés szemé­lyi és tárgyi feltételeit. Mint­egy zárójelben megemlíti, hogy nemrég Franciaországba és Portugáliába utazhatott, mindkét országban a telepü­lésfejlesztési szövetségek munkáját tanulmányozta. Ami pedig a jövőt illeti. A PHARE- program második ütemére a szakértőkkel kidolgoztak két projektet. Mindkettő megvaló­sításához jelentős támogatást szeretnének kapni pályázat útján. Az egyik elképzelés szerint sajátos és korszerű technológiával Porcsalmán olajgyárat építenek. Itt részben étkezési olajat, részben biodí­zel olajat gyártanak majd üzemanyagnak. Szenzációs­nak számít ez a hír, ha megva­lósul, a környéken magángaz­dák, szövetkezetek óriási tétel­ben termelhetik a napraforgót, ezáltal csökken a munkanél­küliség, s jövedelemforráshoz jutnak a családok. A titkár kü­lön felhívja a figyelmet arra, hogy e nagy vállalkozás társu­lási formában működik majd, vagyis a földtulajdonosok, az alapanyag termelői a gyárnak is tulajdonosai lesznek, igazi lehet az érdekeltségi rendszer. Gazdaképzés A második projekt az elmúlt években korszerűsített máté­szalkai Baross Gábor Mező- gazdasági Szakközépiskolára épül — mondja bizakodó han­gon a titkár. Itt indítják a gaz­daképzést, a farmerképzést. A tanulók a szorosan vett szak­mai ismeretek mellett gépsze­relést, pénzügyet, gazdaság­tant is tanulnak majd 1995 őszétől. A képzés feltételeinek megteremtéséhez 16 millió fo­rintra lesz szükség. Természe­tes — mondja derült arcai Szűcs László — , hogy e 16 milliót a társu­lás biztosítja pályázat útján. A témánál maradva nem árt emlékeztet­ni, hogy az or­szágos terület- fejlesztési bi­zottság elnöke az a dr. Vé­kony Miklós volt, aki éppen Mátészalkán él. Rövid nyi­latkozatát így jegyeztük le: „A szatmár — beregi része fejlettségi szintje még al­földi viszony­latban is ala­csony. Orszá­gos viszonylatban mindössze hárommilliárd forint áll ren­delkezésre területfejlesztésre. Ezt az öszszeget a mi me­gyénk is hasznosan el tudná költeni. E térség vállalkozói­nak ötleteik vannak, tőkéjük nincs. Több tőkét kellene ide hozni”. íme egy gazdasági szakem­ber, Kertész István országgyű­lési képviselő szintén rövid nyilatkozata: ,A területfej­lesztés sikerének alapja a ko- ordináltság. Szükség van te­rületfejlesztési törvény beter­jesztésére és elfogadására. Eb­ben a térségben többek közt szükség van adókedvezmény­re, valamint a közlekedés és a termelő infrastruktúra minősé­gének javítására is”. A nyírmeggyesi ERIMPEX Kft.-re is épül a fejlesztési program, ahol teljes gőzzel gyártják a konzervuborkát, amelynek 80 százaléka Orosz­országba, 10 százaléka Nyu­gatra, 10 százaléka hazai piac­ra kerül. A kft. termelési igazgatója, Mészáros Gábor örömmel mondja, hogy átvették a mátészalkai konzervgyárat is, a két gyárra építve jövőre 20 hektáron termeltetnek ubor­kát. így majdnem ötszáz em­bernek biztosítanak munkát és megélhetést. A berkenyék gyönyörű füzérei, a sóskabor­bolya pirosló levelei emlékeztetnek rá, hogy belép­tünk az őszbe, az egyre morgó „•emberek" közé. „Pirosán vi­gyorog hecsedli bogyója,friss párát borít, az este a fo- lyókra...” — mondja a költő, s mi magunk is érezzük, hogy egyre frissebb ez a pára, és reggelente hártyát is húz az edényekben lévő vizek tete­jére. Gyerekkoromban mindig megcsodáltam a levelek szí- ne-változását, (akkor még az emberek ilyenfajta változása nem érdekelt), s az ősz ezüs­tös fonadékát, amelyet ökör­nyálnak neveztünk. Most va­lami más is eszembe jut, amit a bőrömön is érzek, a fűtés. Nem annyira a pipáló kémé­nyek, mert az már csak a végtermék, hanem a tüzelő beszerzése. A fahordás az erdőből, fa­sorokból, hogy mire mind­szent havának derekán meg­jön a hideg — sajnos min­dig megjön — legyen ele­gendő tüzelő a hátsó udvar­ban. Később a szén, majd az olcsó olaj. Mintha a közel­múlt legendái elevenednének meg. Szóval, a fűtés, közelebb­ről, az energia. Mindegyik formája drága lett napja­inkra. Valamikor arra ösztö­nöztek, hogy vegyünk olaj­kályhát, mert az olcsó, ké­nyelmes. Aztán felemelték az olaj árát. Gázprogram van. íme az olcsó energia! Lázas sietséggel eladósították ma­gukat a háztartások beve­zetésével. Valóban olcsó és kényelmes. De meddig? Jani bá' vigyorog a bajsza alatt, ő megmaradt az akácfa mel­lett. No, nem azért, mert sze­reti, ha szépen pipál a ké­mény, hanem azért, mert leg­alább kétszer megizzad vele. Először amikor összefűrésze­li és felhasogatja, másod­szor, amikor felfűti vele a cserépkályhát. Hát ilyen egy­szerű. Csak hát. Kinek van ma fája? Gyanítom annak sincs, akinek erdeje van. Pedig már sok embernek van erdeje. A kárpótlás meghozta „gyü­mölcsét” . Van akinek néhány hektár, másoknak pár száz négyszögöl, a városok kör­nyékén tizenöt gyümölcsfa. Es sok helyen osztatlanul... Talán jobb is így, mert napi gondjaink közepette, hogy megszaba- duljunk leg­alább egytől, még azt a kevés erdőt is kivág­nánk. Pedig mily keserves volt a telepí­tése, és hány évtized kell, amíg egy fenyő, vagy tölgy megnő. Ettől függetlenül sok helyen kivágják, mert az ürü­gyet mindig meglelik, és aki kivágja, netán kivágatja nem a fűtésre, a szépen pipáló ké­ményekre gondol... Lehetne az őszről nagyon szépeket írni, csak hát leveri a növények pompáját, köddel árasztja el a határt, lelassul a forgalom és jön a hideg. Valamikor azt tanultuk az is­kolában, hogy hidegpontunk nyolcszor annyi van, mint meleg, ezért fázunk. Megint a fűtés. Gondolunk-e néha a hajléktalanokra? Nemcsak honfitársainkra, hanem azokra is, akik nem ismerik a magyar nyelvnek ezt a cso­Törö István Fűtés dálatos tárházát, amellyel az ősz szépségeit kifejezzük. Becslések szerint tízezrekben mérhető a számuk. A jobb jövő reményeiben nekivágtak a „nyugatnak”, és itt ragad­tak, mert a legtöbb ország ki­rakta határaira a „megtelt” táblát. Mondják, a bűnözés rohamléptékű megugrása in­nen datálható, a szervezett és leszámolásos, mely sohasem volt ebben az országban. Még tanulni kellene a de­mokráciát, mert nem min­dent szabad, amit a törvény nem tilt. Vannak erkölcsi normák, melyet az elődeink alakítottak ki, abban ezek a jelenségek nem férnek bele. A berkenyék füzérei és a fűtés. Egyik odava­rázsolja a szavakat, a másik lemeztelenít, hogy úgy öltöztessen. Mert nehéz lesz ez a tél, hiszen az energia­árakról már tudunk és a töb­bi? Gyanítom lesz még mele­günk a nagy keresgélésben, hogy minden szolgáltatást ki­fizessünk és még ehessünk is valamit. Aztán nézhetjük a szépen pipáló kéményeket és gondolhatunk Berzsenyi őszt idéző soraira: „Hervad már ligetünk, sdíszei hullanak...” ; ma mm m- 'MWt _ Nézőpont Galambos Béla A magyar mezőgazda­ság normális eset­ben 15-17 millió ember számára képes élel­miszert termelni. Ebből kö­vetkezően az élelmiszergaz­daságunk által — persze rendezett tulajdonviszo­nyok, működő új szerkezet, kellő szakmai ismeret és vé­gre aszálymentes körülmé­nye között—előállított ter­mékeknek több mint egy har­madát külföldön kell értéke­sítenünk. Am felmerül a kérdés, ké­pesek vagyunk! leszünk-e — a kormányzat által is szor- galmazottan növekvő—ag­rárexportunkat teljesíteni olyan körülmények között, amikor ma a külpiacokon mindenütt—az ebben úttö­rő Nyugattól a minőségi szigorításokat tőle átvevő Keletig—egyre keményebb feltételekkel találják magu­kat szemben a mezőgazda- sági és élelmiszeripari ter­mékek? Az egyetlen lehetséges válasz: képesek lehetünk, ha tudatosul minden érté­kesítési céllal árut előállító termelőben (saját részére persze bárki azt és olyan minőségűt termel, amilyet akar), hogy a piacon ma már csakis a minőség szá­mít. A kisgazdától a farme­ren át az élelmiszeripari vállalkozóig rá kell min­denkinek döbbennie ebben az országban: jelenleg már nem az ellátás az elsődle­ges cél! Fél szemmel min­dig a vevőt kell figyelni, mi is ízlik neki. Egy ideje már — szerencsére — itthon sem csupán az emberek bármilyen termékkel törté­nő jól lakatásáról van szó (bár, sajnos még jelentős, de remélhetőleg a jövőben egyre csökkenő tömegeknél erről is), hát még a gazdag nyugaton. Termék ugyanis bőven van az exportunkkal első­sorban megcélzott, fizető­képes országok piacain. Olyan helyzetben pedig, amikor valahol dúskálnak az egymást helyettesítő áru­féleségekben, ott csakis a minőség és a megjelenés számít. Nem mindegy tehát — és ezeknek már a ter­melők szintjén, a gazdák fe­jében kell tudatosulni —, hogy adott talajon, adott növénykultúrában, állatál­lományban mennyi és mi­lyen vegyszert, tápanya­got, takarmányt vagy állat­gyógyszert használhat „büntetlenül”. A zt is tudnia illik a ter­melőnek—persze ezt valakiknek (például egy agrárkamarának) rend­szeresen ismertetni is kell vele —, hogy milyen egész­ségvédelmi és piaci előírá­soknak, fogyasztói szoká­soknak megfelelve állítsa elő, adjusztálja áruvá zöld- ségét-gyümölcsét, tenyész­tett! hizlalt állatait a földmű­velő gazdálkodó, vagy az ag­rártermékeket földolgozó vállalkozó. Ko itt mert tán* Felszedett sínek Balogh Géza jpv ajban van a MÁV. t-C Akárcsak az ország, JlJ az államvasút is ha­talmas adósságot görget maga előtt, s csak halvány elképzelések vannak arról, miként lehetne csökkenteni azt. A szakemberek egy ré­sze, hasonlóan egy sereg más iparághoz, például a kohászathoz, az építőipar­hoz, a gépgyártáshoz csu­pán egyetlen utat tart jár­hatónak, a drasztikus leépí­tést, a kis forgalmú, kihasz­nálatlan vonalak felszámo­lását. A nyíregyházi, debrece­ni, győri, budapesti lakos magától értetődőnek tartja ezt a lépést, hiszen nem őt érinti. A tervezet készítői ugyanis természetesen nem a pesti-záhonyi, vagy a pesti-hegyeshalmi fővonal felszámolását javasolják, hanem az úgynevezett szárnyvonalakét, az olya­nokét, mint amelyek példá­ul Mátészalkát Zajtával, vagy mondjuk Szeghalmot Biharugrával kötik össze. A vasutasok, a vezérigaz­gatótól a mozdonyvezetőn át a váltókezelőig szinte egyöntetűen tiltakoznak. Igaz, a MAV-ot korszerűsí­teni akarók nem azt mond­ják, hogy az említett térsé­gekben fel kell szedni a sí­neket, hanem azt, hogy ad­ják önkormányzati kezelés­be e vonalakat, ám a kettő szinte ugyanaz. Mert azt senki sem gondolhatja ko­molyan, ha az állam nem képes üzemeltetni e szár­nyakat, akkor arra képes lesz mondjuk Nagyszekeres, vagy Méhkerék önkor­mányzata. Nem véletlenek, hasra üt­ve kitaláltak az iménti pél­dák, hiszen a legtöbb mel­lékszárny éppen a Tiszán­túlon, Szatmárban, Bihar­ban, Békésben található, te­hát az ország amúgy is leg­szegényebb területein. Nemcsak az tehát a baj, hogy a már százezres nagy­ságrendű munkanélküliek­hez most újabbak, a vasuta­sok is csatlakoznának az el­helyezkedés legcsekélyebb reménye nélkül, hanem az, hogy a különben is legele­settebb vidék felemelkedési esélyeit roppant mód leron­taná. A lépés ellenzői sze­rint azonban nemcsak, hogy rontaná, de egyenesen el is vágná, az érintett tele­pülésekre a lassú, de biztos kihalás várna. Ez azonban erős túlzás, egy adott vidék elszegé­nyedésének nem egyetlen oka a vasút hiánya. Ám az is igaz, hogy az erdőháti, sárréti falvak felzárkózásá­nak lassan egyetlen esélye van csupán, a vasút. S ha azt is elveszik tőlük, joggal mondhatják: nem változott itt semmi, továbbra is mos­tohagyermekei az ország­nak. j-T özismert, üres a nagy ff család kasszája. De A. \. nem lehet olyan sze­gény még egy nagy család sem, hogy a legéhesebbnek egy falat kenyér ne jusson. Fél szem a vevőn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom