Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-22 / 250. szám
1994. október 22., szombat HATTER Megyénk termékeit menedzselik Az országban elsőként alakultak • Agrárkereskedelmi missziót vállaltak Nyíregyháza (KM — B. G.) — Aki két-három éve nem járt a nyíregyházi volt orosz laktanya környékén, az most igencsak meglepődne. Az egykori hámló vakolatú kaszárnya, lóistálló mára valóságos kastélyegyüttes lett. Rengeteg kis vállalkozó lelt bennük otthonra, s néhány hónapja itt találjuk a Pri- mom égisze alatt létrehozott Agrármarketing Centrumot is. A központ létrehozásának gondolata tulajdonképpen egy két évvel ezelőtti megyegyűlésen vetődött fel, ott bízták meg a Primomot, hogy a megye agrárérdekeltségű intézményeinek, szervezeteinek bevonásával készítsen el egy tanulmányt. Rá egy jó évre nagyszabású agrárfórumot rendeztek, s ott született meg a döntés, hogy létrehozzák az Agrármarketing Centrumot nyíregyházi székhellyel. Seregnyi teendő A születés pontos dátuma 1994. július 1. A központ három munkatárssal dolgozik, s alapvető céljuk: segíteni a szabolcsi mezőgazdasági termékek piacra jutását. — Ez természetesen egy sereg tennivalót jelent — mondja a centrum munkatársa, Nyárod/ Attila. — Az információ áramoltatástól a külföldi tapasztalatcserék szervezésén át a különféle márkavédjegyek kidolgozásáig terjed a feladatunk, de közben még arra is gondolnunk kell, hogy mondjuk egy csengeti gazda hol talál a településéhez legközelebb a speciális gondjának megoldásában segítő szakembert. Sokan mondják, hogy a szatmári agrártermelők távol az országos vérkeringéstől vészes információszegénységben szenvednek, mire ide eljut a híre valamilyen jó üzleti lehetőségnek, a dunántúli, vagy a Pesthez közeliek már régen rá is tapadtak. Létezik ugyan az országban egy központi agrármarketing program, de az megrekedt valahol; a nyíregyNagy jövője van az uborkatermesztésnek házi centrum az első hazánkban. Ha az alapvető célkitűzésüket alaposan szemügyre vesszük, két irányvonalat is felfedezhetünk. Most dolgoznak az úgynevezett bioprojekten, s már megvalósulni látszik a volt Szovjetunió tagállamaiba irányuló agrárkereskedelmi missziójuk. Szomszédság — Kezdjük talán az utóbbival — kapcsolódik a beszélgetésbe a centmm kereskedelmi igazgatója, Pótor Elemér. — Ha Szombathelyen, vagy Győrben lennénk, természetesen a nyugati, mondjuk osztrák, svájci exportot szorgalmaznánk. A szomszédság ugyanis igen nagy előny. De hát az nekünk messze is van, meg az ottani piacokra betömi is nehéz. Itt van viszont a szomszédságunkban két akkora ország, mint Ukrajna, vagy Oroszország, felmérhetetlenül nagy piaccal, s egyre élénkülő kereslettel. Bűn lenne kihasználatlanul hagyni ezt, az agrárkereskedelmi missziónk szláv irányultságának ez tehát a magyarázata. A centmm szervezésében november végén egy népes szabolcsi agrárdelegáció látogat Moszkvába, s Minszkbe. Az ötnapos útra eddig húsz szabolcsi vállalkozó jelentkezett, van köztük olyan, aki sütőipari termékeket előállító káeftét képvisel, de olyan is, aki traktorokat akar importálni Fehéroroszországból. A kinti program tulajdonképpen már összeállt, s annak komolyságát jelzi, hogy a konkrét üzleti tárgyalások mellett találkozhatnak majd a szabolcsiak a moszkvai ipari és kereskedelmi minisztérium két főosztályvezetőjével is, tehát a legszükségesebb információkhoz valóban első kézből juthatnak a kiutazók. A moszkvai, minszki kirándulás természetesen csak a kezdet, a szervezők reménykednek, ha sikeres lesz — mégpedig annak minden feltétele adott —, akkor követik azt a hasonlóak. A nyugati országokban a biotermesztésnek nagy hagyoSzücs Róbert felvétele mánya van már, nálunk ez még gyermekcipőben jár. Pedig az így előállított zöldségnek, gyümölcsnek a Lajtán túl biztos piaca van, ellentétben a tömegáruval. Nálunk is mozgolódnak azonban már az élelmesebb termelők, a híres Hipp-konszem például már a második feldolgozó üzemét építi hazánkban, s nálunk termelteti meg a biomódszerekkel nevelt alapanyagát, a sárgarépát, s több gyümölcs- fajtát. Tanulmányterv Sajnos nem a megyénkben, de ha a centrum törekvését siker koronázza, nálunk is sok-sok családnak nyújthat jó mellék- keresetet, de akár biztos megélhetést is a biokultúra. Most készül egy tanulmányterv, mely azt vizsgálja, milyen lehetőségei vannak a megyében ennek, s ha ez elkészül, jönnek a konkrét tennivalók, aprólékosan lebontva azt, minden szóba jöhető növényfajtára. Aztán már lehet szántani, vetni. Természetesen minden vegyszer mellőzésével. Etikusan Nábrádi Lajos rszagos (és persze í M megyei) szinten anyagi és etikai haszna lesz annak, hogy a közeli napokban, hetekben megalakulnak a gazdasági kamarák. Nem túlzás azt állítani: a magyar gazdaság és a magyar szolgáltató ipar történetében mérföldkőnek számít majd a Gazdasági Kamara, a Kézműves Kamara és az Agrár Kamara megalakítása. A szakmai haszon mellett mindnyájunk haszna lehet, hogy a kamarák néhány állami feladatot magukra vállalnak (törvény kötelezi őket erre), s ezáltal kimutatható pénzügyi megtakarítás érhető el állami szinten. Valamennyi megyei kamara etikai bizottságot hoz létre és ha a bizottságok betöltik funkciójukat, kevesebb lehet az égbekiáltó szabálytalanságok, visszaélések száma. A számok és a szakmák kedvéért három konkrét, Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben megtörtént szabálytalanságot, ha úgy tetszik, visszaélést említünk ebben a jegyzetben. Előre bocsátjuk: az említettek a részletes szabályozás hiányával, a joghézagokkal éltek vissza. Történt pedig, hogy az egyik kft. csődbe jutott Tartozott az adóhivatalnak, a társadalombiztosításnak, valamint fűnek és fának. E kft. csődöt jelentett és rövid időn belül ez a társaság más néven, némi profilváltozással újjá alakult. Az újjáalakult kft. talán soha nem fogja megfizetni az előző tartozásait. A második példánkban szereplő kisvállalkozó pár millió forint támogatást kapott a munkaügyi központtól, ám a milliókat nem munkahely- teremtésre használta, hanem márkás nyugati gépkocsit vásárolt magának. Egy cég almát szállított Oroszországba, s hogy kevesebb legyen a vám, ukrán almának tűntettékfel a szállítmányt... Örvendetes, hogy kötelező lesz a kamarai tagság, s az etikai bizottságok „keze” mindenhová elér(het). A vállalkozók, a gazdasági egységek zöme természetesen becsületesen működik. Az etikai bizottságok pedig vigyáznak majd a mundér becsületére, ezáltal védik a fogyasztók, a megrendelők érdekeit. Ezért is üdvözöljük az egy hét múlva alakuló kamarákat. Az exportra gyártott sörfőző berendezések elektromos vezérlő egységét is helyben, a Nagykállói Vasipari Szövetkezet dolgozói készítik el Elek Emil felvétele Dramatizálás Szőke Judit M ár kezdtem aggódni, ugyan, mi történt, miért nem ül össze végre — mint ahogy az ígéret szólt — az Érdekegyeztető Tanács, hogy megbeszélje a Társadalmi Gazdasági Megállapodást? Hogy az érdekvédelmi szervezetek egymás után kifejezett rosszallása hatott-e vagy csak egész egyszerűen a kormánypártiak kezébe került saját, nem is olyan régi választási programjuk..? Ki tudja. A lényeg, hogy végre megtörtént. Sikeres egyeztetést tartott a hét elején a munkaügyi, a népjóléti és a pénzügyminiszter az ÉT munkaadói és munkavállalói oldalának képviselőivel. A kormányoldal titkára elmondta: azért nem a hivatalos érdekegyeztetés keretei között ültek tárgyalóasztalhoz, mert kötetlen beszélgetés keretében kívánták tisztázni a félreértéseket. Ez a mondat nekem különben nagyon tetszett, szeretem a nagy beszélgetéseket, ezt az intim műfajt — ám nem ez az a fórum, ezek nem azok a témák, ahol, amelyről csevegni lehet. Én vitát várok, ami a hét közepén, persze már korántsem a kezdeti baráti hangnemben folytatódott, hanem határozottan kiélesedett. Ahogy az egyébként el is várható. Például azért, mert ahogy a munkaadók és munkavállalók fogalmaztak, a kormány túldramatizálta a gazdasági helyzetelemzést, hogy igazolja a megszorító intézkedéseket. Nem értem, miért tenné azt, milyen érdeke fűződik a társadalom elkedvetlenítéséhez? S mi érdek fűződne ahhoz — bár eleinte valóban úgy tűnt —, hogy meg sem hallják az érdekvédelmi szervezetek sürgető, ideges felszólítását? Ilyet csak puszta akarnokság, csupasz hatalomvágy és önző, gőgös politikai érdekek, manipulációs szándékok motiválhatnak (amiből már kaptunk az elmúlt években ízelítőt), s nem a megszavazott szociális, azzal együtt érdekvédelmi érzékenység. Márpedig, ha így van, akkor én is csak azt mondhatom — remélem, erre azért nem kerül sor —, amit a szakszervezetek: bocs, csalódtam Y T °8y8iccses’h°gyme- f—w lodramatikus, cuk- A ros, csepegős, férfi- atlanul ellágyuló, maga kínjában tetszelgő? Persze, az. De hát, milyen legyen egy búcsúzkodás? Eszembe jut iskolaigazgató barátom elköszöntése az árnyékvilágtól. A temetés. Milyen disszonánsnak érezték sokan a végsőre nyitott gödör partjai körül állva a Máté Péter-slágert: Elmegyek, elmegyek / Melyik úton indulok / Még nem tudom...Pedig az az út, akkor és ott visszafordíthatatlanul befejeződött. Aztán, már jóval később, egy másik hang a semmiből: This is the End / This is the End / My only Friend I The End. Jim Morrisson slrja-susog- ja, hogy ez a vég, bizony a vége a „dolognak”, kedves barátom. Jó lenne ilyenkor, a vaktában sztrádának eredés irány- talanságában valami biztosat zsebre vágni, hogy legyen. Csak azért, hogy maradjon valami kapocs az eltépett, össze nem bogozható szálak után. Mondjuk, egy kavics, egy gyémántarcú gesztenye, egy picinyke hamubansült. Mintamesékben. Valami, a jó múlt dédelgetett relikviái közül. Egyszer, ’88 januárjának első munkanapján kaptam a két parányi sós süteményt. Te hoztad ünnepi asztalod maradékából. — Jobb lesz, ha Kállai János '%> s >£ " fjX-. >' ;> '> í v jn RS AP" am W m Ajándék a kukamély. Mert akkor, ha hiszed, ha nem, így köszöntél el tőlem: Nagyon vigyázz magadra, és gyere vissza! Akkor... Most, hogy az idei nyarat felperzselte az augusztus, mihez kezdjek a kövü- letpogácsa- ’f* ajándékkal? A ‘ fekete-fehér kegyetlen egyszerűsége ér- - telmetlenné teszi a simító mi esszük meg a pogikat —, mondtad kedvesen. Két parányi vajasat vettem a fóliatarisznyából, s tudj’ Isten, milyen megfontolásból, kis tasakba rejtettem őket. Hat év múltán, egyik reggel készülődvén, a kezembe akadt a muzeális csomagocska. Forgattam, tapogattam, bontani nem mertem, nehogy szétporladjon a „ kincs”. Ne pusztuljon, ha már kibírta pár éve a többezer méteres magasságot — valahol a fagyos szomorúsággal kéklő ezer tó fölött, ahová amulett-poggyászomat magammal vittem. Ne semmisüljön meg, ne nyelje be mozdulatokat. Tartom a kezemben az emlékké nemesült hétköznapisá- got. És húszadika van, októberben. Közeledik, majd külön-külön ránkköszönt a hetedik év, közös magára- hagyatottságunk új esztendeje. Am akkor már Te leszel on the road again (újra és újra az úton), téged fog messzire röpíteni a highway, hogy megadassék végre a mindig áhítottad high- life, a nagy-nagy, gazdag, boldog, harmonikus, bensőséges, nyugalmas, szerelmes, mindenható és öröknek álmodott élet. Segítsen hozzá az Isten! Hogy mi lesz a hátrahagyottal, az álmok ravasz manipulátorával, a cseles kérdezővel, a makacs faggatóval? Ugyan, mi lenne? Semmi! Még az sem... Nics rá „jogosítványa”. Nincs, mint ahogy sohase volt. Oda, ahová ő igyekszik, nem kell se útlevél, se pénz, se posztó, de még csak éhcsillapító elemózsia se. j T issza hát, aprócska 1/ megtartóim, vissza a y feladónak! Neked. Szükséged lehet pár könnyízű falatra, ha netán valami másra éhülnél a megédesült remények birodalmában. Mert tél — úgy gondolom — azért ott is lesz; és télen, köztudott, „erősebb" táplálékra van szüksége a testnek... A léleknek? Erről ne beszéljünk! A lélek tűr, elszenved, magába fogad mindent: a hajdani séták hangulatát, a halk sörözéseket, a szállongó hó- pelyhek nedves csókjait, a lecsapott telefon koporsókop- panását. Őriz. Mint a silány papírburok a tésztába-gyúrt szeretet sós morzsalékát. Akkor is, ha papírvirág-hamis- ságúaz egész, ha gyerekesen „óvodás”, akkor is, akkor is, akkor... ^ KI fi Ü St ^5 n t ^8 r Tárca
