Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-17 / 245. szám
1994. október 17., hétfő HÁTTÉR WTRf!E!!tWWR^ Bűnbaknak pedig lennie kell Amikor még volt miből válogatni... Elek Emil archív felvétele Cservenyák Katalin Kemecse (KM) — Szedd a végkielégítésedet! — címmel épp egy héttel ezelőtt tettük közzé a kemecsei Kertészeti Kft. volt dolgozóinak panaszát, akiket másfél év eltelte után sem bíztatnak: megkapják végkielégítésüknek még hátralévő részét. Nyilatkoztak az írásban a kft. és az rt. jelenlegi vezetői is, akik — többek között — azzal magyarázzák a végkielégítés ki nem fizetését, hogy az előző ügyvezető, Buda Zoltánná a kft. gépeit eladta a Fogaskerék Kft.-nek. Annak a cégnek, amely amúgy is tartozott(zik) a kertészetnek. Elhangzott: amikor a pénz már megvolt, mégis a társadalombiztosítási tartozást rendezte belőle. Árnyaltabb a kép A korábbiakban rajzolt kép azonban ennél kicsit árnyaltabb. Úgy tűnik, valakinek el kell vinnie a balhét, ez esetben neki. Hogy mennyire, arról az érintettel, Buda Zoltánnéval lakásán beszélgettem. A kertészmérnök asszony, akinek ez volt az első munkahelye úgy érzi, huszonegy évig megbecsült dolgozója volt a gazdaságnak: központi kertész, üzemgazdász, irodavezető, majd megbízott ügyvezetői beosztásban dolgozott. A legjobban azt fájlalja, hogy ennyi év után rossz szájízzel kellett távoznia a munkahelyétől. Kezdjük a gépekkel. Ehhez tudni kell: az 1989-ben alakult Kertészeti Kft. minimális vagyonát az eszközök, gépek képezték. Ennek dacára 1989 és 1992 között eredményes gazdálkodást folytatott. A gyümölcsös egy részét szerette volna 1993-ban is bérbe venni a kft., ám ettől az rt. igazgatója elzárkózott, mert értékesítem kívánta a 400 hektáros területet. Miután ez nem sikerült, 80 hektárt a Fogaskerék Kft.-nek, a többit a Frut- ta Kft.-nek adta bérbe. Ettől kezdve a Kertészeti Kft. termelő tevékenységet nem folytatott, az állóeszközök gépi bérmunkájából, a tartozások behajtásából tartotta fenn magát. Mivel a pénzügyi helyzet nem javult, az rt. igazgatója, Kerekes Béla utasítására csődöt jelentettek. A csődegyezségi tárgyalás szeptember 3-án és október 1-jén volt. A csőd- egyezségen a kft.-t Budáné képviselte. Az egyezség alapja a gépek bérleti munkája és a kintlevőségek behajtása volt. — Éppen ezért csodálkoztam — mondja az asszony —, amikor Kerekes Béla felhasználva a kollégák márciusi kérelmét, üzeltrész értékesítésére hivatkozva gyakorlatilag a teljes működőképes állóeszköz állományt értékesítette két kollégának és rajtuk keresztül a Fogaskerék Kft.-nek úgy, hogy az adásvételi szerződések dátuma a csődegyezség dátuma előtti időpont. (Tudomásom szerint idén drágábban tovább is adták egy részét). Buda Zoltánná irodavezető ezért írásban fordult az rt. igazgatójához: kérte, ezek után utasítsa a gépek eladására. Ez meg is történt. Biztosítani a pénzt — Ez az intézkedés bebizonyította: a kft.-nek már jövője nincs — folytatta az asszony. Ezért egy következő levélben arra kérte az igazgatót, határozza meg, milyen jogkörrel rendelkezik a kft.-ben. Válaszul november 4-én megbízott ügyvezető lett. — Azért vállaltam el a feladatot, mert úgy gondoltam, a kft. ügyeit a legjobban ismerem, a dolgozók érdekeit képviselni tudom. Az állóeszközök értékesítéséből befolyt összeget a 29 dolgozó végkielégítésére fordítottam úgy, hogy 12-en a teljes összeget, 17-en pedig a járandóságuk felét kapták meg. Nekik ígéretet tettem, hogy a hátralévő összeget év végéig megkapják. A kifizetést a Fogaskerék Kft. tartozására alapoztam, ami kamat nélkül 2,51 millió forint volt. A cég ügyintézője, Kerék Tibor (az rt. igazgató- helyettese) irodája az enyémmel volt szomszédos, napi kapcsolatban voltunk. — Ez év januárjában az alapító a kft.-től a Zöldért 6,9 milliós tartozását pénzforgalom nélkül, papíron megvásárolta 5 százalékért. Ez végleg bebizonyította előttem, hogy a kft. sorsa a tulajdonost nem érdekli. A kft.-ben ezután a napi munkám legfeljebb 1-2 óra volt, ezért valóban azt kértem — a kollektív szerződés szerinti járandóság mellett — az év végi zárás után mondjon fel. Február 8-án kettőkor közölte Kerekes Béla: felmond, másnap már jönni se kell. A felmondást tartalmazó iratot a munkaidő lejárta előtt 15 perccel nem személyesen adta át. Nem tette tönkre — Ekkor az általam összegyűjtött háromszázezer forintot — amit a kft. ügyrendjére tartalékoltam — a saját járandóságaim (felmondás, végkielégítés) kifizetésére fordítottam az utolsó munkában töltött napon. így magamat a 17 dolgozóval szemben 2 havi végkielégítés kifizetésével részesítettem előnyben. Most már tudom, ha nem teszem, akkor sem a felmondás, sem a vég- kielégítés összegét soha nem látom. — Felmondásom egybeesik annak a levélnek a határidejével, amelyben felszólítottam a Fogaskerék Kft.-t tartozásának megfizetésére. A Fogaskerék tartozását a társadalom- biztosításnak valóban felajánlottam a csődegyezség keretében, de azt végrehajtani nem tudtam. Az nem igaz, hogy a szóban forgó kétmillió forint rendelkezésemre állt volna az átutaláshoz, hiszen Kerék Tibor ügyvezető február 8-án szóban közölte velem: tartozását pénzforgalom nélküli összevezetéssel kívánja megoldani. A munkaügyi perről pedig annyit: megszületett az első fokú döntés, amely nem marasztalta el Budánét. — Nem kizárva saját felelősségemet — mondja befejezésül az asszony — nem tudom felvállalni azt, hogy alig négyhavi ügyvezetői tevékenységemmel én tettem tönkre a Kertészeti Kft.-t. Február 8-i eljövetelemkor még biztosítva láttam a hátralévő dolgozói végkielégítés fedezetét a dolgozói követelés elsőbbsége és az elismert vevőtartozás megfizetése esetén. Ha ez már nincs meg, annak felelőssége az új vezetést kell, hogy terhelje. Tárca A z erdélyi Mezőségben járunk. Nagy, kopár dombok, egy-egy cse- nevészfa, legelésző birkanyájak. Pápai Páriz Ferenc, Jósika Miklós, Kemény János, Sütő András hazája ez, meg persze a Bánffyaké. Régi kúriák, udvarházak, kastélyok, a völgyben öreg diófák alatt megbúvó falvak, s egy-egy bivaly vontatta szekér kopogása a kis patakok fölött átívelő deszkahidakon. Valahol Dés 1 előtt hirtelen erdők tűnnek fel a dombokon, s balra kanyarodik az út, Bonchida felé. A híres Bánffy-kastély vár bennünket, és a kis, vegyes lakosságúfalu református lelkipásztora. A tiszteletes úr fiatalember, nemrég végezte el a teológiát, a messzi Dicsőszent- mártonból került ide. A Kü- küllő vidék persze más, a bokor, a fa dúsabb, a fű valahogy zöldebb, s hát azok a híres küküllői borok..., de azért már itt is egészen otthon érzi magát. Hogyne örülne azonban a magyarországi vendégeknek, hiszen oly ritkán tévednek erre! Pedig a bonchidai kastélyt látni kell. Céh mecénása volt az utolsó gazdája. A negyvenes évek derekán a várkastély még várkastély volt. Aztán jöttek a németek, akik felgyújtották, majd a románok, akik filmet . Balogh Géza Erdély, Bonchida Pompás, káprázatos, lenyűgöző... volt. Valamikor az erdélyi Versailles-ként emlegették, Bécstől Szebenig, Budától Pozsonyig csodájára jártak. Valamikor a tizenhetedik század derekán kezdtek az építkezéséhez, a reneszánsz öröme, gondtalansága sugárzik ma is róla, még a barokk súlyos formái sem tudták feledtetni az előző kor felszabadult könnyedségét. Bánffy Miklós, az utolsó erdélyi polihisztor, külügyminiszter, festő-grafikus, újságszerkesztő, színházi rendező, az Erdélyi Szépmíves forgattak itt, s felrobbantották a keleti szárnyat. Lassan alkonyodik, egy- egy denevér is felkerekedik az omladozó falak közül, s miután Erdélyben vagyunk Drakula, Vlad Tepes gróf birodalmában, szedelőzkö- dünk. A parányi templom nyújt menedéket. A vastag, komor falak, a dísztelen román kor rideg oszlopai között a múltról mesél a tiszteletes úr, aztán hirtelen idősíkot vált, s a máról beszél. A faluról, a gyülekezetről, az iskoláról. Szórványban él már csak itt a magyarság, a szomszéd falvak lelkészei saját kocsijukkal szedik össze a magyar kicsiket, hogy összegyűjtve magyar iskolába szállítsák őket. Hallgatjuk a lassan bámuló vasárnapi alkonyban a tiszteletest, s elgondolkodunk: mi, anyaországi magyarok vajon képesek lennénk erre? Halkan nyikordul hátunk mögött a hétszáz éves kicsi templom ajtaja, s kilépünk a nagy, erdélyi csendbe, és felrémlik egy vers a múltból, mely az ilyen puhán érkező őszi vasárnapokon érinti meg igazán az embert. A szerző persze erdélyi, Reményik Sándor: „Ti megbecsültök minden rendet, I Melyen a béke alapul. / De ne halljátok soha többé / Isten igéjét magyarul?! I S gyermeketek az iskolában / Ne hallja a szülője szavát?! / Ne hagyjátok a templomot, IA templomot, az iskolátr Hidrogenezes Balogh József Y T a h‘nni lehet a hí- reknek, akkor ma X JL kezdődik zárt ajtók mögött a benzinlopási ügy tárgyalása. Biztosan mindenki emlékszik még rá, hisz hosszú időn át tartó és jelentős értékek ellopásával járó ügy volt az, amikor néhány katonatiszt és civil kft. a hadsereg repülőgépüzemanyagát lopta. Az ajtókat nyilván azért zárják be, mert a hadsereg harcké- szültségét veszélyeztető ügyben esetleg olyan adatok is elhangozhatnak, amelyeket nem civil füleknek szánnak. Tulajdonképpen ez az ügy csak eszembe juttatta a civil üzemanyag históriáját — amelyik legalább olyan régóta tart, mint a katonai benzinügy —, az olajszín- változtatás ügyét. Talán valahol Szeged környékén találta ki valaki, hogy meg lehetne lovagolni azt a felemás helyzetet, amit az állam alakított ki, hogy tudniillik ha a kocsi tartályába töltik az olajat az drágább, ha egy kannába, mert otthon tüzelni akarnak vele, az olcsóbb legyen. Szociálpolitikai célokat szolgált volna ez az intézkedés, hogy ne kerüljön lényegesen többe az olajjal tüzelőknek a téli szezon, mint a szénnel, a gázzal, a villannyal fűtőknek, de — mint Magyarországon minden tisztességes kezdeményezést — ezt is besározta jó néhány gazember. Mivel sokan rájöttek, hogy semmilyen különbség nincs az üzemanyag és a fűtőolaj között, csak az ára eltérő, az állam kitalálta: az egyiket meg kell festni, s ha kiderül, hogy a tartályban fűtőolaj színű üzemanyag van, akkor azért büntetés jár, mert a támogatást a közlekedésre használt üzemanyaghoz adják. A tipp is megvolt tehát, így a csavargóknak csak egy olyan festékanyagot kellett kitalálni, ami az üzemanyag színével azonossá teszi a háztartási tüzelőolajat, s mindjárt üzemanyagként lehet értékesíteni azt. Persze valamivel olcsóbban, hogy a benzinkutasnak, a nagyfelhasználónak is legyen valami haszna rajta. Az első hamisításra, szőkítésre nagyon régen rájöttek már, de olyan mértékű volt a haszon ezen a „hid- rogénezésen", hogy nyilvánvalóan megérte kockáztatni. Csak így fordulhatott elő, hogy még néhány napja is rajtaütöttek egy hamisító társaságon itt, Nyírteleken. Y~i s ki tudja meddig sző- kítenek még? Pedig J—J csupán annyit kellene tenni, hogy ismét azonos összeget kérni a tüzelőolajértés a motorolajért, az olaj árát csökkentő támogatást pedig azoknak a családoknak adni, akik olajjal fűiének. így nem az üzemanyag, hanem az ember kapná a támogatást, s nem volna miért hamisítani. Kommentár Hej, szerkezet Réti János Y T át j°v°re sem cs°ki—t ken, hanem, amint a X X hírekből, nyilatkozatokból, helyzetelemzésekből kiderül, inkább növekszik a munkanélküliség, miként nem csökken az infláció sem, ezzel szemben a keresetek nem növekednek vele arányosan. Egyik jobb hír, mint a másik — mondhatnánk, ha borúlátók és epés- kedőek lennénk. Annál inkább eszünkbe jut egy ugyancsak nem régi keltezésű hír, amely szerint Oroszország mégiscsak adósságainak átütemezését kéri, mert egyszerűen képtelen olyan ütemben fizetni, ahogy előírták a számára. Eddig minden kormányunk és kivétel nélkül minden pénzügyminiszterünk azt magyarázta, hogy csak ezt ne, mert akkor ezek meg azok így meg úgy összevonják a szemöldöküket és jaj nekünk! További kölcsönökért pedig — mint amilyeneket eddig is szerkezet- átalakításra vettünk fel — maximum az égiekhez fordulhatunk... És tessék: a lengyelek átütemeztettek és Varsó fölött mégis kisüt a nap, az oroszok most készülnek átütemeztetni és a Kreml falai változatlanul a helyükön állnak továbbra is. Mintha csak mi lennénk ilyen naív módon önérzetesek. Mi lenne, ha annak a Nyugatnak, amelyik állítólag igen nagyra tart bennünket amúgy, emígy odasúgnánk, hogy belerokkanni készül az ország ebbe a fizetésbe. Nem a mi részleteink hiányoznának a boldogságukhoz és nem az általunk fizetett kamatból mennének kenyérért. Még hogy jaj nekünk, ha átütemezést kérünk! Miféle jaj? Van ennél is jajabb? És mire nem kapnánk kölcsönt a továbbiakban? A Szerkezet-átalakításra. De könyörgöm, mondják már meg egyszer konkrétan, hogy az a tetemes pénz, amit odaátról folyósítanak, miféle szerkezetet alakít milyenre, ami képtelen már befejeződni egyszer és már több éve nyeli a pénzt. Ha mondjuk egy kocsit alakítanak át tengeralattjáróvá, akkor világosan kimutatható, mi kell hozzá, az mennyibe kerül és mikorra lesz kész. Világos, egyértelmű, konkrét! De most nem tudjuk, mi alakul mivé, az mennyibe kerül, és miért pont annyiba. y alami leértékelt, akciós szerkezet-átalakítás nincsen? Hátha nekünk jó lenne egy olcsóbb szerkezet is. És talán mégis meg lehetne kérni a bankárokat, gondolják újra ennek az országnak a kötelezettségét a teljesítőképességéhez viszonyítva. x
