Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-15 / 244. szám
MAGÁNVÉ LEMÉ NY Kár, pótlás Ahogy mondani szokták, józan paraszti ésszel fogalmazta meg a minap egy idős bácsi: „ezt az egész kárpótlást valahol elrontották! Szerintem azt kellett volna tenni, hogy aki nem akar üzérkedni a jeggyel, annak kijelölni egy bankot, ahol a névértéket forintban felveheti. De így, hogy már kibocsátás után csak hatvan százalékot ért, negyven százalék rögtön ment vissza az államkasszába.” Olyan ez, mint a mesében — folytatta a bácsi — adtak is, meg nem is. Mert ugyan mirevaló volt az a szép nagy szám a határozaton, ha úgysem annyit ért? Azt pedig végképp nem értem, minek mondták, hogy még kamatozik is... Ha jól belegondolunk, tényleg nem úgy sült el a kárpótlás, ahogy annak idején — bár nem fér kétség a jószándékhoz — kigondolták. Isten igazából megint csak azok jártak jól, akik közel voltak a tűzhöz, akik leghamarabb megkapták a jegyeket, s még válogathattak a lehetőségek közül. Akik jó üzleti érzékkel „kiszagolták”, hová éri meg befektetni. Hetven-nyolcvan éves becsületes, tisztességben megőszült emberektől azonban milyen alapon is várhatnánk el, hogy majd maguk mérlegelik: állami vagyont érdemes „privatizálniuk”, vagy több hektár földre licitáljanak inkább? Hiszen sokan talán azt sem tudják, mi fán terem a kft., a bt., az rt., életükben nem jártak a tőzsdén, s a legnagyobb kockázat, amit eddig a szerencsejátékok „mezején” vállalni mertek: a heti lottószelvény volt. Az egész ország most barátkozik az üzleti élet új fogalmaival, s talán majd unokáink szóhasználatában válik olyan természetessé, ki a bróker, mi a hozam, a projekt, a marketing, mint a mi szóhasználatunkban a termelőszövetkezet, az állami gazdaság, a gyár, az üzem. Ezeknek az embereknek a kezébe adtak egy papírt, amit ha nem akartak, vagy már nem tudtak földre váltani, kénytelenek voltak áruba bocsátani. Úgy is mondhatnánk: saját maguk kényszerültek elkótyavetyélni több évi szenvedésüket. Zöld utat kaptak a felvásárláshoz a szélhámosok, az ügyeskedők, a spekulánsok. S az egészben az az elkeserítő, hogy senki és semmilyen hivatal nem volt, aki vagy amelyik ezt időben megakadályozta volna. Csak remélhetjük hogy majd, utóbb, hosszú idő múltán kiderül, kik voltak a bűnösök, csak félek, akkor már késő lesz. Mert az idő ezúttal nem a kárpótoltaknak dolgozik... Cservenyák Katalin AKTUAIIS INTERJÚNK Egyetlen közös esélyűnk A területfejlesztéshez a pénz szükséges, de nem elégséges feltétel Róka László: — Közös létérdekünk a siker Harasztosi Pál felvétele ni, bizonyítani kell. Ezt a lappangó hajtóerőt kellene kihasználni. □ Mi a térségfejlesztés kiindulópontja? — Az egész onnan indult el, hogy a Magyar Köztársaság kormánya és a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei önkormányzat létrehozták 1994. augusztus 19-én a Megyei Fejlesztési Közalapítványt. Az Európai Unió Phare-programja azt vállalta, hogy ugyanannyival, mint az alapítók, hozzájárul az alapítói vagyonhoz. A pénzből, ami végül is eddig összejött, még nem lehet a térségfejlesztést végrehajtani, ezért a Phare a segélyprogram keretében ebben az évben 115 millió forintot, jövőre pedig 130 milliót ad kísérleti programalapként. Persze ez is csak a mintaprogramok elindításához elegendő. Az alapítók várják a gazdaságfejlesztéshez csatlakozni kívánó gazdasági és egyéb szervezeteket. És bár lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, arra kérem őket: ne azért, — ne csak azért — csatlakozzanak, hogy pénzt adjanak, hanem azért, mert ezzel a megye fejlesztése és egy fejlődő program mellett is voksolnak, hiszen amerre ez a koncepció mutat, arra halad a világ. Szeretnénk az Európai Unióban már gyakorlattá és elfogadottá vált formára átalakítani a regionális szintű térségfejlesztést. □ Voltak eddig is nagy elhatározások megyénkben. Korszakonként, meghatározó személyenként más-más ágazat tűnt „húzó”-nak. — Igen, volt már számtalan ötlet, egyesek a nagyberuházásokat favorizálták, mások az infrastruktúrafej tesztében, az önkormányzatok megerősítésében, vagy épp a keleti piacokban vélték felfedezni a lehetőséget. De mindig „próbáljuk meg” alapon ment. A rögtönzéseknek, a kísérleteknek volt is némi eredménye, persze, hiszen azért fejlődött a megye. De inkább csak önmagához képest, mert az elmaradás, a távolság a fejlett országrészek és köztünk talán még inkább nőtt. □ Talán nem árt tisztázni, hogy egyáltalán mit értünk területfejlesztés alatt? — Többféle értelmezés létezik. En egy régiónak, legyen az akár egy megye, egy Először rövid bemutatkozásra kértem Róka Lászlót. Mint kiderült, 35 éves, me- gyénkbéli, két kislány édesapja. Egészen október 1-ig a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány Vállalkozói Központjának marketingigazgatója volt. Október 1-től két évre kinevezték a Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatójává. A sokoldalú képzettség, a változatos munkahelyi tapasztalatok jó alapot nyújthatnak az összetett feladatkör ellátásához. □ Hogyan, milyen előélet után jutott el a gondolatig, hogy elvállalja egy ilyen vadonatúj szervezet vezetői posztját? — Három évig tanítottam a tanárképző főiskolán, majd 1991- ben kerültem a Primomhoz, ami gyökeres váltást jelentett az életemben, hiszen egy teljesen más világ a kulturális szféra után az üzleti, vállalkozói terület. A primomos három év alatt megismerkedtem az üzleti élet képviselőivel, jártam a megyét, ennek folytán hallottam javaslatokat, panaszokat és jó ötleteket egyaránt. Szakértőként is résztvettem a kistérségi fejlesztési koncepciókban. Ami tulajdonképpen térségfejlesztés kicsiben. A lépések sorrendje ugyanaz: helyzetfeltárás, véleménygyűjtés, célkijelölés, fejlesztési koncepció, majd stratégia. A terep- és témaismeret miatt mertem elvállalni a feladatot. Különben pedig az a véleményem, hogy mindenkinek kell időnként olyan kihívás, feladat, amellyel kipróbálhatja magát. Én ezt a magam számára olyannak vélem. □ Tehát ambíció, kötődések... De vajon maga a területfejlesztés sikeres lehet-e az emberek, akiknek sorsát meghatározzák a tágabb környezet eredményei, közreműködése nélkül? Mert nyilván a külső segítség kevés, több kell... — A területfejlesztés olyan tevékenység, ahol mindenkinek, a térségben lakó minden embernek, úgy kell éreznie, hogy a munkájára nélkülözhetetlenül szükség van. ’95-96-ra, mire a program kiteljesedik, szeretném, ha az emberek beleszólhatnának ^ Mindig úgy éreztem, hogy a szabolcsiság elkötelezettséget, hovatartozást jelent. •• ymmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm ifi# — közvetve vagy közvetlenül— valóban saját sorsuk kereteinek alakulásába lakossági fórumokon, vagy választott képviselőik útján. Ez egyben kontroll is lenne. A nyilvánosságra egyébként is nagy figyelmet fogunk fordítani. Nemcsak a társadalmi ellenőrzés, hanem a döntéshozói felelősség szempontjából is. Az embereknek önmaguknak is tenniük kell, nem várhatnak tétlenül. Ám kell a külső segítség is, mert forráshiány van, nincs tőketartalék, ami mozgásszabadságot adhatna. Lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de én mindig úgy éreztem, hogy a szabolcsiság elkötelezettséget, hovatartozást jelent. Belgiumban találkoztam egy kinti magyar filozófussal, akinek felcsillant a szeme, amikor megtudta, hogy ebből a megyéből jöttem. Ő mondta: van bennünk valami drive, valami indíttatás, hogy menni, hajtanagyobb terület gazdasági és társadalmi fejlesztéseként értelmezem a fogalmat. És ebben a sorrendben. Az értelmezési tartományban helyet kap a gazdaságon kívül a kultúra, az oktatás, a teljes humán szektor, az infrastruktúra, a civil szféra, a privát vállalkozások, kezdeményezések támogatása, a források aktivizálása. S hozzátartozik a folyamat profi, hivatásos módon kezelése, menedzselése. Nem lehet kiragadni egy dolgot, és csak azt fejleszteni. Ami pénzek területfejlesztés címén idejöttek, azok úgy szívódtak fel szinte nyomtalanul, mint a szabolcsi homokban az esővíz. Annyi teendő lenne errefelé, amihez kevés lenne bármennyi pénz. A pénz szükséges, de nem elégséges feltétel. Kell a guruló forintokhoz a többletérték. Az pedig az azonosulás és az együttműködés. Nagyon fontosnak tartom magát a fejlesztési folyamatot, a azt, hogy abba mindenki bekapcsolódna a megyében valamilyen szinten. □ Egy kicsit megfoghatatlan- nak, ennél fogva nehezen ellen- őrízhetőnek tűnik a tevékenység. Ennek nyilván az is oka, hogy az első sikerek, különösen a mindennapi élet szintjén, hosszú távon jelentkeznek majd. — Ezt a megfoghatatlanságot szeretnénk már az elején megragadhatóvá tenni, ezért első teendőnk lesz a jövőre szóló üzleti terv elkészítése, melyben a koncepciót, az elvárásokat ösz- szegekre, határidőkre bontjuk. Majd szeretnénk elkészíteni a jövő év első felében a megye területfejlesztésének hosszú, közép- és rövid távú koncepcióját, melybe terveink szerint mindenkinek lesz lehetősége javaslattételre. Tehát elindul valami. Ebben az évben először a már említett kísérleti program első részének a hatékony felhasználása és az ügynökség felszerelése, a munkatársak felvétele a cél. □ Az eddigi térségfejlesztési próbálkozásoknál nemigen volt mit elbukni. Ha legfeljebb valami nem igazolta a várakozásokat, akkor mondhatták: na, bumm. És jöhetett a következő kísérlet. Itt azonban mintha nagyobb lenne a tét, márcsak az Európai Unió Phare-pénze, árgus, szemei miatt is. — A tét bizony nagy, mert ha a tervek, a kísérleti programok beválnak, akkor ideadja a kormány is a megyére jutó területfejlesztési célú pénzalapot. Erre minden esély megvan, hiszen a koalíciós kormányprogramban is szerepel a területfejlesztési alapok decentralizálása. A készülő területfejlesztési törvény megalkotásához is jó kiindulópont ez az immár megvalósuló szemlélet. Az Európai Unió „csak” segít beindítani a folyamatot, végigcsinálni nekünk kell. Ez pedig csak minden érintett korrekt együttműködésével lehetséges. Ha meglesz a társadalmi támogató háttér, ha mindenki a koncepció mögé áll, akkor kell, hogy kézzelfogható eredménye legyen. Aki itt akar maradni a megyében, az nem vonhatja ki magát a térségfejlesztésben való valamilyen szintű közreműködés alól. Közös létérdekünk a siker. És valljuk be, a megyének nemigen van más esélye. A rögtönzéseknek, a kísérleteknek is volt némi eredménye, fejlődött a megye, yy ^ Az Európai Unió „csak” segít beindítani a folyamatot, de végig vinni nekünk kell. yy Szőke Judit A
