Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-13 / 242. szám
12 KeSet-Magyarorszag Búcsúzó Margaréta Nyíregyháza (KM) — Augusztusban görögországi vendégszereplésen járt a 16-18 éves fiatalokat tömörítő Margaréta Tánccsoport. A táncosok utoljára vettek részt így együtt közös utazáson, hiszen számukra szeptembertől új élet kezdődött, legalábbis ami a táncos pályafutásukat illeti. Bekerültek ugyanis a Nyírség Táncegyüttesbe, s ez esti próbákat, sok fellépést, felnőttesebb programokat és az örömök mellett sok-sok munkát jelent majd számukra. A kezdeti tapasztalatok jók, bár egyszerre hatvanegy táncos vesz részt a próbákon. A nyíregyházi Alvé- gesi Művelődési Ház megnövelt nagyterme bírja a terhelést, s a táncosok is kezdik megízlelni a felnőttekkel való együttes táncolás örömét. A Nyírségi Ősz nyitókameválja után, a múlt vasárnap Tiszaszalkán adtak újabb közös műsort, ahol a rendezők mindent megtettek azért, hogy a táncosok kellemes emlékekkel távozzanak e kis faluból. A Margaréta Tánccsoport önálló pályafutásának utolsó állomása október 16-án vasárnap este lesz a nyíregyházi városi művelődési központban. Indulj el egy úton címmel mutatják be utolsó önálló produkciójukat. Búcsúfellépésüket 18 órakor kezdik. A műsorban közreműködik a Kállai Kettős Népi Együttes, kísér a Csürdön- gölő zenekar. A szülőkön, hozzátartozókon kívül a táncosok szeretettel várnak minden régi táncost, korábbi oktatóikat, barátaikat és minden érdeklődőt. (Jegyek elővételben kaphatók az Alvégesi Művelődési Házban. Honvéd u. 41. Tel. 462-400.) A Margaréta a nyíregyházi Országzászló téren Harasztosi Pál (archívj felvétele Hírcsokor Jubileumi... ...aranygyűrűt kapott operaházi tagságának 25. évfordulója alkalmából Kasza Katalin magánénekesnő, Rozsos István magánénekes, Medveczky Adám karmester, P. Szabó Anikó korrepetitor és Zölley Imre, a dalszínház főfestője. (MTI) Számítógéppel... ...és egyéb számítástechnikai eszközökkel lepte meg a vakok és gyengénlátók városi szervezetét, az asztmás gyermekek győri óvodájának pedig mobiltelefont ajándékozott a Pannon GSM. (MTI) Tűzzománc... ...kiállítás nyílt a nyírbátori Országos Zománcművészeti Alkotótelep tagjainak 1993-ban készült munkáiból október 12-én a csepeli Általános Művelődési Központban. A tárlat november 2-ig látogatható. (KM) Michai Potarniche... ...moldáviai (hivatásos) fotóriporter képeinek tárlata október 30-ig tekinthető meg a nyíregyházi Városi Művelődési Központ fotógalériájában. (KM) Huszonötödször... ...játsszák Csukás István- Darvas Ferenc Ágacska című zenés mesejátékát a Madách Színházban szombaton. A nézők Ágacska, Pösze egér, Dani kacsa, Berci béka és a festő kalandjait követhetik nyomon az Erzsébet körúti társulat első gyermekeknek szóló matinéján. (MTI) Zenében teljesedve Frankenthal (MTI) — A németországi Frankent- halból szlovéniai koncert- körútra induló értelmi fogyatékos gyerekek zenekara október 16-ától négy napon keresztül Magyar- országon koncertezik. A zenekart Heinrich Ullrich vezeti, aki egy értelmi fogyatékosokat tanító iskola igazgatója. Az általa kifejlesztett alternatív kottarendszerrel és hangszercsaláddal (ULWI- LA-módszer) a fogyatékos gyerek-nek is lehetőséget nyújt a hangszertanulásra és a zenekarban való közös éneklésre. A frankenthali zenekar népdalfeldolgozásokat, klasszikus darabokat játszik, meglepően magas színvonalon. Bemutatkoztak már Portugáliában és Hollandiában is. A zenekart az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Down Alapítány fogadja. A frankenthali zenekar hazánkban két koncertet ad. KULTÚRA 1994. október 13., csütörtök Tudományokkal a természetért A jeles napok legtöbbje új ismeretekkel vértezi fel a bennük résztvevőket A hatosztályos gimnázium tanulói a természet egyik csodáját „bűvölik" Balázs Attila felvétele Kállai János Tiszavasvári (KM) — Jubileumi, sport- és kulturális hetek, nyílt napok, különböző talákozók, fesztiválok... Csak úgy sorjáznak megyénk iskoláiban a „tanórán kívülinek” becézett események! Néha már-már azt hinné az emberfia: csupa ünnepi alkalom tölti meg a tanév jelentős részét. Ám mielőtt bárki tévútra kanyarodna, szögezzük le: az említett jeles napok legtöbbje meghaladja a szimpla szórakoztatást, az öncélú parádézást, magamutogatást. Új ismeretekkel, többlettudással vértezik fel a bennük résztvevőket; elsősorban a diákokat. Idén először így történik ez mostanság a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium háza táján is, ahol az idén először — a természettudományos érdeklődésűek közössége kezdeményezésére — hozták tető alá Természettudományos Hét-nek elkeresztelt rendezvénysorozatot. — Az alaphangot Rozman Béla tanár úr előadása adta meg a további programokhoz Helyünk a Világegyetemben című, a nyitónapon — október 10-én — megtartott előadásával —tájékoztatta lapunkat Dr. Litkey Lászlóné igazgató. Nagy sikere volt a számítógépes, csillagászati játékprogramoknak. Sajnos, a távcsöves égboltvizsgálat a nagyfokú felhő- södés miatt elmaradt; egy másik időpontban viszont okvetlenül lehetőséget teremtünk rá. □ A sokszínű program vélhetően megmozgatta az iskola diákságát és tanárait. HívKarádi Zsolt Nyíregyháza — Kiss Ferenc napjaink irodalomtörténet- írásának egyik meghatározó egyénisége — volt. Jobban mondva az ma is. Csakhogy idestova kilenc esztendeje, egy váratlan agyvérzés következtében elvesztette alkotóképességét. Újra kellett tanulnia beszélni. S van-e ennél nagyobb tragédia egy tudós tanár számára, akinek lételeme a szóbeli és írásbeli ítéletalkotás, a kommunikáció? Nos, Kiss Ferenc korábbi műveinek újabb gyűjteményeivel jelen van mégis az irodalomban. A közelmúltban Nagy László tanulmányaiból jelentetett meg néhányat a Püski Kiadó, most pedig itt az És Szabadka... című könyve, amelynek bevezető lapjait Po- mogáts Béla írta. E sorokban Pomogáts pályaképvázlatot ad. Az életút állomásainak fölrajzolásán túl beszél a monográfiákról, a tanulmánygyűjteményekről, a kritikákról. Mindarról, ami Kiss Ferenc volt a szörnyű betegség jelentkezése előtt. Ami azonban bizonyos, hogy a sajnálatosan megszakadt nagyívű tudóspálya legjelentősebb darabjai mára a szakma „megkerülhetetlen” opuszai lettek. Az És Szabadka... tizenhat kisebb-nagyobb írást, s két intak-e külső előadókat? Érkeztek-e résztvevők és érdeklődők más iskolákból? — Nagyobbrészt a saját embereinkre támaszkodtunk, de a tantárgyi versenyekre, a pályázatokra szép számmal beneveztek más iskolákból. A nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumnak köszönhetjük pl., hogy lézerbemutatót tarthattunk; a készüléket ugyanis ők adták a látványossághoz. Tetris és amőba A sakk szimultán, a tetrisve- télkedő, az amőbaszimultán sok érdeklődőt vonzott, csakúgy, mint Parragh Dénes a Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség egyik prominensének környezetvédelmi témájú előadása. A különleges kémiai kísérletek bemutatóján olyan „produkciókat” láthattak a résztvevők, melyeket a terjút tartalmaz. A szerkesztő Cs. Nagy Ibolya Kiss Ferenc 1968 és 1985 közötti műveiből válogatott. A folyóiratokból s az „asztalfiókból” összegyűjtött írások között van esszé, recenzió, vitairat, naplórészlet, műelemzés. Ezekben Kiss irodalomszemléletének határozottsága, értelmezői magatartásának nyitottsága, nyelvének racionális egyértelműsége válik olvasói élménnyé. Az És Szabadka... egyik legterjedelmesebb fejezete az Adalékok Kosztolányi életrajzához címet viseli. E negyven oldal az 1979-ben kiadott nagymonográfiának, Az érett Kosztolányi-nak a „mellékterméke”. Tartalmazza a szerzőnek Kosztolányi Dezső családjára, gyermek- és ifjúkorára vonatkozó kutatási eredményeit. A terjedelmes szövegközlés azonban nem kaphatott helyet az említett könyvben, ellenben ha most végre méltó módon beilleszkedik az életrajzba, teljesebb képpel rendelkezhetünk Kosztolányi szellemi fejlődéséről, az őt ért impressziókról. A biográfiai töredékeket az író „legszebb elbeszélésének”, A kínai kancsó-nak az elmélyült elemzése követi. E szövegben mutatkozik meg leginkább Kiss Ferenc analizáló kedve, részletekbe hatoló, a pszichológiai összefüggésekre is érzékeny műszemlélete. A kötet néhány vitázó írást is kínál, ezek egy része most jelenik meg először. A Beszélhagyományos tanórai keretekben — időigényességük miatt — nem lehetne „kivitelezni”. □ A „hét” műsorát tartalmazó füzetecskéből kitűnik: több vetélkedőt hirdetett meg az iskola. Milyen volt az érdeklődés irántuk? / — Az október 13-án zajló Élet és Tudomány csapatversenyre hat „válogatott” nevezett be; általános és középiskolások; Tiszavasváriból, Ti- szalökről. A természetfotópályázatunkra száznál több felvétel érkezett; belőlük egy mutatós kiállítást tettünk közszemlére. De volt kémiai feladatmegoldó verseny; a három fordulós matematikavetélkedőbe csak az általános iskolások közül több mint kétszázan kapcsolódtak be. Úgyhogy: van, méghozzá nagy érdeklődés! jünk hitelesen!, a Válasz az Élet és Irodalomnak, a Válasz Bori Imrének, s a Túléljük-e? naplójegyzeteinek hasábjain megelevenedik az Aczél György-féle korszak számtalan ellentmondása. Kiss Ferenc számára azonban bárkivel is vitatkozik, mindig az irodalom ügye a legfontosabb. A kisebbségi magyar irodalmakat is megkülönböztetett figyelemmel kísérő Kiss a jugoszláviai (vajdasági) Bori Imre kritikai-szerkesztői munkásságának bírálatában elutasítja a „külön-mérték” elméletét. (Hagyomány és mérték). Úgy véli, ez a külön mérce esztétikailag haloványabb életműveket is reflektorfénybe emelhet azáltal, hogy kisebbségi sorsban születtek. Kiss Ferenc munkásságából a mélyen átpolitizált kor felelős gondolkodójának portréja bontakozik ki. Legtöbb dolgozatában arra törekedett, hogy sajátos eszközeivel tágítsa a kimondhatóság határait. ,Jrodalomfelfogásában a bartóki modell elsődlegességének híve, úgy véli, hogy mindenféle kritikus írást végül is igazságtartalma és ügyfedezete minősít.” Mi sem kívánható neki inkább, minthogy szabadulhasson végre a borzasztó betegségből, s újabb művekkel bizonyíthassa gondolkodói ars poétikájának időszerűségét. / (Kiss Ferenc Es Szabadka... Csokonai Könyvkiadó, 1994.) □ És mit kínál még a hátralevő két nap? — A Természettudományos Hetet október 14-én zárjuk; ekkor hirdetjük ki a versenyek és pályázatok eredményét, ekkor adjuk át a jutalmakat a legjobbaknak. Kerékpártúra Lesz egy érdekesnek ígérkező nonstop vetélkedő, váratlan feladatokkal, meglepetésekkel. A szombat pedig, ha az időjárás is úgy akarja, a kirándulás jegyében zajlik. A diákok a fiatalabb kollégáink kíséretében kerékpártúrára indulnak, a tiszalöki erőműhöz. Hát, így terveztük meg a dolgainkat, s reméljük: lesz folytatása a „hetünknek”, mert ezzel a rendezvénnyel — nem titkoltan — hagyományt sze-retnénk teremteni, iskolánk eddigi jó hírét tovább öregbíteni. Másoddiploma Kiskunhalas (MTI) — I Szociálpedagógus szakdiplomát adó felsőfokú oktatás indul a jövő év február elsejétől Kiskunhalason. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, a Kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal, valamint a Magyar Gyermekes Ifjúságvédelmi Kamara által közösen szervezett képzés nemcsak Bács- Kiskun, hanem az ország valamennyi megyéjében enyhítheti a gyermek- és i ifjúságvédelmi szakemberek, valamint a szociális ismeretekben is jártas pedagógusok hiányát. A másoddiplomát adó, 5 féléves időtartamú levelező tagozatos tanulmányok befejeztével a hallgatók szociálpedagógus, gyermekes ifjúságvédelmi nevelőtanár diplomát kapnak. A jelentkezési lapokat — a már megszerzett diploma ; fénymásolatával, önéletrajzzal továbbá a munkahelyi hozzájárulással —- ez év november 15-ig kell a Kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal (6401. Kiskunhalas Pf. 66.) címére megküldeni. A jelentkezőknek megadott szakirodalomból kell felvételizniük. A felvételi vizsgát az egri tanárképző főiskola pszichológiai tanszéke szervezi meg, jövő év január 10-ig, Kiskunhalason. Esszék az asztalfiókból A kisebbségi magyar irodalmakat is figyelemmel kísérte