Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-13 / 242. szám
1994. október 13., csütörtök HATTER A gyümölcs lassan beérik Szakoly soha nem látott fejlődésen ment keresztül — állítja az idegen Györke László Szakoly (KM) — Amikor Balkány felől megérkeztem Szakolyba, két változás tűnt fel rögtön: a sok nyilvános telefonfülke és a község központjának átrendezése. A nem is oly rég még szűk, kanyargós út szétnyílt, csinos tér tágítja a közlekedési csomópontot. Zebrák, kulturáltan elkészített parkolók. Szóval olyasmi, aminek korábban nyoma sem volt a településen. Utam mégsem a polgármesteri hivatalba vezet először, bár egyértelmű, hogy ott tudnak a legtöbbet mondani az elmúlt évek kellemes és kevésbé kellemes változásairól. Úgy döntök, hogy egy olyan embert kérdezek meg, aki ugyan elég régen él itt, de nem tősgyökeres szakolyi. A közérdek Tamás Miklós nyugdíjas pedagógus, másodállásban a művelődési ház igazgatója. 1955 óta él Szakolyban, bár Máriapó- cson született, tanári pályája Nyírpilisen kezdődött 1952- ben. Húsz évig volt könyvtár- vezető, 1983 óta a művelődési ház igazgatója. Mégsem a nemrég teljesen felújított, korszerűsített művházban, hanem mellette, a zöldségfelvásárló telepen beszélgetünk. Ez is mellékállás? — kérdezem. — A, ez nem állás, csak a fiámat helyettesítem hébe-hóba. □ Vajon hogyan értékeli Tamás Miklós a változásokat? A jókat és a rosszakat is. — Kezdem előbb a rosszal. Azt mindenki tudja, hogy a mi vidékünkön még nagyobb a munkanélküliség, mint az országban. Szerencsére, a szövetkezet még működőképes, sőt, ahogy én tudom, nyereséges. Mindig olyan vezetői voltak a téesznek is, akik jól tudtak gazdálkodni. Ezzel együtt a foglalkoztatási gondok igen nagy súllyal nehezednek ránk, hiszen, akik innen a Balkányi Fémmunkás, a Nagykállói Posztógyár, a Hajdúsági Iparművek dolgozói voltak, mind az elsők között jöttek haza. Meg aztán a szövetkezet korántsem tud annyi embert foglalkoztatni, mint hajdan a téesz. A varrodájuk is megszűnt. Azért az valahol a történelem kegyetlen fintora — most ezt az egész megyére értem —, hogy a hírhedt „fekete vonat” utasai, a szabolcsiak felépítették úgyszólván a fél országot, s amikor szorult a hurok, elsőként őket eresztették szélnek. De azért a szakolyi embert nem kell félteni. A jég hátán is megél. Már, aki szeret dolgozni. Sokan vállalkoztak arra, hogy a földjüket maguk megművelik. Ebben az önkormányzat is segíti őket. Partnerek voltak — Az is biztos — folytatja Tamás Miklós kis szünet után —, hogy a község negyven év alatt nem fejlődött annyit, mint az elmúlt négy esztendőben. Én ezt elsősorban annak tudom be, hogy a vezetők, a képviselő-testület tagjai a község érdekeit tartják szem előtt, pártállásuktól függetlenül. És mindig idejében lépik meg azt, amit éppen meg kell lépni. Bár az ország vezetésében érvényesülne ez a szempont, s bár az ország tudna úgy összefogni, mint Szakoly! Ebben az a szép, hogy mindezt egy nem tősgyökeres szakolyi mondja. A témát már a polgármesteri hivatalban Rényai János polgármester és Győri András jegyző társaságában folytatjuk. Most itt nem részletezzük a nagy beruházásokat, csupán a rend kedvéért sorolom fel: víz-, gáz-, telefon-, szennyvíz- hálózat épült, a belterületi utak 98,5 százaléka szilárd burkolatú. Korszerűsítették a központ közvilágítását, rendezték a közlekedési csomópontot, új iskola épült. Ezek csak a legnagyobbak. — Azt azért el kell mondani — teszi hozzá Győri András —, hogy mindezeket a nagy beruházásokat még az előző ciklusban előkészítették, hiszen kész tanulmánytervek voltak már akkor. Az már más kérdés, hogy a testület igyekezett maximálisan ésszerű, költségkímélő megoldásokat találni. Ezért például Szakolyban korábban a belterületi úthálózat talán a legrosszabb Volt a környéken, ám mégsem ezzel kezdtük, hanem azzal, hogy kerestük azt a technológiát, amely lehetővé teszi a szennyvíz- és a gázszerelvények egyidejű lefektetését. Ez végül is mintegy 35-40 százalékos költségmegtakarítást eredményezett. Aztán jöhetett az úthálózat. Ma már mindössze 600 méter olyan belterületi út van Szakolyban, amely nem szilárd burkolatú. — Mindezek megvalósítása elképzelhetetlen lett volna a lakosság áldozatvállalása nélkül — mondja Rényai János. — Ugyanis a beruházások 40 millió lakossági hozzájárulást tartalmaznak. A gázcsonkhoz 50 ezer, a szennyvízhez 22,5 ezer, a telefonhoz 45 ezer, a kövesúthoz 6 ezer forinttal járultak hozzá portánként. Az, hogy a lakosság a nehezebbé vált életkörülmények ellenére is vállalta a pluszköltségeket, egyszersmind azt is eredményezte, hogy inkább magáénak érzi a környezetét, az egész községet. Megtartó erő Miután Szakolyban a nagy infrastrukturális beruházások megvalósultak, most már a munkahelyteremtés van soron, hiszen ehhez az alapok megvannak. — Azért még nem egészen — teszi hozzá Győri András. — A napokban indult el egy egészségügyi komplexum építése, amely mintegy 40 millió forintba kerül. Saját erőből indítjuk. Ez három rendelőt, fizikoterápiái szakrendelőt, gyógyszertárat, mentőállomást és négy szolgálati lakást foglal magában. Tovább kor- szerűsítjük-bővítjük az elektromos hálózatot, regionális szemétlerakodót hozunk létre, tanuszodát kap az iskola belátható időn belül. És ha lesz még erő, akkor egy szabadidő- központot szeretnénk létrehozni. Emellett a munkahely- teremtés került előtérbe. Egy gyümölcsaszaló üzem indítása próbaüzemi szinten még az idén esedékes, amelyet — ha a piaci viszonyok úgy alakulnak — egy hűtőházzal bővítenénk jövőre. A szakolyiak lokálpatrióták. És az önkormányzatnak az a törekvése, hogy azok is maradjanak. Ezért az első lakáshoz jutókat 200 ezer forinttal támogatják. Ennek meg is van a hatása, hiszen míg például 1991-ben 14, addig az idén közel húsz új lakóház épült Szakolyban. Összehasonlításul csupán egy adat: míg a megye községeiben az építkezési kedv általában a negyedére-ötödére esett vissza, itt — a számok tanúsága szerint — egyharmad- dal növekedett. Madártávlatból a felújított szakolyi művelődési ház Amatőr felvétel A legjobban az estéket szerette. Örült, hogy ismét eltelt egy nap. Kócos kis fejét a párnára hajtva fájdalmas, mély álomba merült. Boldog családról, anyukáról, apukáról álmodott. Meg sokszor a gondozó néniről. Aki esténként megigazgatta a takarójukat, és mindenkihez volt egy kedves szava. Ennek a néninek az volt a szokása, hogy hétvégére mindig hazavitt magával egy gyereket. Általában azt, akit a többiek bántottak, vagy valamiért nagyon szomorko- dott. Ez a hétvégi vendégeskedés maga volt a mennyország. Nagyon várta már, hogy végre rákerüljön a sor, de valahogy sohasem jött el az a hétvége. Talán azért, mert csöndes volt és alkalmazkodó. Soha semmivel nem akart kitűnni társai közül. Ha nevettek, velük kacagott, ha sírtak, ő is elpityeredeti. Soha senki nem bántotta, soha senkivel nem vitatkozott, így talán fel sem tűnt a gondozó néninek. Azazhogy tudta, hogy ott van, csak épp nem volt vele gond. Hónapok teltek el, míg végre — maga sem tudta, honnan vette a bátorságot —, elalvás előtt elszánta magát, s alig hallhatóan megkérdezte a takaróját igazgató asszonyt: megbánthat valakit, s akkor soha többé nem mehet el újra. f Az első este nagyszerű volt. Életében először ült gondosan terített asztalnál, és kétszer is szedhetett a vacsorából. A Cservenyák Katalin jp> — i _____#14 Kli> A sona — Engem mikor tetszik hazavinni?—ahogy kimondta, máris szégyenlősen bújtatta lángvörös kis arcát párnája mögé. —Majd egyszer...—hangzott a válasz, s ez épp elég bátorságot adott a kislánynak ahhoz, hogy attól a perctől kezdve egyetlen alkalmat se mulasszon el: ha elment mellette nevelője, kis ujjacs- káival megérintette, haját, ruháját simogatta. Végre eljött a várva várt nap. Izgatottan készülődött, százszor végiggondolta, hogyan fog viselkedni. Minden addig tanult illemszabályt úntig ismételgetett magában, mert attól félt, akaratlanul is masnap reggel kicsit nehezebben indult. A néni édesgyerekei hétvégén sokáig alhat- tak, ő viszont az intézetben megszokta a koránkelést. Hogy senkit fel ne ébresszen, lekuporodott hát a földre, s a parketta vonalain rajzolga- tott ujjacskáival. Nem tudott játszani. Az intézetben nem voltak játékok... Teltek a hetek, a hónapok, s a kislány egyre gyakoribb vendég lett a háznál. Mitöbb: most már csak ő jöhetett a hétvégi vakációra. A két testvér mind jobban igényelte a jelenlétét. A kicsi azért, mert eggyel többen lesték minden kívánságát, a nagyobbik azért, mert vele egykorú pajtásával minden titkát megoszthatta. A mama legnagyobb meglepetésére ritkábban hallatszott vita zaja a gyerekszobából: az „új kislány” különleges érzékkel simította el a két testvér közötti nézeteltéréseket. S azt sem tudta nem észre venni, hogy vasárnap délutánra —, amikor vissza kellett vinni a kislányt az intézetbe — úgy bújt össze a sarokban a három gyerek, mint az ázott kisverebek. Mind sűrűbben pillogtak az órára, s mikor elütötte az ötöt, riadtan rebbentek szét. A mama ilyenkor zavartan köhécselt, mintha torkára ment volna valami, majd kisietett a fürdőszobába. A következő hétvégére azonban már kész volt a terve.-m~^~r gy intézte, hogy a / / vasárnapi ebéd után Vy kettesben maradhassanak a konyhában a gyerekkel. Miután mindent elmosogattak és elpakoltak, magához vonta a feketeszemű kislányt, térdére ültette, megsimította kócos kis fejét, majd megkérdezte: — Mit szólnál hozzá, ha soha többé nem kellene visz- szamenned? Húsos fazék Kovács Éva A Parlament keddi ülésén Schamschula György szelet vetett, s vihart aratott. A szenvedélyes, indulatos párbeszédet, az olykor személyeskedő perpatvart az váltotta ki, hogy az MDF-es képviselő, volt miniszter Csépi Lajosnak, az Állami Vagyonügynökség első emberének napokban történt elbocsátása, s egyéb felmondások ürügyén interpellációt intézett Békési pénzügyminiszterhez, melyben arra várt választ, lesz-e tisztogatás a magyar gazdaság irányítói között. Kérdésében azzal érvelt, hogy az államigazgatásban az elbocsátások mértéke messze meghaladja az indokolt arányt, úgy vélte, a szakértelem helyett a politikai megbízhatóság az új kinevezések szempontja, szakmabeliek helyett párt- komissszárokkapnakfelelős beosztásokat. Békési számokkal, adatokkal próbálta a fentiek ellenkezőjét bizonyítani, mint kiderült, sikertelenül. Szó szót követett, végül a parlament döntött: elég az általános vádaskodásokból, beszéljenek a tények. Amelyek aztán tényleg beszélnek... A szavazás után Békési ismertette az állami többségi tulajdonú vállalatok vezetésében tisztséget kapott volt kormánypárti képviselők névsorát. Azt a listát, amelyből fehéren-feketén kiderül, kik voltak azok a honatyák és honanyák, akik az előző kormány idején úgymond a húsos fazekak mellett ültek, jól fizető állásokat kaptak? A lista nyilvános, bárki megismerheti, s értékelheti pártállása, vérmérséklete szerint. Gondoljon felőle bármit, egyet mindenképpen tudnia kell. Azt, hogy a jelenség ellen már az előző parlament egyes képviselői is apelláltak, az ilyen beosztásokat, — legyen a cég állami vagy magántulajdonú — összeegyeztethetetlennek, üldözendőnek tartották. Mára tudjuk, amit akkor is sejtettünk: Szavuk pusztába kiáltott szó maradt. Kár, hogy van ez a lista. Kár, mert így — ha utólag is — sok-sok titokra fény derül, s egyes képviselőkben most csalódnak a választók. Kár, mert általa megtudhatjuk, vizet prédikáltak, s bort ittak némelyek. / ó, hogy van ez a lista. Jó, mert talán figyelmezteti a mostani képviselőket: a listák és a titkok sorsa az, hogy előbb-utóbb kitudódnak. Jó lenne, ha gondolnának erre, amikor megpillantanak egy eléjük tolt húsos fazekat... ■ ItC» J» Kivételes akció Balogh József-mr-p- ivételes akciót indít kintlévőségeinek be- JL V. hajtására a társadalombiztosító: adósait úgy próbálja tartozásainak rendezésére ösztökélni, hogy különböző nagyságrendű kedvezményeket nyújt azoknak, akik még az idén, illetve jövőre befizetik hátralékukat — olvashattuk a sokak számára igen jó hírt az elmúlt napokban. Aki érdekelt volt a dologban, tovább is betűzgette a sorokat, azok árulták el, hogy az akció tervei szerint akik 1994. december 31-ig befizetik tartozásukat, azok 36 százalék kedvezményt kapnak, akik 1995. február 28-ig tesznek eleget kötelezettségüknek, azoknak 24 százalékot, akik április 30- ig, azoknak 12 százalékot, akik pedig június 30-ig azoknak 6 százalékot engednek el tartozásukból. Nem lehet most rossz tartozni. Csak arra kellett eddig ügyelni, nehogy a cég könyvelése átutalja a pénzt a társadalombiztosításnak, esetleg valami jövedelmező formát választani a visszatartott pénznek és most itt az újabb haszon, a 36, vagy ű 24 százalék engedmény. És még lelkiismeret-furda- lást sem okozott a nemfizetés, mert a táppénzt, a nyugdíjat fizette a tb, ha nem jutott volna rá saját bevételeiből, kipótolta volna a költségvetés. És most mindenki örül. Noha így is kilencmilliárdos hiányról kell pótköltségvetést készíteni, az akcióból az egészségbiztosítás legalább tízmilliárdos bevételre számít, az adósok pedig újból elhatározhatják: ezután sem fizetnek, így jobban megéri. Van állítólag Nyíregyházán is olyan jól menő vállalkozó, aki tb-t még soha sem fizetett, mégis ő az, akit a tb-nek tartozók adósságainak behajtásával megbíztak. Igaz, azt tartja a mondás, tolvajból lesz a legjobb pandúr. Voltak olyanok is, akik a felhalmozódott adósságból egy másik kft.-be menekültek, s talán azóta sokadik vállalkozásuk jutott papíron csődbe, hogy ne kelljen teljesíteni sem az állammal, sem a tb-vel szembeni kötelezettséget. A hivatalos adatok szerint ma a társadalombiztosításnak több mint 186 milliárddal tartoznak a munkaadók és a vállalkozók. Sok pénz, de meg sem közelíti azt a 350 milliár- dot, amit az előző kormány a bankok konszolidációjára fizetett, pláne ha hozzáadjuk a 80 milliárd körüli kamatját is. Ha összeadjuk, mintegy hatszázmilliárdról van szó. Egy részét biztosan nem lehetett megmenteni, sok cég ment tönkre a megváltozott gazdasági környezet miatt. m egy nagy része ellenőrizetlen utakon magánzsebbe vándorolt, s most még kedvezményt is adnak érte. x.
