Kelet-Magyarország, 1994. október (54. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-01 / 232. szám

Drága szemek A fekete szeder ontja a termést. A megye egyik legnagyobb ültetvénye. 2. oldal Kultúra A Kelet-Magyarországban bemutatkozik: a budapesti Goethe Intézet. 10. oldal Udvariasság Az első harminc másodperc, majd az utána következő négy perc a döntő. 15. oldal Elfogadták a módosítást Budapest (MTI) — Az Országgyűlésben tegnap az önkormányzati törvénycso­mag határozathozatalának megkezdésekor, amelyen végül is megszavazták a módosítást, az ellenzékhez tartozó pártok képviselő- csoportjai elhagyták az üléstermet. Ezzel kapcsolatban Hóm Gyula az MTI-nek kifej­tette: a demokrácia semmi­féle sérelmet nem szenve­dett, ha bármilyen más ja­vaslat került volna a Parla­ment elé, azt is elutasította volna az ellenzék. A miniszterelnök hang­súlyozta: a koalíció nagy­fokú rugalmasságot muta­tott, amikor a hét elején is kész volt egyeztetni, „az el­lenzék hátat fordított”. Az ellenzéki képviselők kivonulásáról Pető Iván (SZDSZ) kinyilvánította: semmi olyan súlyos sé­relem nem történt, ami in­dokolta volna, hogy az el­lenzék elhagyja az üléster­met. A koalíció nem állította őket kész helyzet elé, s a vi­ta során sem jelezték, hogy súlyos, esetleg bojkottot is kiváltó sérelem érte volna az ellenzéket. A törvénymódosítás ér­telmében egyfordulóssá vá­lik az önkormányzati vá­lasztás, megszűnik az érvé­nyességi és az eredményes­ségi küszöb. Mostantól a polgármeste­reket, beleértve Budapest főpolgármesterét is, köz­vetlenül választják. Meg­változik az ajánlások rend­szere is: a képviselőjelöl­teknek és a polgármester­jelölteknek az eddiginél több támogatót kell gyűj­teni. Újdonság, hogy a válasz­tópolgár egyidejűleg több jelöltet is támogathat, egy jelöltet azonban ezután is csak egyszer ajánlhat. Az új kormányzati vá­lasztások után a belügyi tár­ca azonnal megkezdi egy új és egységes választójogi törvény kidolgozását. A pestis megfékezése IS A monszun és a múlt év szeptemberének földrengései által lerombolt falvak a patkányok fő élőhelyeivé váltak. A bubópestist a fertőzött rágcsálókat megcsípő bolhalcuábbftja az emberre. A kártevők elleni védekezés > A hatóságok irtják a patkányokat és számos körzet lakóházaiban DDT és BHC rovatirtókat használnak. A betegség kezelése S Az emberi szervezetben előforduló pestist antibiotikumok alkalmazásával gyógyítják. Jelenleg is folyamatban van újabb antibiotikumok tesztelése. Maharashtra állam Ember általi terjesztés Ä A pestis sújtotta városok lake félelmükben elhagyják otthonai! és gyakran több napon át utazn A lappangási idő 1-4. napja sor; továbbadott baktérium a még ni fertőzött területekre is átterjeszt a betegséget. Küzdelem a pestis ellen 3 A rendőrség és a hadsereg tagjai a kórházakat őrizve vigyáznak | arra, hogy teljes * : felgyógyulás előtt egyetlen beteg se távozzon az j f§j épületből. Paprikahamisítók Patrohán „Kellett egy kis keresetkiegészítés, mert az uram rokkantnyugdíjas..." A tudomány csúcstalálkozója Nyíregyháza (KM — K. J.) — A megyeháza dísztermének történetiséget sugárzó falai között kezdődött meg szep­tember 30-án a Magyar Tu­dományos Akadémia Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos testületének (TT) 1994. évi — harmadik — közgyűléssel egybekötött tu­dományos ülése. A kétnapos rendezvény nyi­tányaként Kecskés Mihály, a TT elnöke köszöntötte a hatá­rainkon innen és túlról egybe- sereglett tudósokat, közöttük Keviczky László akadémikust, az MTA főtitkárát. — 1825-től számítva — mondotta Kecskés professzor — régiónk talán a legnehe­zebb időket élte át, ami a tu­dományok helyzetét illeti. A TT létrehozása, funkcióinak fokozatos bővülése, tevékeny­ségének konkrét eredményei jelenleg reményekre jogosít­hatnak fel bennünket. Az MTA főtitkára a plenáris ülést megelőzően szólt az új akadémiai törvény néhány, vi­tákra alkalmat adó kérdéséről, illetve a bevezetése körüli ak­tualitásokról. Megfogalmazta: az akadé­mia autonóm szerveződés kell, hogy maradjon, ami viszont korántsem jelenti a központi költségvetési támogatás mel- lőzhetőségét. A köztestületivé válás jószándékú kezdemé­nyezéséről szólva utalt egyet­len akadémiánk önmagával jellemezhető voltára; azokra a szerveződési momentumokra, melyek az anyagi támogatások mértéke szerint befolyásolhat­nák az egyes tudományterüle­tek dominanciáját az össztevé- kenységben. A közgyűlés protokollese- ményeként fogadták a TT tisz­teletbeli tagjává John Smith professzort, a Wolverhampton University (Anglia) Környe­zettudományi Tanszékének a vezetőjét. Harasztosi Pál felvétele sokak „zarándokhelye”, hisz jó néhány ember a rendőrség „vendégszeretetét élvezi” in­nen. Kétes dicsőség. (További részletek lapunk 5. oldalán.) Kováts Dénes Pátroha (KM) — Híres-hír­hedt település lett napjaink­ra Pátroha, egyesek a hami­sítás fővárosának is nevezik. A paprikaügy hullámai ugyanis eléggé felborzolták a kedélyeket, miután a fővá­rosban és a faluban is több embert letartóztattak — ráadásul megyénkén kívüli rendőrök. A napfényes délidőben nem sokan járják a község utcáit, az iskolaépület előtt beszélget három asszony. Amikor a Bem utca holléte felől érdek­lődünk, gyanús mosollyal jön a viszontkérdés: ugyan miért? Kiderül, egyikük épp a tele­fonszámlát jött kifizetni, hisz az ő ura is érintett az ügyben. Egy hónapja már, hogy elvit­ték egy szál ingben és nadrág­ban a pesti „nagybaniról”, az­óta nincs híre róla. Pedig jó lenne már tudni valamit. — Kellett egy kis kere­setkiegészítés, mert az uram rokkantnyugdíjas, mi nem csi­Heiybéliek adnak útbaigazítást a riporternek náltunk semmi rosszat — mondja már menet közben. — Dióbelet árultunk, s az utóbbi időben a paprikát is. Hozták, megvettük, s némi haszonnal adtuk tovább. Én is ezzel főztem vagy három hónapig, ki gondolta volna, hogy baj lesz belőle. Aztán útbaigazít a Bem utca felé, bár hozzáteszi: szerinte nem nagyon beszélnek az ügyről a helybeliek. A nevezetes Bem utca azóta Zene Nyíregyháza — Megyénk­ben is több rendezvény em­lékezik meg arról, hogy ma van a zene világnapja. A tanárképző főiskolán ren­dezvénysorozat lesz, ame­lyen az intézmény több kó­rusa is fellép. Az érdeklő­dők előadást hallgathatnak meg a „Tudomány és böl­csészet századunk zenéjé­ben” címmel, tájékozhat­nak a német és a finn zene­oktatásról és-a magyar nép­zenéről. A nyíregyházi • Vasvári Pál gimnáziumban október 1-jén kezdődik az iskola jubileumi hete. Textilből szőtt ének, gobelinbe kottázva Nyíregyháza (KM) — Újabb gyönyörű műalkotással gya­rapodott tegnap a nyíregy­házi Művészeti Szakközép- iskola. A zenei világnap elődélután- ján, szeptember 30-án adták át ünnepélyes keretek között a zenei tagozat épületében Gál Ludmilla (képünkön műve tár­saságában) Ének című gobe­linképét. Nemcsak az iskolának, ha­nem megyeszékhelyünknek is büszkesége lehet ez az alkotás, hiszen ilyen nagyméretű tex­tilkép (375X150 cm) — ki­véve a házasságkötő termet — Nyíregyháza egyetlen közin­tézményét sem díszíti. Harasztosi Pál felvétele-------------------------------------------------------------------------­Fekete halál

Next

/
Oldalképek
Tartalom