Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-28 / 229. szám

12 iitóet-Magyaroiszág KULTÚRA 1994. szeptember 28., szerda A tudomány Rákócziról Művelődés a Kertvárosban Pezsgő élet a mostoha körülmények ellenére • Új tanfolyamok, és klubok Üzletkötői tanfolyamon sokan szereztek szakképesítést az elmúlt években Vaja (KM - K. J.) — //. Rákóczi Ferenc korának szentelt tudományos ülés­szak kezdődik — Köpeczi Béla akadémikus elnökle­tével — október 7-én a va­jai Vay Ádám Múzeum­ban. A nyitónap délelőttjén hangzik el Heckenast Gusztáv Ki kicsoda volt a Rákóczi-szabadságharcban című előadása, majd Fejes Juciit expozéja Orczi István Heves vármegyei kapitány­ról, illetve Bánkúd Imre számol be egy, a regionális történeti kutatásokra vonat­kozó módszertani kísér­letről. A délutáni előadások szünetében avatják fel a va­jai múzeumalapító Molnár Mátyás kopjafáját. Emlék­beszédet mond Dankó Imre. Ezt követően hangzik el Csatáry György előadása a beregszászi levéltár Rá­kóczi szabadságharcához kapcsolódó gazdasági ira­tairól, majd Molnár Sándor igazgató tekinti át a konfe­renciának helyet adó mú­zeum három évtizedes tör­ténetét. A napot a nyíregy­házi 4. Számú Általános Is­kola kórusának a hangver­senye zárja a vajai reformá­tus templomban. Tárlatmegnyitókkal kez­dődik a tudományos ülés­szak második napja. A Ván- tus /síván-emlékkiállítás, a Vay Ádám Múzeum 30 éves múltját bemutató tár­lat, valamint Dávid Vera festőművész Art Electro Image elnevezésű kiállítása 11 órától tekinthető meg. A délutáni program új kiad­ványok bemutatásának a je­gyében zajlik. A 13 órakor kezdődő összejövetelen az érdeklődők megismerked­hetnek Tóth Zoltán Sze­meid előtt című versesköte­tével, az így múlik el tőlünk című irodalmi antológiával, a Vántus Istvánt és mun­kásságát bemutató emlék­füzettel, illetve a Vay Ádám Múzeum jubileu­mára megjelentetett kiad­vánnyal. Kállai János Nyíregyháza (KM) — A Kertvárosi Közösségi Ház Nyíregyháza legkisebb mű­velődési központja. A dina­mikusan fejlődő városrész egyetlen ilyen típusú intéz­ménye. 1990-ben nyitotta meg kapuit, de hivatalosan az intézményt Nyíregyháza közgyűlése 1991. június 1-jén alapította meg. A megnövekedett lakos­sági igények miatt elkészült az intézmény bővítési terve, amelynek megvalósulása ed­dig pénzügyi okok miatt késik, pedig a kulturális alapellátás javítása miatt nagyobb házra lenne szükség. Sokszínű tevékenység Négy évvel ezelőtt — a legne­hezebb időszakban — szinte a semmiből indult a közművelő­dési munka. A szűkös gazda­sági körülmények ellenére, amikor a lakosság egyre keve­sebb pénzt áldozhatott a kultú­rára, sikerült élettel megtölteni a közösségi házat. A legfon­tosabb feladatok közé tartozott a tárgyi, dologi feltételek javí tása, egy teljes épületfelújítás, eszközök beszerzése. A rövi­desen 10 éves évfordulóját ün­neplő és kiválóan működő Nosztalgia Ifjúsági Klub mel­lett egymás után alakultak a kisközösségek: ifjúsági klub. diák matematikusok klubja, kertbarát klub, kártyakor, kert­városiak baráti köre. Folyama­tosan indultak a közhasznú tanfolyamok, szabó-varró, an gol-német nyelvtanfolyam, angol nyelvű foglalkozások óvodásoknak, növényvédelmi, üzletkötői, gombaismerői, tár sastánc Ezeken a kurzusokon sokan szereztek hasznos isme reteket, melyeknek birtokában jobban megfelelhetnek a mun­kaerőpiaci elvárásoknak, me­Kormány Margit Penyige — Ritka manapság a jó közérzet, a megelége­dettség, hát még a boldog­ság. Ezért is örült a szívem, amikor a minap egykori munkahelyemre, a Móricz Zsigmond körzeti általános iskolába belépve Czalánné Török Irma igazgatónő és helyettese, Juhász Gyuláné örömtől sugárzó arccal mondták, mutatták álmuk megvalósulását, az elkészült nyelvi labort. Nyelvi labor Penyigén, az alig 700 lelkes kis faluban, elsőnek a környező kistelepülések is­kolái közül. A korábban szer­tárnak használt kisterem ma egy modem technikával fel­szerelt, pompásan berendezett nyelvi tanműhely. Honnan teremtették elő ezt a csodát? — tör ki belőlem a boldog meglepetés. Az igaz­gatónő és helyettese felváltva mesélik el a labor keletkezésé­nek történetét a megálmodás­tól a megvalósulásig. — Két éve, amikor megpá­lyáztam az igazgatói állást, a koncepciómba is belefoglal­tam régóta dédelgetett álmo­mat egy, a nyelvi oktatás fel­lendítését szolgáló, a jelenkor követelményeinek megfelelő nyelvi labor létrehozását. Nemcsak a tantestületben, de a helyi önkormányzatban, a lyek segítségével megalapoz­hatták későbbi szakmájukat. Ismeretterjesztő előadások, színészek, pódiumműsora, közéleti fórumok, szünidei gyermekprogramok, népmű­vészeti tábor, disco, kiállítá­sok, cipő- és ruhavásár, regio­nális konferenciák és egyéb szabadidős programok elégítik ki a városrész, a város érdek­lődő polgárainak igényeit. Felnöttnevelés A közösségi ház a kulturális alapellátás mellett sokrétű fel­adatot lát el a táj felnőttnevelé­sében is. Az intézmény a Fel- ső-Tisza-vidéki népfőiskolái mozgalom bázisintézménye Ebben az intézményben ala kult meg a nyíregyházi népfő­iskolái egyesület, és jelenleg is a Felső-Tisza-vidéki Népfőis­kolái Társaság központja. Se­gítik a civil szerveződéseket, az alakuló és működő népfő­iskolákat. Rövidesen konfe­renciát szerveznek Bázisunk a civil társadalom címmel. A képviselő-testületben és sze­mély szerint Körösi Miklós­áé polgármester asszony­ban egyetértő, támogató, se­gítő partnerre találtam ter­vemhez. Gyors kivitelezés Újságból olvastam, hogy a nyíregyházi Audex elektroni­ka cég vállal nyelvilabor-be- szerelést, beüzemelést. Fel­vettük vele a kapcsolatot, megegyeztünk a számunkra is elfogadható árban, és szep­tember elsején már minden a helyén volt: vezetékek, fej­hallgatók, mikrofonok, irányí­tó-vezérlőpult a tanár számára, speciális magnetofonok a tel­jes, zavartalan kommunikáció létrehozásához — tájékoztat az igazgatónő. □ No, és ezeket a csodálatos laborasztalokat hol vették? — Meg fog lepődni, de nem vettük, ezt a teljes bútorzatot ügyes kezű, szorgalmas kar­bantartóink: Kiss Zoltán és Varga Péter készítették a nyár folyamán itt az iskolában. Dicsérendők Megvettük Fehérgyarmaton a hozzávaló anyagokat, talál­tunk egy prospektust pontos rajzokkal, leírásokkal, és an­nak alapján a két ügyes karbantartónk megtervezte és elkészítette a tanulói és tanári asztalokat pontos szabvány szerint. Csak elismerni és di­csérni tudom nagyszerű kertvárosi népfőiskola idei kurzusán az Önkormányzatok eddigi működését és a terveket dolgozzák fel a résztvevők. Egyetlen hasznosítható nagyteremben persze nem le­het csodákat létrehozni. A leg­fontosabb feladat az épület bővítése lenne, ahol mozgás- kultúra terem, valamint számí­tógépes helyiség kapna helyet. A kertvárosiak is megérdem­lik, hogy helyben járjanak ba­lett és aerobic, valamint női kondicionálótomára, ne kell­jen a várost átutazni emiatt. Vámos szakképzés Német támogatással pedig alapvető számítógépes ismere­tekre oktatnánk az érdeklődő­ket (a számítógépeket a néme­tek adják). A bővítés kb. 8 millió forintba kerülne. Ha er­re nem lesz lehetőség, akkor a Kalifornia felnőtt nevelési modell szerint a kertvárosi általános iskola tantermeit kell majd igénybe venni az oktatá­sok után. munkájukat — lelkesedik az igazgatónő. S hogyan fog itt folyni az oktatás? Erről Juhász Gyuláné igazgatóhelyettes beszél. — Negyedik osztálytól kezdve csoportbontással old­juk meg az angol és német nyelv oktatását. A laborban egyszerre tíz gyerek dolgoz­hat, s ezt a megoldást osztá­lyaink létszáma is lehetővé teszi. A németet Varga Gá- borné, az angolt Szaniszló Va­léria tanárok fogják oktatni, akik már korábban elvégezték az átképzést, s szakkör for­májában oktatták e nyelveket. Felnőtteknek is Úgy gondolom, hogy a labor mint oktatási mód, lehetővé teszi, hogy a tanár minden gyerekkel külön foglalkozzon, minden gyerek bármikor meg­nyilatkozhat, amikor csak akar anélkül, hogy a társai mun­káját zavarná, s a lassabban haladók is megtanulnak önál­lóan dolgozni. Szeretném még megemlí­teni, hogy a teljes anyagi ki­adást a penyigei önkormány­zat vállalta magára, s ezúton is szeretném köszönetemet kife­jezni értékes segítségükért. Tervezzük továbbá, amennyi­ben a falu lakossága igényli a felnőttek, különösen a fiatalok nyelvoktatásának szervezését, lehetőséget adva a nyelvi labor szélesebb körben való kihasz­nálására. Harasztosi Pál felvétele Októberben teljesen új for­maként indul a 150 órás vám­kezelői tanfolyam. Célja: vámkezelők szakmai felkészí­tése vámjogi, vámtarifa és kül­kereskedelmi technikai isme­retekből. A budapesti SZTÁV Rt. közreműködésével a részt­vevők szakbizonyítványt kap­nak. A 107. sz. ipari szakközép- iskola esti és levelező ta­gozatára járók részére délelőt­tönként angol és német nyelv­tanfolyamot szerveznek. Foly­tatódik az üzletkötői kurzus, amelynek célja az önálló ügy­nöki tevékenységet végzők munkájának szakmai mega­lapozása. Két új klubjukba szeretnének tagokat toborozni. Az egyik az önálló kertbarát­klub, mely igazodna a város­rész kertjellegéhez, a másik egy kismamaklub, melyben a gyes-gyed „betegséget” enyhí­tendő hasznos ismeretekhez juttatnák a kismamákat. (Je­lentkezni lehet: Nyíregyháza, Prága u. 7. Tel.: 342-213.) A Leopold Bécs (MTI) Az elmúlt ti­zenhét évben Rudolf Le­opold szemészprofesszor neve a képzőművészet ausztriai kedvelői körében fogalommá vált. Nem or­vosi tevékenysége miatt, hanem mert a műgyűjtő és művészettörténész ennyi ideje folytatott az állam­mal kínkeserves tárgyalá­sokat arról, hogy 5300 da­rabos gyűjteményét milyen formában alakíthatja át akapítvánnyá — Ausztria és a közönség javára. Most végre létrejött az ügylet, aminek sok-sok fettétele volt. A nagyvonalú mecénás nem elsősorban pénzt sze­retett volna látni a képe­kért, hanem inkább valami biztosítékot arra, hogy a festményeket megfelelően helyezik el és a nagykö­zönség hozzáfér. Tulaj­donképpen Leopold úr gyűjteményének elhelye­zése érdekében született meg az új bécsi múzeum­negyed építésének gondo­lata, ám az évek óta inkább csak vajúdik. Most végre a gyűjtő olyan biztosítékokat kapott, amit el tud fogadni —* s ennek kölcsönhatása­ként indulhat most már tel­jes gőzzel a tervezés. Ta- lán-talán 1999-re felépül az új mázeumegyüttes, amelynek egyikét Leopold Múzeumnak fogják hívni. Raquel Welch, a fittnesz királynő, most szeptember­ben ötvennégy éves. A hetvenes években — a férfi­álmokban — a tökéletes női szépség megtestesítője. Harmincöt filmben szerepelt. Mindegyikben az alak­ja, a szépsége, a nőiessége dominált, nem a játéka. Ma is filmezik, saját produkciós vállalata van MTI-Press fotó |J| m mm m 4% Ijr 4% m • III ii#wüwl A BASIC... ...Tánc Klub mutatja be műsorát szeptember 30-án 17 órától a nyíregyházi sé­tálóutcái programok ren­dezvénysorozata keretében. (KM) Tokaji festőművész... ...Vass Etelka tárlata nyílt meg szeptember 25-én a Tokaji Galériában. A kiállí­tás október 16-ig tekinthető meg. (KM) Georg Orwel... ...Állatfarm című kisregé­nyének színpadi változatát játsszák 28-án 19 órától a nagykállói művelődési köz­pont színháztermében. A darabot a Korányi Gimná­zium színjátszói mutatják be. (KM) Krónikás képek Debrecen (MTI) — Debre­cen szabad királyi várossá nyilvánításának tavaly ün­nepelt 300. évfordulója al­kalmából reprezentatív ké­pes albumot jelentetett meg a városi önkormányzat megbízásából a Debreceni Regionális Gazdasági Fej­lesztési Alapítvány. A kiadvány mintegy 400 fotó segítségével mutatja be a város történetét. A színes fotókat és a reprodukciókat Oláh Tibor az MTI fotóriportere ké­szítette, a kötetet Sulyok Géza, a nyíregyházi tanár­képző tanára szerkesztet­te. Nyelvi labor a Szenke mentén Minden gyerek bármikor megnyilatkozhat, amikor akar Képtárlat... ...nyílt a nyíregyházi Művé­szeti Szakközépiskola Csontváry Kamaragalériá­jában. írja Juntunen festő­művész (Finnország) alko­tásaival október 7-ig ismer­kedhetnek meg az érdek­lődők. (KM) Koós János... ...és Dékány Sarolta ad kon­certet szeptember 29-én 19 órától a nyíregyházi városi művelődési központ hang­versenytermében. (KM) Iskolaszéki... ...ötletre jelentette meg a vásárosnaményi Eötvös Jó­zsef Általános Iskola az 1993/94. tanév eseményeit, eredményeit összegző kró­nikáját. (KM)

Next

/
Oldalképek
Tartalom