Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-23 / 225. szám
1994. szeptember 23., péntek HATTER Szék-lépések a gyerekekért A legfontosabb: az iskola mindenben partner legyen • Gyors intézkedésekkel Nyitott intézmény — vendégekkel. Óralátogatók a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskolában Harasztosi Pál felvétele Kállai János Nyíregyháza — Tarpa — Vaja (KM) — A közoktatási törvény 1994-ben végrehajtandó feladatai között szerepelt az iskolaszékek felállításának a kötelezettsége. Megyénk oktatási-nevelési intézményei — lévén ab ovo jogszabálytisztelők — megtették a szükséges lépéseket; létrehozták a segítő-támogató, a működtetést várhatóan pozitív módon befolyásoló, a demokratikus véleménynyilvánítás lehetőségeit kiszélesítő formációkat. Az új típusú szervek az em- lékezők tudatában óhatatlanul felidéznek egy korábbi (csírájában elhalt) kezdeményezést, nevezetesen az iskolatanácsok ügyét. Vajon mi történt a „székek” év eleji megalapítása óta? Eziránt érdeklődtünk néhány általános iskolában. — A megyeszékhely Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája nem a városi önkormányzat égisze alatt működik, de nyíregyházi gyerekek tanulnak benne — nyilatkozta Turcsik László, az iskolaszék elnöke. — Amit eddig javaslatként fölvetettem, jelentős részben megvalósult. Közülük talán a legfontosabb az iskola felújítása. 1965 óta nem volt erre pénz. Az iskolaszék segítségével elő tudtunk teremteni a hét és fél millió forintot. Sikerült a Menza Kft.-vel egyezséget kötnünk. Büfé és bejárat Ennek köszönhetően a diákság kulturált körülmények közt étkezik. Persze az is lényeges, hogy ne csak délben, hanem nap közben is civilizált módon lehessen hozzájutni a „betevőhöz”. Épp ezért a büfé üzemeltetésére pályázatot írtunk ki. A 11 jelentkezett közül annak a beadványát fogadtuk el, aki a gyerekek érdekeit a legmesz- szebbmenőkig figyelembe emek szórakozás árverésen részt venni, különösen olyanon, amikor érdekes dolgokat, művészi értékeket dobnak piacra licitálók között. A múlt szombaton Budapesten, a Múzeum körúti antikváriumban tartottak könyvaukciót, amelyen sok ritkaságot árvereztek el. Ady Endre Párizsi levelei című első kiadású könyvétől Zolnay Vilmos kártyás kiadványáig! 14 érdekes könyv került kalapács alá, és bizony több olyan is, amelynek szabolcsi gyűjtők is igencsak örültek volna. Természetesesn az árverésen elsősorban azokra a könyvekre licitáltak többen, amelyek régebbi kiadásúak, a könyvpiacról már régen eltűntek. Az árai is ezeknek voltak magasabbak. Barát- hosi-Balogh Benedek turáni könyveinek kikiáltási ára például hatezer forint volt (jó néhány ezret rálicitáltak), az erdélyi kastélyokat bemutató kötet is jóval többért kelt el az induló háromezernél. Sokan licitáltak más erdélyi kiadványokra is, de a vallási életről szóló könyvek iránt is tisztes kereslet mutatkozott. Néha csakúgy röpködtek a százasok, ezresek: vette. Sürgősen kellett intézkednünk az intézmény körút felőli bejáratának használatát illetően. Ott ugyanis rendkívül veszélyes közlekedni a nagy autó- és kamionforgalom miatt. Ezért áthelyeztettük a kaput az Eszperantó térre. Igaz, ez a megoldás a gyakorlatban csak délután három órától „él”. Iskolaszékünk nem látszat tevékenységet folytat. Feltehetően többnyire azért sikerültek a dolgaink, mert addig egyeztettünk, érveltünk, vitatkoztunk, amíg konszenzusra tudtunk jutni. A legfontosabb, hogy az iskola mindenben partner legyen. Ellenkező esetben a „szék” csak papíron létezhet, funkciógyakorlása is megreked az adminisztráció szintjén. — Az iskola és a szülők kapcsolatát tartom a legmeghatározóbbnak, ha bárki az oktató-nevelő munkánk eredményességének, illetve kudarcainak okait keresi—mondotta Vachter Gáspárné, a tarpai iskolaszék titkára. — Ennek minél jobbá tételében nagy szerepet szánunk a februárban megalakított szervezetünknek. Öten az iskolát képviseljük benne, ugyanilyen létszámban a mellettem üldögélő úriember például úgy 25-30 ezer forintot elköltött. Soha rosz- szabb költekezést! A kéziratok iránt viszont nem volt nagy kereslet. Az érdekesség kedvéért néhány figyelemre méltó kiadvány: Olay Ferenc: A magyar művelődés kálváriája az elszakított területeken, (1800 Ft.) Orbán Balázs: Utazás keleten 1-6 kötet (8000) Szeberényi Lajos: Politikai szónoklat-tan (3000), és Szenczi Molnár Albert Lőcsén 1630-ban kiadott műve pedig 40 000 Ft. Több szabolcsi illetve szatmári érdekeltségű könyv is kalapács alá került, és bizony nagy kereslet mutatkozott irántuk. Krúdynak két könyve is nagyon sikeresnek bizonyult: az egyik a „Pesti évkönyv" című kötete, amely a „Feljegyzések, a magányban és a piacon, sóhajtással és reménnyel az évekből, mikor mindenki rongyos volt Magyarországon” alcímet viselte és 1921-ben látott delegáltak a szülők és az ön- kormányzat. Az összetétel? Nos, az utóbbi részéről iskolaszéki tag a gyámügyes, a gyermek és ifjúságvédelmi felelős, a GAMESZ-vezető, a védőnő és a művelődési ház igazgatója. Az elnökünk orvos-asszisztens. — A tevékenységünkről még túl sokat nem tudok mondani, a kezdeti lépéseket most tesszük meg. Megszületett és elfogadtatott a működési szabályzatunk, mostanság fogalmazzuk a javaslatainkat az iskola ez évi munkatervéhez. Kevés tapasztalat Az iskolaszéknek valójában még nincs múltja, ez az alig fél esztendő kevés ahhoz, hogy pro és kontra foglaljunk állást vele kapcsolatban. Eddig négyszer jöttünk össze, s próbáltunk olyan dolgokkal foglalkozni, melyek a kompetenciánkba tartoznak. Pl. állást foglaltunk az iskolai ünnepségek kérdésében, a tomaün- nepélyek felelevenítésében, az anyák napja és a közös karácsonyozás dolgaiban. A szülők is több ízben kérték közbenjárásunkat kisebb-nagyobb horderejű ügyeik elrendezésénapvilágot. A könyvritkaság az 1400 forint kikiáltási ár helyett több mint négyezerért került új gazdához. Krúdy másik könyve, „A tegnapi ködlovagok” című első kiadású kötete után volt valószínűleg a legnagyobb licit, 1200 forint helyett a négyszeres árnál is többet, ötezer forintot kellett lefizetni érte. Czóbel Minka 1890-ben kiadott kötete iránt viszont nem mutatkozott érdeklődés, neve — úgy látszik — másfelé nem cseng olyan ismerősen. Nagyon jó lett volna, ha a Szathmár Vármegye című 1810-ben kiadott ritkaság, amely a régi vármegye „fekvése, történései és polgári esmérete”-it mutatta be, hazakerülhetett volna, mondjuk valamelyik könyvtárunkba mindannyiónk okulására. smerve azonban könyvtáraink anyagi helyzetét, — bizony a katalógusban csillaggal jelölt, azaz külföldre nem vihető gyönyörű kötet kikiáltási ára 8000forint volt—sajnos erre nem kerülhetett sor. ben. A vajai Általános Iskola és Diákotthonnak kilenc főt számlál az iskolaszéke. Kiss Ferenc igazgató maga is tagja a testületnek (vezetői megbízásáig mint önkormányzati képviselő az elnöki tisztet töltötte be). Hasznos javaslatok — Van szervezeti és működési szabályzatunk — tájékoztatott. Eddigi legnagyobb fegyverténye a „kilenceknek” az iskolaigazgatói állásra benyújtott négy pályázat véleményezése volt. — Nem bontakozott ki nagy harc; a programok alapján az iskolaszék mindegyik pályázót alkalmasnak találta a posztra. —Jelenleg nálunk is az éves pedagógiai programhoz adnak a szék-tagok javaslatokat: miből szervezzünk fakultációt, milyen szakköröket indítsunk, stb. Szeptember végi feladat lesz a munkaterv elfogadása. Kicsit leegyszerűsítve az egészet: a tapogatózás szakaszában vagyunk. A keret már megvan, a megfelelő tartalmat meg kell találnunk hozzá, nehogy formálissá váljon az alapvetően hasznossá, értékessé emelhető kezdeményezés. Dalosok Nyírpazony (KM) — Megyénk egyik legrégibb együttese a Nyírpazonyi népdalkor. Munkájukról gyakran számol be a Kelet-Magyarország is. Műsorukkal nemcsak megyénkben, de távolabbi vidékeken és gyakran külföldön is szerepelnek. Két hete a szurdokpüspöki gyermeküdülő szabadtéri színpadának avatásán énekeltek, majd részt vettek a gyöngyösi nemzetközi néptáncfesztiválon. Ezt követően Salgótarjánnál átlépve a határt Dél-Szlo- vákiával ismerkedtek meg, majd egy határ menti kis községben a „Makranci Nyár” folklórfesztiválon énekelték a Nyírség dalait. A múlt hét végén Szatmárnémetiben voltak, onnan a Szilágyságban lévő Bogdánd községbe utaztak. Itt a hagyományos nemzetiségi néptáncfesztiválon léptek színpadra. Sikerük olyan nagy volt, hogy a közel háromezres nézősereg tapsa nem akart megszűnni. Az együttest elkísérte a község polgármestere is, aki a bogdándi táncosokat nyírpazonyi szereplésre hívta meg. E fesztivál különlegessége volt, hogy Tőkés László püspök nyitotta meg, több nyelven, a különböző vallások köszöntésével üdvözölve az egybegyűlteket. Páll Géza gyancsak elcsodálkoztam a napokban, amikor a Fidesz elnöke meghívott a saját, fővárosi, belvárosi 136 négyzetméteres lakásába, ahol egyúttal megtekinthettem volna a 100 ezer forint feletti ingóságait, egy bőr- garnitúrát és az Opel Corsa gépkocsit. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a pártelnök talán a rokonom, vagy a barátom, a gyanú árnyékát is elhessegetem. Ugyanis nem személyesen engem hívott háztűznézőbe a pártelnök, hanem az ország nyilvánosságát. Félre téve a titkolózást, közhírré tette a vagyoni állapotát. Talán nem minden képviselőnek van ínnyére az efféle nyilvánosság, mert amint korábban az alkotmánybíróság is egyértelművé tette, bármiféle vagyonnyilatkozat sérti a személyiségi jogokat. Ennek ellenére a képviselőknek mandátumuk átvételekor, vagy annak megszűnésekor vagyonnyilatkozatot kell tenniük, melyet a megfelelő hivatal titkosan kezel. Mindez persze erősen formális, mert a leköszönő honatyának nem kell megnevezni a négy év alatti vagyon gyarapodás forrásait. Olykor talán unalmasnak, távolinak tűnnek az állampolgár számára azok a csatározások, melyek a képviselői pozíció és az összeférhetetlenség címszó alatt zajlanak. Annyi bizonyos, hogy az eddigi gyakorlat nem folytatható, amely a megfelelő törvények hiányában, a képviselő lelkiismeretére bízta, hány helyen tölt be búsás jövedelmekkel járó posztokat. Számosán kihasználták, hogy közel vannak a tűzhöz, míg a többség tisztességgel, csak a képviselői járandóságból igyekezett megélni. Ezt a felemás állapotot hívatott rendezni a készülő összeférhetetlenségi törvény, amely éles vitákat kavar, de várhatóan meghúzza a kritikus vonalat, hol, milyen külön jövedelemmel járó posztot vállalhat a képviselő, és milyet nem. Nem érdeke az állampolgárnak, hogy alul fizetett képviselőkre bízza az ország irányítását, mert ez is kelepce. Csábíthat a külön pénzszerzésre. De a képviselőség melletti meg- tollasodásnak is gátat kell szabni. A z lenne a megnyugtató megoldás, ha minden képviselő tisztességes fizetést kapna, s nem szorulna külön pénzekre. Mindezek mellett is, szükség van a nyilvánosság szűrőjére is, mint tette ezt a Fidesz elnöke. Akinek nincs takargatni valója, az nem félhet a nyilvánosságtól. Pénz a zsebbe Kováts Dénes arátom mesélte a minap: munkájával összefüggő kérdésben kereste fel ismerőse, segítségét kérve. Miután kedélyesen elbeszélgettek, s kiderült: kivitelezhető a dolog, mert nem ütközhet erkölcsi-etikai szabályokba, az ismerős megkérdezte: mennyibe kerül a dolog. Barátom megrökönyödve küldte el, — ha viccesen is —melegebb égtájakra az ismerőst, aki kacsintgatva felelte: ne izguljon, semmi gond nem lesz, az érintettek összedobják a pénzt. Mintha az elutasítást nem is hallotta volna meg. Szomorúsággal vegyes felháborodással gondolkodott él: vajon még mindig így működnek a dolgok? A jelek szerint igen. Napjainkban nyíltan vagy titokban, de kisebb és jelentős összegek cserélnek gazdát olyan ügyek során is, amikor erre—elvileg — semmi szükség sem lenne. Mert mondjuk miért kellene csúszópénzt adni azért, hogy valaki lakáshoz, telefonhoz jusson, vagy kurrens áruhoz a hentesnél, nyerjen el pályázatot valaminek a kivitelezésére, jusson üzlet- helyiséghez, hitelhez — és még sorolhatnám a példákat. Gyakran a tarifák is megvannak, milyen ügyintézéshez hány ezer forintra van szükség. Hiszen mindenre megvannak a szabályok, csak be kellene tartani őket. Persze jól tudjuk, ezek jószerivel ideák, mert a gyakorlatban nem így működik a dolog, nem ez jellemzi múltunkat és jelenünket, de talán jövőnket sem. Mert mindig akadnak emberek, akik több-kevesebb (csúszó)pénzükért soronkívüliséget, netán tisztességtelenséget várnak el másoktól. Igaz, akadt már arra is példa, hogy a — nevezzük így—vesztegető jobban el- szégyellte magát a visszautasítás hallatán, mint akinek a pénzt akarta adni. (Ez persze a jobbik eset, s persze a ritkább.) Az ilyen ügyeletek jelentősebb részében sajnos inkább az jellemző, hogy különösebb gátlás nélkül adják illetve fogadják el a kenőpénzeket. Talán már természetesnek is tartva, mondván: ez így dukál, miért ne tennék. Érdekes lenne látni egy statisztikát arról — igaz, ilyen nem létezik — hogy vajon a megkörnyékezettek hány százaléka utasította vissza a „felajánlást”. Félő azonban, hogy még inkább elkeseredésre adna okot az adat, olyan csekély lenne ez a szám. e vajon egyszer, valaha, megfordul- e az aránypár? Jó lenne hinni, bár kételyek megfogalmazódtak már annak a tervezetnek megvalósíthatóságáról, mely a korrupció visszaszorítását tűzte ki célul. De hátha sikerül, reménykedjünk. Bodnár István Árverésen t/agyontükör
