Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-20 / 222. szám
1994. szeptember 20., kedd HÁTTÉR Biri egyedül jobban bírja Tíz esztendő elteltével megelégelték a közösködést • Gáz, út, futballcsapat Balogh Géza Biri (KM) — Biriben járva az embernek legelőször a rendkívül elegáns Avanti benzinkút tűnik fel, mindjárt utána pedig a számtalan dohánypajta. A benzinkút a napjaink, s kicsit a jövő Bi- rijét is jelenti, a sok dohánypajta viszont a jelenen túl a múltról is árulkodik. E Kálló melletti kisközségben sok-sok évtizedes hagyománya van a dohánytermesztésnek, s ha némiképp vissza is esett mostanában a füstölnivaló területe, azért még ma is rengeteg családnak jelent tisztes jövedelemforrást. Márton József polgármesterrel indulunk egy hosszabb sétára, de hamarosan a hivatal kocsijába kell menekülnünk, mert olyan sűrű, kitartó eső indul, hogy elnézve a felhőket, ennek aligha lesz vége estigTarolt az aszály — Júliusban, meg augusztusban lett volna erre igazán szükség — bosszankodik a polgármester —, de egész nyáron szinte egy csepp sem hullott. Ezreket, tízezreket vesztettünk ezzel, hiszen az aszályt a dohány sem bírja. Igaz, jó néhányan gondolkoztunk azon, hogy öntözni kéne, de aztán mikor elkezdtünk számolni, kiderült, többe kerülne a leves, mint a hús. Ha két-három évvel korábban cserdít így ránk az eső, akkor aligha kocsikázhattunk volna olyan vígan, ipint tesz- szük most ketten. Igaz, Biri tipikus nyírségi falu, ahol a homok az úr, de nincs olyan domb, melynek ne lenne alja, s ha valaki éppen ott építkezett, az gumicsizma nélkül aligha létezhetett. Biri egészen a hetvenes évek végéig önálló közigazgatással büszkélkedhetett, majd a nagy központosítási lázban Káliéhoz csatolták. Tíz év elteltével aztán megelégelték a közösködést, s ha nagy utánjárással is, de Biri új arca újból kiharcolták az önállóságot. Most, utólag persze már hiábavaló az okoskodás, hogy mi lett volna, ha folyamatos az önállóság, mindenestre tény, hogy kilencvenben az ezerötszáz lelkes település alig másfél kilométer hosszú szilárd burkolatú úttal rendelkezett. Ma megközelítik a tíz kilométert, két kis utcácska kivételével mindent leaszfaltoztak. Az ott élőknek azonban természetesen az a két utca a legfontosabb, nyüstölik is éppen eleget miattuk az önkormányzatot. Futball-láz — Kigazdálkodjuk valamiképpen az oda szükséges forintokat is —, mondja a polgármester. — Nem holnap, de nem feledkeztünk el róluk. Sajnos, a költségvetésünk elszaladt egy kicsit, annak ellenére, hogy ebben az évben ötvenmillió forintból gazdálkodhattunk. Az idén építettünk meg egy kétkilométeres útszakaszt, s hiába volt az ígéret, hogy a költségek felét az állam fedezi, végül mégis csak nekünk kellett a teljes összeget állni. Ez bizony két-két és fél millió forintot vett ki a zsebünkből. Biriben nem csak a korszerű benzinkút, és a sok dohánypajta a furcsa, hanem az is, hogy maga a falu szinte elbújik a Kállót Balkánnyal összekötő országút mögött. A vállalkozók, az üzletek, vendéglátó helyek az országút két szélét szállták meg, míg az iskola, az óvoda, a községháza, a két templom az ófaluban található. A két településrész között pedig ott a futballpálya, amiről külön is szólnunk kell, hiszen Biri valóságos futball-lázban él. Nemrég jutottak fel a megyei első osztályba, s ott olyan jól szerepelnek, hogy ha nem vigyáznak, könnyen a nemzeti bajnokság harmadik vonalában találhatják magukat. A falu gazdái sem igen tudják, hogy örüljenek-e a sikernek, vagy inkább féljék a nagyszerű rajtot, hiszen remek érzés a sok győzelem, de az NB Iü-at aligha bírnák anyagilag, még ha a helyi vállalkozók igazán gavallérosan támogatják is a csapatot. Szép dolog persze nagyon a sport, ám az iskola, az óvoda, bölcsőde fenntartása sem elhanyagolható. Igaz, ez utóbbi gyermek- intézmény létjogosultságát az utóbbi időkben volt aki megkérdőjelezte, de az önkormányzatnak meg sem fordult a fejében, hogy be kellene zárni. — A fiatal anyák le is venA szerző felvétele nék a fejünket — kapcsolódik a beszélgetésbe Adorján István, a hivatal pénzügyi előadója.— Ezek a fiatalasszonyok ugyanis nem azért élnek a lehetőséggel, mert unják a gyermeksírást. Közülük majd mindenki háztájizik is, így egészítve ki a családi jövedelmet, s egy pár hónapos csecsemő mellett aligha lehetne paprikázni, pa- radicsomozni, dohányföldet művelni. Bevezették a gázt Biriben nagyon sok az új ház, — az építkezőknek hetvenezer forintos támogatást adnak— s ha nem is lehet belátni a lakásokba, azt a két útikalauztól azért megtudni, hogy a családok több mint fele már bevezette a gázt, s a vezetékes víz is bent van a házak kétharmadában. Ennek az aránya valószínűleg az idén nagymértékben emelkedik majd, hiszen a hosszú ideje tartó aszályt nem csak a földek sínylették meg, hanem az ásott kutak is, melyekből szinte teljesen eltűnt a víz. — Úgyhogy csak essen! — mosolyognak a búcsúzáskor a vendéglátók. — Igaz, őszi napsütésben Biri is szebb, de talán így sem okoztunk csalódást. SS % + + < M ár az ebéd utáni kávénál tartottunk, amikor egy kreolbőrű férfi bekopogtatott,hogy nem kell-e kést élezni. —Hát már hogyne kéne— örült meg anyám, hiszen harminc év is eltelt azóta, hogy egy nagybajuszú köszörűs nálunk járt. Mi gyerekek nagy áhítattal bámultuk amikor a lábpedállal és szíjáttétellel mozgásba hozta nagy köszörűkövét és az szikrákat szórva kifente a késeket. Azóta mindenféle fenőkővel kísérleteztünk, meg a kézi készülékkel vagy vettünk egy új kést, ha kiújultak a családi viszályok. — Hát a köszörűjét hol hagyta? — kérdezte anyám. —Ehun e—húzott elő emberünk egy szerkentyűt szatyrából. — Kérek egy hokedlit, meg egy újságot. — Csak nem fog itt munkaidőben olvasni? —Asszonyom, ne sértegessen, nem vagyok én irodista. —És mondja már, mennyibefog kerülni egy kés élezése? — Ne vágjunk a dolgok elébe, meg fogunk egyezni. Kérem a késeket. — Jó, jó, de nehogy többe kerüljön, mint egy új kés. —Ne féljen az asszonyság, csak hozza a hokedlit, késeket, ollót, sarlót, kaszát, kardokat, ugye van itt valahol konnektor. A köszörűs ember bedugta a kis asztali készülékéta dug■ " Kulcsár Attila Üzlet aljba, és sorra megélezte vágó szerszámainkat, amelyeket az anyám eléteti. A vasreszeléket akkurátuson felfogta az újságpapírral, majd a szemétkosárba szórta. Végül szemléltetve a kések élességét, nagy darabokat hasított le velük a helyi hírmondóból. —Na, ha nincs több, akkor számoljunk. Ugye van centije, vagy colostokja. Na akkor tessék mérje, biztatta a mester anyámat és sorba egymás alá írogatta, ahogy jöttek: kenyérvágó kés 32 centi, kis- olló 4 centi, és így tovább. —Na most tessék összeadni, az annyi mint 220 centiméter, — megvan? — Most ezt tessék beszorozni öttel, az összesen 1100 forint. Hát ennyibe került az élezés. — Ennyiért már késkészletet lehet kapni, kapott észbe anyám. — Az lehet asszonyom, de azt is meg kell még élezni. — Na akkor maga is fogja azt a colostokot, — iért hamar magához szülőanyám az első ijedtségből és álljon a fal mellé. — Csak nem akarja megmérni, hány centi vagyok, azt még a katonaságnál se hagytam. — Ne féljen, nem fog fájni. Húzzon a falon egy vonalat 220 centiméternél. Úgy, na most fogja ezt a villany vasalót és próbálja felemelni addig. —Lássuk, hányszor tudja kinyomni. Az unokám százig meg sem áll. A köszörűs nem értve az összefüggéseket, de hiúságát sértve érezve, nekilátott az erőpróbának. — Húsz, huszonegy, — gyerünk, gyerünk fiatalember, csak nem volt tornából felmentve? — Nem megy tovább asz- szonyság, ma éjszaka nagyon lestrapált az asszony. — Az annyimint negyven, na most ezt én is beszorzom öttel, az 200 forint. Ennyibe kerül a villanyszámla, amit az élezés közben fogyasztott — közölte anyám. —Hát ezt meg hogy számította ki? — Villanyvasaló volt ugye amit emelgetett, ami villanynyal működik, mint a köszörűje. Egyszerű aránypár az egész: ahogy a colostok aránylik a késekhez, úgy aránylik a villanyvasalóval végzett munka a villanyszámlához. Maga mondta, hogy meg fogunk egyezni. Tessék itt van kilenc száz forint, eny- nyi jár magának. — Hát ha tudom asszonyság, hogy ennyire zsugori, nem is kérek egy kávét a munka után. — Pedig szívesen adom, — harminc forint, mint a presz- szóba, ha tejszint nem kér rá. — Maga aztán megéri a pénzét, ide a rozsdás bökőt, adja ide azt a sárkaparó vasat, megélezem azért a káváért és megegyeztünk... / lyen világ van ma már, de van aki képes megtanulni. A jó üzleti kapcsolat alapja a precíz elszámolás. Nem kell Chicago Kováts Dénes M ár nem is a Vadnyugaton, de inkább a krimikből ismert Chicagóban érezhetjük magunkat, hiszen egyre többször adják hírül a jelentések: itt vagy ott fegyver dördült. Már ott tartunk, hogy a nyílt utcán vívnak tűz- párbajt fegyveresek, számolnak le egymással bűnözők. Számos példát lehetne sorolni. Nemrég ítélték el például azokat, akik egy mikrobusszal utazó magyar vállalkozót végeztek ki gépkocsiból leadott lövéssorozattal, a közelmúltban ukránok zúdítottak pisztoly- és géppisztolytüzet vetély- társaikra, az eset itt is halálos áldozatot követelt. Ellentmondó véleményeket hallunk a közbiztonságról, hiszen egyrészt a rendőrök javulásról is beszámolnak statisztikáik alapján, másrészt nem kevés azon esetek száma, amikor már nem családi veszekedés, vagy ivócimborák közötti vita „eredménye” lesz halál, hanem értékek megszerzéséért, vagy „üzletpolitikai megfontolásból” lőnek le embereket. A kést egyre inkább felváltja a revolver, a puska és a géppisztoly, akciófilmekből ismert módon tevékenykednek a bűnözők. A leckét alaposan feladják a rend őreinek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sok esetben sikerül elfogni a tetteseket, de bizony arra is találunk példákat, hogy a bűn büntetlen marad. Lopott igazolványok és autók, hamis forgalmi rendszámok egyaránt megtalálhatók a bűnözők kelléktárában, s ha szemtanú nem nagyon akad, vagy nem mer tanúskodni, akkor bizony kevés az esély arra, hogy horogra akadjanak az elkövetők. Pedig ez a lecke — mint általában — megoldásra vár. Nem krimik, akciófilmek szereplői akarunk lenni, hanem nyugodtan élni, azzal a tudattal, hogy ártatlanul nem válunk áldozattá. Mert a golyó nem válogat, el is tévedhet, s akkor teljesen vétleneket is érhet... Bár a hazánkba látogató, s itt tartózkodó külföldiek zöme nem bűnöző, szép számmal telepedtek le nálunk a törvények ellen szándékosan vétők, nemegyszer karöltve tevékenykedve hasonló hajlamú honfitársainkkal. Talán még nagyobb erőket mozgósítva, erőteljesebb szigorral elejét lehetne venni annak, hogy hasonló híreket halljunk. Nem véletlenül vetik fel mind többen: meg kellene szűrni a hazánkba érkezőket, hiszen nem szükséges mindenkit beengedni határainkon... A Vadnyugat és Chicago maradjon csak Amerikában, ne költözzön át hozzánk. Kommentár Szegény az eklézsia Kállai János zegény iskolát még az V ág is húzza—motosz- L/ kál a fejemben az ismert közmondás némi önkénnyel torzított változata. Hogy miért? Nos, mert nem tudom feledni az egyik kisközségi intézményvezető nemrég megfogalmazott mondatát: — Mióta önkormányzatiak vagyunk, elszegényedtünk. Érvelésem — miszerint évekkel ezelőtt, a tanácsi rendszerben sem volt lényegesen más a működési feltételek előteremtésének a módja, sőt, akkoriban sem volt több pénz — erőtlennek bizonyult, szembeállítva a felsorakoztatott tényekkel. Az egyik legtöbb zavart, félreértést okozó, elégedetlenséget kiváltó momentum a példaként említett tanintézet gazdasági önállót- lanságában rejlik — hallhattam a nem panaszkodó, de a realitást elkendőzni sem szándékozó igazgatótól. A GAMESZ-eknél (azok a bizonyos gazdasági-ellá- tó-miegyéb szervezetek, melyeket már születésük pillanatában sokan elátkoztak) abban a bizonyos „nagy kalapban” — ahol, mint szerte ez országban egyre kevesebb a pénz — összemosódnak az ellátandók közötti határok, sajátos módon egyenlítődnek ki a funkciók markáns eltérései. Iskola, óvoda, köztemető, vágóhíd... Egy-egy tétel. Mindegyik nélkülözhetetlen, mindegyiket fenn és karban kell tartani. De: okosan, célszerűen és érdemben — a szükségesség napi kényszerének is engedve — differenciálva közöttük, ami a juttatások mértékét illeti. Miért? Egyszerű a válasz: ne „fokozódhasson a helyzet" — súlyosbítva mondjuk egy nem túlzottan oktatáscentrikus önkormányzati testület csekélyke szakmai hozzáértésével — odáig, hogy bárki kijelenthesse: a túlórákat lássák el a pedagógusok ingyen és bérmentve. Vagy: ne bontsák meg a nagy létszámú osztályokat idegen nyelvből, mert akkor többletkiadások jelentkeznek. Vagy: felejtsük el (persze ez lehetetlen!) azt a bizonyos „F” kategóriát, mert „beleülő” személy — maradva meg nem nevezett falunknál — azon a tájon nincs... Merthogy ez újabb anyagi terhet jelentene. Bizony azt! e a tévesztett lépé- # J sek miatti felelősség alól a belátó felismerés önmagában nem ment fel. Főként, ha jövőnk letéteményeséről, az iskoláról van szó. Tőkwumim * «1*1*«1 "fs
