Kelet-Magyarország, 1994. szeptember (54. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-09 / 213. szám
1994. szeptember 9.,péntek HÁTTÉR Kiút a válságzónáből Távlataiban számítani kell a létszámbeli apadásra • Bőséges szakmakínálat Kállai János Nyíregyháza (KM) — A magyar oktatásügy válságövezete a szakképzés — hallhattuk az új tanévet köszöntő politikusaink egyikétől. Sommás megállapítás, s a nap mint nap észlelhető baljós tünetek megerősíteni látszanak a benne foglaltak igazát. A fennállásának negyedszázados évfordulójáról az idén megemlékező nyíregyházi iskolaóriásba, a 107. számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetbe látogattunk el azt tudakolandó: vajon miként éli meg megyénk második legnagyobb oktatási intézménye a szakoktatásgondokkal, kételyekkel, kiútkereséssel jellemezhető időszakát. — Huszonöt éve, hogy önálló iskolává lettünk — tér ki röviden a jubileum apropójára Dr. Farkas László igazgató —, annak pedig épp húsz esztendeje, hogy birtokba vehettük az új oktatási épületünket. □ Van-e okuk az ünneplésre? Egyáltalán: hogyan tisztelegnek a viszonylag rövid múlt emléke előtt? — Nem az ünneplés a cél, hanem a számadás, a visszatekintés, hogy láthassunk előbbre is. Persze lesznek az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényeink: különböző versenyek, találkozók az öregdiákokkal, tantestületi összejövetelek. Aztán, ami talán a legnagyobb vállalkozásunk: november végére megjelentetjük az iskolánk történeti monográfiáját. □ A beiskolázással sohasem volt gondjuk. A negyedszázad alatt szakmunkások ezrei kerültek ki az iskola falai közül. Mostanra viszont a szakoktatásnak mind a belső, mind a külső feltételei megváltoztak. Szakmatöbbszörözés — A szakmai oktatás legdöntőbb változását mi sem tudjuk kikerülni. A nyolc általánosra épülő hároméves szakmunkásképzés a nemzeti alaptanterv és követelményrendszer életbe lépésével megszűnik. A szakképzés—vagyis a mi munkálkodásunk — tehát csak a tanulók tizenhat éves korától kezdődhet el. Ez a körülmény, mit tagadjam, bizonytalanságot keltett a tantestületben, jóllehet: igyekeztünk elébe menni a dolgoknak. □ Konkrétan: eddig milyen lépéseket tettek meg? — Az ötéves, ruhaipari technikusképzés már bejárt úton halad. Az idén érettségizik a villamosipari technikus osztályunk. A tervünk pedig az, hogy ezt a képzési formát kiterjesszük a bőripari, a faipari és a gyengeáramú szakmákra is. Ennek az előnyére csupán egy példát említek. Vegyük a ruhaipari szakma- csoportot. Az alapvizsgáig — ez két év — egységes a képzés. Az utána következő két évet zár(hat)ja le az érettségi, ami a főiskolák, egyetemek felé nyitja meg az utat. De más irány is van: ez a plusz egyéves technikus ág. És arra is van lehetőség, hogy az alapvizsga után kétéves szakmunkásképzésben vegyen részt a diák; maradva a példánknál: nőiruha-, férfiruhakészítő, kötőipari-konfekció, fehérnemű készítő szakokon. Tehát képesítés szerezhető több szinten és szakmában. Cl Ez a megsokszorozódás a többi szakmacsoportban is érvényesül? — Igen. Vagyis a jelenlegi — hagyományos képzési idejű — huszonhét szakma majd mindegyikét tovább tudjuk vinni a jövőben. A tantestület összetétele lehetővé teszi, hogy folytassuk a gumiipari feldolgozó, a textiltisztító, a papíripari feldolgozó, a mechanikai műszerész és a szolgáltató (fodrász, kozmetikus) szakmák oktatását. Az érettségizetteknek kínáljuk még a fogműves, az elektronikai, a számítástechnikai és a rádió-tv műszerész szakokat. □ Milyen módon vesznek részt a manapság rendkívül fontos átképző munkában? — A bőr-, a ruha- és a faipari átképzésbe igencsak aktívan kapcsolódunk be. Vizsgáztatási jog A tíz hónapos, egyéves időtartamú kurzusokon á felnőttek kapnak lehetőséget, hogy szakmunkás-bizonyítványt szerezzenek. Helyzetbe hoztuk magunkat: mind a szellemi, mind a felszereltségbeli kapacitásunk megvan, s mi rendelkezünk a vizsgáztatási kompetenciával. Mert a különböző oktató káefték tanúsítványt adhatnak, de hivatalos bizonyítványt nem. A hároméves szakmunkásban végzettjeink esti és levelező tagozaton nálunk leérettségizhetnek, majd — ha késztetést éreznek — a szakmájuknak megfelelően eljuthatnak a technikus szintig — „házon belül”. Fő célunk: az itt tanulók iskolázottsági színvonalának az emelése. □ A szakoktatásban részt vevő kisiparosok és váltakozók többsége viszont a legalapvetőbb pedagógiai ismeretekkel sem rendelkezik... Ezt a problémát hogyan tudják kezelni? Milyen feltételekhez kötött a „tanulóvállalás” ? —- A kamarai törvény megszületéséig sem tétlenkedünk. Segíteni akarjuk a szakmunkásképzésben részt vevő vállalkozókat, hogy hozzájuthassanak a legalapvetőbb pedagógiai alapismeretekhez. A tanárképző főiskolával együtt szervezzük meg a felkészítést; 1995-ben szeretnénk e tekintetben nyitni. □ Az idei beiskolázáson már érezhető volt a demográfiai apály hatása? — Két-háromszáz gyerekkel kevesebb jelentkezett hozzánk, mint korábban. Össze- senben hatszáz tanulót vettünk fel. Tudjuk, távlataiban számolnunk kell a létszámbeli apadásra. Viszont, mint ez az eddigiekből kiderült, a szakmakínálatunk nem szűkül, s erőteljesen törekszünk megcélozni a minőséget, a magasabb színvonalat az oktatásban. Igaz, néhány szakmát — pl. az üvegművest, a papíripari feldolgozót — kifuttattunk, de ha ismét lesz rá igény, újra tudjuk indítani őket. A gazdaság dönt Be kell látnunk: a gazdaság mindenkori helyzete határozza meg a szakoktatás fő csapásait. Magunkkal szemben két követelményt tartok teljesí- tendőnek. Áz egyik: aki a mi iskolánkból kikerül, legyen profi a szakmájában. A másik pedig: át- és továbbképzési igénye szerint a volt tanulónk akár 24-28 évesen is jöjjön vissza hozzánk okosodni, magasabb kvalifikáltságot szerezni. A kollektívánk az alapképzést, az érettségi és technikusi bizonyítványhoz juttatást, a felkészítést a leg- különbözübb szakmákban egyaránt tudja vállalni, plusz még a váltásra ráhangolást is. Az adott helyzetben — úgy gondolom — ez sem kevés. Tárca __________ A top magyarul a teljesítménygörbe felső pontját, a csúcsértéket jelenti. Együttesen a legtökéletesebb termék mintáját. Mindig felbosszant, amikor azt hallom, hogy Magyarország Európába igyekszik. Mi már ott vagyunk, és pont a közepén. Ide áramlik az amerikai bóvli ugyan úgy, mint az európai és az ázsiai. Itt éppen úgy kapható túlhaladott ipari termékek mint lejárt eszmerendszerek. És minden vásárlóra talál. A KGST-piacokról említést sem teszek, mert ott egészen mások az üzleti szokások, mint a top modelleket kínáló shop okban, butikokban. Természetesen ezek cégtábláin gót betűkkel boutique van felfestve, vagy rézdomborítással kiképezve. Hadd érezze a vásárló, hogy nem akárhol költekezik. Itt megadják a módját, szinte parttalanul lehet válogatni. Azt a könnyelműséget viszont nem szabad elkövetni, hogy rögtön rákérdezzünk az árra. Az ilyen közönséges módszert nem szeretik. Rontja az üzletmenetet. Az már más kérdés, hogy rövid használat után kiderül, hogy a topcucc valahol Dombrá- don vagy Újfehértón készült, tetősek. Már az előző, 1867- es történelmi kiegyezést követően sem azoknak lett igazuk, akik vállalták a kiegyezést, és követelték annak maradéktalan végrehajtását. Politikusaink akkor is nyugatra, Franciaországba, Angliába, sőt Amerikába járCserbakőy Levente Top modell és a beleragasztott márkaha-. misítvány. A rövidárusoknál ezekből olyan dömping van, hogy talán már a hamisítványt is hamisítják. Lassanként, szokás szerint késve, észrevesszük, hogy megint szegényebbek lettünk némi készpénzzel és egy illúzióval. Történelme során ez a nép már megtanulhatta volna a saját bőrén, hogy az illúziók soha nem rentábilis befektak politikát, kereskedést, műszaki fejlődést ellesni. Kishitűségükben azt sem vették észre, hogy a kiegyezéskori Magyarországon él egy mérnök feltaláló (Martin Lajos), aki már 1870-ben repülőgéppel kísérletezik. Senki nem tartott akkor sehol a világon ennél előrébb. Ma is telepítjük a legújabb technológiákat, a legmodernebb gyártósorokat, termelőüzemeket. Csak az nem Icöztudott, hogy mihez képest a legújabb, legmodernebb. Ehhez viszonyítási alapra lenne szükség. A jóléti társadalmak, ahová nekünk is van ígérve egy belépőjegyt fogyasztói társadalmak. Ez pedig megköveteli az előállított termékek mobilitását. Tehát minden hamar korszerűtlenedik, de biznisz az biznisz és ezeket az otthoni bóvlikat valahol értékesíteni kell. Ez nálunk, vagy rajtunk keresztül vevőre is talál. Kockázat alig van, a haszon nem publikus. Mindenesetre közhasznú alapítványokat, támogató irodákat lehet belőlük alapítani. Ezek jobb reklámhordozók, mint a rézdomborítá- sos cégtábla, mert nem illúziókra van építve.-m—t hhez kőkemény tőke B-J kell, mert vannak dol- J—J gok, amikből nem lehet ostort fonni és azzal pattogtatni. Búcsú a harangoktól Balogh Géza AW.'/A'AVAW.V.VAV.V/MWA'A'/AVAWA’.VMVMV.WAV.WAWA’A'.W F ut egy sorozat a magyar televízióban, címe: Ameddig a harang szól. Apró, isten háta mögötti falvak múltjával, hagyományaival, mindennapi gondjaival ismerteti meg a nézőket, akiket számtalan szatmári, beregi kisközség életébe is beavattak eddig a szerzők. Nincs még egy sorozat a televízióban, mely ilyen hűséges krónikása lenne az Őrségnek, Abaújnak, a Felső-Tisza vidékének, nem csoda hát, ha vasárnap délben az elfelejtett országrészekben ezrek és ezrek ülnek le a tévé elé, hogy megnézzék a sorozat következő, Nemesborzová- ról, Penyigéről, Pácinról, vagy éppen Miskéről szóló részét. Nem csak a lokálpatriotizmus ülteti a képernyő elé azonban az embereket. Hozzájárulhatott a sorozat népszerűségéhez az is, hogy e kisfilmekben nyoma sincs a manapság lépten nyomon tapasztalható politikai acsarkodásoknak, többnyire szép, tiszta lelkű, s beszédű öregek vallanak a fiatalságukról, a falu, az ország sorsáról. A film készítőit — Erdélyi Jánost és Zsigmond Dezsőt—az ország legjobb dokumentumfilmesei között tartják számon, akik nemrég sikeres nagyjátékfilmrendezőkként is bemutatkoztak, több díj birtokosai, ám nem túlzunk talán, amikor azt mondjuk, hogy e nehéz sorsú falvakról készített sorozatuk áll szívükhöz a legközelebb. Nos, e sikeres sorozatnak úgy tűnik, befellegzett. Ti- szacsécsén, a magyar vidék legnagyobb írójának, Móricz Zsigmondnak a szülőfalujában forgattak éppen, mikor utolérte őket az üzenet: a televízió új urai nem tartanak igényt a sorozat további darabjaira. Az augusztus végi üzenetben semmiféle indoklás nem szerepel, csupán annyi, e kisfilmek nem illenek a frissen kinevezett vezetők elképzeléseibe. A szerzőpáros mit tehet, tudomásul veszi a döntést. Az érintett vidékeken, legalábbis a Tiszaháton viszont elemi erejű a felháborodás. Már három olyan önkormányzatról is tudni, ahol tiltakozó levelet fogalmaznak, s aláírásgyűjtő-ah- cióra készülnek. Tisztességtelennek, arcátlanságnak tartják azt, hogy miközben százmilliókat pocsékolnak el a távoli, egzotikus vidékeken forgató-üdülő stábok, addig megvonják a lehetőséget azoktól, akik múltunk egy-egy szeletével, az ország egy-egy felfedezetlen darabjával lépnek a nézők elé. Tiltakozás és etika hogy ha ezt elfogadjuk, akkor olyan folyamat indulhat el, melynek következményei beláthatatlanok. Hiszen, amennyiben e logikátlan lépés logikáját követjük, akkor valamennyi ellenőrző funkciót ellátó intézmény dolgozóinak lehetővé kellene tenni az ilyen vagyonszerzést. Szinte már látom, amint a gazdasági rendőrség munkatársai, a pénzügyőrök vagy a tisztiorvosok saját vállalatukat ellenőrzik. Ennek engedélyezése nem csupán azért etikátlan, mert, ahogy mondani szokták, minden szentnek maga felé hajlik a keze, hanem azért is, mert ezek a közalkalmazottak helyzetükből kifolyólag olyan üzleti információkhoz juthatnak, melyek a versenytársaknak aligha juthatnak tudomására. Ilyen körülmények között pedig aligha beszélhetünk tisztességes versenyről, melyben csak a termék, a szolgáltatás minősége és ára dönti el, ki marad talpon. Félreértés ne essék, semmi bajom nekem az adóhatósággal. Jól tudom, hogy ez a hivatal jellegéből adódóan, egyik országban sem tartozik a legnépszerűbb intézmények közé. Most is érte pörölök, nem ellene. Azért, hogy még a lehetősége sem merülhessen fel annak, hogy munkatársai nem a legnagyobb pártatlansággal végzik munkájukat. Orémus Kálmán M iközben hetek óta arról folyik a vita, összeegyeztethető-e a polgármesterség az országgyűlési képviselői tisztséggel, lassan kiderül, hogy más területeken nem vagyunk ennyire finnyásak. Nemrég például arról olvashattunk, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal elnöke lehetővé tette az APEH dolgozói számára a gazdasági társaságokban való vagyonrészszerzést. Ez ellen az APEH Üldözöttéinek Szövetsége azonnal tiltakozott is, mondván, össze- egyezhetetlen a közalkalmazotti törvénnyel. Nem tudok és nem is akarok állást foglalni abban a kérdésben, hogy jogi szempontból megalapozott- e ez a tiltakozás vagy sem, elvégre erre vannak a szakemberek. Am az biztos, hogy az adóellenőrök vagy feletteseik tulajdonszerzése a gazdasági társaságokban mindennek nevezhető csak etikusnak nem. Mert óhatatlanul felmerül a kérdés, nem lesznek-e túlságosan „vajszívűek” a hivatal munkatársai, amikor a kollégájuk tulajdonában álló vállalat pénzügyeit ellenőrzik. Vajmi nehezen tudom elképzelni, hogyan fogják ellenőrizni minden esetben, hogy az adóhivatal munkatársai nem épp a saját cégük pénzügyeit firtatják-e. Arról már nem is beszélve, k' jFi»/' & * J * X 9 J I h *fP|| A faipari képzés egyik legkorszerűbb eszköze: a CNC vezérlésű famegmunkáló gép Harasztosi Pál felvétele
