Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-18 / 194. szám
1994. augusztus 18., csütörtök ÉLETÜNK ŐSZÉN Aki felemeli, s aki nem A magyar gyógyszerek fogyasztói árai nem, vagy csak kicsivel emelkednek Nyíregyháza (KM) K. É. — Az áremelések korát éljük. Sajnos, szinte alig van nap, hogy efféle híreket ne hallanánk. Az okok szinte mindig ugyanazok: a magyar gazdaság helyzete, az üres államkassza, a nemzetközi gazdasági állapotok, a növekvő energiaárak, s ki tudja, az emelkedő árak ügyében még ki mindenki hibáztatható. Az áremelkedés persze soha nem jó hír, de különösen rossznak számít akkor, ha egyébként is elesett embert, beteget vagy öreget érint. A gyógyszerek esetén erről van szó. Máris kevés a pénz Az Egészségbiztosítási Alap idei költségvetésében közel 51 milliárd forintot irányzott elő a gyógyszertámogatásra, ami már fél évkor megállapíthatóan biztosan nem lesz elegendő, és már nyolcmilliárd forintos túllépéssel kell számolnia. Az eddigi gyakorlat szerint a gyógyszerek termelői, illetve beszerzési árainak növekedéséből származó többletkiadást a társadalombiztosítás, az Egészségbiztosítási Alap és a gyógyszert fogyasztó betegek — eltérő arányban ugyan — közösen viselték. Az idei forintleértékelések következményeit azonban sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), sem a gyógyszergyártók, sem pedig a gyógyszert forgalmazó nagy- kereskedők nem képesek, illetve nem hajlandók magukra vállalni. Az Egészségbiztosítási Pénztár nem tudja magára vállalni, mert máris több milliárdos a költségvetés hiánya. Az egészségbiztosítási önkormányzat kidolgozott ugyan egy több pontból álló tervet a gyógyszerárrendszer megváltoztatására és erről megbeszé-f lést kezdeményezett a Népjóléti Minisztériummal, a tárgyalások azonban — a merőben szembenálló nézetkü- lönbség miatt — félbeszakadtak. Arra is kérték a gyártókat és a nagykereskedőket, hogy a gyógyszerek árait ne a kormányváltás idején emeljék, mert nagy a valószínűsége annak, hogy a Népjóléti Minisztérium vezetőivel hamarosan új gyógyszer-finanszírozási rendszert tudnak kidolgozni és bevezetni. A gyártók szigorúak A külföldi gyógyszergyártók ezzel szemben ragaszkodtak a dollárban, márkában megállapított áraikhoz, amelyeknek a forintra történő átszámítása növelte az importból származó külföldi gyógyszerek árait. Mivel a gyógyszert forgalmazó nagykereskedelem sem volt hajlandó változtatni az árrésen, a beteg fogja megfizetni, magára vállalni a forintleértékelés miatti gyógyszerár-növekedést. A betegnek nincs kire ráterhelni, továbbhárítani az áremelkedést, mert ha gyógyulni akar, a gyógyszert be kell szednie. A gyógyszerek árának emelkedése különböző mértékű lesz. A jelenleg forgalomban lévő 1799 féle gyógyszerből 1042 származik importból. Ebből 239-et csak a kórházakban használnak gyógyításra, amelyeknek a többletárát közvetlenül nem a betegeknek kell viselni. Ezért „csak” a gyógyszertári forgalomban kapható 515 külföldi, import gyógyszer ára lett magasabb július 18-tól. Kedvezmények A legrászorultabbakat kevésbé érinti az áremelkedés, mert például ingyenes marad a több mint harminc betegségi csoportba sorolt betegek gyógyításához szükséges gyógyszer is, például az epilepsziások, a cukorbetegek, az asztmások továbbra is ingyen kapják gyógyszereiket. A közgyógy- ellátási igazolvánnyal rendelkezők is ingyen kapják a szükséges gyógyszert. És ami a legfontosabb: nem, vagy csak minimális mértékben emelkednek a magyar gyógyszerek árai. S ha tudjuk, hogy közülük a legtöbb minőségben vetekszik bármely külföldivel, a gyógyszeráremelésről hallva azért talán kicsit mégis nyu- godtabbak lehetünk... Melyik az olcsóbb, melyiket szeressük? Balázs Attila felvétele Ünnepeltek a népfőiskolán Fehérgyarmat (KM) — A fehérgyarmati nyugdíjasok már az előző években örömmel fogadták rendezvényeiken mindazokat, akik azért jöttek, hogy segítsenek. Amikor megteremtődött az intézményes feltétele is annak, hogy a Nyugdíjasok Népfőiskolája keretén belül tucatnyi témában válogatva tegyék tartalmassá összejöveteleiket, ezt a kínálatot szinte azonnal elfogadták. A Népfőiskolák működése Magyarországon címmel Illés Balázs tartotta az első foglalkozást. Nevezett e téma elméleteinek kiváló ismerője, ugyanakkor többéves gyakorlati tapasztalattal is rendelkezik. A programot eleve úgy állították össze, hogy sokszínű legyen. Ott ültek a népfőiskola hallgatói a Móricz Zsigmond Színház Nyitott ablak című előadásán és a Kölcsey Társaság tevékenységével is ismerkedtek. Nagy visszhangot váltott ki Gyulai Géza tájékoztatója, mely Fehérgyarmat várossá válását, a közben végbement urbanizációs folyamatokat, a terveket ismertette. Fiatalok és korosabbak az 1970-es árvízi eseményekről is megemlékeztek. Mindig élénk érdeklődés kísérte a külhonban járt klubtagok beszámolóit. Csáthy Miklós nyugdíjas tanár, aki nemcsak több nyelven beszél, de a világ több országában is járt, nem csupán száraz útibeszámolót tartott, de egyben összehasonlítási lehetőségeket is teremtett. A sokszínűség jele, hogy képzőművészeti tárlatra is eljutottak a nyugdíjasok. A rajztanárok kiállításán közvetlen véleménycserére is nyílott lehetőség. A mezőgazdaság helyzetéről Kovács Árpád beszélgetett a klubtagokkal; hiszen, ha jelenleg máshol nem is, de kiskertjében mindenki gazdálkodik. Felvásárlási árak, göngyölegproblémák, vetőmag és permetszer egyaránt szóbakerült az Összejövetelen. A szatmári Északi Színház művészei mutatták be az Edit és Marlene című zenés darabot. Három nappal később Vinnai Győző a XX. századi magyar történelem vitatott kérdéseiről beszélt. A nyíregyházi tanárképző főiskola tanára ezúttal mint a népfőiskolái mozgalom egyik megyei irányítója a történelem iránt érdeklődő hallgatók nyelvén szólt a legérdekesebb problémákról. Régi terve volt a klubtagoknak, hogy ismerkedjenek a fővárossal, s bejussanak a Parlamentbe is. Mostanra ez is sikerült. Pályázati pénzből, s a tagok forintjaiból. Azóta már az ez évi befejező foglalkozásra is sor került. Dr. Nemes István, a város polgármestere az önkormányzat munkájával ismertette meg a főiskolásokat. Ez jó alkalom volt a közvetlen tapasztalatszerzésre is. A város polgármestere a zárófoglalkozáson adta át az emléklapot a hallgatóknak. Mint Jakó Ernő, a városi művelődési központ szakdolgozója elmondta, megfogalmazódott az igény, hogy 1995-ben is szervezzenek nyugdíjasok népfőiskoláját Fehérgyarmaton. Yves Montand utolsó dala CD-n Budapest (MTI) — Minden különösebb hírverés nélkül játszani kezdtek a párizsi mozik egy filmet és mégis hosszú sorok álltak a pénztár előtt. A címe is elegendő volt, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljön: Montand. A három éve halott sanzonénekesről, filmszínészről készített fűmet vetítik. Ebből az alkalomból egy újságíró felkereste a művész özvegyét, s a hölgy, a korábbi szokásaival ellentétben, beszélt a rövid ideig tartó családi életükről, gyermekükről, Valentinról, Yves Montand utolsó napjairól. Carol Amiéi elmondta, hogy mindössze 14 éves volt, amikor későbbi félje Saint-Paul de Vance utcáján egyszerűen ráköszönt: „Jó napot!” Ez volt a megismerkedés. Arra a kérdésre, hogy nem feszélyezte-e a köztük lévő nagy korkülönbség, így válaszolt: „Ez a különbség mintegy negyven esztendő volt. Yves azonban any- nyira szenvedélyes volt és annyi mindent tervezett, hogy én éreztem fáradtnak magamat mellette. Aztán, amikor megszületett Valentin, azt mondta: Legalább addig szeretnék élni, amíg a fiam 18 éves lesz!” Ismét felmerült a kérdés, hogy miért vállalt szerepet Yves Montand abban a filmben, melynek felvételei során megbetegedett, s végül is halálát okozta az ő életkorában már megerőltető munka. „Való igaz, hogy nem lett volna szüksége rá, hogy szerepet vállaljon, de hogy megtette, annak hozzá méltó oka volt: az új filmes generációval akart dolgozni. Kihívást intézett önmaga ellen.” Melyek voltak az utolsó szavai? — kérdezte az újságíró. „Amikor bementem hozzá a kórházba, szemrehányóan mondta: „Miért autóztál éjszaka? Tudod, hogy veszélyes.” Aztán megenyhült: „Ne nyugtalankodj, egy hétnél tovább nem leszek itt, ne is szólj senkinek. ígérem, hogy elmegyünk nyaralni, úgy ahogy terveztük. Nem gondolta, hogy már a közelében leselkedik a halál. Én sem gondoltam. Másnap meghalt.” A legismeretlenebb francia művészgyerek, Valentin már iskolába megy. Mindeddig gondosan óvta a nyilvánosságtól az édesanyja, nem engedte közelébe a fotóriportereket, mint ahogy maga sem kívánt sem egyedül, sem a fiával szerepelni. Valentin csupán néhány dédelgető gesztus alapján emlékezik az apjára. Arra a kérdésre, hogy van- nak-e olyan dalai, felvételei Yves Montandnak, amelyeket nem ismerhet a közönség, madame Montand így válaszolt. „Igen, vannak és készülünk is arra, hogy CD-felvételen hozzuk nyilvánosságra. Közéjük tartozik az is, amelyben a kisfiúnkról énekel, a címe is Valentin, s éppen azon az őszön akarta bemutatni, amikor meghalt.” A szövege, tömören ennyi: Valentin, ez a dal nem az enyém, hanem a tiéd. Te vagy a hajnal, én csak az alkony vagyok, drágám... Száz esztendősön is eljutott a csúcsra (MTI-Panoráma) — Egy százéves japán férfi vette át a vezetést a Guinness Rekordok Könyvében azok listáján, akik élemedett korukban vállalkoztak a Fudzsijama megmászására. Ezzel a „szuper nagypapa” ahogyan szűkebb hazájában, Hokkaidón nevezik, egy 1986-ban felállított rekordot döntött meg, akkor ugyanis egy 99 éves honfitársának sikerült a 3770 méteres csúcs meghódítása. A csúcsra jutáshoz Icguuri Arájának három napra volt szüksége, igaz 73 éves fia is elkísérte a merész vállalkozásra. 1980-ban, 86 évesen fogadalmat tett: ahogy idősödik, három évente újra próbálkozik. Azt azonban elismerte, hogy a csúcsra jutni már fárasztóbb volt, mint bármikor. Aki szegény... Kovács Éva Tüntetést szemeztek a szegények Miskolcon. A borsodi megyeszékhely többezresre tehető szegénytársadalma nevében közel százan vonultak a városháza főterére, hogy felhívják a figyelmet a létminimum alatt élők helyzetére. A város polgármestere meghallgatta ugyan a tüntetők panaszát, de semmi biztatót nem tudott mondani nekik, semmi olyat nem ígérhetett, amelyből vérmes reményeket táplálhatnának, optimista lélekkel hazamehettek volna a szegények. Nem csodálkozom a polgármesteren. Ugyan mit is mondhatott volna? Azt, hogy máris indul, s komoly pénzösszegek, különféle segélyek odaítélésről intézkedik? Vagy azt, hogy legyen mindenki nyugodt, a tüntetők kérése jogos, kívánságlistájuk teljesíttetik? Sajnos, Miskolc első embere semmi ilyet nem mondhatott. S nem mondhatna egyetlen szabolcs-szatmár- beregi polgármester sem. Mert az önkormányzatok anyagi lehetősége véges, a közös kassza jó néhány településen majdhogynem üres. Miközben a rászorulók, a támogatást remélők és igénylők száma szinte folyamatosan szapprodik, legyen szó városról vagy faluról, sajnos egyre több a szegény. Nem csak Borsodban, nem csak Szabolcsban, az egész országban is. Mindeközben hallhatjuk a legújabb statisztikát, mely szerint ma már ötvenöt és félezer forint a családi minimum, ennyi az a pénz, amelyből hivatalosan meg lehet élni. Ennyi pénz! Sóhajtanak most bizonyára sokan. Ha nekem ennyi lenne! — teszik hozzá szomorúan még többen azok, akik a munkanélküli-segélyből, a havi támogatásból, vagy éppen kizárólag a családi pótlékból élnek. Meg persze a nyugdíjból az idősek és öregek, amelynek öszszege alig pár ezer forint, ami a mi megyénkben országosan a legalacsonyabb, amihez már semmilyen jogcímen egyetlen fillér se jön, amiből egyetlen embernek egy egész háztartást kell fenntartania, téli tüzelőt meg az egyre dráguló gyógyszereket fizetnie. Tüntettek a szegények Miskolcon, s mint olvashattuk, sokra sajnos nem mentek vele. Nem rajtuk, nem is az illetékeseken múlott. Az ország állapotán, az államkasszán viszont már annál inkább: Ha pedig ez a szempont, akkor a jövőt tekintve sok jót bizony nem remélhetünk. Akkor sajnos, marad ami eddig, amit a költő annak idején így fogalmazott: Aki szegény, az a legszegényebb... Elmondtam volna Ünnepi pillanatot éltünk át a tévé előtt. Megkezdte aktív munkáját az országgyűlés, s esküt tettek az új miniszterek. A munka becsülete, a végzett munka anyagi és erkölcsi megbecsülése alapvető társadalmi érték. A nyugdíj: munkával szerzett és munkához keresett jövedelem, melynek igazodnia kell a mindenkori áremelkedésekhez, az inflációhoz, de legalább az aktív dolgozók éves nettó keresetnövekedéséhez. Az emelések azonban elmaradnak ettől, noha 1991-ben az előző országgyűlés erről már törvényt is hozott. Abbamaradt a régi, értékvesztett nyugdíjak 1992-ben megkezdett korrekciója. Még nem indult meg a társadalombiztosítási vagyon visz- szajuttatása. Tovább nehezíti a nyugdíjasok életkörülményeit az egész társadalmat sújtó gazdasági és szociális válság, valamint az egészségügyi ellátás romlása, különös tekintettel a gyógyszerárak, melyek ijesztő mérvű emelkedése csak ez év felében elfogadhatatlan. Érezzük, s hálával fogadjuk a társadalom irántunk való elkötelezettségét, a területi önkormányzatok körültekintő gondoskodását. Mégis úgy érezzük, hogy a nyugdíjasok a munkanélküliek mellett a legrosszabb érdekérvényesítési helyzetben vannak. Ebben a helyzetben legalább azt szeretnénk elérni, hogy az ország terhei arányosan térítődje nek a társadalom különböző rétegeire, ne kelljen ennek a rétegnek aránytalanul nagyobb terhet viselnie. Tarthatatlanok az olyan pártpolitikai elképzelések, amelyek még ma is szociálpolitikai kérdésként kezelik a nyugdíjasok ügyét. Felmerült itt az a kérdés, hogy új alkotmányra van szüksége az országnak. Nekünk az a legfájóbb, hogy az időskorúakról nem esik szó benne. Elismeri az emberek alapvető jogait, de hol van a nyugdíjak reálértékének megőrzése, ennek elidegeníthetetlen joga? Benne van, hogy a Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. De mi nem akarunk rászorulók lenni. Nem akarunk magatehetetlenségbe, nyomorba süllyedni. Szeretnénk a kiérdemelt, a megdolgozott szintű életvitelben élni. Szeretnénk, hogy a nyugdíjas ne legyen másodrendű állampolgár. Hölgyeim és Uram! Nem sok az, amit mi kívánunk Szeretnénk, ha utolsó éveinket tisztes módon, emberien, önmagunkkal és világunkkal megbékélve élhessünk, s éltessen bennünket az a tudat, hogy Önök azért fognak dolgozni ezen a négy éven, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy emberibb jövőt alapozzanak meg. Dr. Jósvai Lászó a megyei nyugdíjas- szövetség elnöke
