Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-20 / 196. szám
12 KORONÁZÁSI JELVÉNYEINK A korona Budapest (MTI-Press) — Amikor 1978-ban visszakaptuk az Amerikai Egyesült Államoktól a magyar államiság és jogfolytonosság legfontosabb jelképeit, már akkor eldöntötték, hogy a koronázási jelvényeket állandó kiállításon a közönség elé tárják. Helyszínéül pedig a Magyar Nemzeti Múzeumot jelölték ki. Csakhogy akkor még a múzeumnak nem volt olyan terme, amely megfelelt volna a műtárgyvédelem- nek, és a biztosítástechnikai szempontoknak. Ezért ideiglenesen az épület díszter- mébén helyezték el a koronát és a palástot. Majd, amikor a Széchenyi Könyvtár elköltözött az épületből, az Apponyi Termeket alakították át a koronázási jelvények végleges helyéül. Tudjuk, hogy az ezeréves műtárgyak igen hányatott történelmi sorsot értek meg. Többször menekítették, rejtették, el is ásták őket. Különösen a palást hordozza a viszontagságos évszázadok nyomait. A háború előtt a koronázási jelvényeket csak évente egy napon, augusztus 20-án láthatta a közönség. Az állandó kiállításnak szigorú feltételei vannak. A felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat természetesen védeni kell minden káros hatástól, a szándékos és véletlen emberi ártalomtól, illetve a természetes környezetből fakadó károsodástól (lég- szennyezés, erős fény, ingadozó hőmérséklet, por stb). Az Apponyi Terem teljesen zárt statikai szerkezete és a beépített trezorajtók lehetetlenné teszik a betörést, az illetéktelen behatolást, de még tér- - mészeti csapás esetén is védelmet nyújtanak. Ezt a passzív védelmet elektronikai és optikai aktív védelem egészíti ki. A tárgyak őrzése mellett állagvédelmüket is szolgálják ezek a berendezések. Különleges megóvást kívánt a rendkívül fényérzékeny palást, úgy, hogy közben megtekintése is lehetővé váljon. Ezért egy speciális, túlnyomásos rendszerű és állandó páratartalmú tárlóba helyezték, megvilágítását ugyancsak maximálisan és egyenletesen szabályozták (50 luxban). Egy tonna súlyú biztonsági üveglap biztosítja a mechanikai védelmet. Egy időben huszonöt látogató tartózkodhat a koronázási jelvények termében. így nem csoda, hogy mindig hosszú a várakozók sora. A korona képeinek egyike Napkelet • A KM ünnepi melléklete mizmussal. Örökölte szüleitől, a szülőföldtől, az év minden szakában gyönyörű Kárpátoktól. A színek harmóniája, a fények és az árnyék játéka minden alkotásában jelen van, szorosan kapcsolódik Darabán János gazdag életművéhez. Alkotásainak jellemző vonása az egyszerűség, a visszafogottság, a föld, a természet, az élet szeretete és a bölcsesség. Ezek a fogalmak képezik művészi hitvallását, életfilozófiáját.” Darabán János képeit szemlélve érezzük a kristálytiszta, hűvös hegyi levegőt, a nap sugaraival játszadozó sebes hegyi patakok csobogását. A történelem megpróbáltatásait átélt hegyormok, bércek, évszázadok fák, a hófödte hegycsúcsok tövében ünnepi virágköntösbe öltöző tavasz, a havasi gyopár a kőrengetegben is hirdeti a Kárpátok, a természet szépségét. Darabán a nagy olasz festők nyomában járva eljut a fény és az árnyék játékának, ellentétének ábrázolásához. A meleg és hideg színek — a vörös, a narancssárga, a meggypiros, a kék, a haragoszöld, a salátazöld — olyan arányban keverednek, hogy az alkotáson a fák, a sziklák, a vízesések a legjobban érvényesüljenek. A Kárpátok krónikása, a hegyek, a folyók, az erdők szerelmese, a nemzeti hagyományok ápolója, a szülőföld, a Kárpátalja dalnoka Darabán János. Ezek a művészi és emberi vonásai, tulajdonságai is közrejátszanak abban, hogy tárlatai sikeresek, látogatottak, tömegeket vonzanak. Bizonyíték erre a kijevi, moszkvai, odeszszai, leningrádi, valamint csehországi, szlovákiai, ausztriai, németországi, franciaországi és nem utolsó sorban magyarországi kiállításai. Darabán János munkásságának jobb megismerését több mint száz színes reprodukció (Selever Iván és Prukner János fotói alapján) segítik. A könyv külön érdeme, hogy az ukrán nyelvű ismertető magyar, német és francia nyelven is olvasható. A favágó és unokái GerÖly Tibor A fél ruszin apa és magyar anya gyermeke 1934-ben a kárpátaljai Rahón született. A történelmi viharok tépázta Máramaros megyei kisközség 1918-ig Magyarországhoz, majd Csehszlovákiához, 1939-től öt évig ismét Magyarországhoz, 1944-től pedig a Szovjetunióhoz tartozott. A Tisza völgyi festői városban élő Darabán Jánosról most jelentetett meg kismonográfiát a Művészetbarátok Egyesülete. Á könyv bevezetőjében Voli- csek Valtamár művészettörténész azt írja: „Az élet mint a hegyi patak vize a köveket, úgy csiszolja á művész képességét. A festő életútja szorosan összefügg tehetségével, lelkivilágával, látásmódjával, célratörő munkájával. Darabán János festőművészt bőségesen megáldotta a természet jósággal, emberszeretettel, kifogyhatatlan energiával, optiAhol a Tisza ered BOZÓKY ÉVA: Sorsfordító István király „Hol vagy István király? Téged magyar kíván...” Idestova ezer esztendeje, hogy trónra lépett, s jövőre éppen ezer éve, hogy apja, Géza elérte legnagyobb diplomáciai sikerét, s megnyerte fia számára a bajor herceglány kezét. Ez a hosszú évezred mégsem homályosította el az emlékét. Mert annyira sorsdöntő időben jött, és mert any- nyira tudta, hogy az adott pillanatban mit kell cselekednie. Történelem adta sorsunkra és földrajzi helyzetünkre jellemző, hogy a két legnagyobb magyar király, akiket legendákban, mondákban őrzött meg a nép emlékezete, István és Mátyás, egyaránt Európa felé törekedtek, oda akarták „bevinni” népüket, s a földrész kultúráját, mint valami védelmező takarót kívánták hazájukra borítani. Mátyás jól sejtette, hogy a Balkánt elözönlő török tengerrel Magyarország nem szegülhet szembe egyedül, hódítani próbált Közép-Európában, mintegy előrevetítve a későbbi Monarchiát, hogy összefogja az ellenálláshoz nélkülözhetetlen erőt. Hirtelen halála miatt terve nem vált valóra, a tekintélyes középkori Magyarország összeomlott, s a nép akkori fogyatkozása azóta is helyrehozhatatlan károkat okozott. Szent István még nehezebb helyzetben, de nagyobb szerencsével mentette a népét. Lélekcserélő idők jártak: meg kellett változtatnia az életmódot, a termelési rendet, a szokásokat, a jogrendet, a vallást, mindent. Nem is tudott volna mindezzel megbirkózni, ha a folyamatok nem indultak volna már meg a mélyben, ha halk és alig felismert erők nem készítik elő áramlásaikkal a talajt. Amikor Vajkot megkeresztelik, s amikor oltár elé vezeti a bajor hercegnőt, talán még életben van egy-kettő a gyászmagyarok közül, akik hírül hozták a Lech mezei csata vereséges emlékét. Semmi kétség: a kalandozó harcosok napja leáldozott. Német öreg pásztorok tán kárörömmel fogadják a híreket, ha nem gyászolták volna éppen a saját fiaikat. Mert ahhoz, hogy a kalandozók katonás fegyelme megszilárduljon, már előbb meg kellett szűnnie a pásztortörzsek egyenlőségen alapuló szabadságának. Amikor aztán a harcosok is megkapták a csapást, ami járt nekik, már látszott: visszafelé nem vezet út. Sem az őshazákba, sem a törzsszövetségbe. Menekülni csak előre lehet: s már letelepedett, békére berendezkedett, állami keretek között élő népek közösségébe. Európába. (Nem földrajzilag, amint azt ma gyakran halljuk: „de hiszen Európában vagyunk! Hová igyekszünk?!” — hanem a szellemi Európába, amely úgy lebeg fölöttünk, mint Illyés Gyula versében — Haza a magasban — az édes szülőhaza.) Miként a népvándorlás idején földrész- szerte történt, itt is rátelepedtek a békés földművelőkre a nomád harcosok. Ahogy egy-egy tömbben több család lakott, ott jobbággyá tették az őshonost, aki inkább ellátott egy-egy harcos csapatot élelemmel, csakhogy az megvédje a többitől. Ám ahol lakatlan tereken vezetett át az út, ott a csatákban elfogottak rabszolgasorsra jutottak, s ha nagyon sokan lettek, veszélyeztették a győztes létét. Hacsak be nem olvadtak a győztesek közé... A rabok között akadt olykor szerfölött becses, mindenféle finom munkához értő, még olyan is, aki tolmácsként szolgálhatott, ha szükség volt rá. Ezek a megbecsült szolgák szép csöndesen terjesztették békére intő hitüket, és átszőtték gondolataikkal a kalandozni nem induló itthon maradottak életét. Utóbbiak között legtöbb az asszonynép, azok szívük szerint is hajlanak a szóra, akárcsak ezredéve a római matrónák. Amikor István kezébe vette a kormányt, már érlelődő folyamatokat irányított. Felismerte a jelenségeket, és letelepített egy veszendő népet, véget vetett a harcnak, bizalmat keltett a szomszédokban, és megszervezett egy államberendezkedést, amelynek ugyan már volt mintája nyugaA Kárpátok, festője