Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-20 / 196. szám

12 KORONÁZÁSI JELVÉNYEINK A korona Budapest (MTI-Press) — Amikor 1978-ban visszakaptuk az Amerikai Egyesült Államoktól a magyar álla­miság és jogfolytonosság legfontosabb jelképeit, már akkor eldöntötték, hogy a koronázási jelvényeket állandó kiállításon a közönség elé tárják. Helyszínéül pedig a Magyar Nemzeti Múzeumot jelölték ki. Csakhogy akkor még a múzeum­nak nem volt olyan terme, amely megfelelt volna a műtárgyvédelem- nek, és a biztosítástechnikai szem­pontoknak. Ezért ideiglenesen az épület díszter- mébén helyezték el a koronát és a palástot. Majd, amikor a Széchenyi Könyvtár elköltözött az épületből, az Apponyi Termeket alakították át a koronázási jelvények végleges he­lyéül. Tudjuk, hogy az ezeréves műtár­gyak igen hányatott történelmi sorsot értek meg. Többször menekítették, rejtették, el is ásták őket. Különösen a palást hordozza a viszontagságos évszázadok nyomait. A háború előtt a koronázási jelvényeket csak évente egy napon, augusztus 20-án láthatta a közönség. Az állandó kiállításnak szigorú feltételei vannak. A felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat természetesen vé­deni kell minden káros hatástól, a szándékos és véletlen emberi ár­talomtól, illetve a természetes környe­zetből fakadó károsodástól (lég- szennyezés, erős fény, ingadozó hő­mérséklet, por stb). Az Apponyi Terem teljesen zárt sta­tikai szerkezete és a beépített trezor­ajtók lehetetlenné teszik a betörést, az illetéktelen behatolást, de még tér- - mészeti csapás esetén is védelmet nyújtanak. Ezt a passzív védelmet elektronikai és optikai aktív védelem egészíti ki. A tárgyak őrzése mellett állagvédel­müket is szolgálják ezek a berende­zések. Különleges megóvást kívánt a rend­kívül fényérzékeny palást, úgy, hogy közben megtekintése is lehetővé vál­jon. Ezért egy speciális, túlnyomásos rendszerű és állandó páratartalmú tárlóba helyezték, megvilágítását ugyancsak maximálisan és egyenlete­sen szabályozták (50 luxban). Egy tonna súlyú biztonsági üveglap biz­tosítja a mechanikai védelmet. Egy időben huszonöt látogató tar­tózkodhat a koronázási jelvények ter­mében. így nem csoda, hogy mindig hosszú a várakozók sora. A korona képeinek egyike Napkelet • A KM ünnepi melléklete mizmussal. Örökölte szüleitől, a szülőföldtől, az év minden sza­kában gyönyörű Kárpátoktól. A színek harmóniája, a fények és az árnyék játéka minden alkotásában jelen van, szorosan kapcsolódik Darabán János gazdag élet­művéhez. Alkotásainak jellemző vonása az egyszerűség, a visszafo­gottság, a föld, a természet, az élet szeretete és a bölcsesség. Ezek a fogalmak képezik művészi hitval­lását, életfilozófiáját.” Darabán János képeit szemlélve érezzük a kristálytiszta, hűvös hegyi levegőt, a nap sugaraival játszadozó sebes hegyi patakok csobogását. A történelem meg­próbáltatásait átélt hegyormok, bércek, évszázadok fák, a hófödte hegycsúcsok tövében ünnepi vi­rágköntösbe öltöző tavasz, a ha­vasi gyopár a kőrengetegben is hirdeti a Kárpátok, a természet szépségét. Darabán a nagy olasz festők nyomában járva eljut a fény és az árnyék játékának, ellentétének ábrázolásához. A meleg és hideg színek — a vörös, a narancssárga, a meggypiros, a kék, a haragos­zöld, a salátazöld — olyan arány­ban keverednek, hogy az alkotá­son a fák, a sziklák, a vízesések a legjobban érvényesüljenek. A Kárpátok krónikása, a he­gyek, a folyók, az erdők sze­relmese, a nemzeti hagyományok ápolója, a szülőföld, a Kárpátal­ja dalnoka Darabán János. Ezek a művészi és emberi vonásai, tu­lajdonságai is közrejátszanak ab­ban, hogy tárlatai sikeresek, lá­togatottak, tömegeket vonzanak. Bizonyíték erre a kijevi, moszkvai, odeszszai, leningrádi, valamint csehországi, szlovákiai, ausztriai, németországi, franciaországi és nem utolsó sorban magyarorszá­gi kiállításai. Darabán János munkásságának jobb megismerését több mint száz színes reprodukció (Selever Iván és Prukner János fotói alapján) segítik. A könyv külön érdeme, hogy az ukrán nyelvű ismertető magyar, német és francia nyelven is olvasható. A favágó és unokái GerÖly Tibor A fél ruszin apa és magyar anya gyermeke 1934-ben a kárpátal­jai Rahón született. A történel­mi viharok tépázta Máramaros megyei kisközség 1918-ig Ma­gyarországhoz, majd Csehszlo­vákiához, 1939-től öt évig is­mét Magyarországhoz, 1944-től pedig a Szovjetunióhoz tarto­zott. A Tisza völgyi festői vá­rosban élő Darabán Jánosról most jelentetett meg kismo­nográfiát a Művészetbarátok Egyesülete. Á könyv bevezetőjében Voli- csek Valtamár művészettör­ténész azt írja: „Az élet mint a hegyi patak vize a köveket, úgy csiszolja á művész képességét. A festő életútja szorosan össze­függ tehetségével, lelkivilágával, látásmódjával, célratörő mun­kájával. Darabán János festőművészt bőségesen megáldotta a termé­szet jósággal, emberszeretettel, kifogyhatatlan energiával, opti­Ahol a Tisza ered BOZÓKY ÉVA: Sorsfordító István király „Hol vagy István király? Téged magyar kíván...” Idestova ezer esztendeje, hogy trónra lépett, s jövőre éppen ezer éve, hogy apja, Géza elérte legnagyobb diplomáciai sikerét, s megnyerte fia számára a bajor herceglány kezét. Ez a hosszú évezred mégsem homályosította el az emlékét. Mert annyira sorsdöntő időben jött, és mert any- nyira tudta, hogy az adott pillanatban mit kell cselekednie. Történelem adta sorsunkra és földrajzi helyzetünkre jellemző, hogy a két legna­gyobb magyar király, akiket legendákban, mondákban őrzött meg a nép emlékezete, István és Mátyás, egyaránt Európa felé törekedtek, oda akarták „bevinni” népü­ket, s a földrész kultúráját, mint valami védelmező takarót kívánták hazájukra borítani. Mátyás jól sejtette, hogy a Bal­kánt elözönlő török tengerrel Magyaror­szág nem szegülhet szembe egyedül, hódí­tani próbált Közép-Európában, mintegy előrevetítve a későbbi Monarchiát, hogy összefogja az ellenálláshoz nélkülözhetetlen erőt. Hirtelen halála miatt terve nem vált valóra, a tekintélyes középkori Magyaror­szág összeomlott, s a nép akkori fogyatko­zása azóta is helyrehozhatatlan károkat okozott. Szent István még nehezebb helyzetben, de nagyobb szerencsével mentette a népét. Lélekcserélő idők jártak: meg kellett vál­toztatnia az életmódot, a termelési ren­det, a szokásokat, a jogrendet, a vallást, mindent. Nem is tudott volna mindezzel megbirkózni, ha a folyamatok nem indul­tak volna már meg a mélyben, ha halk és alig felismert erők nem készítik elő áram­lásaikkal a talajt. Amikor Vajkot megkeresztelik, s amikor oltár elé vezeti a bajor hercegnőt, talán még életben van egy-kettő a gyászmagyarok közül, akik hírül hozták a Lech mezei csa­ta vereséges emlékét. Semmi kétség: a ka­landozó harcosok napja leáldozott. Német öreg pásztorok tán kárörömmel fogadják a híreket, ha nem gyászolták volna éppen a saját fiaikat. Mert ahhoz, hogy a kalan­dozók katonás fegyelme megszilárduljon, már előbb meg kellett szűnnie a pásztor­törzsek egyenlőségen alapuló szabadságá­nak. Amikor aztán a harcosok is megkap­ták a csapást, ami járt nekik, már látszott: visszafelé nem vezet út. Sem az őshazák­ba, sem a törzsszövetségbe. Menekülni csak előre lehet: s már letelepedett, békére berendezkedett, állami keretek között élő népek közösségébe. Európába. (Nem föld­rajzilag, amint azt ma gyakran halljuk: „de hiszen Európában vagyunk! Hová igyek­szünk?!” — hanem a szellemi Európába, amely úgy lebeg fölöttünk, mint Illyés Gyu­la versében — Haza a magasban — az édes szülőhaza.) Miként a népvándorlás idején földrész- szerte történt, itt is rátelepedtek a békés földművelőkre a nomád harcosok. Ahogy egy-egy tömbben több család lakott, ott jobbággyá tették az őshonost, aki inkább ellátott egy-egy harcos csapatot élelemmel, csakhogy az megvédje a többitől. Ám ahol lakatlan tereken vezetett át az út, ott a csa­tákban elfogottak rabszolgasorsra jutottak, s ha nagyon sokan lettek, veszélyeztették a győztes létét. Hacsak be nem olvadtak a győztesek közé... A rabok között akadt olykor szerfölött becses, mindenféle finom munkához értő, még olyan is, aki tolmács­ként szolgálhatott, ha szükség volt rá. Ezek a megbecsült szolgák szép csöndesen ter­jesztették békére intő hitüket, és átszőtték gondolataikkal a kalandozni nem induló itthon maradottak életét. Utóbbiak között legtöbb az asszonynép, azok szívük szerint is hajlanak a szóra, akárcsak ezredéve a római matrónák. Amikor István kezébe vette a kormányt, már érlelődő folyamatokat irányított. Fel­ismerte a jelenségeket, és letelepített egy veszendő népet, véget vetett a harcnak, bizalmat keltett a szomszédokban, és megszervezett egy államberendezkedést, amelynek ugyan már volt mintája nyuga­A Kárpátok, festője

Next

/
Oldalképek
Tartalom