Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-22 / 197. szám
HATTER Kelet-Magyarország 3 Szomjas tónak száraz partján Keserű szavak a sóstói tópusztulás jelei láttán • Gazdátlan az egész üdülőkörzet Vajon meddig fürödhetnek még a szabad strandon? Balázs Attila felvétele Kuknyó János Volt egyszer, hol nem volt, volt egy szép szőke város, annak határában egy gyönyörű erdő, az erdő ölelésében pedig még gyönyörűbb tavacska. E tó partján szárazabb időkben gazdagon virágzott a sziksó, a tó szelíd hullámain vadmadarak ringva lesték a fürge halakat... folytathatnám a mesét, s ha valaki még nem tudná, a Sóstóról, a tóról akarok írni, de partján állva groteszknek tűnik az ábrándozás. A valóságot már álmodni sem lehetne szépnek, az üdülőtelep pusztulása elérte a tavat is. Ä tavat, amely e táj értékesebb eleme. A tavat, mely hírmondó reliktuma, utolsó mohikánja a Nyírség hajdan volt tavakban, mocsarakban gazdag világának. „Elment" tavak A Sóstó, jó százegynéhány évvel ezelőtt még egy volt a sok között. A város határában nála jóval nagyobbak felszínét is borzolta a szél. Aztán mind elmentek, elment az Igrice, a nyírjesi tavak, a simái Szik-tó, az Ele-tó, a Kettős-tó, a Szarvas-sziget. Legcsúnyább és legostobább halált az emberi butaság, a szeméttel betakart Ököri- vagy Csárda-tóra szabott. Úgy tűnik, a Bujtos sem kerülheti el a sorsát, és félő, hogy a sort hamarosan a Sóstó fogja zárni. Mert a tó könnyen meghalhat. Az utóbbi néhány évben minden úgy intéződött, hogy e haldoklás ne tartson sokáig, hogy, jcíméletes” legyen. E vészjósló folyamat úgy kezdődött, hogy a tónak ellopták a medrét, igaz nem ma, hanem jó másfél évszázaddal ezelőtt. Ekkor kezdték átszabni partvonalát, átalakítani természetes formáját. Azt a formát, melyet az elhagyott folyómederből a jégkorszak utáni szelek egy délről északra szélesedő cseppformához hasonlóvá alakítottak ki. Az a mai tó vízfelületének — egy 1804-es felmérés szerint — kb. háromszorosa lehet. De az igazi zsugorodását és mai formát adó átalakulását a tó 1925-30 között élte meg. Amikor is — ínségpénzen toborzott — kubikosok kezenyomán egy mesterséges, két tagra bontott tavat varázsoltak az egykori tómeder közepébe. Egy ősi természeti elem így egy csapásra, egy kevésbé értékes antropogén képződménnyé vált. Mindez történhetett azért, mert ekkora — a nagy lecsa- polási munkálatokon felbuzdulva — divatját vehette a természet megzabolázásának hóbortja, vele együtt a tájképzésben a mértani alakzatok térnyerése, és nem utolsósorban a mindig kísértő szegénység, amikor is nem volt pénz a tófenékből kitermelt iszap távolabbi elszállítására. így azt kényszerűségből is a mesterségesen kijelölt partok mentén halmozták fel, csináltak belőle széles sétányokat, a kempingnek helyt adó placcot és a kis szigetet. Nincs gazdája Ezáltal így lett az egy tóból kettő, sőt több is, mert nedvesebb évjáratokban a tótól keletre az Igrice patak és a hajdani vincellérházakkal beépített keleti homokdombok közötti mocsársávban, vagy délen a kemping és az országút közötti teknőkben megjelenik a víz, melynek szintje a tó vizével kiegyenlítődve, azzal valósággal összeölelkezve demonstrálja számunkra összetartozásukat, hajdan volt gyönyörű közös sorsukat. De mára már ez is a múlté. Az utóbbi pár évben az ember valósággal belebújt a tóba, a tó levágott testébe. Azt parcellázta és beépítette. Mára mintha nagy szocialista álmot valósítottak volna itt meg: a tó mindenkié lett. Az össznépi élet különösen a keleti partjánál zajlik, bár táblák tiltják a fürdést, az állatok fürösztését, a horgászást, de ki figyel rájuk. A néha-néha feltűnő rendőr legyen az akár autós, lovas, vagy csak egyszerű gyalogos, inkább dekoráció. A tónak úgy tűnik nincs igazi gazdája. Valaki, vagy valakik ugyan — örömünkre — megépítették a sétányt, nagy ritkán nyírják, vagy inkább kaszálják a füvet, s padokat, szemétgyűjtőket, forgalomlezáró tőkéket helyeztek el, drága nemes fákat telepítettek, de mindezek gondját már nem viselik. Úgy látszik, az illető(k) nem szívükkel, hanem csak zsebükkel vannak itt jelen. Emiatt is minden ebek harmincadjára került Az „erős fiúk” padokat, táblákat, forgalomkorlátozó tőkéket, szemétgyűjtőket rendre- módra kidöngetik, jobb esetben a tóba dobálják, sokszor azonban nyoma vész. Felszívódik. A füvet, elültetett fákat nem locsolja senki, nem csoda hát, ha kiszáradnak, ha egy sem maradt meg belőlük. A keleti parttól pár méterre húzódó Igrice árok valóságos szemétlerakóhely, melyben kiselejtezett hűtőgéptől foszlott iskolatáskáig minden megtalálható. A tó tehát keletről szabad. Partja szabad strand és autóparkírozó, sétánya esetenként — a tavat porral töltögető — vad motorosok versenypályája, vize pedig elkényeztetett kutyák fürösztő teknője is. Fenékig meleg A tikkasztó nyár kellős közepén a tó is velünk szomjazik. Vize apad, partja hízik, de nem mondhatja senki, hogy a felelős ne sietne segítségére. Pótolják a vizét, csak a vékonyka csövön csörgedező víz inkább a nád között kisdolgát végző fiúcska játszadozására, mintsem komoly vízutánpótlásra emlékeztet. Pedig a friss víz nagyon kellene a lónak, meg nekünk is, ugyanis a fürdőzők sokaságától vize, mint egy vályogvető gödöré, úgy felzavarodott, elszürkült és fenékig átmelegedett. Na és ki tudja, így mi mindennek válhat melegágyává. Segítségért kiált a tó! Aki velünk együtt nem érti, hogy példátlanul gazdagodó környezetében miért az a legszegényebb és legelhanyagoltabb, ami mindenkié? Hogy a többmilliós villatulajdonosok miért nem védik és oltalmazzák? Miért nincs, aki meghallja fohászát, amint mondja, hogy vigyázzatok rám, húsz év óta nem szabadították meg medremet a folyton vastagodó iszaptehertől? Partjaimat gondozzátok, vizemet pedig folyamatosan pótoljátok, és óvjatok a vandáloktól. I---------------------------------------------HhHHhHHHRHHHHhHHmmHH 1i emlékszik már arra, hogyan kell a lyukas A 3L zoknit felhúzni a stoppolófára, hogyan kell rajta kifeszíteni, összeszedni, és felfűzni a szakadás mentén a tovább szaladni kész szemeket, majd az így létrehozott keretet sűrű öltésekkel keresztben kasul betölteni? Engem a nagyanyám vezetett be e tudományba, és szorított rá a gyakorlására. — Lyukas zokni mindig lösz — mondta, amikor szigorú pedagógiai elveit megpróbáltam kétségbe vonni, éberségét kijátszva megfutni a kötelesség unalmasnak ítélt fél órái elől. O azonban le- fegyverezhetetlen öntudattal állta mindig az utamat. A zoknistoppolás mestersége a szemében örökkévaló volt. — Amerikában nem stoppolnak zoknit — végső elkeseredésemben nyúltam ehhez az érvhez, amelynek igazában magam sem hittem. Az iskolatársaim körében suttogva terjedő értesülést oda soroltam valahova a mesékből, filmekből ismerős majomemberek, csodapókok, sziklát rágcsáló óriások, Amikor nagyanyám a távolságot emlegette Amerikával kapcsolatban, nem csak az ország földrajzi helyzetére gondolt. Amerika akkoriban a külvárosok és a falvak egy■ ■ • ’ • • • - > Oláh János y.:-; ' rf ’:V -' - -A ■ A lyukas zokni ' y.' ■ ■■■>. ' parazsat ropogtató sárkányok birodalmába. De hát akkor éppen kapóra jött a stoppoló lecke elbliccelésé- nek reményében. Nagyanyám egyáltalán nem jött zavarba. Lenéző mosollyal nyugtázta közbevetésemet. — Amerika messze van — mondta, és ezzel a kijelentéssel, amelyet kitűnő előmene- telű diákként aligha vonhattam kétségbe, lezárta a vitát, és nekem stoppolnom kellett tovább. szerű embereinek képzeletében a csodák birodalma volt, túl az Óperenciás tengeren, de talán még az üveghegyeken is. Azok a hírmondók, akik megjárták e mesebeli földet és visszatértek, egyáltalán nem igyekeztek eloszlatni, ellenkezőleg, hihetetlen történeteikkel tovább szaporították a gazdagságára vonatkozó babonás hiedelmeinket. És mi mindent elhittünk. Egyedül a lyukas zokninál torpantunk meg. Amit ott nem húznak stoppolófára, nem stoppolnak be, egyszerűen csak kidobják a szemétbe. Ez azért már több volt a soknál. Nagyanyám nem is mulasztott el soha aztán egyetlen alkalmat se, hogy a fejemre ne olvassa a lyukas zokni esetét, amit ő, bár ezt soha nem mondta ki, nyilvánvaló hazugságként kezelt. Afféle kisebb hazugságként, amit azért nem kell feltétlenül a pap elé vinni. Amíg élt, mindig emlegette, hogy akkor lesz itt jó világ, ha majd mi is kidobjuk a lyukas zoknit a szemétbe. j jáí most itt van. Ki- 1—1 dobjuk. Eljött nagy- JL A anyám jó világa. Kész Amerika, mondhatnám gyerekkorom szlogenjével élve. De nem mondom. Mindenesetre kíváncsi volnék, nagyanyám mit szólna hozzá, ha élne. Éhező gazdagok Kovács Éva M indenki tett, nincs tovább — mondják a szerencsejátékosoknak, amikor megtették tétjeiket. Mindenki vallott, nyilatkozott, a találgatásoknak, a rosszindulatú megjegyzéseknek vége—mondhatjuk most annak kapcsán, hogy a közelmúltban lejárt az a határidő, amelyen belül az első szabadon választott parlament képviselői vagyonnyilatkozatot tehettek. A borítékok lezárva, tisztes helyen elraktározva várják sorsukat, melyet ma még csak kevesen ismernek. Az egyik illetékes szavaiból tudhatjuk, a vagyonnyilatkozat tartalma teljességgel a képviselők lelkiismeretén múlott, mindenki azt írt bele, annyi vagyonról tett számot, amennyit jónak látott, amennyit a lelkiismerete megengedett. Ha jól jegyeztem meg a nyilatkozó szavait, eddig összesen kétszázötvenen adtak számot anyagi helyzetükről, mégpedig összesen százkilenc- venmillió forint értéket vallva magukénak. A legkisebb összeg 336 ezer, a legnagyobb pedig másfél millió forint volt. Nem tudok a számokkal mit kezdeni. Azt sem tudom, a bevallott összeg sok-e vagy kevés. Azt is csak gyanítom, ennek az egésznek így nem sok értelme van, s talán nem járok messze az igazságtól, ha azt a gyanúmat fogalmazom meg, az összegeket hallva eddig nem igazán azok vallottak, akiknek leginkább lett volna mit. Az elmúlt négy esztendő parlamentjének képviselői között például nem egy olyan gyáros, vállalkozó akad, akit a gazdasági élet kiválóságai között tartanak számon, akiket jegyez immár nemcsak a magyar, hanem a külföldi pénzvilág is, s akiknek nemhogy százkilencvenmilliója, de annyija van, hogy zsebre tehetnék az egész parlamentet, mert egymagukban több vagyonnal bírnak, mint a kétszázötven nyilatkozó összesen. Számomra nincs nagy je- lenmtősége annak se, ha x vagy éppen y azt nyilatkozza, ő bizony az elmúlt négy év alatt alig gyarapodott. ’ Ezt a vallomást ugyanis azért nehéz őszintének tekinteni, mert eközben nyilvánvaló: az illető parlamenti képviselőként, esetleg bizottsági tagként, no meg egyéb felelős tisztségek be- töltőjeként nem keresett rossszul, így a havonta kézhez vett pénze sem lehetett kevés. Egyébként meg nem is örülök neki, hogy nálunk még mindig, vagy éppen már megint divat a másik zsebében kotorászni, a más pénzét számolgatni. A képviselő, mint bárki e hazában, ha jól dolgozik, keressen jól, éljen jól, legyen pénze is, gyarapodjon aki teheti. C sak közben ne akarjon engem, mint választópolgárt vagy újságolvasót baleknak nézni, s azt magyarázni és elhitetni, neki bizony semmi vagyona nincs, havi több százezerforintból majdhogynem éhezik... Mobilvezetés Máthé Csaba A megyei kórház baleseti sebészetére az utóbbi hónapokban szinte naponta visznek olyan sérültet, akinek a balesetét az információéhség, a mobiltelefon okozta. Ahogy utólag felelevenítik az esetet csak arra emlékeznek, a rádiótelefonba pötyögték be a számot, vagy éppen a pedáloknál babráltak, mert kiesett a telefon zsinórja, vagy egyszerűen az ülés alá dugott készüléket próbálták kihalászni. Eme foglalatosság közben keményen tartották a volánt, csak az út kanyarodott és kőkemény volt a kanyarba 40 évvel ezelőtt ültetett fa. A kommunikációban, az információtovábbításban az élőszón kívül magasan élen jár a telefon és a hozzákapcsolódó fejlesztés, például a telefax, vagy a rádiótelefon. De az információéhségnek mégsem szabad annyira elfajulni, hogy egy hívásnál vagy kapcsolásnál az autóban ülő mobiltelefon-tulajdonos saját, az autóban ülők és mások testi épségét fenyegesse. Azt senki nem vitatja, hogy útközben is kaphat bárki értékes, érdekes információkat, illetve hasonlókat akar közölni másokkal, de mindez annyit megér, hogy az út szélére leállva közölje mindezt és ne akkor, amikor 120-al re- peszt. A nyugati országokban már folynak olyan kísérletek, amelynél az autóba elhelyezett telefon érzékeli a motor hangját és ilyen esetben nem működik, csak akkor, ha a vezető kikapcsolja a motort. A megyei kórház baleseti sebészet mobiltelefonos sérültjeinek statisztikája eddig nem jelez halálesetet. A gépkocsivezetők könnyebb- súlyosabb sérüléseket szenvedtek, ehhez járul még az autóban keletkezett több százezer forintos kár.-w- -r tólag ugyan lehetfo- 1 J gadkozni, ezt az át- Lz kozott telefont többet nem használom kocsiban, de jön az újabb esemény, ami miatt ismét csak fontos telefont várunk, vagy valakit nagyon sürgősen fel kell hívnunk. És akkor elfelejtjük a korábbi balesetet. Nem hiszem, hogy gipszágyban kellemesebb használni a mobiltelefont. 1994. augusztus 22., hétfő mmmmmmmmmamsímmmmmmmmmmm ... amssmmsmmmmm
