Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-17 / 193. szám

1994. augusztus 17., szerda Fórum olvasóink leveleiből Még mindig tartoznak Segítséget kérünk, hogy a tavaly decemberben leadott léalma árának 3 forintos kiegészítését megkapjuk. Valamennyien Vajára szál­lítottuk a íéalmát és mind- összesen 5 forintot kaptunk érte kilogrammonként. Tu­domásunk szerint a 3 forin­tos árkiegészítést minden­kinek kifizették, csak ne­künk nem. Többször fordultunk ké­résünkkel a céghez, de elu­tasító választ kaptunk. Ért­hetetlen számunkra, hogy az általunk megtermelt léal­ma után miért nem jár árkiegészítés — írta la­punknak hét kistermelő, akik Mándokon, Eperjes­kén, Tomyospálcán várják a pénzüket. Varga Zoltán és Szilá­gyi Sándor Kisszekeresről viszont a Kenfert Kft. július 20-án megjelent olvasói levélre közölt válaszára reagált: A kft. arról tájékoztatta a kistermelőket, hogy a le­adott léalma árát kifizetik. Tőlünk a mátészalkai Hútő- háznál vásárolt fel 1993. novemberében léalmát, de árát a mai napig nem fizette ki. Többször próbáltunk le­vélben, telefonon beszélni velük, de nem sok sikerrel. Hová forduljunk, hogy a pénzünket megkapjuk? Tényleg, hová? Táncmulatság A mezőladányi nyugdíjasklub augusztus 20-án, este nyolc órától vacsorával, játékokkal egybekötött táncmulatságot rendez a helyi nyugdíjasok és a vendégek részére a mezőla­dányi kultúrházban. A vacsora utáni ügyességi verseny győztes párja egy tor­tát kap ajándékba és a tombo­lajátékon változatos nyere­mények találnak majd gaz­dára. Nyugdíjasklubunk alig egy éve alakult meg, eddig három rendezvényt és egy sárospata­ki kirándulást szervezett meg. Jelenleg 79 tagunk van, aki befizette az éves tagdíjat, 15 fős vezetőségünk aktívan részt vesz a munkában, a rendezvé­nyek megszervezésében. A polgármesteri hivatal is segíti anyagiakkal a klubot, erre az évre 29 ezer forintot biztosít részünkre, amiért köszönetét mondunk. Babják Péter, klubelnök Mezőladány Félrevezető Augusztus tizedikén, szerdán már másodjára olvastam a Ke- let-Magyarországban az Ag- rochem Vegyipari Kft. hirde­tését a nyári akciójukról. A hiredetésben úgy volt feltün­tetve, hogy amíg a készlet tart, igen kedvező áron értékesíte­nek háztartási vegyi árukat. Például az 1 kg-os Biopon, Biomix 135 forint... Nyolcadikén elmentem oda vásárolni, nagy megdöbbené­semre és felháborodásomra kiderült, hogy az 1 kg-os Bio­pon nem is mosópor, hanem áztató és az ára 170 forint. Hogy mégse menjek el üres kézzel, 2,4 kg-os Biopont vá­sároltam, ennek 525 Ft volt az ára. Könnyen kiszámítható, hogy egy kiló Bioponnak az ára kilónként több, mint 200 forint, ellentétben azzal, amit a hirdetésben állítanak. A De­nim after shave a diszkontban 390 forint, a Kft. pedig „igen kedvező áron” 428 forintért kínálja. A szabadáras világban a kedvezmény nézőpont kér­dése... Balmaz Lászlóné Nyíregyháza, Arany J. u. 8/c. Várunk a pénzre Közhasznú munkások va­gyunk Vasmegyerben. Az ön- kormányzat árokásásra irányí­tott minket, amiért ígért méte­renként 150 forintot. A júliusi fizetésünket megkaptuk, de ezt a pénzt nem, azt mondják, hogy legyünk nyugodtak, majd megkapjuk. Szeretnénk tudni, hogy mikor lesz az a „majd”? Tizenöt közhasznú munkás Vasmegy er (A 150 forint méterenként af­féle jutalompénz az árkot ásóknak — válaszolta Szabó József Vasmegyer polgármes­tere. — A munka még nincs befejezve. Ha le van adva a teljesítményjegyzék, akkor azt csak a másik hónapban lehet elszámolni. Ami azt jelenti, hogy a pénzt a szeptemberi fi­zetéssel kapják meg. Sze­retném hangsúlyozni, hogy a közhasznú munkások a fizeté­süket kézhez kapták, ez a múlt havi teljesítmény után ígért ju­talompénz.) Pusztított a vad vihar Balsán Egy kislány súlyosan megsérült, a nagymama zúzódásokkal megúszta Balsa, Kótaj — (KM — TMI) — Július tizennyol- cadika volt. A bal- sai Tisza-part tele nyaralókkal. A nap tűzgolyóként ra­gyogott az égen. Aki tehette a vízbe menekült, a többi­ek a fák, bokrok ár­nyékába húzódtak. Délután érkezett a strandra egy kótaji házaspár az unoká­val. A nagymama a nyárfák szegélyez­te tisztás hűvösébe állította a Fiat Rit- mót. Már sok autó volt ott. Ő leeresz­kedett a meredé­lyen a vízhez, férje és unokája eköz­ben komppal át­ment a túlpartra. Nem is sejtették, hogy különös, drá­mai események várnak rájuk. Negyed ötkor felmorajlott az ég. A sötét fellegekből pár csepp eső hullott a szikkadt földre. Hirtelen északnyugat felől tomboló szél támadt fel. Dör- gött, csattogott, villámok lo­bogtak. A szél orkánként sö­pört végig a tájon. Letördelte a parti fák koronáját, elroppan- totta derekukat, többet gyöke­restől kifordított a földből. A zuhanó törzsek, vastag ágak elől jajgatva szaladtak a fák alatt tanyázók. Felkapta a vizet Lénárt Ferenc, a 43 éves ré­vész ilyen vihart még nem élt át: — Hirtelen robbant ki, hat­hét percig tartott. Olyan heves volt, hogy felkapta magasra a Tisza vizét és hajtotta maga előtt, mint egy hatalmas víz­függönyt...— mondja. Dr. Mátyás László, Balsa polgármestere épp kint járt a folyónál. Látta, hogy a vihar kitörése előtt száll ki harminc­két gyermek a csónakokból, a révész menekül a veszettül Az autó és a rázuhant nyárfa hánykolódó kompról, a nyara­lók fedezékbe rohannak. 0 be­szaladt a kompházba. A követ­kező pillanatokban a tomboló szél rádöntött egy sudár nyár­fát a tisztáson álló Fiat jobb oldalára... Aztán rémült ki­abálást hallott a régi vasúti híd melletti tisztásról. Itt, a hét vaskos nyárfa között már tá­bort vertek a sárospataki diá­kok (ők szálltak ki előtte a csónakokból). Az egyik sátor­ban maradt egy 14 éves kis­lány. A szél letört egy nehéz ágat az egyik fáról, az rázu­hant a sátorra. A lánykát sú­lyos sérülésekkel vitték kór­házba.... Casco nincs A gyors, vad vihar letarolta a parti fákat, a bal parton jó öt- venméteres sávban csak cson­kokat hagyott. A jobb parton szétszaggatta a villanyvezeté­ket; a villám is belecsapott, szétégetve szinte mindent. Kö­zel 70 ezer forint kárt okozott a polgármesteri hivatalnak. M. Béláék kára ennek legalább a kétszerese. Az autó használ­hatatlanná vált, karosszériája összenyomódott. — Ahogy visszaemlékszem, vakító villanást láttam. A szél­védőn bement, és oldalt, a fe­jem mellett kijött valami gömbszerű. Nagy reccsenést, óriási csattanást hallottam. Úgy éreztem, hogy valami ki­lök az autóból. A hasamra zu­hantam, de rögtön fel is pat­tantam. Önkívületben odaro­hantam valakikhez, hogy se­gítsenek, mert a gyerek — mindig az unokám járt az eszemben — a kompon van. Aztán elájultam — idézi fel a nagymama az átélteket. Még mindig remeg a sokk­tól. Úgy tűnt, hogy kisebb zúzódásokkal megúszta, ám a térdét később be kellett gip­szelni. A fél arca is megbénult. Remélhetően ő meggyógyul, de az autóját elsirathatja. . Aligha érdemes megcsináltat­ni, hiszen majdnem tíz éve szolgái már. Mivel nincs cas­Harasztosi Pál felvételei cója, egy fillért se kap a biz­tosítótól. — A teljes körű lakásbiz­tosításom alapján megfizetik az elszakadt aranyláncomat, az eltűnt fél fülbevalómat és hasonlókat, de a kocsiban ke­letkezett kárt nem. Akartam én rá cascót kötni, de elutasítot­tak, hogy nem lehet — hábo- rog az asszony. Ha makacsabb... Joggal, mert a helyzete ször­nyű. A kötelező biztosítás nem terjed ki természeti csapás mi­atti kárra. Cascót viszont nem voltak hajlandó kötni az au­tóra. Talán hosszú keresgélés után rálelt volna a nagymama egy olyan általános biztosító­ra, amelyik vállalja a rizikót. De nem volt ennyire makacs, elfogadta a választ, hogy nem lehet. Most bárhová megy, gond­jára írt nem talál. Vigasza csak az, hogy ő szerencsére köny- nyebb sérülésekkel megúszta a természet tombolását. I! jZjWi-P.1 ■!•■■■-■ j.1'1 .....>,........................................1'' ■ .....mm. i,,, ,y i, " .. ■■ y T WWJtef' , ■■ m A munkabér... ...különbség peres eljárás keretében kikényszeríthető, de az esetek többségében bizonyítás hiányában az el­járó bíróság a minimálbért ítélné meg a lányának — üzenjük Zs. Józsefnének. Végkielégítés... ...nem illeti meg azt a dol­gozót, akinek nincs leg­alább 3 éves munkaviszo­nya a munkáltatójánál — üzenjük Guber Sándor kis- várdai olvasónknak. Nem számít... ...szolgálati időnek a mun­kanélküliek jövedelempót­ló támogatása (MJT), csak a munkanélküli járadék fo­lyósításásának ideje. Fél­reértésből egy héttel ezelőtt helytelen tájékoztatást ad­tunk, amiért elnézést ké­rünk B. I. nyíregyházi la­kostól, illetve olvasóinktól. Kifizetéskor... ...átlagolni a havi béres dol­gozóknál csak az egyéb jö­vedelmeket (pl. túlóradíj, készenlétidíj, prémium) kell — üzenjük „Munkaü­gyes” olvasónknak. A téesztagok... ...tagsági viszonya 1992. február 26-án ún. munka- viszony jellegű jogviszony- nyá alakult át — üzenjük Sánta Péter nyíregyházi ol­vasónknak. Szomszédviták Dr. Kovács Mihály Szomszédviták könnyen tá­madnak, ha valaki áthágja a szabályokat. A Nyíri mező­ségben lakik az az ol­vasónk, akinek a szomszéd­ja a mezsgyébe építette meg a melléképületét. A melléképület vízelvezetését nem oldotta meg, így a tetőről az esővíz levélírónk kertjébe folyik és ott tönk­reteszi a növényzetet. Ő a polgármesteri hiva­talhoz fordult segítségért, ahol kötelezték is a szom­szédot a vízelvezető csator­na elkészítésére, aki úgy hajtotta végre, hogy a víz továbbra is olvasónk kertjé­be folyik. Levélírónk sze­retné tudni, hogyan szerez­hetne érvényt az őt meg­illető szomszédjognak. Olvasónkat a levelében leírtak alapján megilleti a birtokvédelem, hiszen bir­toklásában zavarja az a tény, hogy a szomszéd mel­léképületének tetőzetéről az esővíz ráfolyik a telkére. A Polgári Törvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy az épület tulajdonosa (használója) úgy köteles a vízelvezetést megoldani, hogy az csak a saját ingat­lanra folyjon. Amennyiben ezt az előírást megszegi, birtokháborítást követ el. A birtokháborító magatartás abbahagyására a jegyző ha­tározattal kötelezi az elkövetőt. Ha a kötelezettségének nem, vagy nem megfelelő módon tesz eleget, akkor is­mételten kiszabható, végre­hajtási bírsággal sújtható. A birtokháborítás megszün­tetésére kötelező határozat­ban — amennyiben az ügy­fél kéri — kell intézkedni a sérelmet szenvedett költ­ségeinek megtérítéséről is. Olvasónknak tehát azt ta­nácsolom, forduljon kére­lemmel a jegyzőhöz, illetve ha az nem megfelelően in­tézkedik, akkor jogorvos­lattal lehet élni a határozat­ban megjelölt szervnél, il­letve panasszal élhet a Köz- társasági Megbízott Terü­leti Hivatalánál. Egy nyírségi levélírónk szomszédja úgy építette meg az emésztőjét, hogy az a telek határától 50 centi­méterre van. A másik szomszédja a tetőcsatomája vízelvezetését úgy oldotta meg, hogy az esővíz olva­sónk telkére folyik. Már többször tett panaszt a pol­gármesteri hivatalban, de mindig elutasították, sőt az emésztővei kapcsolatban azt mondták, hogy ahhoz nem kell építési engedély. Szeretné tudni, hogy mi­lyen jogai vannak a szom­szédok jogsértő tevékeny­ségével kapcsolatban. Olvasónkat helytelenül tájékoztatták, ugyanis a szennyvízszikkasztó (emésztő) építési engedély alapján építhető meg, még­pedig környezetszennyező volta miatt igen szigorú fel­tételek mellett! A csapa­dékvíz-elvezető csatornát is úgy kell megépíteni a lakó­ház tulajdonosának, hogy az esővíz ne a szomszéd tel­kére folyjon, hanem a sa­játjára. A szennyvízakna miatt és a helytelen csapadékvízel­vezetés megszüntetése ér­dekében is a polgármesteri hivatal jegyzőjéhez kell fordulni. Amennyiben a pa­naszra 30 napon belül nem kap érdemi (határozatba foglalt) választ, akkor írás­ban kell segítséget kérnie a Köztársasági Megbízott Területi Hivatalától. Egy másik olvasónk azért panaszkodik, mert nincs az utcájukban kiépítve a csa­padékvíz-elvezető árok, ami a lakásuk előtti útrészt összekötné a vízelnyelővel, így az esővíz a ház előtt ha­talmas tócsákban áll. Ami­kor az autók belehajtanak a tócsába, akkor a ház abla­kára és falára is ráfröcskö­lik a sáros vizet, ami miatt a fal átázik, sőt az ablak fája is korhad. Szeretné tudni, hogy kitől kérhet kártérí­tést. A közúti csapadékvíz el­vezetése, a közút karban­tartása az út kezelőjének a feladata, ez ebben az eset­ben a helyi polgármesteri hivatal. Olvasónknak írás­ban kell kérnie az út és a csapadékvíz-elvezető javí­tását, és azt is kilátásba he­lyezheti, hogy intézkedés hiányában az okozott kár megtérítéséért bíróságnál fog keresetet benyújtani. A ház utcai külső hom­lokzatának javítási költsé­gét ugyanis joga van kérni az önkormányzattól, mert az út kezelőjének hanyag­sága miatt kellett rendkívüli kiadásokat elviselnie. Az önkormányzati képviselő- testület elutasító válasza esetén a bíróság állapítja meg a tényleges kárt, tehát ott kell a keresetet benyúj­tani. I KM-POSTA-

Next

/
Oldalképek
Tartalom