Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-17 / 193. szám
1994. augusztus 17., szerda HATTER Tengerikígyó Mándokon Csütörtökön eldől: eladják-e a FAVAS Szövetkezetét a tagok vagy nem Munka közben Mándok (KM - MCS) — Nehéz dilemma: az egyik oldal szerint a felügyelőbiztos szövetkezeti titkokat szolgáltat ki és az igazgatóság valamint a dolgozók háta mögött árulja a szövetkezet, a másik oldal szerint a felügyelőbiztos a tagok egy részének tulajdonosi érdekeit képviseli akkor, amikor szorgalmazza, hogy a mándoki Fa- és Vastömegcikk Ipari, Kereskedelmi Szövetkezetét megvásárolja egy kft., amivel a tagok és a kívülálló üzletrésztulajdonosok jelentős készpénzhez juthatnak. Pénzes ajánlat Ami az egész vitát és a veszekedést a szövetkezetnél kiváltotta, az egy vételi ajánlat volt. Érkezett a szövetkezethez a Transit-Speed Fuvarozó és Kereskedelmi Kft.-től egy vételi ajánlat, amely a szövetkezet tagságát megosztotta. Tizenhét tag ennek a vételi ajánlatnak a megtárgyalását és elfogadását kérte. Énnek az volt az oka, hogy a vétel esetén minden üzletrész tulajdonos az üzletrész arányában részesülne, tehát jelentős, többi százezer forintot, néhányan' egymillión felüli összeget kapnának kézhez. Ezenkívül az új tulajdonos változatlan feltételek mellett vállalja az itt dolgozók munkaviszonyának folytatását, és a munkaviszonyt folyamatosnak tekinti, ami például végkielégítésnél igen jelentős. A kívülálló üzletrész-tulajdonosok képviselőjének információja alapján egyöntetűen az eladás mellett voksolnak, szeretnék látni azt a pénzt, amiért több évtizedet dolgoztak a szövetkezetnél. Főleg azok, akik jelenleg is munkanélküli-segélyen vannak. Ötfős taglétszám? — A vételi ajánlat kapcsán kezdte el a tagság egy része nehezményezni azt a márciusban elfogadott alapszabálymódosítást — mondja Pólyán József felügyelőbiztos —, mely szerint egy nagyon érdekes struktúra alakult ki: a háromfős igazgatóság (Galambos Sándor elnök, Dojcsák Viktor főkönyvelő, Balogh András művezető) kizárólagos irányítása és befolyása alá került a szövetkezet. A módosítás értelmében akinek bármilyen módon megszűnik a munkaviszonya (felmondás, nyugdíjazás, közös megegyezés), azzal együtt automatikusan megszűnik a tagsági viszonya. A tagfelvétel kérdésben a háromfős igazgatóság dönt, és ugyanez a testület gyakorolja a munkáltatói jogkört, gyakorlatilag az igazgatóság hatáskörébe tartozik márciustól hány fős és hány taggal rendelkezik a szövetkezet. Ráadásul a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészüket megtarthatják, de a közgyűlésen nem szavazhatnak a módosítás alapján, így hiába rendelkeznek jelentős üzletrésszel, ténylegesen a szövetkezet életébe és irányításába nem tudnak beleszólni. A dolgozókban mindez félelemérzetet kelt, hiszen ha bármilyen okból megszűnik valakinek a munkaviszonya, akkor a tagsági viszonya is megszűnik. Elképzelhető, hogy a jelenlegi törvények alapján az igazgatóság 5 főre lecsökkenti a szövetkezet tagjainak a létszámát és kényük-kedvük szerint döntenek a szövetkezet sorsáról, másnak nem engednek beleszólást. Mint felügyelőbiztos végeztem egy közvélemény-kutatást a dolgozóknál, akik szinte 100 százalékosan a vétel mellett szavaztak. Tizenhét tag írásban kezdeményezte meghatározott napirendi pontokkal a közgyűlés összehívását. Ezek a következők: 1. A telephely, valamint a berendezések, felszerelési tárgyak, alapanyagok értékesítése a Transit-Speed Kft.-nek; 2. Az értékesítésből befolyt vételár valamint a szövetkezet készpénzvagyonának felosztása a szövetkezeti üzletrésztulajdonosok (tagok és kívülállók) között, üzletrészük arányában; 3. A szövetkezet jogutód nélküli megszűnésének kimondása a végelszámolás útján, a végelszámoló megválasztása. A taggyűlést csütörtökre összehívták, de a tagok egy része szerint a szövetkezeti törvényben rögzített kötelezettségek ellenére nem azokkal a napirendi pontokkal, mint amilyeneket a tagok kértek. Emiatt is jelenleg a cégbíróságon két felügyeleti eljárás van folyamatban, amelyet a felügyelőbiztos és a 17 tag kezdeményezett. Nem adják — Teljesen váratlanul érte az igazgatóságot a vételi ajánlat - nyilatkozta az igazgatóság képviseletében Dojcsák Viktor főkönyvelő -, amelyben nem szerepelt vételár. A válaszunk a következő volt: a szövetkezetünk tőkeerős, gazdálkodásunk rentábilis, van kellő megrendelésünk, a dolgozóknak a munkát a jövőben is biztosítani tudjuk, emiatt nem kívánjuk a szövetkezetét értékesíteni. Miután megtudtuk, hogy az ajánlat mögött kívülálló üzletrész-tulajdonosok is munkálkodnak, összehívtunk egy rögtönzött munkahelyi értékezletet, ahol kértem a tagságot, aki egyetért azzal, hogy a szövetkezet a jelenlegi formában működjön tovább, az írja alá a jelenléti ívet. Egy kivétellel mindenki aláírta. Az igazgatóság egyébként szintén felajánlotta a tagoknak, hogy évente 3—4 tagnak a szövetkezet vissza tudja vásárolna az üzletrészét. Az alapszabály-módosítást azért szavazta meg egyöntetűen a tagság, mert egyértelmű, más az érdeke a kívülálló üzletrész-tulajdonosoknak, és más azoknak a tagoknak, akik dolgoznak is. Amikor ezt a tagság megszavazta, még béke volt a szövetkezetnél, most viszont nincs. A hátulról történő vájkálódás sújtja a szövetkezet gazdálkodását és az emberi kapcsolatokat is, hiszen elég furcsa megnyilvánulások is elhangzanak. A csütörtöki közgyűlésen az első napirendi pontban az első féléves eredményt ismertetjük, ezután következnek az egyebek. A tagoknak ezt jogában áll megváltoztatni. Szerintem nincs értelme tárgyalni a szövetkezet eladásáról, ami eddig csak hátrányokat hozott számunkra, de hát erről a tagok döntenek.-y—^ róbáltad-e már akár csak nagyjából meg- J saccolni, hogy eddigi életed során hány állomáson, pályaudvaron fordultál meg? Amikor kíváncsian várt útjaidra indultál, és amikor örömöddel vagy csalódásoddal, netán bánatoddal visszatértél ugyanazokról. Megszámlálhatatlan. Mert az egész élet indulások és érkezések furcsa, egyszerre komikus és tragikus közjátékának tűnik né hónapján, aminek állomások, pályaudvarok a fordulópontjai. Ahol te valósággal eltűnsz az emberáradatban, parányi porszem vagy csupán, senki nem vesz észre, miközben érkező és induló szerelvényekről konganak mesét fejed fölött a csarnokok vas traverzei. Hallod? Az késni fog, de emez pontosan indul, és vigyázz, mert melletted robog be a következő. Hát hová is indulsz, és főleg milyen reményekkel? Csak nem apa és anya visz újra Balatonszárszóra, Za- márdiba vagy Fonyódra? Talán diákköri szerelmeddel indulsz Szegedre megnézni a Tragédiát? Esetleg már megint valami ifjúsági táborba indulsz azzal a hittel, hogy megváltod a világot, holott nemsokára be fogod látni, a világ eredendően megválthatatlan. Mert ha nem az lenne, már rég megváltották volna. A felimerhetetlenségig. És az a kisfiú ott az ablaknál a kívül vágtató tájak árnyékával az arcán? Ja, hogy 26 éves is elmúlt, és egy irányba már aligha indul a vonatuk... Pedig milyen kár... Nézd, az a kis piros vonat meg vizsgákra készülődik veled a kora reggeli verőfényben, aztán meg a téli hajnal ködös derengéseiben, hogy pótolhasd, amit akkor régen elmulasztottál. De pótolható-e egyáltalán valami is? Mert az a vonat, aminek jó esetben esetleg a lámpáit látod eltűnni ott messze a fordulóban, az végérvényesen elment. Nélküled. És te milyen végcél felé vennéd az irányt? Figyeld! Gyülekeznek kö- réd az állomások. Hatalmas csarnokaikkal, egykedvű üvegtábláiba zárkózottan. Meg a kis várótemeikkel, benne a régesrégi pádon, aminek még öntöttvas a lába, ott alszik egy ember. Egy olyan, aki belebotlott a saját sorsába, és azóta nem tudja visszanyerni az egyensúlyát. És a peronok örökös nyüzsgése. A gyermektől elszakadni alig tudó anyákkal és az anyáktól oly könnyen elszakadó gyerekekkel. Itt katona integet az ablakból, amott az a magányos nem integet senkinek és neki sem integet senki. Talán vár. Az újabb várakozás reményére. Ugye telente szoktad látni a varjúcsapatot? Gondoltál már rá, micsoda igazságtalansága a természetnek, hogy ők százötven évig is elélnek, te meg mire belejönnél, már vége. De lehet, így van jól. Talán százötven év alatt se tudnál megváltoztatni semmit. Magadban sem és körülötted sem. Csak járnád a pályaudvarokat, meg az állomásokat, mint azok a fekete madarak. És abban bíznál, mint ők: hogy jön valami váratlan, valami kedvező fordulat. A sínek a végtelenből tartanak feléd. De hol van vége a végtelennek? Ott, ahol állsz, a cipőd orra előtt? És hol kezdődik? Az első elszalasztott lehetőségnél, ami úgy kacagott feléd, mint a jelzőrendszer szirénhangja a vágányok mentén. Lehet, hogy át kellene alakítanod az állomásaidat. Valami fogadóképesebbre, virágosabbra, nagyobb távlatokkal a menetrendi táblán. Közelebb hozva néhány messzeséget, és távol tartva sok mindent, ami eddig közel volt. De mennyit hozva az egyikből, és mit tartva el a másikból? Soha sem tudnád megmondani. Ettől olyan huzatos az élet. A sín érkezést kattog megint. Valamit idehoz a távol. És indul tovább. Jó lenne, ha közelebb mennél. Le ne maradj! Az indító már elindult a szobácskábái a vágányok felé. Nála a tárcsa... Nábrádi Lajos zeptembertől ismét m emelik a nyugdíjakat. kJ Valamelyest enyhülnek a kisnyugdíjasok terhei. De vajon enyhülnek-e azok a terhek, amelyek a 18-25 év közötti fiatalokra nehezednek? Aligha. A fiataloknak milyen esélyük van munkába állni, házat építeni, megteremthetik-e a családalapítás legalapvetőbb feltételeit? Aligha. Megyénkben most tízezer/ „pályakezdő” fiatal van. Év végéig pont ötezren állhatnak munkába, illetve kezdhetik meg tanulmányaikat valamelyik oktatási\ intézményben. Úgy hírlik, minden nyugdíjas egységesen 8 százalék emelést kap. Ha üres, vagy majdnem üres az államkassza, talán egy bizonyos határ fölött nem kellene emelni. Való igaz: a nyugdíjasok — kevés kivételtől elketintve — lakással, bútorral rendelkeznek, ruhájuk cseréjére alig van szükség. Ezzel szemben a 18-19 éves fiatal még növekszik, egy-két évenként csak a cipőjéért kell kiadni háromezer forintot. A fiatal nem kaphat tanácsi lakást, mert nincs már ilyen, a nyugdíjasok (ahogy ők mondják: nyögdíjasok) jelentős része a régi értelemben vett tanácsi lakásban lakik. A fiataloknak sok mindenre nincs esélyük. A „régi” rendszerben volt ifjúsági törvény és rétegpolitika. Egyik sem oldotta meg teljesen az akkori fiatalok gondjait, de legalább volt mire hivatkozni. Most mire hivatkozhat a fiatal? Semmire. Csak hat hónapig kapja a pályakezdők semmire sem elég munkanélküli-segélyét. A nyugdíj, ha kevés is, életfogytiglan szól, garantált, lehet rá számítani. Ha a fiatalok nem állnak munkába, nem termelnek, pár év múlva olyan üres lehet az államkassza, hogy nem jut majd nyugdíjemelésre— sem. Jó volna hát, ha az új kormány bokros teendői mellett többet foglalkozna a fiatalokkal. Nyögd íj Kutyahűség Elek Emil felvételei Miss Forint Balogh József y olt már Miss Nyíregyháza, Miss Hungária, Miss Európa és Világszépe is, de Miss Forintról most először hallottam. Ezután mondja valaki, hogy nem jó a forint. Amint az velem együtt más is olvashatta lapunkban: a közelmúltban Amerikában megrendezett pénz-szépség- versenyen a nemzetközi zsűri által válogatott érmék között a mieinkfigyelemre méltó sikerrel szerepeltek. A hat kategóriában kiosztott első díjak közül kettőt a magyarok hoztak el. Az egyiket 1988-ban Szent István halálának 950. évfordulójára kiadott érmével, a másikat, a nagydíjat pedig egy olyan albán pénzzel, amelynek magyar volt a tervezője, s a mi pénzverdénkben készült. Dagadhat a keblünk, lám mire képes ez a maroknyi magyarság. És dagadhat a pénztárcánk is, úgy gyűlnek benne a fémérmék, mint eddig sohasem. Még emlékszem arra az időre, amikor Csikós Nagy Béla megcsinálta a pengő helyett a forintot, s nagy boldogság volt akárcsak 10, vagy 20 fillérhez jutni, egy forinttal pedig már a kirakodóvásárra is kimehettünk, s mézeskalácsból készült lovat is vehettünk, de még az is az érmék kora volt, amikor 1,80-at kellett fizetni egy liter benzinért. Most bezzeg gyűjtjük az érméket, mert jószerint nem is fizetőeszköz már. A fillért a boltos sem fogadja el, még ha fillérre végződik is az ár, s lassan a forintokkal sem lesz érdemes az időt húzni, nem ér annyit, mint az az idő, amíg visszaszámolják. Újból elolvasom a hírt, s eltöprengek: vajon az albánok nem olvasnak újságot? Nem hallották, hogy még szombaton 274, hétfőn már 334 forint egy csomag kávé? Hogy drágább lett a hús, s mire e sorok megjelennek, jóval többet kell fizetnünk a benzinért? Hát miért velünk csináltatják a pénzüket, amikor a mienket is csak olyanra tudjuk alkotni, hogy mire kinyomják a forintot, már nyolcvan fillért sem ér? Gondolom, ezt ott sem tudták, ahol a pénzszépségverseny zajlott. Ezért okozhat nekünk is némi örömet: ha már érméink, forintjaink fabatkát sem érnek, legalább szépek legyenek. Réti János jr je m ■ m w sä JrwM I 111 eÜb «p Erl I n lm
