Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-13 / 190. szám

1994‘ augusztus 13., szombat Régi nyíregyházi újságírók Margócsy József Téger-Aradvári Béla az első világháború közepén, már több évi tanári gyakorlattal került Nyíregyházára. 1886-ban Aradon született, magasabb tanulmányait Budapes­ten végzte, s egyetemista korában jelentek meg első versei. Kezdettől fogva állami tanítóképző in­tézetekben tanított, így pl. Székely keresztú­ron is, ahol első gyermeke született. 1916 nyarán került a nyíregyházi fiúképzőbe: a fiatal iskola akkor már harmadik tanévét kezdhette a háború sok nehézsége között. Irodalmat tanít és nyelvtant, hozzátartozik az önképzőkör, hamarosan színjátszó tár­sulatot is szervez diákjaiból. Lelkesíti ta­nítványait az irodalom, a művészetek meg­ismerésére, s közművelődés, az ismeretter­jesztés szolgálatára. 1917-től már munkatársa a helyi Sza­bolcsi Hírlapnak. Ilyen című újságunk több is volt, ez a lap 1912 végén indult, az idős, volt főispán Kállay András irányítása alatt, felelős szerkesztője pedig az az Inczédi La­jos, aki nem sokkal előbb szakított a Nyírvidékkel, ahol 25 éven át volt felelős szerkesztő. A hetilap Téger belépése idején politikai, nem egyszerűen társadalmi újság: a keresztény, nemzeti szellemet szolgálja, ádáz ellensége a szabadkőmíveseknek. Csak 1919 tavaszáig működhetett, a ta­nácsköztársaság napjaiban már nem. Pár hónap múlva, a nyírvidék hívja meg belső munkatársnak: 1919 októberétől mű­ködik itt, és az utódlapoknál, 1944 végéig. Mai kifejezéssel félállásban, hiszen főfog­lalkozása mindig a tanítás. A régi újságírói iskola híve, megvalósí­tója a lap kulturális oldalain. Tudja előre, hogy mi készül a városban, beharangozza a várható rendezvényt, folyamatosan tájé­koztatja az olvasót, ébren tartja érdeklő­désüket. Közeledve az esedékes nap: is­merteti a kialakult műsort, a közreműkö­dőket. Majd végigüli a rendezvényt, az ün­nepséget, beszélget a közreműködőkkel, meghallgatja a közönség véleményét s rész­letesen beszámol az eseményről, élményei­ről. Elemzi és értékeli, bírálja a látottakat, hallottakat: informálja azokat is, akik nem lehettek jelen. Kulturális idegenvezető a város szellemi életében: Ha erre jár Móricz Zsigmond, aki előad és előfizetőket to­boroz a Nyugat számára Nagy Endre tár­saságában, ha a Bessenyei Kör ünnepre ké­szül, emléktáblát állít, ha a városháza nagytermében a fővárosi Nemzeti Salon művészei kiállítást mutatnak be — a hely­beli alkotókkal együtt. Amíg a kiállítás nyitva van, közben is hírt ad a forgalom­ról, a látogatottságról, beszámol az iskolák nyilvános, nagyobb ünnepségeiről, a diá­kok nevezetesebb sikereiről stb. Ezeket a lapokat olvasgatva megelevenedik a régi, kis Nyíregyháza minden kulturális terve, eredménye, sikere, kudarca, valóságos élete. Versben, tanulmány ban, riportban, mél tatásban mindig az igazi irodalmat, a nemzeti történe­lem megisme­rését szolgálta: fiatal korának színhelyeit járja be kép­zeletében, legszíveseb­ben az elsza­kított keleti részeken, Bessenyei szelle­mét ku­tatja e tá­jon, még a testőríró unokahú- gának, ß es se­nyéi An­nának költésze tét is kiemeli az elfe- ledés pora alól. Mó­ricz Zsigmonddal együtt jár 1925 decemberé ben a közeli bokortanyá kon, pl. Mátis iskolájában. Tanulsá gos egybevetni ger beszámolóját a Nyírvidékben és Móricz erről írt tárcáját a budapesti Az Estben. Fáradhatatlan, kultúrát figyelő, művelő, ismeretterjesztő, talentumos újságíró ember. Olykor egészoldalas riportjait, dolgo­zatait ritkán írta alá, de a szerzősége fél­reismerhetetlen. Ha Trianon fájdalma sír fel cikkeiben, verseiben.: Decsy Béla olvas­ható aláírásaként, ha elég gyakran vidám témát pendít meg, szatirizál, humorosan csipkelődik, akkor Puck nevét kölcsönzi az angol drámaírótól. A tanítóképzőben irodalmat tanított a leendő pedagógus generációnak. Lelkesí­tette őket olvasásra, versírásra. Pedagógiai sikereit azzal ismerte el a tankerületi fő­igazgató, hogy körzeti tanulmányi felü­gyelői feladatokkal bízta meg a magyar és történelem szakos tanárok szakmai segít­ségére, ellenőrzésére. Az iskolában pedig Dohanics János igazgató mellett helyette­si funkciók ellátását bízták rá. Az iskola évenként megjelent nyomtatott értesítőjé­ben hosszan ismertetik iskolán kívüli mun­kásságát, társadalmi tisztségeit. Ezek közül — újságírói munkásságán kívül — talán a Nyíregyházán egyre inkább megerősödött népfőiskolái mozgalomban betöltött sze­repe maradt emlékezetes. Még sokan él­nek olyanok, akik részesei e területen kifej­tett tevékenységének, s hálásan gondolnak rá vissza azokkal együtt, akik lelkes iro­dalomóráira emlékez­nek évtizedek távla­tából is. A korán meg­halt kiváló, agi­lis városi kul- túrtanácsos Kardos István, aki előzőleg a fiú polgári is­kola igazgató­ja, 1928/29 te­lén tervezte- szervezte afféle asztaltársaság­ként a nyíregy­házi irodalom­pártolók ösz- szefogását. Olyan idő- szakban, amikor a hi­vatalosnak tekintett Bessenyei Kör éppen nélkülözte azokat a tiszt­ségviselőket, akik kezdeményező erővel is rendelkeztek. Téger ennek az ügynek zászlóvivője lett: a hetenként találkozó, összegyűlő férfiak cikkeit, előadásait külön fej­cím alatt közölte is az újságban. A hazafiasán, népben-nemzetben gondol­kodó Téger nem nézte jó szemmel a német militarizmust. Szembenállását azzal is kife­jezte, hogy szász eredetű családi nevét gyermekeivel együtt 1934-ben Aradvárira változtatta. 1934-ben szerveződött meg Nyíregy­házán az Amerikából indult Rotary Club: egyfajta liberális, főleg etikai igényességet hangoztató nemzetközi társadalmi érint­kezést serkentő egyesület. A meglehetősen exkluzív, szűk körű club minden szakma egyetlen képviselőjét fogadta tagjául: az újságírók közül Aradvárit kérte fel. Az igazgatóság 1936-ban pedig vezetőségi tag­jává választotta. Közismert, hogy a 40-es évek elején már nem működhettek a nem­zetközi kapcsolatokkal rendelkező szerve­zetek, sőt egyre inkább véteknek minősí­tették az egykori Rotary-tagságot. A háború után majd más oldalról érik támadások. A Nyírvidék helyett induló lapok egyike sem tart igényt munkásságá­ra, régi iskolájában nem engedik tanítani, sőt internálják is. Ez már meghaladja erőit: 1946 elején agyvérzéssel a kórházba szállít­ják, de az ápolás már nem segít rajta, s egy gyors tüdőgyulladás következtében 1946. február 15-én éjjel meghalt. eleget tenni, még előző héten kiadtam hold­számra egy szomszéd tanyás embernek hat holdat, kisholdankint 60 kg búzáért vagy árpáért (4 hold búzát, 2 hold árpát). Akkoriban talpon álló gabonát 50-60, dőltet 60-70, kavart, kuszáit gabonát 80-90 kg-ért arattak le kisholdankint , (1100 négyszögöl). A holdszámos arató kö­Nagy Tamás illusztrációi telessége levágástól a fölkeresztelésig, a ka- parék föltakarítása, kévékbe kötése s a keresztszakasz végénél ötösbe rakása volt. Ha ezután a behordásig a szél széjjelhányta a kereszteket, azok újra összerakása már a munkaadó kötelessége volt. Én az én János szomszédomnak egy liter aratási pálinkát adtam, hogy jobb kedvvel arasson. Mikor hozzáfogtam az aratáshoz, János is hoz­záfogott, és így József bátyám is meg volt elégedve. Egyik kasza az enyémet vágtái a másik az övét. Az aratás ideje alatt sem eső, sem vihar nem volt, így jól haladtunk. Tíz nap alatt learattunk búzát, árpát. Ezalatt én csak ad­dig voltam a tanyában, míg hajnalban föl nem keltem, früstökkor, ebédkor, vacso­rakor, a reggeli és déli kalapálás ideje alatt. És mikor este tíz és tizenegy óra közt a kút- nál lemosakodtam, és dögfáradtan nyu­govóra tértem. Bizony a kisfiámat csak olyankor láttam. De azért, mielőtt lefeküd­tem, sosem mulasztottam el, hogy néhány percig ne gyönyörködjek benne, amikor a Keresztesné Katica nagynénémtől köl­csönkapott babakocsiban édesen aludt. At­tól a Katicától, aki négyéves koromban a „szeretőm” volt, de 1927-ben már négy­szeres édesanya. Alighogy nyugdíjba helyeztem a kaszát, kötöttük a vendégoldalt, és hozzáfogtunk az asztagba hordáshoz. Ez annyival köny- nyebb munka az aratásnál, hogy nem kell hajnali háromkor kelni és tíz-tizenegykor éjjel lefeküdni. És hogy a kéveadogató nem kézzel fogja a kévéket, hanem villával. Az asztagrakó, aki én voltam, minden kévét egyenkint kézzel igazít a helyére. De azért most, öreg fejjel is mondhatom, hogy ak­kor voltam egész év alatt a legjobb, mi­kor asztagot raktam, és sokszor álmom­ban is asztagot rakok. Semmi rossz idő nem hátráltatott hordás közben, és néhány nap múlva takarékos asztagok voltak mindkét tanyában. MŰZSA Kiss Benedek: Járok a nyárban Járom a nyarat, járok hazai tájakon. Itt indult bennem világot látni kéz a kézben az öröm s a fájdalom. Repültem fölötte repülőn délnek, mint a madár, ha ősz jön. S íme, hajamat veri a dér — már őszben időzöm. Az első szerelem itt sajgatott meg, 56 itt sajgatott. Asszonyról, Istenről, Hazáról alföldül érzek alföldül gondolkodok. Nagyváros fogadott fiává, de Alföld: édes szülém te vagy. Járom a nyarat hazai tájon, s megsimogatom dülőút-ráncaidat! _____________13

Next

/
Oldalképek
Tartalom