Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-05 / 156. szám
1994. július 5., kedd KULTÚRA Főiskolai újságíróképzés Székesfehérvár (MTI) — Kommunikáció szak, azaz újságíróképzés indul szeptembertől a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán. Szabó Péter főigazgató-helyettes az MTT-t arról tájékoztatta, hogy a Győrffy Miklós által vezetett új szakon az első évben nyolcvan fiatal kezdi elsajátítani a szakma alapjait. A hároméves tanulmányi idő alatt a társadalomtudományokat a főiskola oktatóitól, a szakmai tudnivalókat pedig az újságírás neves egyéniségeitől tanulhatják meg. Módjuk lesz a gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, a főiskolának ugyanis saját televízió- és rádióstúdiója van. Az új szakra — ahova július végéig lehet jelentkezni — érettségizett, illetve felsőfokú intézményben végzett fiatalokat várnak, akiket sikeres felvételi vizsga után vesznek fel az intézménybe. A német és az angol mellett új szakként szeptembertől francia nyelvtanári képzés is kezdődik a főiskolán. Az egyszakos nyelvtanári diplomát nyújtó kurzusra kilencven fiatalt vettek fel. Az 1992-ben alapítványi főiskolaként létrehozott intézményben szeptemberben már 1200 fiatal készülhet a hivatására. Az intézmény eredeti épülete — amely korábban az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága volt — már kicsi lenne a megnövekedett létszámhoz, ezért a megyei jogú város önkormányzatának támogatásával a meglevő mellé még egy, 140 diák befogadására alkalmas előadótermet építettek, s egy hajdani szakközépiskolai diákotthonban új kollégiumi helyeket alakítottak ki. A főiskola diákjai egyébként tandíjat fizetnek. Az első évfolyamosok félévenként 55 ezer, a másodikosok 45 ezer, a harmadikosok pedig 35 ezer forintot, viszont a 4,51-es tanulmányi átlagot elérők tandíj- mentességet élveznek. Az elmúlt tanévben 16 hallgató mentesült jó tanulmányi eredménye miatt a tandíj- fizetés alól. H. Németh Katalin nyíregyházi grafikusművész legújabb linósorozata, a Rokonvilágok. Az alkotó a széria egyik finomrajzolatú darabját küldte meg szer- keszőségünknek. Reprodukciónkon most ezt közöljük Hírcsoteo Tábor... ...A XVni. nyírbátori Nemzetközi Ifjúsági Zenei Táborjúlius 15-én nyitja meg kapuit. (KM) Sziget... ...A napokban jelent meg a nyíregyházi Gyermek és Ifjúságvédő Intézet Sziget című folyóiratának az ez évi hatodik száma. A lap egyik legérdekesebb írása a Hollandiai jegyzetek, melynek egyes sorszámából a folytatásra következtethetünk. (KM) Kabaré... ...Az Off Arizona Színház társulata július 5-én a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon a Békebeli kabaré című összeállítással lép fel. (KM) Zárva... ...A nyíregyházi városi művelődési központ július 18. és 31. között zárva tart. (KM) Alkotók... ...Vásárosnaményban július 4-én befejeződött az Alkotó Pedagógusok és Nevelőintézetek (APNE) hatodik alkalommal megszervezett nyári tábora. Az egyesület terveit a jövő tanévre Dr. Sass Attila adjunktus ismertette. (KM) Palotajátékok Visegrád (MTI) — Nagy érdeklődés mutatkozik a július 8-án kezdődő visegrádi Nemzetközi Palotajátékok iránt, ezért a rendezvény három napján Budapestről húsz percenként különbuszokat indítanak az Erzsébet tér parkolójából reggel 7 órától 10 óra 40-ig. A játékok első napján lovagi tornák, imitált várostrom, nemzetközi íjászverseny és élő sakkbemutató szórakoztatja a publikumot. Belgiumból egy gólyalábas produkciót bemutató csoportot, Csehországból, Svédországból és Lengyel- országból bajvívókat, Spanyolországból egy középkori hangulatot idéző együttest várnak. Diákriogató kánikulai napokban Több nemzetközi kiadó lesz jelen kínálatával az augusztusi tanév-előkészítőn Rendet rakni, takarítani — ez is hozzátartozik a tanév-előkészítéshez Balázs Attila felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Még alig fejeződött be az 1993/94. tanév, még szinte meg sem száradt a tinta a frissiben kitöltött érettségi és egyéb bizonyítványokon, a megyei pedagógiai intézet dolgozói máris megkezdték a 94/95-ös „sorszámjelű” oktatási-nevelési periódus sikeres levezénylését előkészítő tanácskozások szervezését. Példás gyorsasággal postázta ki az intézet a tájékoztatókat, a programokat. □ Milyen körből invitálják az augusztusi konferenciák résztvevőit? — kérdeztük Za- chár Attila MPI-munkatárstól. — Az iskolai szünet megkezdése előtt a tantestületekhez eljuttattuk a programtervezeteket. A sárga színű a meghívó, a zöld füzet pedig a továbbképzések tematikáját tartalmazza. Mindenkit érint A célunk a sietséggel nyilvánvalóan az volt, hogy kinek- kinek — igazgatónak, tanároknak, tanítóknak, óvoda-pedagógusoknak — legyen ideje mérlegelni: mi az, ami a számára valóban fontos a kínálatból. □ A fenntartókat, az iskolaügyekben valamiképpen szerepet játszó szervezeteket tájékoztatták? — Természetesen. Kaptak meghívót az önkormányzatok polgármesterei, az oktatási bizottsági tagok, az intézmény- vezetők közreműködésével pedig értesítettük az iskolaszékek és a munkaközösségek vezetőit. □ Többször és többektől hallottam: a tanév-előkészítőknek sok új vonása van formai és tartalmi szempontból egyaránt. Ön miben látja ezek konkrét megjelenését? — Az augusztus 22-én kezdődő, háromnapos konferencia eseményei zömmel a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán zajlanak majd. Karádi Zsolt j|gg|fc A majdani kritiku- f jjPj|| sok alighanem az utóbbi másfél év- tized legszebb és legtalányosabb (noha nem hibátlan) magyar filmjeként fogják emlegetni Deák Krisztina Köd című munkáját. Igaz, a 25. jubileumi filmszemlén nem keltett feltűnő' izgalmat, mégis elmondható róla, hogy olyan mű született, amely eklektikus ugyan, de mégis maradandó élménnyel ajándékozza meg a nézőt. A film Gozsdu Elek ázonos című regényének motívumaiból építkezik. Szilágyi Andor és Deák Krisztina forgató- könyvét a századvég jelentős, mára azonban elfeledett írójának 1882-ben megjelent könyve ihlette. Az irodalomtudomány Gozsdut a naturalizmus- szimbolizmus-szecesszió hár- masútján helyezi el, s leginkább Turgenyevvel hozza kapcsolatba. A nagy orosz író prózájában a „végzetnek... az állandó, finom jelenléte” érzékelhető. Deák Krisztina a dzsentri témájú regényt szabadon kezeli, megtartja a szereplők A harmadik napon a szatmári térség pedagógusait Mátészalkán az Esze Tamás Gimnázium fogadja. A forma — összevetve a korábbi évek szakonkénti, helyszín- és időpontbeli szétszórtságával — egyik újdonsága tehát az ösz- szefogottság. Aktívan és fpzetve Lényegesebb eltérés, hogy az előadásokon kívül — a fakultatív programok keretében — kilencféle műhelymunka valamelyikébe kapcsolódhatnak be aktívan a résztvevők, valamint nyílik majd lehetőség konzultációkra, általános és középiskolai csoportbontásban. □ Ne maradjon említetle- nül: kell fizetniük a pedagógusoknak a részvételért? — A rendezvények első két napjának a szolgáltatásaiért egy szerény — naponként 500 Ft/fő — részvételi hozzájárulást vagyunk kénytelenek kérni. Ha a szaktanácsadó kollégák a saját speciális területükről kémek fel külső előadót, természetesen ennek a költségeit továbbra is az intézetünk fedezi. □ Essék szó a továbbiakban a tartalmi dolgokról! nevét, sorsukat ellenben átértelmezi és továbbgondolja. Alighanem itt követi el a legszembetűnőbb hibát. Akkor dolgozik leginkább a történet szimbolikus-szecessziós volta ellen, amikor a cselekményt áthelyezi a mába. Amikor a régi kastélyba visszatérő szereplők egy időtlen mesében nagyon is konkrét eszközöket használnak (a hősnő Kispolsz- kival megy föl Pestre, míg férje valami szuper motorral száguldozik), s direkt kérdéseket fogalmaznak meg. Az effajta konkrétumok nem szolgálják az egységes művészi világ kialakítását, sőt: a tértől-időtől eloldott cselekményt minduntalan visszarántják a hétköz- napiság szférájába. A számtalan kultúrtörténeti hatást felszívó história viszont kizárólag jelképes értelemben közelíthető meg; ez a kettőség adja a kilencven perc dramaturgiai problémáját. Az emlékezés-mozaikokból összeálló múlt, s az erre a cselekmény szintjén rákopírozó- dó jelen: a pusztító erejű szenvedély újbóli fellángolása, az épület falaiban, bútoraiban, levegőjében benne élő, majd fokozatosan megelevenedő néma ősök valósága és fikció— A tanévet előkészítő tanácskozások tartalmát mindenkor az új feladatok adják. Ez most „hatványozottan” érvényes. Nyugodt és konstruktív iskolai légkörre van szükség. Végre valahára a realitások figyelembe vételére, a szakmai igényességre, a jobbító szándékú megnyilvánulásokra. Az augusztusi konferencia előadásainak a témái jelzik az együttgondolkodás, a cselekvés főbb területeit: pl. az iskola belső tartalmi szabályozásának aktuális kérdései; a tartalmi szabályozás és a követelményrendszer; az oktatási törvény mint a közoktatás szabályozásának az eszköze; a törvény végrehajtása során adódó feladatok; a helyi pedagógiai programok; a nevelés és oktatás specifikumai a kisiskolákban; a diákönkormányzat szerepe a nevelésben; Még hosszasan sorolhatnám. Igaz, a témák között lehetne aszerint rangsorolni, hogy melyik fog át szélesebb vagy szűkebb területet, de a fontosság szerinti megkülönböztetést nehezebb lenne elvégezni. Hiszen mindegyik felvetés egy irányba mutat, azonos érdek miatt kap hangsúlyt, ja egyaránt a rejtélyesség, a talányosság, a misztikum irányában jelöli meg a mű esztétikai hatáselemeit. A Csinszka (1987) és az Eszterkönyv (1989) rendezője filmjének vizuális és auditív gazdagsága képes a dramaturgia hiányosságainak csökkentésére is. A Ködben Balogh Gábor sejtelmes, áttetszőén finom hangulatú képein a nosztalgia, a fájdalom, a bánat gyakran csehovi mélységű szépsége ragyog föl. (Néhány snitt, mint például a zuhany alatti, vagy a csónakbeli szerelmi jelenet ar- tisztikuma filmtörténeti értékű: a színek és fények varáz- sos harmóniája értékelhető bennük.) Deák Krisztina itt-ott Hu- szárik- és Bódy-hatásokat mutató esztetizáló látomásában, ahol többször elhangzik: „a Baánok fölött megállt az idő”, az út a halálba, a fénybe torkollik. Az átok megfogan; a szerelem elsöpri a korlátokat. Melis László expresszív zenéje a képnek nem kísérője, hanem a fénnyel egyenrangú alkotója. A mű érzelmi hatása a kép és a muzsika egymásba hatoló gyönyörűségéből táplálkozik. Már csak ezért is érdemes megnézni a filmet. s ez pedig nem más, mint a pedagógusokra bízott gyermek érdeke. □ A tanévkezdés zökkenő- mentessége elképzelhetetlen a tankönyvek és eszközök „jelenléte” nélkül. Milyen módon ismerkedhetnek meg a pedagógusok a munkájukhoz nélkülözhetetlen, korszerű segédletekkel? — Napjainkban sok kiadó kínálja a tankönyveit, tanulói és tanári segédleteit, módszertani kiadványait. Bemutatók, vásárlással Jó az altemativitás, választani viszont nem könnyű. Ezért a tanévelőkészítő tanácskozás ideje alatt a főiskolán szerveztünk eszköz- és könyvbemutatót. Már több nagy cég — pl. a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Calibra, az Oxford University Press — közölte részvételi szándékát. Az szintén természetes, hogy nem csupán nézelődni lehet majd: bőven adódik mindenki számára vásárlási alkalom. A szaktárgyi konzultációkra szerzőket, szerkesztőket várunk, akik megismertetik a pedagógusokkkal a legújabb kiadványokat, tankönyvcsaládokat. Lexikon München (MTI) — Századik születésnapját ünnepli az antik latin nyelv legnagyobb szótára, a Thesaurus linguae Latinae. 1894-ben öt német nyelvű akadémia kezdett hozzá az adatgyűjtéshez, s ma már a Bajor Tudományos Akadémia irányításával tíz nemzet mintegy húsz tudósa dolgozik a latin nyelv kincsestárán, amely — történetesen a lexikon — időközben kétharmadrészt elkészült és szállítható. Az ő munkájukat a világ minden részében 15 kontrollszerkesztő segíti, akik a nyomdába kerülés előtt átnézik az írásokat. A lexikon alapjául szolgál minden, az Ókorból fennmaradt latin nyelvű szöveg, Krisztus után 600- ig bezárólag. A lexikon felvilágosítást ad egyebek mellett a latin szavak eredetéről és továbbélésükről a latin nyelvekben. A Thesaurus minden egyes latin szóhoz átfogó, gazdagon dokumentált ismertetést ad a szó lehetséges értelmeiről és történetéről. A megállt idő nyomában