Kelet-Magyarország, 1994. július (54. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

1994. július 16., szombat HÁTTÉR Szomjat olt a vízlépcső Eredményeként lakhatóvá vált a táj • A nép második honfoglalásnak nevezte A program Balogh Géza Tiszalök (KM) — A magyar vízügy számtalan kiemelke­dő képviselőjét üdvözölhet­ték a minap Tiszalökön, ahol a híres vízlépcső, a maga ko­rában egyedülálló mű szüle­tésére emlékeztek. A városháza nagytermét zsú­folásig megtöltő hallgatóság előtt olyan köztiszteletben álló személyiségek beszéltek a víz­lépcső megvalósulásának kö­rülményeiről, mint dr. Juhász József, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke, dr. Mosonyi Emil professzor, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja. Egy kis történelem Juhász professzor előadásban a magyar vízügy rövid törté­neti áttekintését adta, az alka­lomhoz illően természetesen ragaszkodva a Tisza-völgyi eseményekhez. Az itteni le- csapolási és ármentesítési munkák következtében a múlt század közepétől századunk derekáig az ország szántó és kerti művelésű területei több mint 2 millió hektárral növe­kedtek. Az elvégzett nagyará­nyú vízrendezési munkát, mely­nek eredményeként lakhatóvá vált e táj és megteremtődtek a fejlett gazdasági élet kibonta­kozásának lehetőségei, a nép méltán nevezte második hon­foglalásnak. A Tisza szabályozását és az Alföld ármentesítését köve­tően bebizonyosodott, hogy a folyók kiöntése csak egyike a gondoknak. A tavaszi, nyári árvizek elmaradásával növe­kedett ugyan a mezőgazda­ságilag hasznosítható területek kiterjedése, a száraz, de külö­nösen az aszályos években viszont nagymértékben csök­kent a mezőgazdasági termé­kek mennyisége. Országos üggyé azonban csak az 1860-as évek szárazsá­ga, és különösen az 1863 évi katasztrofális aszály tette az öntözést. Az egész országot megrázó elemi csapás hatására az ország közvéleménye han­gosan követelte az Alföld M argó minden sza­ván érezni, hogy szívügye a téma, s nem én vagyok az első, akinek elmeséli a csodát. A csodát a „gyerekeiről". — Egészségügyi dolgozó voltam. Hosszú évekig gyer­mekosztályon, majd uroló­gián asszisztenskedtem. Szé­pen éltünk két gyerekünkkel, mígnem a lányunk súlyos beteg lett. Egy ideggyógyász taná­csolta, hogy szüljek, vagy in­tézetből hozzunk ki egy gye­reket, mert a lányunknak feltétlen kistestvérre lenne szükség. Meghánytuk vetet­tük, és az utóbbi mellett dön­töttünk. És akkor... k akkor megtaláltam Lilit. O lett a gyógyszer. Valóban segített a lányomon azzal, hogy felelősséget érzett a kis jöve­vény iránt. — Lili... A gyönyörű Lili. Fekete haja egészen a fene­kéig leért. Vézna, négyéves kislány volt. Járni alig tu­dott, szókincse mindössze néhány szóra korlátozódott. Gyámolatlanul, kiszolgálta­tottan érkezett, aztán néhány hét után olyan jól érezte ma­öntözésének megvalósítását. Ekkor rendelte el a Helytartó- tanács egy tiszántúli öntöző- csatorna tervének sürgős elké­szítését. Az 1870-es csapadé­kos esztendő után az öntözés gondolata megint háttérbe szorult és csak az 1863-as ha­sonló 1935-36 évi súlyos szá­razság helyezte előtérbe az Alföld öntözésének kérdését. A tervezőmunka az 1937 évi öntözési törvény alapján in­dult meg. E törvény az Alföl­dön 170 000 hektár öntözé­séhez szükséges vizet adó mű­vek építését rendelte el. Ezek közül azonban csak a békés- szentandrási duzzasztó, a Ke­leti főcsatorna egy 20 kilo­méteres szakasza, továbbá a tiszafüredi öntözőrendszer épült meg. A második világháború után elkészült az Országos Víz­gazdálkodási Keretterv első vázlata, mely a Tisza szabá­lyozását írja elő. Az elgondo­lás szerint a Tiszán öt vízlép­cső épül: Vásárosnamény, Dombrád, Tiszalök, Tiszabura és Csongrád közelében. Az ország fokozatos gazda­sági megerősödése 1950-ben lehetővé tette a törvényben el­határozott legfontosabb mű, a tiszalöki vízlépcső építési munkáinak megindítását. A nem mindennapi mű tervezési, majd kivitelezési munkáinak irányításával Mosonyi Emilt bízták meg. Az ő neve már akkor is jól csengett a szakmai berkekben, hiszen hozzá fű­ződik a békésszentandrási duzzasztó megépítése is, a Kö­rösön épített mű jelentősége azonban eltörpült a tiszalöki mögött. Az ötvenes évek Mosonyi professzor, a magyar vízügy nagy öregje nem csak kiváló szakember, de le­nyűgöző előadó is, a tiszalöki tanácskozáson olyan emléke­ket elevenített fel, melyek se­gítenek abban is, hogy meg­értse a ma embere az ötvenes évek sokszor megmagya­rázhatatlannak tűnő történé­seit. A vízlépcső vasszerkezeti elemeit Németországból akar­ták megszerezni a magyar ter­gát, mintha világéletében velünk élt volna. — Eltelt öt év, közben Lili szépen gyarapodott. Mind testileg, mind szellemileg rengeteget fejlődött. És ak­kor megkerestek a gyermek­nevelő intézetből. Arra kér­tek, vállaljak el még egy kis­lányt, aki sajnos beteg: vér­zékeny. Bevallom, húzódoz­tam. Volt munkám, immár három gyerekem és féltem, nem bírnám. Aztán elmentem megnézni őt, és... hazahoz­tam. Haza, mondom, pedig jó egy évbe telt, mire ő is úgy érezte, hogy otthon van. Mára már 16 éves, szőke ha­jú, fehér bőrű, manöken alakú nagylány. Jaj, féltem is nagyon! Olyan szeretetéhes és olyan hiszékeny... Mi lesz vele, hisz nem lehetek mindig mellette. És a többiekkel is...? 18 éves koruk után el kell innen menniük, a törvény Negyvenéves a vízlépcső vezők, de akkor már hideg szelek fújdogáltak a két tábor körül, a magyar delegációnak majdnem titokban kellett át­lépnie a határt, hogy valahol az Inn partján találkozzanak a németekkel. Rabok az építkezésen A vasszerkezet meg is ér­kezett, s megkezdődhetett az építés, amit Mosonyi profesz- szor, a létesítmény akkori fő­mérnöke' úgy jellemzett, hogy az folyamatos akadályverseny volt, életveszélyes bukatókkal. A munkát Vas Zoltán mi­niszter felügyelte, akihez sza­bad bejárása volt a főmérnök­nek. Javában tartott az építke­zés, mikor a miniszter üzent, hogy jöjjön azonnal, mert nagy baj van. A legmagasabb helyen magát szabotázzsal vá­dolják, mondta a főmémök­értelmében önálló életet kell kezdeniük. De hol? Miből? Most először ragadja el az indulat. Látom rajta, hogy óriási erőfeszítéssel uralko­dik magán. Cigarettára gyújt. — Lindus... 9 éves volt akkor. Súlyos magatartásza­varai miatt már három ne­velőszülőt „fogyasztott" el. Nálunk ő és Lacika a legszó- fogadóbb gyerek. Amikor idekerült, egyszer az egész fizetésemből édességet vett és szétosztotta az osztálytár­sai között. Meg akarta venni a szeretetüket. Ráadásul a betegsége. Rettegnünk kellett egy kisebb sérüléstől vagy egy orrvérzéstől is. Hál is­tennek egy éve kigyógyult belőle. Legyőztük még azt is. — Timi akkor került ide, amikor hivatásos nevelőszü­lő lettem. Nem volt könnyű feladnom addigi hivatáso­Balázs Attila felvétele nek, mert a szerkezetet elsül­lyesztette a földbe. Mosonyi Emil aztán elmagyarázta, hogy ennek ez a rendje. Be­csületére legyen mondva a miniszternek, később minden ártó szándéktól megvédte a vízügyeseket, pedig sokan tá­madták őket, hiszen a régi rendszerben szereztek diplo­mát. A vízlépcsőt építő rabok sorsán azonban ő sem igen tu­dott sokat enyhíteni, azokat szinte végig a rendszer ellen­ségeinek tekintették, akik nem érdemelnek könyörületet. A mű azonban elkészült, a Keleti-főcsatornával együtt immár negyven éve gyakorol jelentős hatást a Tisza és a Körösök vízgazdálkodási helyzetére. Áramot ad, hajóz­hatóbbá teszi a Felső-Tiszát, s szomját oltja az Alföld aszá­lyos földjeinek. mat. Sajnáltam a köpenyem — mosolyodik el. De jól dön­töttem. Azt hiszem Timi illeszkedett be a legnehezeb­ben. Gyűlölte a világot, és ráadásul bennünket hibázta­tott sorsáért. Neki van édes­apja, aki rendszeresen láto­gatja. Most fog nősülni és szeretné haza is vinni a lá­nyát. Egyébként jó tanuló kislány, már 13 éves és egészségügyi pályára készül. 0 lesz az utódom... — Aztán két hároméves kisfiú következett. Jánost nemsokára elvitte az édes­anyja, akinek rendeződött a magánélete. Nagyon meg­viselt... s még mesél, mesél... t-f Hétköznapokról, ün­1 J népekről, közös nya­ralásról, arról, hogy mennyit kell főznie, hogy mennyi cipő és ruha kopik el, hogy ki melyik szobában alszik, ki hol ül ebédnél... S közben valahol monotonon tiktakol egy óra. Mint egy metronóm kalapál­ja a pergő szavak ritmusát, számlálja az öröm a bánat perceit, méri a kudarcok, si­kerek, az élet súlyát... Angyal Sándor y ‘ncs irigylésre mél- l\/ tó helyzetben a szo- i V cialista-szabadde- mokrata koalíció kormánya, amely tegnap kapott bizal­mat az új magyar Parla­menttől. Ez újólag kiderült a 162 oldalas kormányprog­ram nyilvános vitájából, ahol mindenki tette a dolgát: az ellenzék támadta az el­képzeléseket (valaki találó­an úgy fogalmazott: ez a dol­ga, ezért fizetik) a koalíció védte, hiszen legjobb szán­déka és tudása szerint erre volt képes az adott körülmé­nyek között. Ez az utóbbi— már, mint az adott körül­mény — ezúttal megkülön­böztetett figyelmet érdemel. Tisztán emlékezhetünk még rá: a most ellenzékbe szorult volt kormánypártok választási hadjáratuk során milyen magabiztosan han­goztatták, hogy ők olyan or­szágot adnak át a következő kormánynak, amelyikben már megkezdődtek a kedve­ző gazdasági folyamatok, s ahol, aki válságról beszél, az túldramatizálja a helyze­tet. Ugyanakkor a kor­mányprogram vitája során hitelesen meg nem cáfolt ilyen kijelentések hangzot­tak el. „... Hazánk óriási méretű államadóssággal küzd, amely csaknem akko­ra, mint az ország egyévi bruttó társadalmi terméké­nek értéke... 1993 elejétől folyamatosan romlik az or­szág fizetési mérlege, emi­att hazánk a fizetésképte­lenség felé sodródik... Az ipar teljesítménye az elmúlt négy évben folyamatosan romlott... A legnagyobb vesztes mégis a magyar me­zőgazdaság, ahol az állami támogatások drasztikus és átgondolatlan leépítése mi­att odalett a jövedelem és exporttermelő képesség... Sok család számára súlyos terheket jelent a gyermekek iskoláztatása...” Ezekre hi­vatkozott Horn Gyula is, aki „köretként” mind ehhez még feltálalta azokat a nagy tömegeket irritáló ne­gatív jelenségeket, amelyek a privatizáció során bőszí- tették a szegényedőket. (Korrupció, személyi kap­csolatok, zavaros alapítvá­nyi milliárdok, észbontóan indokolatlanul magas vég- kielégítések.) Nincs mit szépíteni a dol­gokon: szegény ember víz­zel főz, ez a megismert kor­mányprogram nem más, mint az ország további el­szegényedését megakadá­lyozó program, s nem a jó­lét kecsegtető mézesmadza­ga, bár elég sokan remélik helyzetük jobbulását. Igaz ez akkor is, ha a kutyaszorí­tóban lévő új koalíció azért megpróbál rátalálni a ki­vezető útra, miközben már az első pillanattól kezdve farkasszemet kell néznie az ellenzék támadásával. Nincs ebben semmi kü­lönös, ha a kritika — ugyancsak az ellenzék ígé­rete szerint — konstruktív lesz, s nem abban akar megszakadni, hogy a kor­mány minden elképzelését rossznak, kivihetetlennek, álmodozásnak, a régi dik­tatórikus gazdasági rend újraélesztésének igyekszik beállítani, hanem észreve­szi az okos, a helyzethez igazodó reális elképzelése­ket is. Az a bizonyos új stílus, amit a hatalom mind­két oldalán lévők ígértek nekünk, választóknak, mi­közben a voksainkra ká- csingtak, egyaránt kötelezi a kormányzó koalíciót és az ellenzéket is. A sérelem­politika feladásáról beszélt az új miniszterelnök ex­pozéjában, arról, hogy a múltbafeledkezés helyett előre kellene mindenkinek néznie. Ebben elsősorban a hatalmon lévőknek kell pél­dát mutatni, mint ahogy őket kell, hogy jellemezze a türelem, a tolerancia, először ők próbálják valóra váltani az ellenzék ki­vitelezhető javaslatait, s rájuk se legyen jellemző a megsértődés. Mert nehéz időszak következik! Évek kellenek a gazdaság rendbetételéhez, a robba­násig jutott szociális fe­szültség enyhítéséhez, a szükséges források előte­remtéséhez. Bár sötét tó­nusú a mostani kor­mányprogram — az ellen­zék szerint nincs össz­hangban a győztesek ígére­teivel —, egy azonban cá­folhatatlan: nem akar senkit felelőtlenül hitegetni, s azt sem hallgatja el, hogy nagyobb figyelmet szentel a legszegényebb néprétegek sorsára, miközben folytatja a piacgazdaság kialakí­tását, s gátját állja minden­nemű visszarendeződés­nek. A nyíregyházi városközpont egyik új épületének belső udvara Balázs Attila felvétele ' :: ■ ■ ■ . . : ■: : Huzrik Anna Különös család lllipffi k £ * T*j á I Äf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom