Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-14 / 138. szám

1994. június 14., kedd KISKERT Hajdani kertészek utódai A bio-zöldségtermesztés jó lehetőséget kínál térségünk gazdálkodóinak Nyíregyháza (KM) — A bio­gazdálkodás olyan gazdál­kodási forma, amely gazdasá­gi, ökológiai és szociális szempontból egyaránt hosszú távon fenntartható — véleke­dik Pethő Dániel kertészmér­nök a DATE Kutató Központ­jának munkatársa, aki részt- vesz a Nyíregyháza-Oros kö­zeli barthatanyai központtal tevékenykedő Biomárka Egyesület munkájában. A szakember előadásából, amely a nemrégiben rendezett bioter­mesztési tanácskozáson hang­zott el, érdemes a lényeges gondolatokat közre bocsátani. — A biogazdálkodás alap­vetően szemléletben tér el a hagyományos mezőgazdaság­tól — s éppen ez az, amiért oly nehezen tud tért hódítani az eredményeket nagy adagú mű­trágyákkal, vegyszerek töme­gével, energiafaló technológi­ákkal elérő szakemberek köré­ben. A biogazdák számára újra érték az élővilág egyensúlyá­nak megőrzése. Teszik ezt egyfelől az ellenálló fajták megfelelő vetésforgóban és növénytársításban való ter­mesztésével, másfelől a szin­tetikus növényvédő szerek és műtrágyák elhagyásával. Mindez kedvez a természetes ellenségek, valamint a hasznos talajlakó élőlények elszaporo­dásának. A bio-zöldségter­mesztés tekintetében a termé­szet körforgását valamennyi ágazatnak gondosan szem előtt kell tartani, mert csak a mezőgazdasági ágazatok együttműködésével lehetsé­ges. — Mielőtt a bio-zöldségter­mesztés alapját képező ellen­álló fajtákról, valamint a ve­tésforgó meghatározó szerepé­ről szólnánk, érdemes felhívni a figyelmet, hogy ma már az ország valamennyi részében működnek a helyi Biokultúra Egyesületi csoportok. Térsé­günkben pedig már ezen felül is megvannak a bio-zöldség­termesztés kialakulásának olyan adottságai, mint a szel­lemi bázis, az ökológikai adottság, a tradíció. De adott a szükségszerűsége is: a munka- nélküliség, eszköznélküliség, megélhetési lehetőség hiányá­nak, a földtulajdonlásnak és a tőkehiánynak a kényszerítő ereje. — A fő szellemi bázis tehát a DATE Kutató Központ, a volt Westsik Homokkísérleti Intézet Nyíregyházán, mely­nek tevékenységéből, a bioter­mesztésben jól hasznosítható vetésforgóról és zöldségfajta nemesítésről érdemes részie­tekkel is szolgálni: — A Debreceni Mezőgaz­dasági Kamara javaslatára Nyíregyháza város 1926-1929 között Szamosszigeten, West­sik Vilmos kezdeményezésére és vezetésével, 29 ha területen létrehozta a Homokkísérleti Gazdaságot. Az intézmény lét­rehozása abból a hármas felis­merésből fakadt, hogy a nyír­ségi homoktalaj okszerű gaz­dálkodással megjavítható, a homok kertészeti termesztés­sel jól hasznosítható, a szak­mai képzés pedig mindezek megvalósításához nélkülöz­hetetlen. A vetésforgó-kísérlet Közép-Európa legrégibb tar­tamkísérlete, melynek kialakí­tása 1929-1941 között történt. A terület talajtani és dombor­zati viszonyai jól reprezentál­ják a Nyírséget. A kísérlet eredményei és tapasztalatai a nyírségi homoktalajokra értel­mezhetők és adaptálhatók. A vetésforgóban olyan növények termesztése történik, amelye­ket megfelelő talajvédelem­mel, tápanyag-ellátással, nö­vényi sorrenddel, agrotechni­kával termelni lehet. A vetés­forgó három szakaszra épülő legfontosabb növénye a rozs, burgonya és csillagfürt. — A Westsik-féle vetésfor­gó-kísérlet alapja lehet az al­ternatív gazdálkodásnak, ame­lyet a termelésszabályozás egyik módszereként a mező- gazdasági üzem fenntarthat. A vetésforgórendszer gyakorla­tilag a zöldtrágya, szalmatrá­gya és istállótrágya használa­tára alapozódik, amely műtrá­gyával egészíthető ki. A faj­taelőállítás és -fenntartás tevé­kenységében a kutató központ fő célkitűzése a biotermesztés­ben is alapvető fontosságú el­lenálló fajtákat előállítani a termelők számára. Ilyen mun­ka folyik a zöldborsó, száraz­borsó, bokorbab és bizonyos burgonya fajtákkal. — A másik szellemi bázis a BIOMÁRKA Egyesület. En­nek célja: a termesztés, táro­lás, feldolgozás és értékesítés során, az ökológiai és ökonó­miai, azaz gazdaságossági cé­lok összehangolása. Egységes élelmiszerek tájba illő terme­lése a környezetet nem károsí­tó termelési módszerekkel és az újabban feltárt környezetkí­mélő technológia elemeinek bevezetésével. — Nem elhanyagolható szempont biotermesztési szán­dékaink eldöntésekor, hogy megfelelőek ehhez az ökoló­giai, vagyis környezeti adott­ságaink. A Kárpát-medencé­ben adottak a zöldségnövé­nyek termesztési lehetőségei. Térségünk valamennyi, Ma­gyarországon termelhető zöld- ségnövény termelésére alkal­mas. Éghajlati adottságaiban a dél-alföldi tájhoz viszonyítva alacsonyabb az évi középhő­mérséklet, valamint a tavaszi fagymentes időszak két héttel később, az első őszi fagy pe­dig két héttel korábban jelent­kezik. Mindezeket figyelembe véve és azt, hogy a térség nem rendelkezik a termesztő be­rendezések fűtésére olcsó energiaforrással, a zöldségter­mesztési ágazatban és ennek biováltozatában is a szabad­földi zöldségtermesztés lesz ezután is a meghatározó. Ezen belül is a nagy kézimunkaerőt igénylő, nagy tömeget adó, nem, vagy csak nagy ráfordí­tással gépesíthető zöldségnö­vények (káposztafélék, ubor­ka, sárgarépa, dinnye, tök, pa­radicsom, paprika) termeszté­se terjed el. — Nagy lendületet adtak megyénkben a zöldségter­mesztésnek a XIX. század má­sodik felében Nyíregyháza és környékére eljutott és letele­pedett bolgár kertészek. Mód­szereik, mai értelemben egyér­telműen a biotermesztés lé­nyegét hordozták magukban. — Folytatni kell az egyes tájkörzetben azon zöldségfaj­ták biotermesztését, melyek­nek tradíciói vannak (Nagy­dobos sütőtök, Kisvárda bur­gonya, dombrádi káposzta, kéki sárgarépa, ecsedi hagy­ma). A térségünk bio-zöldségter­mesztésének kibontakoztatá­sához azonban még számos dolog együttes megléte is szükséges, úgymint: a bioter­mékekre jelentkező bel-, és külföldi igény; szerződéses és technológiai fegyelem mind­két fél részéről; a biotermékek piaci és valós értékelése; szer­vezett és ellenőrzött termelés, értékesítés; bio-termőterület előkészítése biotermesztésre; rezisztens vagy toleráns fajták alkalmazása; vetésforgó és nö­vénytársítás ésszerű alkalma­zása; intenzív öntözéses ter­mesztés; környezetkímélő nö­vényvédelem. Széles volt a kínálat kerti kisgépekből is a bő egy hete befejeződött 4. Nyíregyházi Kelet - Nyugat Kiállítás és Vásáron. A sűrűn megálló érdeklődők egyikének-másikának fejében bizonyára megfordult a gondolat: „Ha ezzel az önjáró fűnyíró kistraktorral nyírhatnák az udvar gyepét..., tán még össze is verekednének a gyerekek azon, hogy ki üljön fel rá elvégezni a munkát. A végén meg még valami bajuk esne. Inkább nem is kell! Elek Emil felvétele I---------------------------------­Turizmus Termelőt keres az EKO A bővülő keleti piacokra több nyersanyagra lesz szükség Budapest (MTI) — Ma­gyar tapasztalatok felhasz­nálásával kívánják fejlesz­teni a falusi-vidéki vendég- fogadást Csehországban. Csáki Csaba a falusi tu­rizmus hazai szervezetének vezetője megállapodott a prágaiakkal abban, hogy a falusi-tanyai üdülés iránt érdeklődőket kölcsönösen tájékoztatják a magyar, il­letve a cseh üdülési lehe­tőségekről. Emellett Cseh­országban is meghirdetik — a már Magyarországon évek óta szokásos — „Gye­re a falunkba, tanyánkra nyaralni” és a „Falun, ta­nyán nyaraltam” ifjúsági pályázatokat. Nyíregyháza (KM) — Nagy gyári átszervezések, ésszerű­sítések, és egy új szemlélettel megszervezett termeltetés, va­lamint a külpiac kedvező alakulása következtében idén, első teljes évében, valószínű­leg kiválót teljesít, s mint az ügyvezető igazgató, Partizer László mondta, nyereségessé­gével, teljesítményével az or­szág egyik legjobb konzerv­gyára lesz — ha máris nem az — a talpon maradottak között, a nyíregyházi EKO Kft. kon­zervgyára. Olyan rendelésállománnyal rendelkezik, elsősorban a FÁK országaiból, azon belül is az Orosz SzSzK-ból, ami­hez szinte nem győz majd nyersanyagot vásárolni. A zöldborsószezon után, körül­belül június 20-án kezdik az 1500 tonna meggy átvételét, korszerűsített átvételi kö­rülmények között. Miután üte­mezés a folyamatos átvétel alapja, már lehet feliratkozni az előjegyzésre. Mint el­mondták a tavalyi árat igye­keznek elérni, meghaladni. A meggy előtt szamócát akartak volna feldolgozni, de az alapanyag híján alig-alig sikerült, pedig piac lett volna, s lesz is a termékre. Éppen ezért az új termeltetési politika szerint szeretné az EKO hosszú távon, stabilan megol­dani a saját szamócaellátá­sát. Ehhez keres a földtulajdo­nosok közül olyanokat, akik a gyár segítsége ellenében tartós partnerei, földieper-szállítói lennének. Megoldott viszont a termel­tetése a gyár 2500 tonna ubor­kanyersanyag igényének. Az EKO támogatást adott ugyanis a támrendszerrel és csepegtető öntözéssel termelő partnere­inek, akikkel igény szerint már a mag vetéskor fix áron is kö­tött felvásárlási szerződést. Miután a termelők előre tudtak a költségeik mellett az árral is kalkulálni, nagyobb biztonságban érezték magu­kat. így az uborka felét a kistermelőkkel sikerült leszer­ződni. Uborka van... Harasztosi Pál felvétele Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Ha mindenki tisztában lenne azzal, amivel a nyíregyházi Korányi út végi kertjében örömmel foglalatoskodó nyugdíjas Koleszár János, nevezetesen hogy a kordon­ra futtatott uborka mennyi­vel többet terem, mennyi­vel könnyebben megvéd­hető betegségektől kárte­vőktől, mennyivel egysze­rűbb a szedése, s — mivel jobban látja szedéskor a gazda —, mennyivel ke­vesebb lesz az értéktelen böhönc méretű, „saláta uborka” az összes termésen belül, nos hát, ha ezeket mindenki tudná, tán nem is lehetne találni „gyalog” művelésűt, azon kívül fájós derekú gazdát. Farmer Napokat... ...rendeztek a hét végén a békéscsabai repülőtéren, ahol többek között a gazdák is bemutathatták állataikat, növényeiket s egyéb termé­keiket, valamint lovasbaj­nokságot és német juhász kutyakiállítást is tartottak. (MTI) Hírős Hét... ...Fesztivál lesz Kecskemé­ten 60 év után ismét, idén augsztus 29-től egy héten át. (MTI) Záhonyban... ...megkezdte működését a Barna Medve kereskedő­ház, amelyik a kelet-közép- európai magánkereskede­lem központja szándékozik lenni, s az eztán felépülő árudepóból valutáért, s bar- terba vihetik el a szomszé­dos országok kereskedői a magyar, s import árufélesé­geket. (KM) A malacár... ...emelkedik, míg a hízóé csökkent az elmúlt hetek­ben, holott az FM szerint is a minőségi hízó minden ki­logrammja 109 forintjába kerül a termelőknek, az ár viszont 104-117 Ft között mozog. (KM) Génágyú... ...segíti a kutatókat a Mar- tonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetben, ahol a hazai kifejlesztésű eszköz révén a növények kedvező tulajdonságaiért felelős gé­nek bevitele válik egysze­rűbbé, s ezzel a jelenleginél jobb, ellenállóbb búza és kukorica fajtákat hozhatnak létre. (MTI) Sodrómolyok a kertben Nyíregyháza (Sz. Cs.) — A sodrómolyok minden év­ben komoly gondokat okoznak a gyümölcster­mesztőknek, hiszen az al­mát, a körtét, a szilvát, sőt a kajszit is megtámadhatják falánk hernyói! Ismerete­sek egy és több nemzedékű fajok. Az egy nemzedékűek közül legjelentősebb a vö­rös rügysodró, a nagy vörös rügysodró és a feketesze- mölcsös rügysodró. A több nemzedékűek közül figye­lemre méltó a barna, a zöld és a májszínű rügysodró, il­letve a két esetleg harmadik csonka nemzedéket nevelő almailonca! A rügysodrómolyok lár­va alakban telelnek át, s a rügyeket, leveleket néha a virágokat szövik össze, amelyek így gubancosokká válnak. A hernyók a guban­cokban élnek és a leveleket rágják. A lárvák bábozódá- sa után a levelek rendsze­rint kisimulnak. Az almailonca bábálla­pota többnyire 7-10 napig tart. A lepkére június hó­napban lehet számítani. A nőstények háztetőcserép- szerűen 60-120-as nagy­ságrendben, csomókban he­lyezik el tojásaikat. Kedve­ző körülmények között a nőstények tojásprodukció­ja, akár 230-250 db is lehet. Az embrionális fejlődés 1-2 hét szokott lenni, de a her­nyók kifejlődéséhez 31-51 nap szükséges. A második nemzedék lepkéi július kö­zepétől szeptember elejéig repülnek. Az elhúzódó raj­zás miatt legalább kétszer permetezzünk Reldánnal vagy Ripcord 20 EC-vel. A szüret előtti időszak­ban a sodrómolyok, ellen feltétlenül rövid élelmezés­egészségügyi várakozási idővel rendelkező szerrel, védekezzünk, a munka és balesetvédelmi óvórend­szabályok szigorú betartá­sával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom