Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-11 / 136. szám
Szeretet Élnek köztünk emberek, akik nem tehetnek arról, hogy másnak születtek. 2. oldal Halló, Milota Fél éven belül minden telefonigényt kielégítenek a megyében — 1996 után. 3. oldal Gyötrelmek A bajkáli táj folklórja, legendavilága megihlette Mihail Bulgakovot is.- 15. oldal Isztambul (MTI) — Andrej Kozirev orosz külügyminiszter isztambuli sajtó- értekezletén — megerősítette: a közeli jövőben feltett szándéka Brüsszelbe utazni, hogy „mozgásba hozza” a békepartnerség keretegyezményének s a NATO és Oroszország közötti együttműködésnek az ügyét. Mint kifejtette, brüsszeli útja egy időben ad majd módot a békepartnerséget megalapozó keretegyezmény és a kétoldalú együttműködési program elfogadására. „Ez a két elem egyaránt szerepelt az Észak-atlanti Tanács csütörtökön közzétett nyilatkozatában, amely éppen ezért számomra nagyon szimpatikus: a keretegyezmény és a kellő rugalmasságot kínáló együttműködési program” — mutatott rá, hangsúlyozva, hogy megítélése szerint a kettőt együtt kell kezelni. Kiemelte egyúttal, hogy ennek a programnak „átfogónak” és alaposnak kell lennie, bármiféle „vétó vagy korlátozás” lehetősége nélkül. Clinton elnök... ...a képviselőházi határozat ellenére is azon a véleményen van, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad egyoldalúan feloldania a háborút viselő Bosznia elleni fegyverszállítási tilalmat. (MTI) Déklemen... ...azzal vádolta az északiakat, hogy csütörtökön, alig néhány órával életbe lépése után máris megsértették az általuk egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet. (Reuter) Husszein... ...jordániai király és Jichak Rabin izraeli miniszterelnök a közelmúltban Washingtonban titkos találkozót tartott, s ez alkalommal állapodtak meg a most folyó béketárgyalások felújításáról. (MTI) Oroszország... ...hozzájárult ahhoz, hogy új katonai támaszpontot létesít Örményországban, s csapatokat és nehézfegyvereket is ad hozzá — jelentette be csütörtökön Pavel Gracsov védelmi miniszter. (MTI) Az úgynevezett... ...„EBEÉ-trojka” helyi diplomáciai képviselői nem tevékenykedhetnek a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területén az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet missziójaként. (MTI) Koalíciós egyeztetés Budapest (MTI) — Az MSZP és az SZDSZ között folyó koalíciós tárgyalások vasárnapi fordulójára készülve pénteken Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke és Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője — mindketten pártjuk tárgyalódelegációjának tagjai — is megbeszélést folytatott. Szekeres Imre a sajtó képviselőinek elmondta: mindketten arra kaptak megbízást a koalíciós tárgyalások csütörtöki, második fordulóján, hogy folytassák az együttműködés mechanizmusainak és garanciáinak egyeztetését, egy közös szöveg előkészítését is beleértve. Ez a munka igen jól halad, már csak két-három ügy téma, amelyről a két párt eltérő álláspontot vall. Vasárnapra előkészítenek egy tervezetet, amelyben szerepelnek ezek a még vitatott kérdések is, ezt az anyagot a politikai egyeztető fórum — vagyis az MSZP nyolc- és az SZDSZ négytagú tárgyalóküldöttsége — megtárgyalja. Magyar Bálint szerint a tárgyalások még a vártnál is biztatóbban haladnak. Viták a vasárnapi tanácskozáson is várhatók, sikerülhet azonban a tárgyalásokban odáig jutni, hogy a két párt szak- bizottságai hétfőtől elkezdhessék az egyeztetést a kormányprogramról és az intézkedési tervről. Bizakodó szezonkezdet borsóval Az EKO Kft. jobb év elé néz, mint amilyen a részleges tavalyi esztendő volt Megkezdődött a borsófeldolgozás Nyíregyháza (KM) — Elegendő szamóca híján, tulajdonképpen a zöldborsóval indult az EKO Kft. nyíregyházi konzervgyárában az idei szezon. — A zöldborsó, amelynek megtermelésére csak Hajdúban találtunk partnereket, jó. Úgy tűnik biztosítani fogja a tavalyihoz képest megháromszorozódott, mintegy 2500 tonnás igényünket — vélekedik Partizer László ügyvezető igazgató. Az EKO Kft., mint az ügyvezető igazgató elmondta, lényegesen jobb év elé néz, mint amilyen a részleges tavalyi volt. A termelést ésszerűsítették, léptek a termeltetés vonalán és megfelelő piacokat is sikerült felderíteniük, a mintegy 600 fős létszámából csupán 70 nem termelő dolgozót foglalkoztató cég vezetőinek. Ami a szerződésállományból már bizton elmondható, idén várhatóan akkora árbevételt érnek el, mint amennyit a Nyírség Konzervgyárnak korábban a három gyárában együttesen sikerült. Mindebben nagy szerepet játszik a piac „húzása” a FÁK országaiban. A nyugati piacok megtartása mellett a keleti élénkülés adta meg a lehetőséget, hogy az előreláthatólag tíz nap alatt lefutó borsó után 1500 tonna meggyet is megvásároljanak és magozott formában földolgozzanak. Ehhez korszerűsítették az átvételi körülményeket, s a jövő héttől előjegyzésre várják a meggytermelőket. Diplomatavendég a tanárképzőn Vittorio Amedeo Farinelli Nyíregyháza (KM,- B. I.) — Rangos vendége van Nyíregyházának az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete, Vittorio Amedeo Farinelli személyében, aki a tanárképző főiskolára látogatott el. Mint ismeretes a főiskolán «olasz tanszék is tevékenykedik, és a Nemzetközi Kapcsolatok Szakán éppen szombaton délelőtt lesz diplomaosztás. A nagykövet tegnap délelőtt „A nemzetközi tárgyalások elmélete és gyakorlata” címmel előadást tartott a diplomaképzősöknek, ma pedig a diplQ- maosztáson vesz részt. Mint elmondta, nem véletlenül esett két-három évvel ezelőtt a választás Nyíregyházára, az itteni főiskola így az olasz kultúra, oktatás és diplomácia számára is híd lehet Románia és Ukrajna felé. Úgy vélte, a főiskolán folyó olasz nyelvi és a diplomataképzés megfelel az elvárásoknak, kezdi meghozni a gyümölcseit. Kifejtette, hogy a megyénkben folyó olasz oktatatás, képzés azért is fontos, mert kifejezi, hogy az olaszmagyar kapcsolatok nemcsak a fővárosokra terjednek ki. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy a magyar diplomácia utóbbi négy évének nagy pozitívuma volt, hogy az a pártok közötti konszenzuson alapult. ' ’ , i ■ V - : •',?y,, j Oklevélosztó 37 frissen végzett ipar szakos mérnök-üzemgazdász vehette át tegnap diplomáját a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Oktatási Központ és Hotel Kft.-nél,«j a Sóstón. A másoddiplo- i más kurzus, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett csoportjaként mű- ködött. Megyénk így 17 szakemberrel gazdagszik. Az ünnepségen részt vett Cirkos Tamás, a PSZF Továbbképzési Osztályának igazgatója. Kora délután Nyíregyháza sétálóutcájában a Harlem Globetrotters négy sztárjátékosa tartott bemutatót a Bujtosi Szabadidő Csarnokban este rendezett showból Balázs Attila felvételei X SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA U. évf., 136. sz. 1994. június 117, szombat Ára: 17,90 Ff A NATO és Oroszország