Kelet-Magyarország, 1994. június (54. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-09 / 134. szám
1994. június 9., csütörtök CSUPA ÉRDEKES A fekete gyöngyszem Munkatársunk helyszíni riportja az átalakuló, apartheid utáni Dél-Afrikából Máthé Csaba Johannesburg (KM) — Nelson Mandela kezét diplomatikus mosollyal emelte magasba Frederik Willem de Klerk, ezzel is jelezve, elismeri az Afrikai Nemzeti Kongresszusnak (ANC) az első faji megkülönböztetés nélküli választásokon aratott győzelmét, és gratulál az új elnöknek, Mandelának. Ezzel megszakadt Dél-Afrikában a 342 éves fehér uralom, a 46 éves apartheid. A korábbi elnök, de Klerk vezette Nemzeti Párt a választásokon 20,39 százaléknyi szavazatot gyűjtött, ami arra volt elegendő, hogy az 1989-ben választási győzelmet aratott fehér bőrű politikus, az apartheid felszámolásának kezdeményezője az alelnöki posztot kapta meg. A kontinens csillogó gyémántjának becézett Dél-Afrikában ezzel megkezdődhet a legújabb időszámítás, amelyet egyszerűen fekete kormányzásnak fognak titulálni. Abban az országban, ahol a több mint 30 millió lakosból 21 millió a fekete, 3,1 millió a színes bőrű, majdnem egymillió az ázsiai és alig 5 millió a fehér bőrű. Ennek a gyöngyszemnek a csillogását, a ragyogását kell megőrizni az ANC vezetőinek úgy, hogy közben elfelejtik a fehérek okozta sérelmeket, hogy békét teremtenek a nagy a szemükbe nézni, vagy ha szemben jöttek velük az utcán, tikkor a fekete gyorsan átment a másik oldalra, nehogy megzavarja a felsőbbrendű közlekedését. Mindez valameny- nyire enyhült, de azért, amikor Johannesburg és Fokváros között félúton megszálltunk, a szállodás a telefonrendelésnél egyből azt kérdezte: Ugye Önök nem feketék? Mert ha igen, akkor nincs hely. Még akkor is igencsak vizslatott bennünket, amikor a bejelentkezőlapokat töltöttük ki, na igen, az arcunk tisztességesen le volt bámulva. Sokszor halljuk, hogy a szem a lélek tükre, de akár Johannesburgban, akár Fokvárosban belenéztünk valamelyik fekete szemébe, csak egy zavaros, vöröses, elmosódott szemgolyót láttunk és az iszonyatos félelmet. A tömény félelem pedig ugyanúgy érződött a fehérek részéről is, csak azzal a különbséggel, hogy a kisebb számú fehérek igencsak megszervezték a védekezést a feketék ellen. Mindez nem valamiféle látványos testőrségben nyilvánult meg, hanem fegyverarzenálban. Fehér kísérőink soha nem mulasztották el magukkal vinni pisztolyukat, néha többet is, az egyiket a bokájukra szíjazva, emellett sokszor még a modem golyós puskát is betették a kocsiba. Az egymás elleni félelem pedig rémregényeket A johannesburgi utcán törzsek — zulu, hosza, észak- sotho, dél-sotho, tswana, shan- gaan-tsonga és szvázi — közötti évszázados torzsalkodásnak. Iszonyatosan kemény munka lesz, amelynek eredményét egyelőre senki nem meri megjósolni, a kommentárokban jobbára csak a száraz tényeket közlik. A miértre egyszerű a válasz: apartheid. Abban az országban, ahol hegyek és völgyek, folyók, vízesések, őserdők ékesítik a tájat, ahol a föld felszínén találhatók az értékes ásványi kincsek, ahol luxus minőségű szállodasorokat, bevásárlóközpontokat, gondosan megtervezett lakónegyedeket, városokat hoztak létre, ahol a szabad idő eltöltésének a legváltozatosabb módját lehet megtalálni, ahol a széllovasok és a napimádók Mekkáját jegyzik, ott minden jóból, a kevésbé jóból és a még kevésbé jóból csak a fehéreknek jutott. Ami maradt, a szenny, a mocsok, a megaláztatás, a bádogházak, a lesütött szemek, a kiszolgáltatottság, az a feketéknek jutott osztályrészül. Kérem szépen ez nem Amerika, ahol korábban a fekete bőrű akár elnökjelölt, vagy miniszter lehetett, vagy akár jól menő üzletember, orvos, tanár, vagy egyszerű polgár. A fehérek többsége még azt az időszakot sírja vissza, amikor a feketék megsüvegelték őket úgy, hogy közben nem mertek alkot: a feketék egy csoportja mindig megpróbál valamit lecsippenteni a fehér gazdagságából, ami csak erőszakkal megy. A válasz a másik oldalról szintén az erőszak, csak a fehérek oldaláról mindezt sokszor önvédelemnek titulálják, még akkor is, ha a fehér ember kezében van a pisztoly, a feketének pedig csak puszta tenyere van. A rémregény zárása: több fekete hullik el tűzharcban, mint fehér. Az ország elvarázsolja az oda látogatót eszményi szépségével, a kontrasztok viszont elborzasztják. Álmélkodni lehet a Las Vegashoz hasonló paradicsomi Sun Cityben, ahol a Világszépe választást rendezték, vagy az üdülőváros, Durban káprázatos szállodasora előtt, Fokváros Viktoriánus Fokvárosi kikötő és György-korabeli épületeinél, a Jóreménység foknál lévő sziklákon, ugyanakkor minduntalanul belebotlottunk a nyomor országába, a bádogviskók végeláthatatlan sorába. Külön világ ez 3-4 méter magas drótkerítéssel körülzárva, egy hatalmas kapuval, amely egy országon belüli országnak a határa. Ott a törvényt saját maguknak alkotják, a szelektálást az éles kések, a betegségek végzik el. Filmezni csak úgy mertünk, hogy közben járt a motor, készen arra, hogy a bentlakók közeledtére csikorgó gumikkal tudjunk arrébbállni. Az apartheidet korábban pedig semmilyen bojkott nem tudta fékezni, csillapítani, vagy megváltoztatni. Gazdaságilag próbálták a világ országai megbénítani a Dél-Afrikai Köztársaságot, amely mindenfajta szankciót túlélt. Ahogy meghirdették az apartheid végét, a világ országai folyamatosan oldották fel az országgal szembeni pénzügyi és kereskedelmi szankciókat. A rendkívül gazdag ásványi kincslelőhelyek egyre-másra ontják magukból az érceket, a gyémánt- és az aranylelőhelyek pedig szinte kifogyhatatlanok. Az ország szénkészletét 115 530 millió tonnára becsülik, 110 bánya szállítja Dél- Afrika legfőbb energiahordozóját. A nyersanyagokat egyre inkább helyben dolgozzák fel, s félkész termékként exportálják a világ számos országába. Mindehhez párosul a természeti adottság, a páratlan állat- és növényvilág. A mezőgazdaOrrszarvú és zebra a Heia szafariban Balogh P. László felvételei ságban a prímet a szántóföldi növények közül a kukorica viszi, de emellett említésre méltó a búza, a földimogyoró, a napraforgó és a citrus, valamint szubtrópusi gyümölcsök termesztése. Az állattartásról csak egy adat: 1990-ben 8,7 millió szarvasmarhát, 30 millió juhot és 1,2 millió sertést számláltak. Mintha a képzeletbeli égiek a világon található összes jóból bőven pakoltak volna Dél- Afrika asztalára. Ebből eddig szinte csak a fehéreknek jutott, most viszont a marsallbotot a feketék vették át. Már a szabad választások hírére megkezdődött a fehérek elvándorlása az országból, aki tehette illetve teheti, menti a vagyonát és nem utolsósorban menti az irháját. Abban ugyanis senki nem biztos, amit Mandeláék kijelentettek, történésén azt, hogy borítsunk fátylat a múltra, azt valamennyi zulu, vagy hosza be fogja tartani. Főleg azok, akikben buzog őseik harci vére, akik szeretnének visszavágni és nem is kicsit, hanem egy jó vaskosát a fehéreknek az elszenvedett megaláztatásokért. Nem csoda, ha jelenleg hihetetlenül leestek az ingatlanárak Dél-Afrikában, bagóért lehet háztömböket, bevásárlócentrumokat vásárolni. Vendéglátóink egy része nagyarányú ingatlanvásárlásba fogott banki segítséggel, de hiába bizonygatták a „nagy biznisz” lehetőségét, éreztem szorongásukat, bizonytalanságukat. A kormány nagy és súlyos feladat elé állította magát azon célkitűzésével, hogy egy új Dél-Afrikát hoz létre, nyilatkozta Frederik Willem de Klerk korábbi államelnök. Ok megkezdték, lebontották a kőfalat, amit apartheidnek hívtak, annak a bizonyos új Dél- Afrikának a felépítése Nelson Mandelára és teamjére vár. Ahhoz viszont, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket megszüntessék és a feketéket a polgárosodás útján indítsák el, a Mandela vezette országnak a jelenleginél erősebb gazdasági fejlődés szükséges, hiszen a borzasztó terheket csak így lehet viselni. Ehhez pedig most egy tartós békejobb szükséges. A Szajna partján Párizs (KM) — Párizsban lassan beszökik a nyár. A Szajna partján és a Luxemburg kertben most is, mint mindig, szerelmesek üldögélnek, a Montmartre környékén a turisták hada tolong, a Champs-Ely- sées-n esténként a fény felkúszik az elegáns épületcsodák homlokzataira. Párizs örök és utánozhatatlan. Munkatársunk Bodnár István versben és néhány fényképen örökítette meg élményeit. A Diadalív az Eiffel-torony árnyékában Párizs Eljegyeztelek, hogy álmaim fekete hajába tűzzem fényeid arányló szálait, a Szent Mihály útja ablakom alatt, innen üzentek felém a költők, s itt szeretkeztek a halállal, gyönyörűséges eső, a padlásszobákban a bőkezű, szegény szerelmesek, kékjét, az ég a Luxemburg kertben díszelgi, elábrándozom tenyeredben, minden ismerős itt, Renoir asszonyainak gyöngyházfényei visszaköszönnek, Picasso bikái hajtanak fel a magasztos hegyre, a legszebbik tavaszom évada, kőbefagyott csipkéid alatt, a Szajna szentelt vize, menyasszony képed szívemben, harminc év vágyai káprázva hullnak elém, az arasznyiak országából jöttem, a szédítő távlat ittasít, de nálad mégis eltévedt idegen vagyok, mosolyod foghatatlan, kószálok mítoszban, tested be nem fogad, ezentúl így is mindenütt elkísérsz, álmomban benned alámerülök, előttem fátyolban ragyogsz Párizsban semmin sem lepődj meg, még azon sem, ha madárruhába öltözködött fiatalok az utcán táncra kelnek j Ez már a XXI. század: a szupermodern Defense- városrész
