Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-31 / 126. szám
1994. május 31kedd HATTER Döglik a dongó Demecserben A méhek nektár helyett mérget találtak. A méhészek elvesztették türelmüket Balogh Géza Kemecse-Gégény-Nyírtass (KM) — A közvélemény a méhészeket általában csendes, szelíd embereknek tartja, akiket nemigen foglalkoztatják a külvilág eseményei. Néha azonban ők is elvesztik a türelmüket, pláne, ha a szeretett dongóikat éri sérelem. Márpedig a demecseri, ber- keszi, gégényi méheket április utolsó napján nem is sérelem, hanem egyenesen csapás érte, tízezerszámra pusztultak el egy ismeretlen permetezés nyomán. A Kemecsén élő Hajnal házaspár május elsején kapta a gégényi szülőktől a hírt, hogy menjenek azonnal haza, mert valami rejtélyes betegség támadta meg a dongókat, a kaptár körül seperni lehet a tetemüket. Nagy része elpusztult — Csodálatos méhészetünk volt—hangsúlyozza az utolsó szót Hajnal Gusztáváé —, sajnos a méhcsaládok hetvennyolcvan százaléka megsemmisült. Szép fokozatosan építettük ki a méhészetünket, mely most negyven családot számol. A félkeretes rakodó- kaptárakat is mi magunk készítettük, hiszen ezzel lehet igazán tiszta mézet pergetni. Több mint tíz éve méhészkedőnk, de ilyen pusztulás még soha nem ért bennünket. El sem igen tudjuk képzelni, mi lesz ezután, hogy érdemes lesz-e egyáltalán megint belevágnunk. □—Mi történt tulajdonkép- pen? _ — Én még csak a gyanúnkat tudom megfogalmazni... A Nyírtassson berendezkedett Friss Gyümölcs Kft. úgy permetezett a gyümölcsöseiben, hogy nem értesített bennünket, így nem is zártuk el a méheket. Kirepültek a virágzó almafákra..., s ez lett a következménye. A méhpusztulást három rétközi faluban tapasztalták: Berkeszen, Demecserben és Kaptársor az akácosban — Gégényben. Összesen tizenegy károsult gazdát számolunk össze a gégényi községházán. Köztük van a polgármesterasszony, Tenkely Józsefné is, meg Mártha László. — Természetesen bennünket is érzékenyen érintett a méhpusztulás, de sokakat ért a miénknél jóval nagyobb kár — mondja a polgármesterasz- szony. — Gondolja magát bele annak a családnak a sorsába, aki négyszázezer forintos újrakezdési hitelt vett fel, hogy majd a méhészetére alapozza az egzisztenciáját, s most ez történt. □ — Miért pontosan a nyír- tassi kft.-re gyanakodnak? Minta a levelekről — Nem is mi, hanem a demecseri társaink bukkantak rá a szóban forgó gyümölcsösre — veszi át a szót Mártha László. — Ők, észrevéve a méhhul- lást, nyomban elindultak a környék nagyobb gyümölcsösei felé, s nemsokára meg is találták Demecser alatt azt a de nem a gégényieké kertet, ahol előző nap permeteztek. Állatorvos jelenlétében mintát vettek a levelekről, s néhány méhtetemmel együtt elküldték a debreceni állategészségügyi intézetbe. A debreceni intézettől tegnap kapták meg a vizsgálat eredményét: a beküldött minta alapján a gyümölcsösben egy Donatox nevű szerrel permeteztek, ami nem csak a cserebogarakkal, hanem a méhekkel is végez. □—Mennyi a kár? — Ezt csak becsülni lehet — mondják. — A méhcsaládok hatvan-nyolcvan százaléka megsemmisült, a tavaszi pergetés természetesen szóba sem jöhet. Nem tudjuk még a pontos kárt, mindenesetre reménykedünk, hogy meg tudunk egyezni a kft.-vel. Vajon mit szólnak ehhez a méhészek első számú gyanúsítottja, a Friss Gyümölcs Kft. házatáján? A gégényiek, de- mecsereik gondjával még aznap délután megkerestük az egykori nyírtassai állami gazdaság irodáiban székelő kft. A szerző felvétele igazgatóját, de nem találtuk otthon. Pár nap múltán telefonon értük utói, s mondtuk el Kókai Sándornénak a korábbi tapasztalatainkat. Per lesz. — Igen, hallottam valamit róla, de a részleteket nem ismerem — felelte. □ — Akkor arról sem tud, hogy megérkezett a vizsgálat eredménye? — Ugyan már kérem... Ha a környéken megdöglik egy méh, rögtön ránk fogják a tulajdonosok. így megy ez már évek óta. □ — De asszonyom, önök permeteztek, vagy nem? — Uram, tudja maga hány faluban vannak a mi kertjeink? Még én sem tudom. Vigyázzanak a méhészek, ha permetezünk! □—Mi lesz, ha mégis bebizonyosodik, hogy önök hibáztak? — Mi lenne...? Per. Mi kérem ráérünk pereskedni. Különben is, mi nem vagyunk tulajdonosok, menjenek a DEKO RT.-hez! Y y °%yan változhat át i—t egy Trabant ku- JL JL tyává? A kérdés jogos, bár a Trabanttal annyi minden megtörtént már, hogy eggyel több, vagy kevesebb csoda nemigen változtat a képen. Am ezúttal a főszereplő nem is annyira a Trabant, mint inkább a kutya, amelyről azt tartja a szólás-mondás, nem lesz szalonna. Történetünk nem kívánja megingatni a népi bölcsesség eme közismert igazságát, csupán a változó világ aprócska morzsái között csipeget, legfeljebb addig merészkedik a népi bölcselet szerény mértékű továbbfejlesztésével, hogy halkan megjegyzi: kutyából továbbra sem lesz szalonna, de roncskocsiból lehet kutya. Ha a helyzet úgy hozza... Igazában minden a gyerekeknek köszönhető. Mind a két apróság addig rimán- kodott, siránkozott, amíg a szülők gyengébbikje, az apa fontolóra vette a dolgot. Talán az lehetett a magyarázat, hogy gyermekkorában ő is nagyon szeretett volna egy kutyát. De a szülei — bár számtalanszor megígérték az utolsó pillanatban mindig meggondolták magukat. A leggyakoribb érv az volt: — Majd ha kertes házban lakunk! Aztán teltek, múltak az évek, de a bérházi lakás sehogyan sem akart kertes házra változni. A nagyfiúból igen várható el, hogy elfogadják az észérveket. Ráadásul azt is látják, hogy bérházak sokaságát élnek kutyák. Más kérdés, ha módjukban állna megírni bérházi bezártfelnőtt, majd házasember lett, megszülettek a gyerekek is. Aztán elhangzott a kérdés: — Apa, nekünk mikor lesz kiskutyánk? Az apa már-már gépiesen mondani akarta, majd ha kertes házban lakunk, de meggondolta. Nem követheti el ugyanazt a hibát, amit az ő szülei elkövettek. Belátható időn belül ugyanis nemigen tehetnek szert egy kertes házra. A hálátlanabb, de őszintébb válasz mellett döntött: — Megértem, hogy szeretnének egy kis kutyát. En is. De a bérház neki börtön lenne. Azt ugye nem akarjátok, hogy a négy fal között szenvedjen? Természetesen a gyerekek nem mutattak valami nagy megértést. Az ő szemükben a kutya eleven játékszer, nemságuk keserveit, mi mindent örökítenének meg képzeletbeli naplójukban. De ez már megint felnőtt eszmefuttatása, amin érdemes ugyan elmeditálni, de semmire sem megy vele az ember. így történt ez esetünkben is. A feleség hallani sem akart a kutyáról, mint gyakran mondogatta, ő egy zsebkutyától is fél és nem bírja elviselni a kutyaugatást. — Márpedig a kutya attól kutya, hogy ugat! — zárta le a beszélgetést lakonikus rövidséggel a férj. De ő is inkább hajlott arra, hogy levegyék a családi napirendről a kutyaügyet. Persze egy percig sem volt biztos benne, nem keríti-e hatalmába őt is a kutya iránti vonzalom, amit megtagadott tőle a gyermekkor. És a gyermekeknek is hihetetlen örömet okozna. De van még egy másik baj is, amilyen kutyáról a gyerekek álmodnak, az legalább tizenöt-húszezer forintba kerül. Arra pedig az ő keresetéből és a felesége gyeséből, nemigen futja. —Mi lenne, ha végre eladnánk a bontóba a Trabantot. Úgy sem érdemes már megcsináltatni, s talán kapnánk érte vagy tizenöt-húszezer forintot? — Ezt félhangon magában mormogta, de a felesége véletlenül meghallotta a mondat végét. Erről a kis rejtett tőkéről, roncstrabant- ról szinte megfeledkeztek. Igaz lenne helye a pénznek, a gyerekek havonta elnyűznek egy pár cipőt, a lakás fenntartási költségei is folyton emelkednek. De a ház előtt jó fél éve árválkodó, sokat gúnyolt, a parkírozó helyet elfoglaló huszonöt éves Trabant ára, ha túladnak rajta, talált pénz lesz. így változott át a Trabant kutyává, a kis négylábú elfoglalta helyét a családban. S hogyan is nevezhetnék a négylábú családtagot, mint Trabinak. S már ért magyarul, hallgat a szóra, figyel a nevére. Hát képes erre egy Trabant? Alku, értünk Kováts Dénes r úl vagyunk a választások második fordulóján is, az eredmények ismertek. Már az első sejtetni engedte a végeredményt: a dicséretre méltóan aktív polgárok jelentős része a Magyar Szocialista Pártra adta voksát, így ez a párt abszolút többséghez jutott a Parlamentben. Annyi bizonyos: az emberek többsége nyugalomra, létbiztonságra vágyik, anyagi felemelkedésre. Talán némi csodavárás is megfogalmazódott a szavazatok leadásakor, ami illuzórikus. De nem szabad arról elfelejtkezni, hogy gazdaságunk helyzete cseppet sem rózsás, tehát ha józanul gondolkodunk, akkor látni kell: bizony, még nem lehet kiengedni a nadrágszíj szorításából, s ez sok nehéz órát okoz majd a szocialistáknak. Nem várhatunk csodát, de reménykedhetünk abban: a realitás talaján álló, a többség érdekeit tekintő, és a többség véleményét tükröző gazdaságpolitika kerül előtérbe, létünk jobbulása érdekében. A szocialista pártelnök nyilatkozatában a nemzeti összefogásról, a megbékélésről, az együttműködésről és a közös cselekvésről beszélt. Teljes joggal, hisz enélkül nem lehet előrelépni. Ha valóban hazánk felemelkedését tartják szem előtt a pártok, a megválasztott, tehát sokak bizalmát élvező országgyűlési képviselők, akkor félre tudják tenni vélt vagy valós sérelmeiket, felül tudnak emelkedni a siker okozta örömmámoron vagy a vártnál gyengébb eredmény miatti kudarcérzeten. Számos tanulsággal szolgált az első szabad választások után hatalomra került kormány, illetve a Parlament tevékenysége. Nem szabad feledni az eredményeket, de lehet, sőt kell tanulni a kudarcokból, balsikerekből is. Mert ezekre is volt példa az elmúlt négy esztendőben, miként az összefogásra és a széthúzásra is. Aki okos — tartja a mondás — mások hibájából tanul, hogy ne kövessen el hasonlókat. Most már minden bizonnyal felerősödnek a tárgyalások, a pártokon belüli és pártok közötti egyezkedés arról, amiről némiképp ellentétes vélemények láttak már napvilágot: lesz-e, s ha igen, miképp, milyen áron koalíció. A pozíciókért folyó versengés alapvetően meghatározhatja, valóban kialakul-e a nemzeti összefogás, a megbékélés és az együttműködés. Remélhetőleg nem vesztik szem elől az alku során: hatalmas a felelősség, amit vállalni kell. Hiszen a nemzet békét, nyugalmat, s nem torzsalkodást akar. Kontiffefitá Le a magolással! Kállai János z iskolák—típusuktól és fokozatuktól függetlenül — általában akkor kerülnek az közérdeklődés centrumába, amikor elkövetkezik az intézményválasztás (más szóval: a beiskolázás vagy felvételi), illetve a vizsgák időszaka. Az előbbin (a főiskolák és egyetemek kivételével) már túljutottunk, a számadások — érettségi, felsőfokúfelvételik — azonban még csak nemrég kezdődtek. Megyénkben, csakúgy mint országszerte, ilyenkor szoktak elhangzani sommás ítélkezések egyik-másik tanintézményről, ilyeténképpen: ez aztán a suli, innen biztos befutó a gyerekem az orvosira vagy a közgázra. Vagy épp ellenkezőleg: vajon mit csináltak a fiammal- lányommal négy éven át a gimnáziumban, miért nem tud semmiből jól produkálni. Mitől fogja el a frász, ha az érettségiről esik szó, miért reménytelen eleve a to-, vábbhaladása? A végletek sejtetik: a társadalom iskolaképe talán még sohasem volt ennyire bizonytalan, mint manapság. Mi ennek az oka? Szintén csak találgatásokba bocsátkozhatunk, mert mindmáig nem végeztek ezirá- nyú, komolyabb vizsgálatokat. A társadalmi mobilitás lelassulása kétségtelenül belejátszik a képbe. A dinamizmus — ami mondjuk a hatvanas éveket jellemezte — a nyolcvanas évek ■közepétől mérséklődött. Ha csak az értelmiségivé válás tendenciáira figyelünk, beláthatjuk: más perspektívák tűnhetnek vonzónak manapság. A tehetetlenség — értsd: a gazdaságban, az iskolastruktúra átalakításában, stb. — motívumai szintén felsejlenek. Sőt! Úgy tűnik: ma több a zsákutca az oktatásügyben, mint korábban, s a képzett- séglvégzettségbeli elmozdulások mutatói sem látszanak emelkedni. Az iskolával szembeni elvárások pedig beszűkültek. Egyetlen értékmérő maradt: tovább tud-e lépni a gyerek vagy nem az adott típusú intézményből. Es még valami. A lexikális ismeretek tömege, a memória szakításpróbája, a fondorlatosán megkomponált tesztek, nos: továbbra is ezek a döntő elemei a sikerességnek. Durvábban fogalmazva — és látva a tankönyvek garmadájával gigászi küzdelmet folytató ifjú embereket — : kísért a magolóiskola réme. Ha be tudsz vágni ezer évszámot, ha meg bírsz jegyezni több száz képletet, ha ki tudod tölteni a még anyanyelvűeknek is titokzatos idegen nyelvi teszteket, akkor te vagy a nyerő. Csak tűrőképes „fenékkel” legyél megáldva, a „fej”, amit azért sok jó dologra használhatnál még, csak másodlagos. Ezért mondom: le a magolással! A x Páll Géza Trabi, a kutya
