Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-21 / 119. szám
1994. május 21., szombat HÁTTÉR Bukón innen, bukón túl Ha közel is az országhatár, kilencszáz ember közérzete lassan belvárosi Kedvelt idegenforgalmi hely a tiszakóródi nagybukó Szekeres Tibor felvétele A szakmák szeretete Tiszakóród (KM — B. J.) — Tudja a kedves olvasó, merre van Burgunda? Ha egy betűvel kibővítjük, akkor persze könnyebben megfejthető, Francia- országban, ám nálunk, Szat- márban Tiszakóród legrégebbi utcáját nevezik eképp a helyiek, akik szívesen mesélnek 650 éves falujukról más érdekességeket is. Most azonban azt kutattuk inkább: mi újság manapság ebben a távoli, de annál szebb természeti környezettel megáldott településen. A Túr és a Tisza közti háromszögben, gyönyörű helyen, de távol a világtól található Tiszakóród, a még ma is többszörösen hátrányos helyzetű település. Mégis azt mondja Gyulai Gáspár, a polgármester, hogy azért a rendszerváltás után is jól megvoltak itt az emberek, mert szeretnek dolgozni. Elég nehezen indult a részarány tulajdonú földek kiadása, mert nem tudtak megegyezni Tiszacsé- csével, de amikor sikerült az egyezség, mindenki igényt tartott a földre. A falugondnok haszna Nézzük a határt. Azt mondja: nem is emlékszik rá, mikor volt ilyen szépen elmunkálva, mikor voltak ilyen szépek az őszi kalászosok. Nekimentek, egy jó hét alatt elvetettek mindenféle tavaszi növényt, a zabot, az árpát, a kukoricát, méghozzá szakszerűen, műtrágyával együtt. — Nagyon segített nekünk, hogy felismertük: kell egy olyan ember az önkormányzatnak, aki segíti majd a gazdálkodó embereket. Ennél fogva egy falugondnokot azért állítottunk be, hogy irányítsa a gazdálkodást, beszerezze a vetőmagot, a növényvédő szereket és intézze a földügyeket is. Ha elmegyek más községbe, akkor látom, mennyire tájékozatlanok az emberek, ott állnak a földek parlagon, szántat- lanul. Ilyet Kóród határában sehol nem látunk. Már az épülő iskoláról beszélgetünk, de csak visszakanyarodunk a földre. Mert annak nagy értéke van. Még a termelőszövetkezet elnöke sem hagyta bent a szövetkezetben a 30 aranykoronát, elvetette magának. Kiválasztott egy olyan földet, ami legelő volt, felszántották és bevetették árpával. Aztán amikor elkezdte szervezni az új szövetkezetét, nem lépett be senki, azt mondták neki: az elnök úr is elvetette sajátját, miért hagyjuk mi bent. Mindössze 40-50 hektár föld maradt a szövetkezetben, meg az a kalászos, amit akkor vetettek el, amikor még nem volt rendezve a földalap. A legelő megmaradt. Korábban is a háztájiból, a jószágtartásból éltek jól az emberek, a tsz az állami támogatás miatt nem volt mérleghiányos. A tartási kedv maradt, Tiszakóródon ma is nagyon sok tehén van, több mint 260- at hajtanak naponta a csordára. És a föld is jó. Tiszai öntéstalaj, a Túr partján is van egy 300 hektárnyi rész, ez talán valamivel gyengébb, de más területen 22-24 az aranykorona-érték. A folyókról nem eshet szó anélkül, hogy a bukó szóba ne kerülne. Az idegen a szépsége, idegenforgalmi vonzóereje miatt emlegeti, a polgármestert a méreg fogja el, ha erre terelődik a beszélgetés. — A bukó mindig a gazdáké volt, aztán elvették tőlük. Azt mondták, búzával fogják törleszteni a földek ellenértékét. Soha nem adta vissza nekik senki. Ezért van, hogy az öregek még mindig a magukénak tartják — mondja Gyulai Gáspár —, majd azzal folytatja, hogy tavaly a vízügy kiadta egy vállalkozónak, pontosabban Vékony Miklós képviselő úr bt.-jének, akik valami vandál munkát végeztek azon a részen. A fákhoz hozzászegezték a drótot, odavittek egy ronda vasúti kocsit, az a büfé, a földben elhelyeztek egy olyan büdös tartályt, hogy a környéken nem lehetett megmaradni. Mire a Köjál kijött, betemették, most már kisebb a bűz is. Vita a vízüggyel Amíg az önkormányzat igazgatása alá tartozott, addig megcsináltatták az utat, kiirtották a vesszőt meg a dudvát, rendezték a területet, de az új gazdája nem törődik vele. Alig lehet lemenni kocsival. Gödrös, ha esik, sár van, az a fontos — mondja a polgármester —, hogy amit az ócska vasúti kocsijában árulnak annak vevője legyen. — Nagy vitánk volt miatta a vízüggyel tavaly. Az emberek követelék, hogy ne hagyjuk, az mindig Kóródhoz tartozott, ezért én peres eljárást kezdeményeztem azért a területért. Remélem, hogy a mienk lesz. Már csak azért is, mert beneveztünk ezzel a területtel a világkiállításra. A bukóval, a Tisza-parttal, és most mi lenne itt, ha nem kapnánk vissza. Másnak fejlesszük, annak a bt.-nek tegyük rendbe? Aztán kiderül: nem csak a világkiállítás miatt szeretnének Kóródon nagyobbakat lépni. Jövőre lesz 650 éves a falu, s mivel pályázaton nyertek egy négytantermes iskolát meg egy tornatermet, ezek avatásával együtt szeretnék megünnepelni az évfordulót. Milyen jó lenne, ha addig rendbe tudnák tenni az egész Tisza-partot, a bukót. Megpályáztak hozzá egy kerékpárutat, s arról álmodoznak: milyen szép lesz, ha az a kerékpárút felvezet a Tisza töltésére, ott végig lehet menni egészen Szatmárcsekéig, a Köl- csey-emlékműig, Tiszacsé- csén a Móricz-házig, s közben lehet gyönyörködni a tájban. A folyókban, a fákban, mert itt erdőszövetkezetet alakítottak az emberek, tudván: az erdőt közösen kell művelni, s együtt a Tiszával, a Túrral megmutatni a világnak. Sajnos, sok a faluban a munkanélküli, amit nem akarnak tudomásul venni. Mit tettek ellene? Azt mondja Gyulai Gáspár: van egy közhasznú brigád a faluban. A pásztorokat, két szociális gondozónőt, a falugondnokot, aki a gazdálkodási ügyeket intézi, közhasznúként alkalmazzák. Van még hat emberük, akivel megcsináltatták tavaly az öszes járdát, akik kaszálják a köztereket, az árokpartot, rendbentartják a szeméttelepet, meg ilyen egyéb közhasznú munkát végeznek. Sőt, most úgy kötött a fehérgyarmati épitőipari szövetkezettel szereződést, hogy öt kóródi embert is felvesznek. Fel is vették. Szerencsére nem zárkóznak el az emberek a közmunkától. Két csoportot hívott össze a polgármester, s tíz-tíz vállalta, segítenek a régi temető rendbentartásában. Várják a turistákat Kilencszáz ember otthona Tiszakóród, s ha nem is gyarapodik a lélekszám, de nem is fogy. És remélik, hogy ezután méginkább nem fogyatkoznak. Ha nehezen is intéződik a hitel, csak elkezdődik a gázvezeték építése. Megkapták a 30 százalék támogatást, megvan a saját erő, ezért érthetetlen, miért nyilvánítja az OTP az ön- kormányzatokat hitelképtelennek. Míg nincs lefektetve a gáz, az utat sem csinálhatják meg, ne kelljen újból felásni a csövek lefektetéséhez. — Ha a gázzal együtt ott lesz a telefon, felépül az iskola, a tornaterem, és sikerül felhozni az öregek otthonát egy régi tsz-szolgálati lakásból, akkor azt hiszem, kialakul a turisták fogadására felkészült település — mondja búcsúzóul Gyulai Gáspár —. És ha nem is mondják majd, hogy Kóród város, de a feltételek városiak lesznek. Nábrádi Lajos oggal büszkélkednek azok, akik szaktudásukkal, kezük erejével új értéket teremtenek. Szakmunkások, betanított munkások ők, s hasznos tevékenységükről azért is időszerű most szót ejteni, mert hamarosan kijönnek az iskolapadokból, a tanműhelyekből az új szakmunkások. Azok, akik a rendszerváltás után tanultak, s korszerű ismeretekkel rendelkeznek. Az új autószerelők, tévészerelők például már a csúcs- technológiához is értenek. Azokról is illik szólni, akik szeretettel, mesterien művelik a régebben megszerzett szakmájukat. Az egykor nagy építőipari vállalat kőművese ezt nyilatkozta egy újságíró- nak:„Ma is büszkén nézek fel a nyíregyházi művelődési központra, meg a színészházra, mert ez a két szép épület új technológiával, egyedi terv alapján épült. Mind a két helyen ott látható a kezem munkája”. Egy olcsvaapáti ácsmester pedig így beszélt szakmájáról a minap:„Az utóbbi években a környéken szebbnél szebb tetőket terveztek a tervezők, s ezek egy részét én valósítottam meg. Jó érzés, hogy családok laknak a tetőim alatt. Most egy tornácra készítek díszes burkolatot, érdemes lenne színesben lefényképezni a megrendelőm szerint". Egy negyven év körüli nyíregyházi karosszéria-lakatos Tóth Kornélia udavár visszafoglalásának ünnepén, május 21-én emlékezünk meg a honvédelem napjáról. Ma, amikor körülöttünk még nem hallgattak el a fegyverek, a független, szuverén Magyar Köztársaság, szilárd biztonságpolitikai elvei, s az erre épülő stratégia és taktika révén tovább folytatja a honvédelem korszerűsítését. Mint arról Keleti György, a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője a minap a televízióban fejtette ki álláspontját: a személyi állományt érintő változtatásokat lenne célszerű alkalmazni a honvédségben. Lehet, hogy mégis búcsút vehetünk a fegyverektől? Egész pontosan arról van szó, hogy a mostaninál 25 százalékkal kevesebb legényt soroznának be a honvédségbe, s szerződéses katonákra is bíznánk valamikor a jövőben álmaink őrzését. Hogy erre mikor kerülhet sor, még a parlamenti választásokon győztes párt képviselője is a 2000-dik évet, illetve 2010-et jelölte meg. Nem szándékos késlekedésről van szó, hiszen szintén jóleső érzéssel mutatott egy fényképet, amelyen egy majdnem totálkáros gépkocsi látható. Aztán műhelye udvarán mutatta az általa rendbe szedett, szinte újnak látszó gépkocsit. Az 1POSZ megyei szervezete rendszeresen felkészíti mestervizsgára a tapasztaltabb kisiparosokat. A vizsgát tettek méltán viselik cégtáblájukon a „mester" megjelölést. Ez a megjelölés nem csak büszkeséggel tölti el az említett iparosokat, még jobb minőségi munkára, még udvariasabb kiszolgálásra készteti őket. Sajnos, a jó iparosok sem érdekeltek anyagilag abban, hogy tanulókat foglalkoztassanak, sőt a jelenlegi szabályok arra ösztönzik őket, hogy ne is törődjenek az utánpótlással. (Remélni lehet: az új szakminisztériumok változtatnak a helyzeten.) A nyíregyházi 110-es Szakmunkásképző Intézetbe a társadalmi igények szerint történt a beiskolázás három évvel ezelőtt. Am most is vannak divatszakmák: autószerelő, gázszerelő, központifűtés-szerelő stb. Az igazgató szerint a fiatalok figyelmét felhívták a szakmák fontosságára, szakmai szeretetre is nevelték őket. Néhányon közülük majd külföldön vállalnak munkát, öregbíthetik a magyar szakmunkások jó hírnevét. Reméljük: az itthon dolgozóknak is lesz lehetőségük a bizonyításra. A „szakmunkás” szó rangot is jelenti hét). épp a honvédség az a térülőt, ahol a világos koncepció megfogalmazásához alakítják a haderőt és a technikát. Arra ugyanis a hivatásosok és a közalkalmazottak egyaránt emlékeznek: a néhány éve elkezdett átszervezés, a leépítés, valamint a jobban fizető állások elszívó hatása miatt a honvédség bizonyos területein, különösen a csapatoknál jelentős a létszám- hiány. A hiányt persze, a korábban megfogalmazott igényekhez szabott feladatok teljesítése során érezhetik a katonák, ám a NATO-hoz és az Európai Közösséghez igazodni és csatlakozni vágyó ország és annak honvédsége más, önálló, korszerű védelmi politikát kell, hogy folytasson. S azzal mihamarabb szembe kell néznünk: ez más létszámot, másfajta technikát jelent, ám mindezek mellett sem lehet figyelmen kívül hagyni az ország mindenkori gazdasági erejét. A technikai bemutató, a sétarepülés és a tűzijáték sem feledtetheti velünk azokat a szükséges lépéseket, amelyeket egy szuverén ország honvédségének a modernizálás szellemében meg kell tennie. zeretem a parkokat, V ahol üldögélhet, olvas- L/ hat, meditálhat az ember. De tartok tőle, újabban a parkok nem szeretnek engem. Sajnos, ellepték azokat a hittérítők és a hajléktalan alkoholisták. Talán az ártalmatlanabbak az utóbbiak. Néhány forintot kérnek, némelyek nem is titkolják mire kell a pénz, de nehéz is lenne titkolni. Aztán vagy ad nekik az ember, vagy nem ad. Inkább nem ad. Többségük békésen továbbáll, tőlük könnyű megszabadulni. Nem így a hittérítő szektatagoktól. Jól öltözött hölgyek akarják megnyerni a lelkeket, s ha az első pillanatban csak egy kis bizonytalanságot is éreznek, órákig hallgathatja az ember az egyetlen igaz útról szóló tanításokat. Elismerés és félelem kavarog bennem, amikor megjelennek. Elhagyták családjukat, s fanatikusan hirdetik az igét, mert az égiek aszerint ítélik majd meg földi életüket, hogyan sáfárkodtak, hány embert tereltek az úr felé. Némelyik arc ismerős, valamelyik hivatalban találkoztam az egyik hölggyel, egy másik pedig nemrég veszítette el balesetben az egyetlen fiát, az egyik boltban volt eladó. Ok is megismernek, illedelmesen gondolom. De ez csak óhaj. Valamelyik közeli iskola diákjai lepik el a parkot, itt tartják a tornaórát. Körbefutják a teret, a tanárnő felügyeletével. Aztán nagy ordí- tozás közben kezdődik minfogadják köszönésem, és tovább mennek. Egy ismerőst, úgy látszik nehezebb megtéríteni, mint egy idegent. Alig tesznek néhány lépést a hittérítő hölgyek, máris újabb hívatlan vendég szólít meg. Tört magyarsággal arany gyűrűt kínál egy fiatal férfi potom kétezer forintért. A vak is látja, hogy az arany bizony sárgaréz. Már ezerötért is adná. Nehezen érti meg, sajnálkozik, hogyan mondhatok le egy ilyen jó üzletről. Talán következik egy kis csend, nyugalom, den élőiről. Egy kicsivel távolabb három kutyás férfi társalog, s az ebek is kedvet kapnak a futáshoz. Kergetik a gyerekeket, akik a tanárnőjükhöz menekülnek. Éles szóváltás kezdődik az időközben megjelenő gazdik és a tanárnő között, amelynek a végső mondatát nem írhatom le, nem tűrné a nyomdafestéket. Arrébb is húzódom néhány paddal, hátha ott nyugalmasabb lesz. Megint csak tévedek. Idősebb férfi kérdezi, leülhet-e mellém a padra, bár a szomszéd pad teljesen üres. Kényszeredett udvariassággal intek, hogy foglaljon helyet. Legfeljebb tovább megyek, gondoltam. De a padtársam nem akar sem megtéríteni, sem pénzt kérni. Egyszerűen beszélgetni akart valakivel. Egész nap egyedül van a bérházi lakásban. Néhány éve egy beregi kisfaluból költöztették be a gyerekei, miután meghalt a felesége, egyedül maradt. Majd megőrül a magánytól, mondta. Olyan kevés emberrel manapság beszélgetni. Köszöni is, hogy meghallgattam. Aztán mintha valamilyen ajándékot kapott volna, csöndesen tovább megy. n pedig a szégyenemig mel magamra ma- M J radok. Semmit sem tettem, alig szólaltam meg, csak hallgattam az idős embert, aki azért is hálás volt. Hát itt tartunk? Azt is nehezen, félve adjuk, ami pénzbe sem kerül? Az emberi szót... J Búcsú a fegyverektől |—'— ------------------r^~~ Páll Géza Jelenetek a parkból m é?Ü-\üíl* ? IsPimíwÍPÍWf<%"$■ ■. * ü⁢- v ;v %'
