Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
1994. május 2., hétfő HATTER „Hogy ne legyünk csavargók..." A megkérdezett fiatalok fontosnak tartják, hogy tartozzanak valahová Györke László Nagykálló (KM) — Munkaügyi Központ kirendeltsége. Temesfalvi Miklós kirendeltségvezető: — Jelenleg 177 pályakezdő munkanélküli szerepel a nyilvántartásunkban, amely az összes munkanélkülinek a 6,2 százaléka. A fiatal pályakezdő munkanélküliek számára különböző tanfolyamokat, átképzéseket ajánlunk, ha a tanult szakmájukban nincs kínálat. Mintegy 150-200 átképző tanfolyamra lehet jelentkezni. Az érdeklődés 30-40 százalékosnak mondható. (A pályakezdő munkanélküli hat hónapig jogosult járadékra, amely a mindenkori minimálbér 75 százaléka, jelenleg napi 263 forint. A Munkaügyi Központnak lehetősége van arra, hogy a vállalkozót, munkaadót — ha pályakezdőnek teremt munka- lehetőséget — támogassa: egy évig folyósítja a munkavállaló bérét.) Magas fiatalember. Tavaly végzett, mezőgazdasági gépszerelő. — Az egész országban kerestem már munkát. Hogy milyen érzés így kezdeni a pályát? Vacak. Még szerencse, hogy kivettük a kis földet, azon dolgozom apámékkal. De hát ez nem megoldás... *** Fodor János, Nagykálló polgármestere: — Sajnos, nagyon is jelenlévő probléma, hogy az éppen ereje teljében lévő, tettrekész fiatalok azzal kezdik a pályát, hogy csellengenek. Ám akadnak olyanok, akiknek tetszik ez az életforma. (Hasonlóan vélekedett Ru- bóczki László ludastói kereskedő: „Leértéktelenítik ezzel a munkát.”) — Mit tud tenni az önkormányzati — kérdezem. — Sokat. 4-5 éve kezdtük szorgalmazni, hogy az 1. számú általánosból tízosztályos iskola legyen. Két éve a Körösi Csorna Sándor Általános Zene- és Szakiskola nemcsak innen, Nagykállóból, hanem a környékről is lehetőséget nyújt azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen oknál fogva Az élet nem játszótér — jobbára a család szociális helyzete miatt —, nem tanultak tovább az általános után. Magyarán: ha ez az iskola nem lenne, az idejáró mintegy 160 gyerek ma csellengene. Almásy Lászlóné iskolaigazgató szerint nagyon fontos ezeknek a gyerekeknek, hogy az iskolából kikerülvén szakma van a kezükben. Jó néhá- nyuk például szakközépiskolában folytatja tanulmányait. A megkérdezettek zöme szeretne leérettségizni. — Érdekes felmérést készítettünk —mondja az igazgatónő. — Azt a következtetést vontuk le, hogy a gyerekek többségénél hiányzik az egészséges önbizalom. Általában a társak többre becsülik őket, mint ők saját magukat. Azt mindenképpen eredménynek tekintjük, hogy a második évben ez az önbizalomhiány mintha megszűnne. *** Aztán mód nyílt arra — köszönet az iskola vezetésének —, hogy a beszélgetésnek egy sajátos formája segítségével mintegy betekintést nyerjek a fiatalok lelki- és gondolatvilágába. írásban válaszoltak néhány kérdésemre. A „vizsgálódásban” harmincegy tanuló vett részt. Jellemző, hogy arra a kérdésre, fontosnak tarják-e a valahová tartozást, 29-en igennel válaszoltak. Többen hozzátették: „nagyon fontos”. Ketten üresen hagyták a rubrikát. Vajon bíznak-e a jövőben? Csupán hárman válaszoltak nemmel. Egy fiatalember még hozzátette: „Mert a jövő mindenkié”. A következő kérdéscsoport a családalapításra vonatkozott. Huszonnyolcán terveznek majdan családot. Általában két-három gyereket szeretnének, de akadt kettő, aki négyet. Hogy mire fogják őket nevelni? Ä vezérszavak itt a tisztesség és a becsületesség voltak. No meg a jóságra, sze- retetre, igazságosságra. Volt, aki szerint fontos, hogy a gyerekek „ne legyenek vagányko- dók”. De hasonlóan fontos a fegyelem, a rend; mások viszont a jó tanulást, a hitszere- tetet részesítik előnyben, meg hogy szófogadó, jó magatar- tású legyen a gyerek. Akadt, aki visszafogottságra neveli majd gyerekeit, sőt egyikük a gazdálkodásra tanítja. Még mindig a családban maradva, arra a kérdésre, hogy szeretik, tisztelik-e szüleiket, testvéreiket, nem akadt egyetlen tagadó válasz sem. Sőt, tízen hozzátették: nagyon. Mi kell a boldogsághoz? — hangzott a következő kérdés. Meglepő módon, mindössze hárman tartották a legfontosabbnak a pénzt. Heten a megértés, szeretet mellé hozzátették, hogy azért nem árt, ha van pénz is. Tizenkilencen viszont a pénzt szóba sem hozták. A rendezett családi körülményeket, az összetartást tartották Harasztosi Pál illusztrációja legfontosabbnak; nem elhanyagolható arányban az egészség, a békesség, az emberek közötti jó viszony szerepelt az első helyen. Kire lehet ma felnézni, kik a példaképek? Egyáltalán vannak-e? Nos, itt eléggé lehangoló az összkép, hiszen tizennyolc megkérdezettnek nincs példaképe. Négyen nem árulták, ki ő. Hatnak édesapja vagy édesanyja. Ahogy egyikőjük fogalmazott: „Édesanyám, mert mindig rendesen eloszt mindent és igazságos”. A megkérdezettek közül huszonhatnak az a véleménye, hogy ma Magyarországon nincs esélyegyenlőség. Az okok között szerepelt a protekció és a pénz. Az öt igen válasz között akadt egy, mely szerint: „Mindig van valami megoldás.” Vajon hátrányos helyzetűnek tartják-e magukat? Nos, huszonnégyen nemmel, öten igennel válaszoltak. Akadt egy salamoni válasz is: igen is, nem is. A boldoguláshoz tanulnunk, képeznünk kell magunkat — volt az egybehangzó vélemény. Ám az egyikük hozzátette: „Hogy önmagunk legyünk, és ne utánzatok.” És ami a legfontosabb jelen esetben: sokan azért tartják fontosnak a tanulást, „Hogy ne legyünk csavargók”. *** Mit tehet még ehhez hozzá a riporter? Csak annyit: teljesüljön kívánságuk! alán meg vagyunk mentve, csak nem tudunk róla. Egy értelmes ezermester feltalálta a sípoló pénztárcát. A minap a tévé Felkínálom című műsorában hallhattuk az örvendetes hírt. Ezek szerint az ötlet már csak kivitelezésre vár, gyártót keresnek, hogy minél előbb piacra dobhassák a visító pénztárcákat. Mikor, kinek, mi okból sípos, fütyöl, netán trillázik az új találmány? Sajnos ezt nem tudom, mert kintvoltama konyhában, ahol épp sípolt a kávéfőzőm. Egyébként sincs szándékomban gyártani a sípoló bukszát, mert momentán nincs rá kapacitásom. Nem is nagyon vagyok híve a pénztárcának. Tőlem piacra dobhatják akár a legmuzikálisabb bugyel- lárisokat is, nem tudnak meghatni. Megmaradt az a rögeszmém, hogy egy ilyen alkalmatosságtól nem elsősorban azt várom, hogy zenéljen, hanem, amikor kell, legyen benne elegendő pénz. De nem szeretnék igazságtalan, netán hitelrontó lenni és eltemetni a még meg sem született alkotást. Ezért röviden közreadom, mikor lennék vevő az újfajta erszényre. Örülnék az olyan elmés találmánynak, amely minden esetben — mint az autókra szerelhető riasztóberendezés — ég te len lármát csapna, amikor meg akarnak lopni, be akarnak csapni. Hogy hol? Bárhol! Az ABC-ben, az étteremben, a benzinkútnál, a zöldségesnél, nem sorolom tovább. Úgy képzelem, hogy egy parányi „csippet” rakhatnának a tárcába, amely azonnal összekapcsolódna az érintett pénztárgéppel, és leleplezné a csalást, a tévedést. Sípolna, mint a veszedelem. Én pedig csak rámosolyognék az illetőre és igen udvariasan azt mondanám, bocsánat, Ön rosszul számolt. De beismerem ez a fantázia játék csupán, jelenleg megoldatlan. Talán a jövő században. így inkább maradok a mai magyar valóságnál. Bevallom, olyan pénztárcáról álmodom már jóideje, amely végre az enyém, csak az enyém lehet. Pontosabban a pénztárca most is az enyém, csak ami benne van, illetve aminek benne kellene lenni, az a másé, a másoké. Annyian nyulkálnak mostanában benne, hogy alig győzöm számolni a kezeket. De hiába is számolnám, nem ér semmit. Mindent fizetni kell és egyre többet. Egy barátom azt mondta, már csak az hiányzik, hogy a gyalogosokra is kivessék a T Páll Géza Sípoló pénztárca ............... ..... ... .... .. súlyadót. De nem akarok tippeket adni az illetékeseknek. Olyan gyanúba se szívesen keverednék, mintha bárkit is le szeretnék beszélni a korszakalkotó találmányról. Mégis, tartok tőle: síppal, dobbal, nádihegedűvel nem óvhatjuk meg a pénzünket az ártó kezektől. Hosszas töprengés után kezdtem barátkozni egy merőben régi egyben egy merőben új megoldással. Aztán tovább töprengtem és az is eszembe jutott, ahogy magunkat ismerem, mindig akadna olyan illetéktelen illetékes, aki addig piszmogna a lakattal, amíg hozzáférne a lényeghez. S ahogyan az már lenni szokott, mindig a kárvallott szerezne róla tudomást utoljára. A bugyelláris meg néma maradna. Akkor inkább szóljon, mit szóljon, üvöltsön az az újmódi pénztárca minden zsebben. Tudja meg a világ, így vigad a magyar, amikor éppen kihúzzák a zsebéből az utolsó fillérjét. A Cinkés-hegyen Balogh Géza A mit sosem hittem, lassan megtanulok szőlőt metszeni. Most szombaton otthon voltam Pályiban, s miután bekebeleztem afüstölt sódart a káposztás paszullyal, ki- autókáztam apám után a Cinkés-hegyre. Köztudomású, hogy ötven kilométer átmérőjű körben sehol sem terem olyan kiváló minőségű rizling, mint e hosszan elnyúló dombon. A szőlőt még valamikor a hatvanas évek végén a tsz telepítette, s a pályi parasztemberek, sőt ahogy visszaemlékszem rá, a parasztasszonyok kiváló munkát végeztek. Mint a legtöbb embernek, nekünk is egy sor — de milyen hosszú!—van benne, s mielőtt nekifognék apámnak segíteni, végiggyalogolok mellette. Az igazat megvallva nem is az érdekel engem, hogy miképp teleltek a tőkék. A domb északról emelkedik délnek, s mikor felérünk a derekára, pazar kilátás nyílik a híres pa- rasznyi erdőre, a lábunk alatt kanyargó országúira. Nem jöttem üres kézzel. Van nálam egy ásó, s vagy öt gyökeres vessző. Nyíregyházán vettem, így pótol- gatjuk a tönkrement, kiöregedett tőkéket. Tavaly tavasszal, s ősszel is ültettünk vagy tizenöt vesszőt, de most hiába keresem őket. Ellopták mindet. Nem akarom hinni, de a szomszédok, a régi szőlősgazdák csak legyintenek. Kínálják az óbort, s azt mondják, ne bánkódj fiam. Igyál egy gyűszűvel, s törődj bele, hogy elviszik. így megy ez már évek óta, de semmit sem tehetsz ellene. Legfeljebb, ha kinn hálnál a hegyen... Sosem hallott még olyat az ópályi ember, hogy kilopják a földből a szőlőtőkét, de hát vannak erre példák máshonnan is. Nagykálló alatt egy szabályos almaültetvényt loptak el egyetlen éjszaka alatt, Gu- lácson, a volt baromfitelep fenyőfáit pocsékolták össze, Tiszakóródon, a temető mellett meg egy gyönyörű, fiatal diós nincs biztonságban. Azon a pár szőlővesz- szőn tehát kár is mérgelődnöm. Örüljek, hogy meghagyták azokat a vén tőkéket, melyeken lassan elsajátítom a metszés tudományát. Ki tudja mikor veszem hasznát. Vásárosnaményban a közelmúltban nyitották meg a város első magángyógyszertárát a Szabadság tér 16. alatt Elek Emil felvétele nommeniar Hamvadó cigarettavég Kovács Éva Y -y ivatalos rendőri M—i beidézéssel fenye- JL A. gette meg a legnagyobb dohánytermelők, dohánygyárak képviselőit az amerikai kongresszus egészségüggyel foglalkozó albizottsága arra az esetre, ha többszöri felszólításuk ellenére a címzettek mégsem jelennének meg a Parlamentben a törvényhozók előtt. A tanácskozás témája az élvezetiszerek, közöttük is elsősorban a dohányzás, s annak ártalmai szerepeltek. A honatyák úgy döntöttek, nem beszélnek a világba, a témával kapcsolatos gondokat és véleményeket hallaniuk kell azoknak is, akik közreműködnek a dohányzás terjedésében, akik abból élnek, amiben mások beteggé lesznek. Nem csodálom, ha ódzkodtak a megjelenéstől a címzettek, s nem kívánták végignézni, ahogyan akasztják a hóhért, ahogyan blamálják őket. A szakértők ugyanis egyértelműen megállapították, s tényekkel, adatokkal igazolták, ami eddig is köztudott: a dohányzás káros az egészségre, egyfajta kábítószer, amely mérgezi a népeket. A tényfeltárást a megoldások kidolgozása követte, s Amerikában ma már az egészséges életmód a sikk. A diéta, a rendszeres kocogás, a finnes, az ásványvíz mind-mind olyan dolgok, amelyek az egészséges életmód elterjedéséhez szolgáltatnak bizonyítékokat. Úgy látszik, a dohányzás nehéz dió. A különféle márkák divatja, a reklámok sorozata arra enged következtetni, e területen nem lesz könnyű az egészségért vívott harcot megvívni. Nem lenne Amerika Amerika, ha belenyugodnának a kudarcba. A többség demokráciája a kissebbség felett abban is kifejezésre jut, hogy a washingtoni képviselőházban, a kormány intézményeiben és a hivatalokban a dohányzás szigorúan tilos. S bár az amerikai lakosság döntő többsége a teljes tiltást nem támogatja, a dohányzás ellen tiltakozók csoportja máris jelentős eredményeket tudhat maga mögött. A kérdés már csak az, e témában nálunk vajon mikor jön el Amerika..?
