Kelet-Magyarország, 1994. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
Holocaust Romániában fejezték be a harcokat. Ez a tény is támogatta azt a „hivatalos” álláspontot, hogy az országban nem volt a német nácik által történő deportálás. így igaz! Az is igaz viszont, hogy a zsidók kiirtását — jóval a hitleri rezsim rémtettei előtt — maguk a románok hajtották végre! Ez nyílt titok volt mindig, a román történet- írás és a hivatalos politika mégis évtizedeken át próbálta eltussolni, illetőleg bagatellizálni a tényeket. 1940-1944 között 340 000 zsidó származású állampolgárt gyilkoltak le az Anto- nescu-vezetés hóhéregységei. (Arról a háborús bűnös Antonescuról van szó, akiről Nagyváradon utcát neveztek el mostanság.) Ezekről a gyilkosságokról szól Mathias Carp könyve, ami nem szépirodalom, nem memoár, csak a rideg adatok közreadása. A magyar olvasónak szomorú újdonság a Vasgárda szerepének bemutatása, a hírhedt Iasi-i pogrom, a transzisz- triai (ezen belül a besszará- biai, bukovinai) mészárlások és deportálások története, a hihetetlennek tűnő kegyetlenkedések pontos adatolása. Ugyanakkor figyelmeztetés is, hogy mindenfajta nacionalizmus bűn, és a bűnökért egyszer mindenkinek felelni kell. (Mathias Carp: Holocaust Romámban — Primőr Könyvkiadó. Budapest, 1993.) „Aranyos" Prücsök Nyéki Károly Mathias Carp, |\ a zsidó közös- ségek romániai föderációjának korábbi titkára 1946-1948 között négy kötetben adta ki Bukarestben a Fekete könyv, romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései c. művét. (Cartea ne- agra — Suferintele evreilor din Románia, 1940-1944.) Az akkori román hatóságok a könyv példányait összeszedették és bezúzatták. Természetesen nem sikerült minden példányt megsemmisíteni. Magyarországon a Primőr Kiadó jóvoltából most újra olvasható az alapműből készült válogatás Takács Ferenc fordításában: Holocaust Romániában 1940-1944 címen. A hiteles dokumentumokra épülő munka romániai újrakiadása egyelőre reménytelen, ugyanakkor Nagyszebenben kiadták Hitler Mein Kampf-ját... A történelemből ismert a romániai antiszemitizmus históriája. Döbbenetesen igaz, hogy pl. az 1866-os román alkotmány kimondja, hogy csak keresztények kaphatnak román állampolgárságot. Végeredményben ez a helyzet maradt fenn az 1919-es Párizs környéki békeszerződésekig! Románia második világ- háborús szereplése is ismert, a „győzők” oldalán KULTÚRA, 1994. május 2., hétfő Kollégiumi bohóságok hete Az egészségügyi szakközépiskola kollégistái évente egy hétre átveszik a hatalmat A kulcsátadás pillanata. Ettől kezdve egy hétig a diákoknak állt a világ! Harasztosi Pál felvétele Túristvándi (KM) — A nyír- adonyi művelődési ház adott otthont április közepén a Haj- dú-Bihar megyei népzenei és pávaköri minősítő bemutatónak. A tizennyolc hajdúsági együttes mellett megyénket kis szatmári településünk, Túristvándi általános iskolásai képviselték Prücsök citerazenekarukkal. A szomszéd megye legjobbjainak társaságában a „prücskök” arany minősítést érdemeltek ki hatalmas sikerű produkciójukkal. A szakmai elismerésen kívül az együttes vezetője, Jeney Lajos tanár úr a legnagyobb közönségsikert elért csoportnak felajánlott különdíjat is átvehette. Kállai János Nyíregyháza (KM) — Ön- kormányzati hét a Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola kollégiumában. Ez túl hivatalosan hangzik. Nem is fejezi ki annak a sokszínű, egy hétig tartó programsorozatnak a hangulatát, ami e hónap közepén zajlott le az örökösföldi bentlakásos intézményben. A diáktanács teljes létszámban szorongott az igazgatói szobában — körükben Stropkóczki Olga kollégiumi nevelőtanár, a „tanács” patronálója —, amikor betoppantunk hozzájuk a diákhét közepe táján. Természetesen az iránt érdeklődtünk: mi történt a „bulis” napokon. Furda Beáta, a diáktanács titkára (a rendezvény idején az igazgató szerepét ő kapta) némi bizonytalankodás után készségesen számolt be mindenről. Legényvásár — Hétfőn vettük át a hatalmat. Ettől kezdve miránk hárult minden szervezési feladat. Persze, az az igazság, hogy a diákhét előkészítése is sok rohangálással járt: kerestük a szponzorokat, összeállítottuk a „menetrendet”, ötleteket agyaltunk ki. Már az első napon megteremtődött a jó hangulat. Kinyitottuk a kaszinót, ahol lehetett rulettezni, huszonegyezni, amőbázni, aki pedig ki akarta próbálni a „félkarú rablót”, megtehette. Igazi szenzáció volt a nyomo- zásos játék, amikor egy fantomkép alapján kellett megkeresnünk az egyik tanárnőt. □ Hallottam valami „legényárverésről”. Jók az információim? Kovács Tamás Budapest (MTI) — „... a filozófia különféle tárgyait korábban egyenként sorra vevő vizsgálódásaim szisztematikus alakot öltöttek, s lassanként elvezettek az egész eszméjéhez, mely a részek értékéről és kölcsönös egymásra- hatásáról először tesz lehetővé ítéletet. Ám e munkálatok teljes kidolgozásának mint egy szikla állja útját az, amit a tiszta ész kritikájának nevezek, úgyhogy most csakis e szikla elmozdításán fáradozom, s azt remélem, hogy ezzel télen hiánytalanul el is készülök majd” — írta 1777 nyarán egy levelében Immanuel Kant, de tévedett, könyvével csak három év múlva tudott kirukkolni. Igaz, megérte alapos kidolgozást, mert élete fő művét alkotta meg vele. A könyv jelentőségére jellemző, hogy a filozófusok A tiszta ész kritikája megjelenését Kant életművében vízválasztónak tekintik, és munkásságát két korszakra, a kritika előttire és a kritika utánira osztják. Immanuel Kant 270 éve, 1724. április 22-én született Königsbergben, s igazi filozófus alkat volt, már ami azt illeti, hogy békés nyugalomban töprengett a világ dolgain szülővárosában, ahonnan egész életében jószerivel ki sem mozdult. És amint egyre többet gondolkodott, lassanként elgondolkodott azon is, hogy — Hát persze, hogy volt! — mondja nevetve Vaszil Katalin, a sportfelelős. — Hat bánkis fiút árvereztünk el. Aki a legtöbb zsetont áldozta rájuk a lányok közül, az egy délutánra igényelhette a fiúk szolgálatait. Moziba mehettek, vagy pizzát, süteményt enni. Ami pedig az én területemet illeti: a második napon zajlottak a sportos és mókás események. Volt akkor minden! Labdakeresés bekötött szemmel, pingponglabdafújó verseny, akadályelhárítás szájjal... Zay Doors Klub A lányok „helyzetjelentéséből” kiderült, alaposan bevonták a programokba a pedagógusokat. Megrendezték a tanárok verébavatóját, műsor tartására „kötelezték” őket. Szóval, éltek az alkalom szülte hatalmukkal. Ottjártunkkor éppen egy rögtönzött divatbemutató lázában égett mindenki, s még aztulajdonképpen miért is gondolkodik. Ebbéli vizsgálódásainak eredményeit foglalta össze A tiszta ész kritikájában, amely egy kritikusa szerint „nemcsak új tudományt, de új mítoszt is hoz, amely azután a modem idő alapmítosza lesz: elmondja, miként válik az ember önmaga és világa alkotójává”. „Lelkemet két dolog tölti el megújuló csodálattal és tisztelettel: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem” — vallotta. így azután addig vizsgálgatta e két dolgot, míg mindkettőben kiemelkedőt alkotott. Legjelentősebb természettudományos eredménye a Föld keletkezésének elmélete, amely szerint a Nap és a körülötte keringő bolygók egy forgásban levő ősi izzó ködtömegből jöttek létre a mechanika Newton! által felfedezett törvényei szerint. Etikai fő műve A gyakorlati ész kritikája, amelyben azt az alaptételt fejtegeti, hogy az erkölcsi törvény csak formális lehet, a személyiség pedig öncéí. Ez utóbbinak tartópillére az a híres tétel, miszerint „cselekedj úgy, hogy mindig tiszteld az emberi méltóságot mind a magad személyében, mind bármely más ember személyében, s hogy mindig úgy viszonyulj a személyiséghez, mint célhoz, és ne csak mint eszközhöz”. Etikai nézeteire egyébként Rousseau volt döntő hatással. Amikor az Émile megjelent, nap este szerenádoztak is a „zaysok”. A fordított, az április bohóságaihoz jól illeszkedő napok zárásaként „Zay Doors” néven nyitottak alternatív klubot, ahol mindenki a saját fantáziája szülte ruhakölteményben pompázhatott, és az étel-ital szintén az egyéni ízlés szerint került az asztalra. □ De vajon hogyan vélekedik a diákhét szerepéről, jelentőségéről a tanárnő, Olga néni? — A diákjaink naponkénti tanulmányi terhelése az átlagos középiskolásokénál nagyobb. Általában napi hét óra a suliban, állandó lótás-futás az iskola és a gyakorlóhelyek között, szilenciumok a kollégiumban, szoros napirend, nem ritka a másnapra felkészülés miatti éjszakázás. Ez a játékos-eseményes hét sok energiájukba került a gyerekeknek, de azt hiszem, nem érzik hiábavalónak a befektetett munkát. Kant annyira belemerült az olvasásába, hogy néhány napig még egyébkor elmaradhatatlan sétáját is elmulasztotta miatta. Rousseau hatását gondolkodásának fejlődésére saját maga is elismerte, egy ízben például így vallott: „Volt olyan idő, amikor azt hittem, egyedül a tudomány szerezhet megbecsülést az emberiségnek, s megvetettem a csőcseléket, mely semmiről sem tud. Rousseau igazított helyre.” Harmadik fő műve Az ítélőerő kritikája, amelyben esztétikai nézeteit fejtette ki, s amelynek szállóigévé lett summázata szerint „szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Immanuel Kantot a klasszikus német idealista filozófia atyjának tekintik. Egy méltatója szerint „a königsber- gi filozófus jelentősége azon alapul, hogy befogadta a felvilágosodás filozófiájának legkülönbözőbb gondolati motívumait, s egymással kölcsönösen kiegészítve őket, teljesen új, átfogó rendszerbe foglalta a filozófia feladatait és módszereit”. Kant élete végén bizonyságát adta, hogy javarészt megtartja az általa elméletben kifejtett erkölcsi alapelveket. Utolsó éveiben teljesen leépült, megvakult, már a nevét sem tudta leírni, legközelebbi barátait sem ismerte meg, de „a tisztelet érzése” soha nem hagyta el. 1804-ben halt meg, utolsó szavai egyszerűbbek már nem is lehettek: „Es ist gut”. Meggyőződésem az, hogy szükség van az ilyen lazításokra, jóllehet az önkormányzati héten sem szünetelt a tanítás, s az átmenetileg tanárrá előlépett diáktanács tagok pluszban még felelősséget is vállaltak a kollégium rendezett működéséért. Lesz jövőre is A lányok bevallották: bizony nagyon nehéz a tanári szerep. Volt egy-két olyan pillanat, amikor a legszívesebben visz- szacsinálták volna az egészet... Én pedig — s ezt a kollégáim szintén megfogalmazták — azt szűrtem le a kicsit közhelyszerű, de igaz tanulságként: nagyon nehéz manapság diáknak lenni, még a könnyedebbre formált napokon is. Persze, a pozitív dolgok fognak úgyis megőrződni hosz- szabb távon mindenkiben, s biztos vagyok benne: jövőre újra megrendezzük a kolis napokat. Kabaréfon Budapest (MTI) — Új hangszolgáltatás bevezetésére készül a Matáv Rt. Budapesti Távbeszélő Igazgatósága. A Kabaréfont — Kalmár Tibor, a Vidám Színpad főrendezőjének ötlete alapján — a tavaly megindított Tele- fonviccmondó sikerére alapozva indítják meg. Az érdeklődők május 1-je után a 118-3322-es telefonszámon kabarétréfákat hallgathatnak meg 6 percben, népszerű művészek tolmácsolásában. A szolgáltatás 5 forintos alaptarifával éjjel-nappal igénybe vehető lesz. Gyilkoltak Becs (MTI) — Tavaly július óta világszerte 51 újságírót és írót öltek meg, közülük tizennyolcat egyértelműen szakmai tevékenysége miatt — állapítja meg az Osztrák Pen Klub közzétett nyilatkozata. A dokumentum abból az alkalomból tér ki az írást hivatásszerűen űzők helyzetére, hogy a Nemzetközi PEN és az UNESCO május 3-át a sajtószabadság nemzetközi napjának kiáltotta ki. Az osztrák szervezet 91 újságíró és író azonnal i szabadon bocsátását követeli a nyilatkozatban, « néhány személy esetét külön is részletezi. Híresekor Továbbképzésre... ...várják az angol szakos tanárokat május 6-án a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A foglalkozást — csakúgy, mint a korábbi két alkalommal — Simon Gooch vezeti. (KM) Német kultúra... ...A budapesti Goethe Intézetben az érdeklődők május 20-ig tekinthetik meg a Menekülés és idegenség című, szövegeket és fametszeteket bemutató tárlatot. A pedagógus... ...képzőművészeket tömörítő Székely Bertalan Kör tagjainak munkáiból nyílt tárlat Budapesten, a Fáklya Klubban. Á látogatók harminc művésztanár alkotásaiból láthatnak ízelítőt. A Csengeiy utcai tárlat május 9-éig tekinthető meg. (MTI) József Attila... ...költészetének jegyében rendeznek zenés irodalmi műsort május 3-án 14.30- tól a nyíregyházi Élelmi- szeripari Szakmunkásképző Intézetben. (KM) Omega... ...A magyar rocktörténelem legendás csapata, az Omega együttes a szeptember 3-án — a Népstadionban — megtartandó monstre koncertjéről a napokban tájékoztatta a médiumok képviselőit. (KM) „Az utat már kijelöltem"