Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
1994. április 16.___________________ _________ ___________________ tKeCet-Ma/rsfarorszá^ Hétvégi meCfékfete j 15 Mit ér a fiatal, ha vidéki? Szeretnék visszajönni a faluba és segíteni ezeken az embereken — mondja az egyetemista Dankó Mihály Búj (KM) — Bevallom, amikor először tettem fel magamnak ezt a kérdést, nemigen tudtam rá a választ. Nem is tudhattam, mert mielőtt a dolgok mélyére ástam volna magam, tisztázni kellett néhány alapvető fogalmat. Kit vagy kiket nevezzünk manapság vidékinek? Nos, engedtessék meg, hogy most a különféle szociológiai meghatározásokat figyelmen kívül hagyjam és kizárólag a területi hovatartozás alapján definiáljak. Számomra tehát az számít vidékinek, aki nem városban él. Régebben ez a szó, hogy „vidéki” lealacsonyító jelzőként is hatott, sőt v al a- miféle tudat- lansá- got, járatlanságot su- gallt. Később a falu és a város dez- illetve urbanizációja következményeként a távolság egy ideig csökkent. Ez megmutatkozott a külsőségekben, s az emberek tudatában is. Úgy érzem, mára újra lépéselőnybe került a város. * * * Erzsébet és Péter két éve kötöttek házasságot. Nagy szerelem, nagy esküvő, nászút a hegyekbe, minden együtt volt a boldog családi élethez. Zsó a megyeszékhelyen dolgozott titkárnőként, jelenleg gyed-en, de már munka- nélküliként. Péter a helyi termelőszövetkezetben volt középvezető, sajnos, ismerve a körülményeket, az ő állásáról is csak múlt időben lehet beszélni. Már kevesebbet mosolyog, néha hangosabban szól a feleségéhez, huszonévesen ősz hajszálait számolgatja a reggeli borotválkozás közben. Zsó csendesebben viseli a megpróbáltatásokat, magabiztosabb. Keménykötésű igazi „parasztgyerekeknek” tartja magukat, akik nem adják fel könnyen. Csakhogy, építkezni kezdtek... Mindenki örült elhatározásuknak, legalább példát mutatnak a többieknek is. Hiszen évek óta nem tett le itt még a gólya sem egy szál gallyat, hogy fészket rakjon. Közel lesznek az anyukához, közel lesz a segítség. A falak állnak. A források kiapadtak. A szülők tördelik a kezüket: mi lesz veletek gyerekek? Vállalkozni is kellene, de miből?! Döntés született, a lakás várhat! A visszakapott föld jelentené a megoldást, de nincs gép, vetőmag, műtrágya! Van ugyan egy reménysugár, az apóssal közösen pályázatot nyújtottak be. Várják az elbírálást. Addig...? A házasság amúgy is mérföldkő az ember életében. Pé- terék sorsa is megváltozott. A régi barátok elkoptak. A közös szórakozások elmaradtak. Már kinéznék őket a bulikból — tartják. S valószínűleg joggal, mert náluk nem divat házasoknak szórakozóhelyre járni. A mozi, a színház szinte elérhetetlen, nincs este autóbusz. A kiránduláshoz a kocsi sem olcsó mulatság. Persze, mióta megjött a pici... * * * Búj egy 26oo lelkes kis település. Nyíregyházától, a legközelebbi nagyvárostól alig húsz kilométerre fekszik. Munkalehetőség néhány magánvállalkozáson kívül szinte semmi. A tizen- illetve a huszonévesek száma 4-500-ra tehető. Ezek a száraz adatok, melyek fontosak lehetnek, ha azt vizsgáljuk, hogyan töltik a fiatalok a szabad idejüket. Frank Sándor polgármester, bár nem tartozik a tinédzser korúak közé, eléggé ifjú ahhoz, hogy fiatalos len- dülettel Amíg a legújabb filmeket megnézheti a saját videóján, nem rohan a fapados moziba. Bújon sem dicsekedhetnek. Főállású népművelőre sem igen tellett soha. Örültek tehát, amikor jelentkezett egy vállalkozó és bérbe vette az intézményt. A házasság nem tartott sokáig, a két hónap utáni válásnak mindkét fél örült. A szórakozási szokások is megváltoztak, az ötvenes évek nagyközönséget vonzó haknis műsorai már rég a múlté lettek. Nem újdonság egy színésszel személyesen találkozni, ha nap mint nap visszaköszön a képernyőn. Nincs varázsa a rock koncerteknek sem. Pervezesse a te- Nem készült ,..w6 számvetés a négy évről, de annyi tény, — hogy csak a látványos dolgokat említsük — ez idő alatt épült ki a vezetékes gázhálózat, a telefon és jó néhány út. — Nehéz ma szabad időről beszélni, hisz a legtöbb embernek, így a fiataloknak is minden perce betáblázott — kezdi a beszélgetést. — A másik probléma, meglátásom szerint, a mai tizenévesek „befelé fordulók” lettek. Kevésbé nyíltak, őszinték, nem szívesen adják ki magukat. Talán nem készítjük fel őket kellően az életre, vagy nagyon sokkszerűen éri őket a mindennapok benyomása. Korábban én is népművelősködtem, vezettem ifjúsági klubot. Bennünk volt lelkesedés, összetartás és ezt nem a nosztalgia mondatja velem. Tudtunk szervezni, voltak vezéregyéniségek, akiket követni lehetett. Ma a ,jólét” inkább tespedést, érdektelenséget hozott. Kemény szavak ezek... A történet talán ott kezdődött, amikor a művelődési házak és egyéb közösségi tesze, szerepe van ebben annak az iszonyatos gázsinak is, amit elkérnek az együttesek. Meghalt a későbbi évek klubmozgalma is, pedig ez a forma sokáig fontos szerepet töltött be a közösségek életében. Korosztályok nőttek fel benne, s tanulták meg, mi az a nyilvánosság, hogyan kell viselkedni, kapcsolatot teremteni. Ekkorra tehető a művészeti mozgalmaknak fellángolása is. Sorra alakultak újjá a népitánccsoportok, irodalmi színpadok. Aztán mintha elvágták volna. Talán a legtovább a tanfolyamok bírták, közülük is elsősorban a praktikus, napi ismereteket nyújtók. . * * * Bujon maradva, sokan ismerik a Harmadik félidő nevezetű vendéglátó helyiséget. A nagyterem asztalokkal, székekkel tele. A mennyezeten pókhálószerű díszítés, s a minden hétvégi diszkó kellékei, lámpák, tükrök, vezetékek. A fal mellett játékautomata zenél, csipog, aszerint, hogy éppen nyúzza-e valaki. A söntés előtt fiúk beszélgetnek. Előttük kóla és sör. Bató László kicsit arrébb húzódva kereszt- rejtvényt fejt. rek nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel. Amíg a gyerek otthon a jól berendezett szobában kényelmesen nézheti a televíziót, nem vágyik a rosszul fűtött, lerobbant intézménybe. — Jó hely ez — néz fel az újságból. — Jó a zene, a társaság. Itt összejöhet az ember a haverokkal, dumálhatunk, játszhatunk, csocsózhatunk. Mára már megszűntek a balhék is, hála a kidobóknak és a polgárőrségnek. A tizennyolc éven aluliakat például be sem engedik. S hogy ő mit csinál még szívesen szabad idejében: a keresztrejtvényfejtés mellett olvas, bár nem tudja most, pontosan hol van a faluban a könyvtári!). A futball sem olyan vonzó, legfeljebb egy- egy „sörmeccs”. — Hétköznap, meló után is felugrunk egy sörre — veszi át a szót Molnár Csaba, akit barátai csak Füles becenevén ismernek. — Sokan jönnek ide szórakozni a környező községekből is. Persze, innen is elmennek máshova, legalábbis, akinek kocsija van. Nagyon szeretek táncolni, a legtöbbször mi nyitjuk meg a bulit — kacsint a pult másik oldalán álló Tanyik Zsuzsára. — Sajnos, nálunk sem különbek a fiúk, mint másutt — rep- likázik vissza Zsuzsa. — Néhányuk- nak a bátorsághoz kell egy-két pohárral, és bizony, néha nem tudják, hol a határ. Persze, nem jár mindenki fel táncolni. Vannak, főleg lányok, akiket a szüleik nem engednek, vagy önmaguk elhatározásából otthon bújják a könyveket, tanulnak, készülnek a nagy Életre. Tényleg, sok szó esik manapság az italról, napjaink egyik legjellemzőbb narkotikumáról. Okkal vagy ok nélkül, de sokan fojtják alkoholba a bánatukat. S arra a kérdésre is, hogy miért nem lehet szesz nélkül szórakozni, a jelenlévők sem tudtak kielégítő választ adni. A cigaretta se marad el a sör mellett. * * * — Hamis lenne az a kép, ha mindenáron csak rossznak tüntetnénk fel a mai fiatalokat — fogad Zsuzsa, a másodéves egyetemista. — Elismerem a falu, a vidék külön fogalom. Nekem igazából a harcot a középiskolában kellett megvívni. Két év telt el, míg az osztálytársaim elfogadtak. Meg kellett tanulni a városi életet, megismerni a szokásokat, levetkőzni a kishitűségemet. Kollégistaként már akkor is csak „vendég” voltam itthon. Hétvégeken örültem, ha családi körben lehettem. Úgy rohant el mellettem minden. Az osztálytársaim egykettőre férjhez mentek, gyereket szültek, a fiúk meglett férfiakká váltak. Bocsánat a kifejezésért, de valahogy az volt az érzésem, ők gyorsabban öregednek. Persze, ez tréfa, de velük sokkal több minden történt, mint velem, s ez meglátszott rajtuk. Nekem a legtöbbször tanulni kellett még nyáron is, így tényleg elvesztettem őket. Néha szégyelltem, ha megkérdezték: hogy vagy, mit csinálsz? Mit?! Tovább akarsz tanulni? Hülyeség! Nézd meg, én mennyit keresek! S már húzták is elő a fizetési cetlit. Igen, irigykedtem is rájuk egy kicsit, de tudtam, nekem célom van, én orvos akarok lenni és ezt csak rengeteg munkával érem el. Remélem, megéri?! Szeretnék majd visszajönni a faluba, segíteni ezeken az embereken. (A felvételek nem a helyszínen készültek.) Sikerlista A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének sikerlistáját az eladott nagylemezek, kazetták, CD-k alapján állították össze. A hanghordozók versenye az utóbbi napokban így alakult: 1. Vangelis: 1492 2. Ákos: Test 3. Zámbó Jimmy: IV. 4. Ace Of Base: Happy Nation 5. Take That: Everything Changes 6. Válogatás: Bravo Hits 7. Zoltán Erika: Blues Pearl 8. Capella: U Got 2 Know 9. Bródy János: Az utca másik oldalán 10. East 17: Walthamstow Turnézik a Lord Nyíregyháza (KM) — A szombathelyi Ludi Magni Savaria Fesztiváliroda Bt. 1993 őszén lemezszerződést kötött a Lord együttessel. A zenekar így az elmúlt év végén immár az LMS kiadásában jelentette meg ötödik nagylemezét „Olcsó és ügyes” címmel. A Lord a hanganyag közönségsikerén felbuzdulva tavasszal országos lemez- bemutató turnéra indul. Az élő produkció látványban és előadásmódban a régi nagy Lord-koncertek varázsát ígéri. A felvonultatott nagy fény- s hangtechnika — ahol a helyszín megengedi, lézerrel kiegészítve — megalapozza a jól sikerült, új hangvételű, de a régi rajongók körében is sikert aratott anyag színvonalas előadását. A Lord együttes vendégeként három ifjú zenekar is színpadra lép. A soproni Blokád igényesen kidolgozott, blues elemekkel tarkított, tradicionális amerikai rockzenét játszik. Számos koncert van már mögöttük, felléptek a tokaji rocktáborban, ahol első helyezést értek el. A tűmé befejeztével stúdióba vonul az együ- tes, s elkészíti első nagylemezét. Meglátni és megszeretni Hiába fékezett, mégis elütötte a lányt „A mi megismerkedésünk története olyan romantikus, hogy akár filmet is lehetne belőle készíteni. Az egyik vasárnap délelőtt Nyíregyházán kimentem az autópiacra, ahol meg is vettem egy tízéves Ladát. Hazafelé tartottam, amikor az egyik mellékutcából kifordult elém egy lány biciklin. Nem mentem gyorsan, a fékezés ellenére mégis nekimentem. Bár ő az esést megúszta néhány horzsolással, a kerékpárt vihettük a MÉH-telepre, a tortát pedig — amelyet szállított —, már csak kanállal lehetett megenni. Mint később megtudtam, a 20. születésnapját ünnepelték, arra vette a tortát. Természetesen kisebb vita alakult ki közöttünk, hogy ő volt-e a figyelmetlen, vagy én mentem gyorsan. Végül megállapodtunk abban, hogy mind a ketten hibásak vagyunk, azonban a vitától felhevült arcát látva annyira megtetszett, hogy másnapra találkát kértem tőle. Arra hivatkoztam, hogy szeretném kárpótolni az összetört tortáért. A másnapi talákozón olyan jól éreztük magunkat, hogy mindig újabb és újabb találkozókat beszéltünk meg, s most már ezt nyugodtan nevezhetjük együtt- járásnak.” Szaniszló Zoltán Nyíregyháza (Várjuk továbbra is leveleiteket, a borítékra írjátok rá: Meglátni és megszeretni.) Vajon ki dönti le a bábukat? A megfejtést levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe!
