Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-22 / 94. szám
Kőkeményen Nemcsak az infrastruktúra, a pezsgő szellemi élet is fontos, tartják Ibrányban. 2. oldal V A helyzetmegoldás alternatívái. A nyírmadai szociálpedagógia példa. 3. oldal Ruandái öldöklés Nairobi, Genf (MTI) — Ruandában több tízezer, de lehet, hogy több százezer halálos áldozata van már a két hete tartó polgárháborús összecsapásoknak. Ezt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának Nairobiban nyilvánosságra hozott közleménye tartalmazza,. amely szerint előfordulhat, hogy az emberéletben esett katasztrofális veszteségek tényleges mértékéről talán soha nem lesznek pontos adatok. A jelentés hozzáteszi: a Vöröskereszt létezése óta ekkora emberi katasztrófa még nem történt. Közben — mint a dpa jelentette — nemzetközi emberi jogi szervezetek arra kérték az ENSZ-t, hogy ne vonja ki Ruandából az ott tartózkodó kéksapkásokat. Távozásuk ugyanis a hozzájuk menekült mintegy 25 ezer polgári személy számára a biztos halált jelentené. Mint az AP hírt adott róla, a Vörös- kereszt Nemzetközi Bizottságának afrikai ügyekben illetékes fődelegátusa, Jean-Daniel Taux csütörtökön a Szomáliáihoz hasonló mértékű humanitárius segélyakciót szorgalmazott annak érdekében, hogy sikerüljön elejét venni a katasztrófa további súlyosbodásának. Megszületett... ...a megállapodás az úgynevezett Zsidó Helyreállítási Alapról. 60 napon belül felállítják a szervezetet, az tisztázza a magyar zsidóságot ért sérelmeket. (MTI) A légierő... ...és páncélozott járművek támogatásával az azerbaj- dzsáni fegyveres erők csütörtökön hajnalban támadást indítottak Karabah északkeleti és délkeleti része ellen — közölte a ka- rabahi örmény önvédelmi erők szóvivője. A térségben továbbra is igen nagy a feszültség. (MTI) A választások... ...idején nem hagyatkozhatunk a pártok nagyvonalú ígérgetéseire, hanem meg kell vizsgálnunk, hogy milyen magatartást tanúsítottak az elmúlt négy évben egyházunkkal kapcsolatban. Egyebek között ezt tartalmazza a katolikus püspöki kar pásztorlevele, amelyet a parlamenti választások alkalmából adtak ki. (MTI) Rasszista... ...támadók egy török vendégmunkások által lakott házat gyújtottak fel szerda éjjel a Németország nyugati részén fekvő Bielefeld városban. (MTI) A közel ezeréves... ...gyulafehérvári székes- egyházban csütörtök ünnepélyes egyházi szertartás keretében tartották meg dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek székfoglalóját. (MTI) *Ht ff $ | í t * 4* i l|p| Elhalasztott találkozó Budapest (MTI) — Szlovák részről az elmúlt napokban sajtónyilatkozatok és hivatalos megnyilvánulások is utaltak a szlovák és a magyar kormányfő esetleges találkozójára, és arra, hogy e megbeszélés témája a két ország közötti alap- szerződés lenne. Megszellőztették azt is, hogy szlovák részről a programot lemondták, ezért az MTI Herman János külügyi szóvivőtől érdeklődött arról: valóban napirenden van-e a találkozó, s annak mi a témája. — A magyar miniszterelnök eddig sem zárkózott el és most sem zárkózik el a találkozótól szlovák partnerével. Folytak előkészületek is, de ezek során kiderült, hogy a szlovák fél a találkozót egy olyan közös közlemény kiadásától tette függővé, amelyben az alap- szerződésben rögzítendő kérdéseket kívánt taglalni. Ezt a magyar fél nem fogadhatta el — mondta Herman János, hozzátéve: félrevezető az az állítás, hogy a mostani találkozó központi témája az alapszerződés lett volna. Európa várja hazánkat Helmut Kohl német kancellár és Boross Péter miniszterelnök sajtótájékoztatója Újra megnyílt Nyíregyházán a Koronában, a régi helyén, a finomfalatozó üzlet. Az ide betérő vendégek kulturált, szép környezetben, gazdag hidegkonyhai készítményekből, cukrászipari termékekből választhatnak Elek Emil felvétele Őrizetben Vén István Nyíregyháza (KM) — Őrizetbe vették az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft. ügyvezető igazgatóját, Vén Istvánt, aki a Szabolcs Megyei Rendőrfőkapitányság vendégszeretetét élvezi kedd óta. (Mint ismeretes, az EMGV kft. megyénkben mintegy négyszázmillió forinttal tartozik a kárpótoltaknak.) (További részletek lapunk 5. oldalán.) Budapest (MTI) — Európa Magyarország nélkül torzó lenne. Németország tanácsokkal és tettekkel is segíteni kívánja Budapest EU-csatlakozását — mondta Helmut Kohl, Németország kancellárja csütörtökön délután Budapesten, a vendéglátójával együtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A német kancellár a délelőtti órákban érkezett egynapos, hivatalos látogatásra a magyar fővárosba. Tárgyalt vendéglátójával, Boross Péterrel, rövid sétát tett Budapest belvárosában, felkereste Göncz Árpád köztársasági elnököt, majd a CDU elnöki tisztét is betöltő politikus — immár magánprogramként — eszmecserét folytatott a magyar koalíciós pártok vezetőivel. Helmut Kohl és Boross Péter beszélgetése már a hannoveri vásáron, az elmúlt napokban elkezdődött, a két politikus csütörtöki, budapesti tárgyalásáról nemzetközi saj- tótájékozatató keretében kaptak tájékoztatást az újságírók. Boross Péter beszámolt arról, hogy az eszmecsere elsősorban Magyarország EU- csatlakozásáról folyt. Ehhez július elseje után, amikor Németország tölti be az Unió soros elnöki tisztét, hazánk — A gyermekek jogairól Nyírbátor (KM) — Az állami gondozott gyermekek • jogairól volt szó tegnap - Nyírbátorban, áz Éltes Má- j : tyás Általános Iskolában ? i tartott konferencián. A Nc- ; velőotthonok ..Nemzetközi ; Szövetségének; Magyar ; l Egyesülete áltál szervezett tanácskozáson megyénk és Hajdú-Bihar megye 12 nevelőotthonának pedagógusai és gyermckképviselői vettek részt. „ • * :\%Sv.Sv.v.v.v.v.ví.v.v.^wí/.v!:.v.-.'.-X-.v.-.v.-Aw.ví.v/-Xv^w.vWí^-Sr«íí.íw« Nagy Gábor (ISB) felvétele ruházások pótolják a magyar gazdaság tőkeszegénységét és az együttműködés bekapcsolja hazánkat a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe, segíti modernizációnkat. így remélhetőleg 2000 körül az Európai Unió teljes jogú tagjai lehetünk. Városavató Nagyhalászon Nagyhalász (KM — H. Zs.) — Nagyhalász várossá avatási ünnepsége alkalmából a hét végén rendezvénysorozatot tartanak a fiatal városban. Pénteken 14 órától a művelődési házban gyermekgálával kezdődik a program, 18.30-tól olyan híres személyiségeket látnak vendégül talkshow-ra, akik a városból származnak. A szombat reggeli program majorettbemutatóval és lovasfelvonulással kezdődik, 9 órától ökomenikus istentisztelettel egybekötve felavatják a világháborús emlékművet. 11 órától kezdődik a központi ünnepség, melyen dr. Kara Pál államtitkár köszönti az új város lakóit. Ezt követően lovasprogramot és számítógépes bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők. Hegedűs László grafikusművész kiállítását a művelődési házban Szepessy Béla nyitja meg. A romániai Sarmaságról érkezett színitársulat pedig Tamási Áron Vitéz lélek című darabját adja elő 17.30 órától. A szombati program látványosnak ígérkező tűzijátékkal és utcabállal zárul. Vasárnap sportprogramokra és horgászverseriyre várják az érdeklődőket. mint arra a kancellár ígéretet tett — támogatást kap Németországtól. A beszélgetés kiterjedt a régió egyéb problémáira, így a jugoszláviai helyzetre is. Boross Péter hangsúlyozta, hogy ez a kérdés Magyarországnak nemcsak a szomszédság okán, hanem az ott élő magyar kisebbség miatt is különösen fontos, és Budapest bízik a válság békés és gyors megoldásában. A tárgyalásokon szóba kerültek a két ország gazdasági kapcsolatai is — mondta el a magyar miniszterelnök, aki kitért arra is, hogy a német beHelmuth Kohl és Boross Péter a díszszázad előtt szabolcs-szatmak-bereg független napilapja u. évf., 94. S2. 1994. április 22., péntek Ára: 19,80 Fi .................................................. —......... TV PlUSZ Tjry g A Kelet-Magyarország rádió és televízió I Bí műsormelléklete •„ f április 23-tól április 29-ig. ......---------------- 15-22. oldal I----------------------------------------------------------------------------1 ; Jf , V»* ^ ' {> \ & ’* K&&Í