Kelet-Magyarország, 1994. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-01 / 77. szám
1994. április 1péntek HÁTTÉR Helyben tenni az oktatásért Megyénkben hét regionális iskolaszövetség működik • Nálunk is megalakul k JT-jT \ *T *T 9J i k SÍ ^ Buszbérlet vagy Mercedes Kállai János Nyíregyháza (KM) — Az átalakuló, folyamatos mozgásban levő, gondokkal teli magyar oktatásügyben új formációkként jöttek létre néhány éve — példájaként az „alulról jövő”, helyi kezdeményezéseknek — az iskolaszövetségek. Megyénk — hallottuk egy nyíregyházi tanácskozáson a napokban — e tekintetben az élen jár, ugyanis jelenleg hét új típusú szerveződés szolgálja a hozzájuk tartozó intézmények jobb együttműködését. Az Országos Iskolaszövetség elnöke, Horn György, a budapesti Alternatív Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, kérdéseinkre válaszolva szólt a szerveződési folyamatok országos tendenciáiról, a már létező szövetségek szerepéről, jövőbeni lehetőségeiről és teendőiről. — Az országos szövetség 1990-ben alakult, s vele csaknem egyszerre jöttek létre a kisebb régiókat összefogó szerveződések, mint pl. a Rétközi Iskolaszövetség. A magyar oktatásügy átmeneti periódusára — ez még most is tart — esett tehát a születés dátuma. Védekezési reflex Úgy hiszem, egyfajta védekezési reflex serkentette az iskolák társulását. Pontosabban: az intézmények és vezetőik érdekképviselete és védelme. Mert miként is alakult a helyzet 90 után? Mi változott? Nos, az új oktatási törvényre három évig kellett várni. A régi még élt ugyan, de a szabályozatlanság vélt vagy valós zavara elbizonytalanította az intézményeket. Támaszt kerestek egymásban, egymással. □ Ez lett volna az egyetlen inspiráló tényező? Arról nem beszélve: igazgatói munkaközösségek — mint hasonló célokra hivatott fórumok — léteztek, s megvannak ma is. A helyi oktatáspolitikában — Az új helyzetben viszont az utóbb említett közösségek nem tudtak rugalmasan váltani. Persze, más hajtóerők is érvényesültek. A politikailag legitimált kormány és az ön- kormányzatok esetenként keményen „beléptek” az iskolák életébe. Extrém példaként említhetem, amikor az egyik település polgármestere a nyári hónapokra nem szándékozott fizetést adni a pedagógusoknak, mondván: vakáció van. Aztán: az állampolgári jogaira ráébredő szülő mint egyre igényesebb megrendelő lépett fel az oktatási intézményekkel szemben. Ezt a jelenséget célszerűnek látszott legalább egy kisebb régióban összehangoltan kezelni. □I Ha jól értem, az összefogáson, az egységes fellépésen van a hangsúly, vagyis azon, hogy a szövetségek egyenlő jogú tárgyaló felekként léphessenek fel az oktatásügy kardinális, de helyileg megoldandó kérdéseiben? — Igen. A regionális iskolaszövetségek mindegyike önálló jogi személy. Funkcióikban a helyi feladatvállalás, az „itt” és a „most” a meghatározó. A közvetlen érdekek képviselete. Alapelv: hogy a csoportosulások átfoghatok legyenek, vagyis egy-egy szövetségbe ne tartozzon túl sok ők a legérdekeltebbek intézmény. Éppen ezért nincsenek a működésüket illetően központi szabályozóink, legfeljebb mintákkal, elvi irány- mutatással segítjük a munkájukat. □ Ismerve az országos helyzetet: mennyire jellemző a szövetségek számbeli gyarapodása? Milyen szerepek várnak rájuk a jövőben? — A nagy felfutás 1991-92- re tehető. Azóta lelassultak a folyamatok, egyidejűleg a szakmai és a politikai ügyek újbóli „összefonódásával”, az autonómia fogalmának a politikai árnyalatoktól sem mentes, különböző értelmezésével. Baranya, Csongrád és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg tud prezentálni legtöbb működő iskolaszövetséget, országosan a számuk 20-25 körül alakul. Szakmai autonómia Az új oktatási törvény teremtette helyzetben — amikor a szülők, az önkormányzat és a központi szabályozás szerepe megnövekedett — éppen az iskolák szakmai autonómiáját erősítendő kellene az iskolaszövetségek jelentőségét súlyuknak megfelelően felismerni és értékelni. □ Milyen konkrét „fellépési” alkalmakra, milyen feladatokra gondol? — A törvény hatályba léSzekeres Tibor felvétele pett. Most már a tartalmi szabályozás kérdései kerültek a középpontba. Hogy mit tehetnek e tekintetben az iskolaszövetségek? Megyeileg társulva — mint ahogyan Sza- bolcs-Szatmár-Beregben épp most próbálják e fontos lépést megtenni — pl. elérhetik, hogy az érintett intézmények vezetői nélkül ne születhessen megyei vagy regionális oktatáspolitikai koncepció. Egyenlő félként Tárgyalópartnerek lehetnek a tankerületi oktatási központok kompetenciájába tartozó kérdésekben: pl. ajánlhatnak személyeket a szakértői vagy a vizsgabiztosi listákra. Segíthetik a vezetői pályázatok kiírását, elbírálását. Élőteijeszthet- nek oktatáspolitikai alternatívákat. Közreműködhetnek a tankönyvrendelések koordinálásában, a jogsegélyszolgálat megszervezésében. A legaktuálisabb feladat viszont — és ez már szakma a javából! — a helyi pedagógiai programok összehangolt kimunkálása, a kerettantervek helyiekre lebontása, a tankönyvek kiválasztása. — Ezekre, megítélésem szerint, az iskolák zöme nincs ,ráhangolódva”. Hát, itt, ezekben a dolgokban érzem én az iskolaszövetségek súlyát!-j» y em tudom miért kellel lene siránkozni ami- x Y att, hogy országunkban a legfrissebb adatok szerint 136 hivatalosan bejegyzett pártot tartanak nyilván. Meglehet, mire e sorok megjelennek, ez a szám már nem időszerű, s tovább szaporodott a nép felemelését célul tűző pártok száma. Negyven évig az volt a baj, hogy egyetlen párt közül választhatott az állampolgár. Minden választás nehéz döntés elé állította a magyart, végül is melyiket válassza az egyből. Most viszont olyan a választék pártokból, hogy soha nem volt ilyen, valószínűleg kevés ország dicsekedhet e színes palettával. Mindebben nem is annyira a számszerűség a felemelő, hanem a szándék, hogy egytől egyig értünk, az egyes ember boldogulásáért jött létre, s valamennyi szolgálni, nem pedig uralkodni akar. Hát nem szép és megnyugtató ez? En személy szerint nem búsulok a tömérdek párt miatt, ugyanis vannak még rétegek, csoportok, amelyek érdekeit senki sem képviseli. Ki gondol például a kopaszokra? Ok csak úgy, párt, vezető testület, parlamenti képviselet nélkül éljenek a nagy bizonytalanságban? A kopaszok pártja, amennyiben létrejönne, oszlathatná a fejekben lévő előítéleteket, törvényjavaslatot terjeszthetne Pál ill Géza tiszteletre méltó érdekképviseletek párttá alakulására gondolok,j hanem azokra az ép fölű, de egyes dolgok iránt süket, vagy csak a számunkra kedvezőt meghalló polgártársakra, akik e párt által, legitim, törvényes lehetőséget Pártoskodjunk 1:» .................................................................................. elő a kopaszokról szóló viccek betiltásáról és így tovább. De a szemüvegesek érdekképviselete sincs megoldva: véleményem szerint nem minden szemüveges rövidlátó, s persze nem minden rövidlátó szemüveges. Ha netán a szemüvegesek pártja bekerülne a parlamentbe, kezdeményezhetné a honatyák és honanyák szemvizsgálatát, no nem a visszahívásuk, hanem a kötelező szemüveg viselése miatt. Velük egy karzaton, vagy legalábbis a közelükben kaphatnának helyet a nagyothallók, vagy nevezzük így inkább a szelektív-hallók pártjának képviselői. Tévedés ne essék, nem a hallássérültek mm kapnának, hogy bizonyítsák: süket dumával is lehet politizálni. Legalábbis ha van rá vevő. De megérettnek érzem az időt a dohányzók és a nem dohányzók pártjának zászlóbontására is. Az egyik kezdeményezhetné a füstadó bevezetését, a másik a dohányzás kötelezővé tételét már az iskolában. Remek parlamenti vitákra lehetne számítani, ha megalakulna a kutyabarátok és a kutyát ellenzők pártja is. Ezek után senki nem mondhatná, hogy a kutyának sincs képviselete a parlamentben, illetve nem érhetné szó a ház elejét, hogy kutyába se veszi az ebektől idegenkedők érdekeit. Ez utóbbi környezetvédelmi szempontból is üdvös lenne, mert törvények híján az isten se tudja eldönteni, ki köteles eltakarítani az utcákat, tereket, járdákat, lépcsőházakat ellepő irdatlan mennyiségű kutyagumit. Mindezt nem kutyafuttában terjesztenék elő, hanem előzőleg a különböző parlamenti frakciók, bizottságok jól megrágnák a témát. Ne csóváljuk hát a fejűn'- két, ne mosolyogjunk cinikusan, ha új párt megalakulásáról hallunk. Inkább örüljünk, reménykedjünk, hátha ez a kis embrió, ez a kis csecsemőpárt húzza majd ki az országot a csávából, teremt jólétet, boldogságot. Am itt álljunk meg egy percre, ma ehhez égy párt is elegendő, ott vagyunk, ahol a part szakad. j—7 zúttal ez a párt akarja i-4 elhitetni milliókkal, 1—J hogy értük van és hogy csalhatatlan. Akkor inkább szaporodjanak a pártok, mint eső után az erdei gomba. Csak tudjunk válogatni közülük, melyik az ehető, melyik a bolondgomba, mikor annyira hasonlítanak egymáshoz... Kovács Éva M agyarország szociális helyzete, ellátó renszere jobb, mint az ország állapota”— állította nemrég Pusztai Erzsébet, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára, aki kijelentésének igazát adatokkal is alátámasztotta. Mint mondta, szociális kiadásokra a nemzeti összjövedelem harminc-negyven százalékát fordítja a kormány, s ez nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Más kérdés, hogy mennyi a nemzeti összjövedelem, mennyiből lehet osztani. Tény az is, hogy lassacskán nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni, hiszen a rászorulók száma folyamatosan növekszik. Statisztikai adatok bizonyítják, lassacskán két táborra szakad az ország, egyikbe az egyre szaporodó gazdagodok, másikba a folyamatosan elszegénye- dők tartoznak. Hovatovább oda jutunk, hogy e téren is a végletek uralkodnak. Az emberek egy része Mer- cedesen autózik, a többiek számára meg lassacskán a buszbérlet is öröm. A valamikori középréteg egyre lejjebb csúszik, a korábban megtakarított pénzek jó ideje elfogytak, vagy „csak” inflálódtak. Nem csak a társadalmi rétegek, az egyes régiók is távolodnak egymástól. Amíg a nyugati határ közelében számtalan lehetőség kínálkozik a megélhetéshez, vagy éppen a sokat emlegetett újrakezdéshez, addig felénk, a keleti részeken falvak sora maradt mindenféle munkalehetőség nélkül. A nemzeti jövedelem elosztását, a szociális juttatások odaítélését nem csak a pénzhiány nehezíti. Igazságos elosztás, az igazán rászorulók támogatása lenne a cél és a feladat, csakhogy ennek gyakorlati megvalósítása cseppet sem könnyű művelet. A különféle támogatások és juttatások kidolgozott szempontok szerint járnak, mégis gyakran okoznak felháborodást, csalódottságot, kisebb-na- gyobb bosszúságokat. Mert ugyan ki az, aki egyértelműen ki meri jelenteni: X-nek vagy éppen Y-nak nem jár segély, mert már az átvétel napján szinte az utolsó fillérig a kocsmába viszi, s ki az, aki szégyenlős és szerény, kérni ugyan sose kérne, de gyermekeit tisztességben, szinte egyik napról a másikra neveli? A nemzeti összjövedelemből hazánkban 110 milliárd megy évente családi pótlékra, miközben az egészségügy közel 160 milliárdba kerül. Nem csoda, ha e temérdek pénz elosztása körül időről időre fellángol a vita. y j igasztaljon bennün1 / két, hogy nincs ez \ másképp Amerikában sem, ahol épp az el- nökné, Clinton felesége próbálja megoldani a hasonló gondokat... Kommentár Nyerőszám Kováts Dénes A vezetők, igazgatók megválasztása gyakran okoz gondot, eredményez szócsatákba hajló vitákat a települések közgyűlésein, képviselő- testületi ülésein. Talán részben érthetően is, hiszen esetenként több jó szakemberből kel\ választani, máskor —fogalmazzunk így — a pályázók közül. Mindenki nem lehet egyforma. Van, hogy szakmai okok miatt forrósodik fel a hangulat, máskor személyes vagy pártérdekek motiválják a döntést, időnként szinte hajszálon múlik egy-egy vezető kinevezése, vagy ki nem nevezése. Nyíregyházán a közelmúltban a Váci Mihály Művelődési Központ vezetőjének kilétéről folyt késhegyig menő harc, végül az egyik pályázó 20 szavazatot kapott. Nem is lett volna gond, ha minden képviselői poszt be lett volna töltve, de sajnálatos haláleset miatt eggyel kevesebben voltak. Így aztán tovább gyűrűzött a vita: az eredeti felállásban érvényes 21 szavazat kell-e a kinevezéshez, vagy abban a helyzetben elég a 20 is? Végül az addigi igazgatót bízták meg határozott időre, ami mostanra lejárt. Az újabb pályázat értékeléséig még két hónapra kellett megbízott vezetőt választani, de közben megérkezett a kötársasági megbízott észrevétele: szerinte a 20 szavazat elég volt (lett volna) a kinevezéshez. Fel is háborodtak néhányon: nehogy már ő nevezze ki az igazgatót! Ez persze csúsztatás, jogértelmezési problémáról van szó tulajdonképpen, konkrét szabályozás hiányában. Született ugyan most egy döntés a „foghíjas” (zárt) közgyűlésen: mégsem a korábbi igazgató a vezető erre a két hónapra, hanem helyettese (a másik pályázó) — helyettesként, s nem megbízott vezetőként. A probléma azonban továbbra is fennáll: zűrzavar uralkodik az intézmény körül. Sikerült ugyanis mindent összekuszálni. S ami félő: a hatalmi és presztízsharc nem biztos, hogy objektív, hosszú távra szóló megoldást eredményez majd. Az előjelek ugyanis nem erre utalnak. S ez rossz a városnak, az intézménynek, s a pályázóknak is...
