Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-26 / 72. szám

HAZAI HOLMI 1994. március 26., szombat Zöld gyep Szondi Erika V iszonylag jó álla­potú betonút fogja körbe Mátészalka egyik játszóterét. A játszótér kifejezés ugyan túlzás, hi­szen játékok nincsenek, van viszont egy tenyérnyi zöld gyep, ahol a gyermekek fo­cizhatnak, futkározhatnak. Azaz lassan csak múlt idő­ben beszélhetünk erről is. A szegény fű ugyan érzi a tavaszt és szeretne kibújni a földből, de a gépkocsik ke­rekei rendszeresen vissza­tapossák. Egyes autósok egysze­rűbbnek látják átgázolni a játszótér közepén, mint megkerülni azt. Az sem zavarja őket, hogy a gyer­mekek éppen ott játszanak, vagy az anyukák ott napoz- tatják csemetéiket. Két­ségtelen, még mindig igaz a tétel: Két pont között a legrövidebb út az egyenes, ám nem hiszem, hogy a ját­szótéren áttaposó autósok ezt az alapigazságot akar­ják nap mint nap bizonygat­ni. Egyszerűen csak fele­lőtlenek, lusták, és azt is megkockáztatnám, ember­telenek. Lehet, hogy megértőbb lennék, ha ezek a sofőrök lófogatot hajtanának au­tócsodáik helyett, mert azt még meg tudnám magya­rázni, hogy a ló megkívánta a zöldellő gyepet és beka­nyarodott a betonúiról. Jó, jó! Az autóban is van lóerő, de szerinten az nem füvet, hanem üzemagyagot kíván. Ahogy elnéztem a játszó­tér közepén a két jól kijárt keréknyomot és még a kör­nyékén is kipusztult füvet, eszembe jutott, hogy aki ezt tette, valószínűleg ugyan­ilyen lelketlenül át tudna gázolni bármin, vagy bár­kin. Talán mégis jobb len­ne, ha az ilyen ember in­kább lovat hajtana, akkor még reménykedhetnénk, hogy a lóban esetleg van jóérzés. Mindenféle Húsvéti... ...lelkigyakorlatot tartanak március 26-án, 16.45 óra­kor Nyíregyházán, a görög katolikus templomban. Az­nap, este félhatkor kezdő­dik a Szentliturgia. Szent­beszédet Oláh Miklós deb­receni paróchus mond. (KM) Az Angol-Magyar... ...Baráti Kör összejövetele március 26-án szombaton, 15 órakor lesz Nyíregy­házán, a művelődési köz­pontban. (KM) Zenés áhítatra... ...várják az érdeklődőket március 27-én, vasárnap 17 órától Nyíregyházán, a re­formátus templomba. Kri­eger-, Walther-, Gárdonyi­művek hanzanak el. Orgo­naművész: Gyülvészi Já­nos. (KM) Térképekről... ...tart előadást dr. Margó- csy József március 28-án, 17 órakor a Jósa András Múzeum TKM Klubjának foglalkozásán, a megyei múzeum előadótermében. (KM) Véradás lesz... ...március 28-án, hétfőn 9-14 óra között Encsen- csen, a művelődési házban. (KM) Vásárosna- mény és a környező te­lepülések képviselői létre­hoztak egy Közrend-Köz­biztonsági Alapítványt. A bejegyzést és alapítvány munkájával kapcsolatos ügyintézést Baka István vezetésével Jánd vállalta. Az adományokból már több mint hétszázezer forint jött össze, amelyből egy te­repjárót vásárolnak. Az ala­pítvány sikeres működésé­hez Fejes Gábor a vásáros- naményi rendőrkapitányság vezetője is hozzájárult. Mozi KRÚDY MOZI: Dennis, a komisz. Előadás kezdete: 16 óra. A kísértetház. Elő­adás: 18 és 20.30 óra. BÉKE MOZI: Aladdin. Előadás kezdete: 16 óra. Tabuk nélkül — Egy férfi és két nő. Előadás kezdete: 18 óra. Schindler listája. Előadás kezdete: 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Schindler listája. Előadások kezdete: 16 és 19 óra. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó ki­állítások mellett a Bieder­meier szobabelsők című képző- és iparművészeti ki­állítás, valamint a Benczúr Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából a művész grafikáiból ren­dezett időszaki tárlat lát­ható. A Baracsiné Molnár Ibo­lya festményeiből rendezett bemutató egész hónapban megtekinthető a nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond könyvtárban. Nyíregyházán, a tiszti klubban a Benczúr Gyula Képzőművészeti Kör jubi­leumi kiállítása látható va­sárnap kivételével naponta 10-től 18 óráig. Mátészalkán a Szatmári Múzeumban Kertész Klára keramikusművész alkotá­saiból nyűt kiállítás. A Vay Ádám Múzeum könyvtárában Tolnai Tibor nagyváradi festőművész kiállítása tekinthető meg. Színház A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban már­cius 26-án 19 órától a Sári bíró című darabot mutatják be. Kötélhúzás tőkerész miatt Avagy érdekháború és érdekellentétek ingatlanértékesítésért két vállalat között Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A me­gyeszékhelyen gyakran szín­falak mögötti „sakkjátsz­mák”, néha forrongó indula­tok tanúi lehetünk, ha a város vagyona, vagy annak kezelése, értékesítése kerül szóba. Személyes ellentétek éppúgy motiválhatják eze­ket, mint a piacért, a be­vételért folyó küzdelem, a konkurenciaharc. Ennek ta­lán jellemző epizódja az alábbi történet. A nyíregyházi Ingatlankezelő Vállalat korábban jelentős tőkerésszel volt érdekelt a NYÍRINKÖZ Kft-ben, rész­ben önállóan, részben a tulaj­donát képező Transtech Kft. révén, összesen a taggyűlési szavazatok több mint 50%- ával rendelkezve. A kilenc­venes évek elején az IKSZV egyes kft-iben teljes tulajdont szerzett, mások esetében elad­ta a részét, így történt ez a NYÍRINKÖZ-ös tőkerészével is. Mivel a két jogi személy eladta részét, a NYÍRINKÖZ teljes egészében magánszemé­lyek társaságává vált, a résztu­lajdonosok alkalmazottak is voltak egyben. Idővel két magánszemély alapító tag is elhagyta a NYÍRINKÖZ-t, mint munkahelyüket, de ré­szüket eddig nem értékesí­tették. I Furcsállt szándék — A két egykori tagtárs — idézte fel a történteket Tóth János ügyvezető igazgató — 160-160 ezer forint névértékű üzletrésszel rendelkezik, de hogy valójában ez mennyit ér a piacon, az sok mindentől függ­— Taggyűlést hívtunk össze, melynek témája kette­jük kizárása volt, ami együtt jár azzal, hogy üzletrészüket el kell adniuk. Időközben mind­ketten jelezték ebbéli szándé­kukat, tudtunkra adva azt is: vevő is van rá. Egyikük az El­ső Nyíregyházi Vagyonkezelő Kft.-t jelölte meg vevőként, ám ennek a cégnek létével, cégbejegyzésének visszavo­násának szándékával a közel­múltban Nyíregyháza közgyű­lése foglalkozott, megszűnik. Ezért is érthetetlen számunkra Kötélhúzás — nemcsak képletesen a vételi szándék, melyhez — tudtunkkal — az alapító, azaz a közgyűlés jóváhagyása is szükséges. Furcsálljuk tehát a vétel okát és jogát is. Eltérő érték — Ebben a helyzetben mi azt kértük — folytatta az ügyve­zető — hogy a Vagyonkezelő küldje meg részünkre az alapító által jóváhagyott ere­deti adásvételi szerződést, s a hatályos cégkivonatot, a köz­gyűlésen végül is nem tárgyal­tuk a kizárás kérdését. Mi ugyanis megvettük volna az érdekelt egykori tagtárs részét, miként tettük azt a másikéval, 370 ezer forintért birtokunkba került tőkerésze. A Vagyon­kezelő 600 ezer forintot adott a másikért. Az egyik fél tehát nem érti, miért ér meg hatszázezret a 160 ezer forint névértékű, bár többet érő résztulajdon, külö­nösen egy megszűnőben lévő kft. számára. De ha az önkor­mányzaté lesz majd, akkor is furcsállják. Személyes érde­keket vélnek a háttérben, a vagyonértékesítés lehetősé­géért folytatott harcnak látják az ügyet. Vitás ügyek miatt Török Sándor, a Vagyonke­zelő ügyvezetője másképp lát­ja a dolgokat, s nem publikus- nak, inkább két vállalat bel­ügyének. A vételt jó elképze­lésnek tartja hatszázezerért is. — A Vagyonkezelő Kft. ko­rábban széles körű üzleti kap­csolatokat alakított ki az ön- kormányzati lakások elidege­nítése terén a NYÍRENKÖZ- zel — fejtette ki — megbízá­sunk alapján ez a cég végezte az önkormányzati lakások elidegenítését. Tevékenysé­günk átszervezésekor a vé­telár-hátralék nyilvántartás hozzánk került, mi sokkal ol­csóbban, saját erőből valósí­tottuk ezt meg, 25 millió forin­tot takarítva meg az önkor­mányzatnak. — Szakembergárdánk fel­készült a bérlakások elide­genítésére is, egyike lettünk annak a négy szervezetnek, mely ezt végezheti. Ezért a NYIRINKÖZ-zel meglévő kedvezőtlen finanszírozási szerződést felmondtam, az úgynevezett szórvány-elide­genítéseket a vagyonkezelő dolgozói végzik. Á korábbi elidegenítésekhez kapcsolódó — így a NYÍRINKÖZ-nél lévő — iratok átadását kértem, melyet valós indokok nélül a kft. megtagadott, így a korábbi információkhoz való hozzá­férés bizonytalanná vált ré­szükre, így az önkormányzat részére is. — Az egyik tulajdonos fela­jánlotta törzstőkéje eladását, s a Vagyonkezelő kft. ezt meg is Március 27. — Színházi Világnap Budapest-Nyíregyháza (ISB- KM -D. Á.- B. E.) — 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházá­nak évadnyitója. Ezen a napon köszöntik Thália papjait, a szí­nészeket. 1978-tól minden or­szágban nemzeti üzenettel kö­szöntik a Színházi Világnapot. * Nyíregyházán az önálló társu­laté színház 1981. október 17- én nyílt meg Bozóky István igazgatása alatt. A fiatal társu­lat jó színvonalú előadások sorát hozta létre, de országos nevet Léner Péter igazgatása — 1984-1990 között — ért el a színház. Eredeti hangvételű, kísérletező bemutatók is szü­lettek. A színház több fiatal művésze is lehetőséget kapott, hogy rendezőként is megmu­tassa tehetségét. Ennek elő­segítésére jött létre 1984-ben a stúdiószínpad, ahol kamara­előadásokat tartanak. Orszá­gos elismerésként 1987-ben az évad társulata lett a nyíregyhá­zi Móricz Zsigmond Színház. Ezt az utat folytatta 1990-től az új igazgató, Csikós Sándor is. 1993 nyarától Verebes István a színház vezetője. * A napokban mutatták be Bu­dapesten a Színházi Világ­naphoz időzített, frissen meg­jelent Magyar Színházművé­szeti Lexikont. A most megje­lent lexikon sokkal szélesebb szakmai területet fog át, mint elődjei. Nemcsak a prózai színművészeket veszi figye­lembe, hanem — hazánkban először — az operai, a köny- nyűzenés színpadi, a tánc-, a mozgásművészeket, bábszín­házi alkotókat is, és nem pusz­tán a hivatásos művészeket. * A Határon túli magyar szín­házak fesztiválján Kisvárdán 1989 óta minden évben sor kerül a fesztiválra. Románia, Csehszlovákia, a Délvidék, Kárpátalja, újabban Kanada magyar színházi együttesei mutatkoznak be május vége és június eleje között. Családi kör egyesület a kölyökvárban Nyíregyháza (KM - D. B. G.) — A Nagycsaládosok Családi Kör Egyesülete március 26- án, szombaton 15 órakor tartja az 1994. évi tisztújító köz­gyűlését Nyíregyházán a Kö­lyökvár nagytermében. A rendezvényen értékelik az elmúlt év munkáját, valamint meghallgatják a beszámoló­kat. A napirendek között sze­repel Nagykálló, Tiszanagy- falu-Virányos, Tiszadob, Ti- szavasvári, Hajdúhadház he­lyi csoportjainak az előadása. Á beszámolók vitája után a résztvevők megválasztják az egyesület tisztségviselőit. A rendezvény végén a jö­vőbeni fontosabb teendőkről szólnak. Balázs Attila illusztrációja vásárolta. A vételár — figye­lembe véve a NYÍRINKÖZ korábbi eredményes gazdál­kodását, és a felhalmozott vagyonát — kedvező volt. Az üzletrész megvételét ezentúl elsősorban az indokolta, hogy tulajdonostársként törvényes lehetőségünk van a nyilván­tartásba, könyvekbe betekin­teni, így a korábbi bérlakás elidegenítésre vonatkozó ira­tok megtekintésére is lehető­ség nyílik. A Vagyonkezelő il­letve az IKSZV későbbi meg­szűnése esetén — a tulajdon- rész az önkormányzaté lesz — ezt a jogát továbbra is gyako­rolhatja. Az elidegenítés napi munkái során úgy tapasztaltuk, szük­ség lesz a későbbiekben is az iratbetekintésre, mert a NYÍRINKÖZ felméréseihez képest méreteltéréseket ta­pasztaltunk a korábbi kijelö­lésű lakásoknál. Áll tehát a bál — képletesen szólva — dúl a (hatalmi?) harc a vagyonértékesítésért. Más kérdés, hogy a vétel mögött húzódó szándék mennyiben valósítható meg a törvények értelmében, tő­kerészesként a konkurens cég képviselője mibe tekint­het bele. Mert nagy tét fo­roghat kockán. A kérdés már az: vajon ki károsodhat mindezek miatt. Koncert Nyíregyháza (KM) — Ladányibene-27 koncert lesz a raggie-zene rajongói­nak március 30-án, 20 óra­kor Nyíregyházán, az Opendoorsban. Sürgős esetekben Nyíregy­házán, a Szent István, u. 16. szim alatt látják el a be­tegeket. A megyeszékhe­lyen ügyeletes gyógy­szertár a Szabadság, tér 1. szám alatt kereshető fel 20 órától reggel 8-ig. Állatorvosi ügyeletes tart hétvégén dr. Paromán László Nyíregyháza, Gém u. 18/d. Telefon: 318-189. dr. Bánhidi László Nyír­egyháza, Ószőlő u. 99. Telefon: 312-298. a^Ketet-Wagyarorszä^B BHSBIBSa Rendezvények

Next

/
Oldalképek
Tartalom