Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-01 / 50. szám

1994. március Ikedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL. Részvényt részletfizetésre Indul a Kisbefektetői Részvényvásárlási Program ezen a tavaszon Az együttműködés emblémája Domi Zsuzsa Budapest (ISB) — A kisbe­fektetők tulajdonhoz juttatását szolgálja az a tavaly októberi kormánydöntés, melynek ér­telmében a vagyonnal nem rendelkező állampolgároknak is lehetőséget ad a kormány­zat, hogy részt vegyenek a pri­vatizációban. A tervek szerint a program keretében 5 év alatt 70 társa­ság 120 milliárd forint értékű' részvényeit ajánlja fel az ÁVÜ és az AV Rt. magánszemélyek részére. Az áprilisban kezdődő kísérleti szakaszban négy cég részvényeit ajánlja fel az ÁVÜ: a Pannónia Hotels, a Budapest (ISB-Horváth) — Jelentős hazai és nemzetközi érdeklődés közepette hirde­tett hétfőn eredményt Schamschula György közle­kedési, hírközlési és vízügyi ' miniszter azok között a kül­földi, magyar, és vegyes tu­lajdonú vállalatok között, amelyek jelentkeztek helyi közcélú távbeszélő szolgál­tatás végzésére. A tenderek értékelésével a ma­gyar érdekeltség mellett ame­rikai, izraeli, francia, svájci és holland tőke szerzett Magyar- országon távközlésre jogosult­ságot. A 25 primer körzetben kiírt koncessziós pályázatra 41 je­Még nem... ...lehet tudni, hogy tartóz­kodott-e a magyar légtér­ben AWACS felderítőgép abban az időpontban, ami­kor a NATO vadászgépei lelőttek négy repülőt a boszniai Banja Luka fölött. (MTI) Az Állami... ...Vagyonkezelő Rész­vénytársaság Felügyelőbi­zottsága / megállapította: hogy az ÁV Rt. a szabad pénzeszközök 5-10 száza­lékát helyezte ki átmeneti­leg, állami engedélyekkel rendelkező és jó céginfor­mációval bíró pénzintéze­tekhez. (MTI) Kónya Imre... ...sajtótájékoztatóján kitért a boszniai légi incidensre, s bejelentette a Belügymi­nisztérium semmilyen kü­lönleges intézkedést nem tervez a déli országhatá­ron. (MTI) A Magyarországi... ...Szociáldemokrata Párt és a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége együttműkö­dési megállapodást kötött az MSZDP programjának és országgyűlési képvise­lőinek támogatására .(MTI) Öttagú síp... ...lesz a magyar pavilon jelképe. A pavilon eszmei­sége és üzenete Bartók és Bolyai munkássága köré épül, amely egyszerre mu­tat fel magyar és egyete­mes értékeket, az emberi együttélés új minőségére törekszik. (MTT) Global TH, a Pannonplast Mű- anyagipari és a Soproni Sör­gyár Részvénytársaságét. A forgalomba kerülő részvények értéke több, mint 4 milliárd forint. Az őszre tervezett má­sodik szakaszban olyan, szin­tén jól prosperáló cégek rész­vényeinek egy része kerülhet magánkézbe, mint a MATÁV, a MOL, a Magyar Villamos­művek, a Pick, az Égisz,illetve a Richter Gedeon Gyógyszer- gyár, vagy — főként a helyi befektetőkre számítva — a Szegedi Paprika Rt. és a Zsol­nai Porcelángyár Rt. A magánszemélyek a KRP keretében kétféle módon jut­hatnak részvényhez: 5 éves kamatmentes részletfizetéssel lentkezés érkezett, melyeket két bíráló bizottság szakmai szempontból értékelt. Mint azt Schamschula mi­niszter hangsúlyozta, a válasz­tás igen nehéz volt, mert mind a 41 pályázó értékes, magas színvonalú pályázatot nyújtott be. Közülük mindegyik nyer­hetett volna. Nem a koncesszi­ós díj mértéke volt a válogatás alapvető szempontja, sokkal inkább a jelentkezők fejlesz­tési elképzeléseit, és tervezett díjszabásukat vették figyelem­be. Ezek alapján például Debre­cen primer körzetében a szin­tén pályázó Hajdútel RT-t megelőzte a MATÁV, s így Cselényi György Hajdúszoboszló (KM) — Szent Isten! Földrengés! Mindenfelé tűz, koromfe­kete füst, halálsikoly és rom. Figyelem, figyelem! Azonnal hagyják el a várost — hallat­szik a hangosbemondón. Szirénák vijjognak. Piros és fehér autók robognak a helyszínre. Egyenruhás és védősisakos emberek ugrál­nak ki belőlük. A levegőben köröző helikopterről kötélen egy férfi ereszkedik alá. A törmelék alól sérülteket hoznak ki, akik nagy részét kiképzett kutyák találtak meg. A sebesülteket a Vöröskereszt emberei veszik kezelésbe. Egy ház ablakán hófehér oltóhab ömlik a szabadba. A tűzoltók a lángokat és a füstöt lokali­zálták. A földön és a leve­gőben tart a katasztrófaelhá­rítás. Ezek után elárulom, február 27-én, vasárnap a ,.Polgári védelem a lakosságért — az európaiság jegyében” — cím­mel a hajdúszoboszlói kiképző bázison a Magyar Köztársaság pv-alakulatai, a tűzoltók, a rendőrség és mások bemutatót tartottak. Az alapszituáció sze­rint Hajdúszoboszlót földren­gés sújtotta. Ennek nyomán több helyütt tűz ütött ki, elsza­kadtak az elektromos és a vízvezetékek, épületek dőltek össze. Az akciót osztrák, ukrán, német, román, horvát és szlo­vén szakemberek is megtekin­tették. A kiállítási eszközök, védő­ruhák és gépkocsik között jár­vagy a kárpótlási jegyek be­cserélésével. Az igénylőktől semmiféle vagyoni biztosítékot nem kér­nek az OTP-fiókokban, ahol a jelentkezéseket regisztrálják. Az állampolgárok százezer forintos keretet kapnak, ame­lyért részvényt jegyezhetnek. Á nyilvántartásba vételkor egyszeri, kétezer forintos re­gisztrálási díjat kell fizetniük. A lejegyzett részvények árát öt év alatt kell törleszteniük a be­fektetőknek, évi egyenlő rész­letekben. A törlesztés a sze­mélyi jövedelemadó-alapból levonható. A kárpótlási jegyek esetében az alanyi jogon kár­pótoltaknak nem kell jelentke­zési díjat fizetniük és a száz­Északkelet-Magyarország táv­beszélő szolgáltatását ez a vál­lalat végezheti. Mert például Nyíregyháza körzetében a MATÁV-on kí­vül más nem is pályázott. Az északi országrész körzeteire pedig nem is írtak ki pályáza­tot, így azokon a szolgáltatás joga ^ automatikusan a MATÁV-ra szállt. A nyertesek, akik között olyan jelentős cégek is szere­pelnek, mint az Alcatel, a CGE, és a CET, többek között vállalták, hogy 1997. január 1- jétől kötelesek az előfizetői igény 90%-át hat hónapon belül kielégíteni, és az általuk végzett szolgáltatás folyama­tosságát biztosítani. ván Dr. Kónya Imre, belügy­miniszter a szabolcsiak autója mellett is időzött. Szoboszlai Károly pv-alezredes és Kallós István őrnagy közölte: a jár­műnek több funkciója van: például a katasztrófaelhárítás vezetőjének szaksegítséget nyújtani, a különböző szol­gálatok között összeköttetést teremteni és tartani, illetve fel­derítési feladatokat végezni. A belügyminiszter Kallós István világos sárga gázvédő ruhája plexirészét megkopogtatta, s azt kérdezte: lehet rajta látni, nem párásodik? — Nem — hangzott a válasz. — Gázfelhőben is le­het benne dolgozni, mert az oxigént palack szolgáltatja. □ Ezt a ruhát rendszeresí­tették? — érdeklődött Kónya Imre. — Nem — felelték a szak­emberek. — Ugyan minden megyében van belőle, de an­nak, hogy nagyobb mennyiség álljon rendelkezésre, anyagi akadályai vannak. Egy ilyen ruha 300 ezer forintba kerül. Ezután a miniszter barátsá­gos kézfogással elbúcsúzott beszélgető partnereitől. A mentőkutyák és a gazdáik parádéja közben német be­szédet hallottam. Megtudtam, Robert Funiokhoz, az osztrák polgári védelem főigazgatójá­hoz van szerencsém. □ Mi a véleménye a látot­takról? — A magyar polgári véde­lemmel évek óta szoros kap­csolatot tartunk — válaszolta — Ennek ellenére meglepőd­tünk, hogy önök milyen na­gyot léptek előre. A gyakorlat kellően szervezett volt. Az egységek jól képzettek. Külön ezer forintos kerethatár sem vonatkozik rájuk. Vagyis any- nyi részvényt vásárolhatnak, amennyi a jegyeikből kitelik. A kárpótlási jegyeket a kamat­tal növelt címletértéken cse­rélhetik részvényekre, ami magasabb, mint a jegyek piaci értéke. A KRP nyitányaként rendezett tájékoztatón Szabó Tamás privatizációért felelős miniszter elmondta: a hosszú távú program várható gazda­sági hatása, hogy minden ed­diginél szélesebb tulajdonosi réteg alakul ki Magyarorszá­gon. Csépi Lajos, a rendszer egyik kidolgozója pedig a ha­zai pénzügyi kultúra fejlődé­sére nézve is kiválóan alkal­masnak tartja a KRP-t. Privatizáció Nyíregyháza (KM) — Fontos szakaszához ért a Kelet-Tüzép Rt. privatizációja. Az ÁVÜ Igazgatótanácsa február 23-i ülésén állást foglalt a rész­vénytársaság telepcsoportos privatizációjában. Jóváhagyta az IT a szétválási vagyonmér­leget és a szétválási szerző­dést, mely alapján 5 kisebb rt. jön létre. Ezt a Kelet-Tüzép Rt. hétfői közgyűlése is jóvá­hagyta, a kis rt.-k vezetésével a jelenlegi vezetést bízta meg. Az ÁVÜ megítélése alapján az 1,2 milliárd forintos vagyonú céget könnyebb lesz kisebb egységenként értékesíteni, ezért történt a szétválás. Az ÁVÜ márciusban dönt a priva­tizációs pályázat kiírásáról, amely a nyílt lesz, bárki pá­lyázhat A pályázók között lesz a ft. MRP-szervezete is. tetszett a rendezvény népün­nepély jellege. Ausztriában a polgári védelem teljesen ön­kéntes, s az alárendeltségébe 400- ezer ember tartozik. Ter­mészetesen a katasztrófael­hárításban mások mellett az állami és az önkéntes tűzol­tóság is részt vesz. A tömegben Goncsarkó ez­redessel, a Kárpátalja megye polgári védelmének törzspa­rancsnokával is találkoztam. — A gyakorlat nagyon tet­szett — közölte. — Tudom, abba mennyi erőt és munkát kellett fektetni. A résztvevők magasszintű felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Egy évvel ezelőtt nálunk volt ha­sonló esemény. A katasztró­faelhárításban a teendők min­den országban hasonlók. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pv-törzs 3 hónapja mentőkutyás csoporttal is ren­delkezik. A vezetője Újteleki Mihály, s tagjai: Fillcó Mónika, Kálmánchey Gábor, Daru István, Gincsai Tamás, Oláh Tibor és Szabó Zoltán. Vala­mennyiüknek van kutyája. (Bernáthegyi, labrador, né­metjuhász és németvizsla). Köztudott, hogy katasztrófa esetén a megfelelően kiképzett ebek embermentésre nagy­szerűen használhatók, s szinte csodákra képesek. A szabolcsi pv-törzsnek régi terve egy ilyen csoporttal kapcsolatba lépni, s azzal együttműködni. — A polgári védelemtől a kőlaposi pályán edzési lehető­séget kaptunk — említette Újteleki Mihály. — A június 24-25-26-án Bükkszentke- reszten megrendezendő nem­zetközi minősítő versenyre készülünk. Debrecen (KM - R. J.) — Az együttműködésben ér­dekelt országok mindegyi­kéből érkezett alkotás arra a pályázatra, amelyet a Kár­pátok Eurorégió grafikus jelképére írtak ki a társuló felek még 1993-ban az ala­pító okirat aláírását követő­en. A döntést végül 1994. február 25-én Debrecen­ben, a régiótanács hetedik soros ülését megelőzően hozták nyilvánosságra. A pályadíjat és a velejáró 90 ezer forintot Urban Tibor, szikszói grafikusművész vehette át Virágh Páltól, a Kárpátok Eurórégió Taná­csának 1994. évi elnökétől. Bezzeg Bence Budapest (Kurír) — Ami­kor elindultam a mátyásföl­di családi házhoz, a Kodaj^ család rezidenciájába, több kolléganőm megkért, hogy feltétlenül kérdezzem meg az ország jelenleg legnép­szerűbb fiatalemberétől, foglalt-e. Úgy látszik, a műveltség, az intelligencia ma is heves érzelmeket vált ki a hölgyekből. Férfi isme­rőseimnek — savanyú a szőlő — az volt a vélemé­nyük, hogy a Mindent vagy semmit című tévés vetél­kedő sztárja, Kodaj Bence valóban zseni, de egészen biztos, hogy dilis. Miután a tegnap megnyert kilencedik forduló után Bence vállalta a rizikót, hogy a keddi tize­diken elveszítheti a kocsit, valóban sokakban felme­rülhet: nem egészen nor­mális. — Nem vagyok zseni, vi­szont dilis sem — jellemzi önmagát a félelmetes me- móriájú Bence, aki épp a napokban, február 16-án ünnepelte 24. születésnap­ját. — Ugyanolyan vagyok, mint a korombeliek. Igaz, még soha nem voltam disz­kóban, de szeretem az igé­nyes könnyűzenét, sokat já­rok moziba. Az tény, hogy nagyon korán, 4-5 éves ko­romban tudtam már írni és olvasni. A családi legenda szerint az autók rendszám alapján tanultam meg a nagybetűket. — Bence már avval is ki­tűnt kiskorában, hogy fiúk­tól szokatlan módon egy­évesen beszélt — meséli a mama, aki Bencén kívül a 17 éves Dániel és a 6 éves Bálint édesanyja. — A böl- csiben is észrevették már, hogy más, mint a többiek. Leginkább a logikai érzéket fejlesztő összerakós és épí­tős játékokat kedvelte. — Az általános iskolában és a Trefort gimnáziumban is végig kitűnő voltam — mondja az ötödéves mate­matikus. — De történelem­ből, irodalomból voltak ná­lam sokkal kiválóbbak. A földrajzot például ki nem állhattam. Egyszer kaptam is egy kettest, sőt év végén is csak négyesem lett. Ehhez képest a vetélke­dőn vágod a válaszokat a földrajzi kérdésekre is. A tanárnőt most biztosan ki­javítaná az osztályzatod! — Hát, nem tudom... Ha a japán mezőgazdaságról kérdeznének, biztosan el­akadnék. □ De a matematika örök szerelem? — Volt. Mostanában egy kicsit elbizonytalanodtam. □ Már nem szereted? — Nem erről van szó. Szeretem én a matekot, csak a matek lett hűtlen hozzám. Bár az egyetemen is kitűnő a bizonyítványom, de az ELTE-n vannak ná­lam jóval okosabbak. Le­het, hogy a vetélkedőre is azért jelentkeztem, mert kellett már egy nagyobb sikerélmény. — Az az igazság, hogy nagyon meglepett, amikor Bence szólt, üljünk le a képernyő elé, mert szere­pelni fog a tévében — mondja a mama. — Végig titokban tartotta, hogy je­lentkezett. Ráadásul azért is volt hihetetlen a dolog, mert a fiam nagyon zárkó­zott. — Sokáig pont azért nem jelentkeztem, mert gátlá­sosnak tartottam magam, irtóztam a nyilvánosságtól. Mostanra megszoktam, hogy az utcán, a közértben, a postán megnéznek, sőt odajönnek hozzám az em­berek gratulálni, buzdítani. □ Egy fél ország drukkol neked, megkockáztatom, népszerűbb vagy mint a politikusok. De mennyire viseli el.a környezeted ezt az országnyi figyelmet? — A tanáraim nem na­gyon vesznek róla tudo­mást, a könyvtárosok bor­zasztóan szurkolnak. A ba­rátaim különféleképpen re­agálnak. Van akinek na­gyon tetszik, van akit is­zonyúan irritál. □ És a hölgyek? Nem árasztanak el szerelmük­kel? — Nem veszem észre. Az igaz, kaptam egy sze­relmes levelet, meg egy apa is írt, hogy korrepetáljam a lányát matekból. * Ma este dől el, hogy meg­marad-e a már megszerzett autó, vagy sem. A MATÁV győzött keleten Nyíregyháza körzetében különben más nem is pályázott Embermentés katasztrófában A gyakorlat szervezett volt eAz egységek jól képzettek Isii s vl h Q u rT * H 0 ikffiT1 éhiL? m

Next

/
Oldalképek
Tartalom