Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-26 / 72. szám

1994. március 26., szombat HATTER Háttérrajz egy Pro Régióhoz Solymosi László tizenkét pontja szűkebb hazája fellendítésének érdekében Balogh József Dombrád (KM) — Egy tele­pülés polgármesterének leg­fontosabb feladata a falu érde­keit képviselni, saját faluját fejleszteni. Egy falu azonban nem fejlődhet önmagában, csak a környező települések­kel együtt, mert összeköti őket a történelmileg kialakult kap­csolatrendszer, a családi köte­lék, az egymásrautaltság. Solymosi Lászlóval beszél­getünk a hétköznapok dolgai­ról, bár ünnepelni valója is van Dombrád polgármesterének: a Magyar Köztársaság környe­zetvédelmi és területfejlesztési minisztere a terülefejlesztés, a térségi együttműködés előse­gítése, a társadalom, a gazda­ság és környezet összehangolt fejlesztése érdekében kifejtett kiemelekedő tevékenységéért Pro Régió díjat adományozott neki. Egyedül nem megy — Ha továbbfejlesztjük az iménti gondolatot, egy térség pedig nem fejlődhet megye nélkül — kerekíti ki a beveze­tő sorokat Solymosi László, s azzal folytatja —: munkám­ban ezt a hármas tagozódást tartom szem előtt. Betöltött funciói is ezt bizo­nyítják. Még felsorolni is hosszú: megyei közgyűlési tag, a Szavicsav megyei felü­gyelő bizottságának volt elnö­ke, az országos polgárvédel­mi szövetség megyei elnöksé­gének tagja, a vízgazdálkodási társulatok megyei elnökségé­nek tagja, a Felsőszabolcsi Vízgazdálkodási Társulat el­nöke, Dombrád és a térség (8 falu) gázberuházásának bo­nyolítója és gesztora, a domb- rádi telecoom telefonfejleszté­si társaság tagja és szervezője. De mindezektől is fontosabb, hogy Dombrádon 556 millió értékű beruházás történt az el­múlt négy évben. Ennek nagy­ságrendjét az mutatja meg leg­kifejezőbben, hogy az egy csa­ládra eső beruházás összege (1300 család él Dombrádon) 420 ezer forint, a lakossági hozzájárulás pedig mindehhez 30 ezer forint családonként. Teljesen ingyen kapja a lakos­Felvételünk az egyik legértékesebb beruházás, a gázvezeték építésekor készült Balázs Attila felvétele ság a szennyvízberuházást és az úthálózatot. — 1978-ban választottak a Dombrádi Nagyközségi Kö­zös Tanács elnökévé. Akkor a településhez tartozott Tiszaka- nyár és Újdombrád. Nem csak papíron, a valóságban is arra törekedtem, hogy ne csak a székhely, hanem a társközsé­gek is fejlődjenek, így vezet­tük be mindhárom településen a jó ivóvizet. Tiszakanyáron 4 tantermes, tornateremmel ellá­tott általános iskolát, ravatalo­zót építettünk, Újdombrádon bővítettük a művelődési házat, két új általános iskolai tanter­met építettünk. Átugorjuk a székhelyközsé­get, pedig természetesen itt is, épült új óvoda, halottasház, körzeti megbízotti iroda és szolgálati lakás, rendőrőrs, si­került a helyi foglalkoztatott­ságon javítani a 240 embert foglalkoztató varrodával, amely ma is működik BEBE néven angol-magyar kft.-ként. A legutóbbi választáshoz ér­kezünk. Azt mondja Solymosi László: van egy javaslata. Nem káptalan az ember feje, hogy minden eszébe jusson, de van neki egy röpcédulája, amit akkor terjesztett, s azon 12 pontban foglalta össze, mit szeretne elérni polgármester­ként négy év alatt. Igaz, még nem telt el a négy év, de vál­lalkozik rá, hogy leltárt készít­sünk. Kilométerek ezrei Megint előre kerülnek a Dombrádon túli, a településen kívüli munkák, pedig az nincs is a 12 pontban. De — azt mondja — ha vállalta, annak teljesítésével is el kell számol­ni. A megyei közgyűlésben, az egészségügyi bizottságban végzett munkával, mert hisz javaslataival, észrevételeivel, ha kellett szervező munkájá­val segítette a megyei felada­tok végrehajtását, a fejleszté­sek megvalósítását. Most ugyan nem tudni mi követke­zik egy új vezérigazgató kine­vezésével, de közel két évig csak ezer kilométerekben mér­hető, mit tett, mennyit utazott a Víz- és Csatornamű Vállalat Felügyelő Bizottságának elnö­keként a vállalat egybentartá- sáért, majd amikor ez már le- hetelenné vált, azért hogy a megye kistelepüléseinek la­kossága megfizethető áron jusson az egészséges ivóvíz­hez. A szűkebb térség felzárkóz­tatása érdekében 8 településsel (Újdombrád, Tiszakanyár, Kékese, Szabolcsveresmart, Dögé, Rétközberencs, Pátro- ha, Fényeslitke) összefogva pályáztuk meg a térségi gázel­látást, mely befejezéséhez közeledik, s ezen beruházás gesztora mi voltunk. Ugyanc­sak Dombrád és 9 település összefogásával alakult meg a Dombrád-Com Befektetési Kft, mely a térség telefonháló­zat-fejlesztését tűzte célul. A telefonra várni kell És most már tényleg a 12 pont végrehajtása következik. — Szilárd burkolatú aszfal­tozott utat építettünk 10 km hosszon 44 millió forintért, szilárd burkolatú belvízelve­zető csatornát 7 km hosszon 11 millió forintért. Hat tante­remmel bővítettük az általános iskolát 16 millióért. Vezetékes gázt építettünk ki 26 km hosz- szon 122 millió forintért. Fo­lyamatban van a település tel­jes szennyvízcsatorna-hálóza­tának és tisztítótelepének épí­tése, melynek teljes bekerülési értéke 353 millió forint lesz. A négy év teljes beruházási költ­sége 556 millió forint. Ter­mészetesen ezek mellett biz­tosítottuk az önkormányzati törvényből adódó kötelező fel­adatokat, így biztosítottuk az intézmények működtetését, fejlesztését. — Sajnos a telefon még nem működik — mondja a polgár- mester —, de ez az egész táv­közlési téma megcsúszott a Kontrax csődbejutása' miatt. Igaz, nincs még itt a ciklus vé­ge sem. Szemrehányás azon­ban nem érhet, hogy felelőtlen ígéretekkel értem el 1990-ben, hogy rám szavazzanak. Búcsúzáskor még visszaté­rünk a kitüntetésre, a régió fej­lesztéséért kapott díjra. Azt mondja Solymosi László: igaz, a kitüntetést én vettem át, a térségfejlesztő munkámat is­merték el, de azt hiszem szól a munkatársaimnak, a település és a megye lakosságának, akik igen komoly áldozatokat vál­laltak a térség fejlesztésében. Ez a díj egyben az egész me­gye fejlesztésének elismerése is.---------" " "..........................................................—----­A z öles autóhirdetések láttán a szemem sem rebben. Mit nekem a sivatagbiztos, ingoványbán is könnyedén, elegánsan szá­guldó, amúgy minden kénye­lemmel, pardon: extrával te­lebuggyantott kocsiköltemé­nyek sora, amikor sorsom, nem kevésbé tőkeerőtlensé­gem a hetes busz hányódásai­hoz köt. Hidegen hagy a forró nyárba csalogató utazási ajánlatok tömkelegé is. Mert ha kiizzadnám a részvételi díjat, akkor attól vacogna a fogam, — teszem azt az Ele­fántcsontparti Partyn — hogy mikor bukkan elő az OTP titkosügynöke egy hoz­zá képest barátságosnak tű­nő óriáskaktusz mögül, vagy lengő liánon szelve át időt és teret, kezében rejtjeles fel­szólítást lobogtatva, misze­rint nem fizettem be hitelem esedékes részletét. Mert vagy vagy! Nálunk még így műkö­dik a jólét előtti társadalom. A csomagküldők kínálata már közelebb áll anyagi szín­vonalamhoz. Őszinte érdek­lődéssel olvasom tehát, hogy amennyiben rendelek lega­lább három víz alatt is hasz­nálható farmotoros nyakken­dőtűt, — ami mellesleg há­rom hét alatt úgy lefogyaszt, hogy elbújhatok a nyakkendő mögött, sőt leszoktat a do­Réti János :V" : mmtmá ér mt Mr m ér ér tm ér Tulelokes hányzásról is — szóval, ha ilyet rendelek és a számomat is kihúzzák, akkor csak ne­kem, a földi halandók legsze­rencsésebbjének a társaság elnöke átad egy magánrepü­lőgépet, kesztyűtartójában kétmillióval készpénzben. Ja! írjam meg nekik öt is­merősöm címét és akkor ka­pok egy mágnesmentes, hőre lágyuló cipőkefét is, amit a fejlett országokban csak a hülyék nem használnak. Szó­val igen, ezek a dolgok már elérhetőbbnek tűnnek a szá­momra és megfontolandóvá teszik az ajánlatot. Na de a túlélőkés! Az nemhogy sze­met szúrt, hanem egyenesen belém vágott. Mert hát a forgalmazója szerint kevés dologra van szüksége any- nyira manapság egy ke­let-közép európai átlagem­bernek, mint egy túlélőkésre. Atyavilág! Hát már itt tar­tunk? És ezt így kell megtud- nunk? Hirdetés út- jan? Nem vagyok pesszimista alkat, de a kés fotóját látva lá­tomások kezdtek gyö­törni. Elképzeltem magam, amint a rám zúduló lavina, gleccser, lá­vafolyam vagy szökőár tete­jén, miközben a forgószélben kiüresedett hivatalok süví­tenek el a fülem mellett, csak nagy hetykén előrántom a túlélőkésemet és néhány könnyed mozdulattal kivá­gom magam a legnagyobb slamasztikából is. Úgymint: felaprítom az ép­pen soron lévő hétfejűt, da­cosan megálljt parancsolok a tomboló elemeknek és a késsel nemcsak vizet, hanem halászlét és túrós csuszát is fakasztok egy éppen mellém zuhanó sziklából hiénafalka és keselyűraj egyre növekvő és őszintének látszó érdeklő­désétől kísérve. De mit árt­hatnak nekem? Az anyja túlélőkés! Csak megrendelem—persze beve­zető áron — és attól kezdve rá se rántok, ha a Himalája hófödte csúcsait találom a Kossuth tér helyén és a vas­útállomás csak ágyékkötő­ben, cápáktól hemzsegő ten­geri árok átúszásával köze­líthető meg. Fogaim közt tar­tom késemet és jöhet ami jön­ni akar. Telve leszek bizako­dással! De addig is, amíg ezek a veszélyek nem leselkednek rám — ha olyanom találna lenni — csak előkapom a túlélőkésem, pengéjével el- barmolom a motorizációt, rövidre zárom a mikroelek­tronikát, és miszlikre aprítok mindent, ami nyomdafestéket elbírna. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, lecsavarom markolatáról a kupakot, majd tűt meg cérnát húzok ki belőle. A z előbbivel bestoppo­lom az ózonlyukat, az utóbbiból meg teke­rek magamnak néhány kilo­méternyit. Mert a cérna, az van fogytán leginkább. Elvég­re egyszer élünk túl! Vagy so- na. Válás vagy váltás Réti János M égis megtörtént a személycsere az ország legna­gyobb vállalata, a MÁV élén: a hírügynökségi jelen­tések szerint Csárádi János vezérigazgató a hó végén megválik eddigi beosztásá­tól és mivel igényt tartott végkielégítésre, még a vas­úttól is. Kezdődhetett volna ez a kommentár az „amint az várható volt" vagy „meg­történt, amit régóta rebes­gettek” fordulattal, hiszen ha egy elsőszámú vezető mellé és fölé további veze­tőket, elnököt, kormánybiz­tost helyeznek, arról nálunk már az óvodás is tudja, hogy nem abból az állásá­ból fog nyugdíjba menni. Csak akkor mire a ködösí­tés? Az, hogy „nincs szó személycseréről” vagy: „teljes az egyetértés a fela­datok megosztását illető­en". Miért nem lehet tájékoz­tatni a közvéleményt, köz­tük nem utolsósorban a vasutasok nagy családját nyíltan arról, hogy ezért meg ezért ekkor ilyen és ilyen változás következik be? Japánban 3 évvel előre tudják a vezetőváltást. Név­re szólóan, sőt az utód ott készül eljövendő feladatai­ra. Nálunk majd pályázatot hirdetnek... Van is különb­ség a két ország gazdasági fejlettsége között. Személyes benyomásaim alapján — lévén többször adott interjút lapunknak — sajnálom Csárádi Jánost. Soha nem fog már kiderül­ni, hogy a bekövetkezett fordulatot mennyire idézték elő a körülmények, mennyi­re saját maga és mennyire esetleg közvetlen környeze­tének azon tagjai, akiknek kiválasztása elegánsan fo­galmazva utólag már nem sorolható legszerencsésebb személyi döntései közé. És most köszönik, jól vannak. Az intarziabetétes bútorgyártással is megismerked­nek a tanulók Kicsák István szakoktató segítségével a mátészalkai szakközép- és szakmunkásképző intézet­ben Elek Emil felvétele .................................................Vj B & C* J I Él I í F fi f f» A betegseg ara Páll Géza Y j árhatóan a tavasz 1 / közeledtével keve- X sebbszer kopogtat az ajtón a láthatatlan pénz­beszedő, akinek akár tetszik, akár nem fizetni kell. A zse­bünket jócskán megvámoló „pénzbeszedő” pedig nem más, mint az influenza vala­melyik vírusa, amely hamar ledönti az embert, főként a fiatalabb korosztály tagjait. S ekkorfizetni kell a gyógyu­lásért. Egyre többen azon­ban úgy gondolják, nem váltják ki a drága gyógysze­reket, rábízzák a gyógyszert a szervezetre. De a gyermek az más, ott nem kockáztathat a szülő. A gyermek gyógyu­lása nem lehet pénzkérdés. Tudok olyan családokról, amelyek négy-ötezer forin­tot költöttek a télen gyógy­szerekre, pedig ezekakészít- mények nem is tartoznak a különlegesek közé. Ne legyünk azonban igazságtalanok. Hosszú ideig a hazai gyógyszerá­rak világrekordot döntöttek olcsóságukkal. Rengeteg fi­gyelmeztetés hangzott el ar­ról, hogy pazarló módon bánunk a gyógyszerek­kel, amelyek előállításához vagy a külföldről való be­szerzéséhez az állam jelen­tős összegekkel járult hoz­zá. Valószínű ma is hasonló a helyzet, a gyógyszeripar nem állna meg a lábán a központi támogatás nélkül. De az is igaz, hogy egyre kevesebb pénzt kaphatnak a gyógyszerárak kiegyenlíté­sére, vagy mérséklésére. Mind nagyobb arányban vagyunk kénytelenek, mi betegek vagy betegjelöltek megfizetni a gyógyszer- gyártás, forgalmazás költ­ségeit. Némi vigasz viszont, hogy a megyében is egyre több magángyógyszertár nyílik, s így legalább válogat­hatunk a patikák között. Azt remélheti az ember, hogy nemcsak a gyógyszertárak, hanem a gyógyszerek vá­lasztéka, kínálata is javul általuk. Vélhetően a ma­gánpatikáknál kevesebb a kötöttség, nagyobb a be­szerzési szabadság, mint az államiakban. Van még va­lami mostanában, ami meg­lepi a vásárlót: a patikák egyre több kiegészítő ké­szítményt, kozmetikumot, divatcikket is kínálnak. Ez addig nem zavaró, amíg a gyógyszertárak nem kezde­nek arra törekedni, hogy a gyógyszerek forgalmazása rovására a kelendő iparcik­kekből igyekezzenek a ha­szon nagyobb részét meg­szerezni. De ez valószínű alaptalan félelem, a gyógy­szertárak nem alakulhatnak vegyeskereskedéssé, mert a vásárlók hátat fordítaná­nak az ilyen patikáknak. S akkor a gyógyszertárak szorulnának gyógyításra. 1111? t' T i \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom