Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

1994. március 15., kedd * ÜNNEPI MELLÉKLET Megérinteni a közönségét Nyíregyháza l (KM) —- Szem­ben velem Bá­rány Frigyes fo­tója. Tőle várom a segítséget: igazítson el a bő­ség zavarában. Mi lehet a leg­fontosabb, amiről most megfe­ledkezni nem szabad? Össze­gezzük a színészpálya ered­ményeit? Kinek-kinek mi a fontos és jelentős.,. Bárány Frigyesnek talán nem volt még egyetlen színpa­di fellépése sem, amely után ne súgtak volna össze a nők a ruhatárban: talpig úriember! Mértéktartó eleganciája, udva­riassága, sarmos magatartása úgy úszik utána, megfoghatat­lanul, sejtelmesen, ahogy a hajnali pára száll fölfelé az őszi erdőben. Kicsoda hát Bárány Fri­gyes? Őszülő szakállú szív- rabló vagy romantikus álmo­dozó? Olyan, mint Rezeda Kázmér Krúdy halhatatlan re­gényében és Kapás Dezső ren­dezésében a nyíregyházi szín­padon. Szerétre méltó naív álmodozó, akire nagy-nagy szükségünk van a mindenna­pok harsány tolakodásában. Mindent tud, amit a színé­szetről tudni lehet annak a sorsnak a birtokában, amely osztályrészéül jutott. Szemben a festőállvánnyal, keverni a színeket, s azon tépelődni, hogy úgy szűrődjön át a világ a művészen, amilyennek ben- ne látszik. De lehet, hogy az orgona előtt ülve lett volna teljesebb az élet. Engedni átáramláni magán a zenét, amely egyszer­re juttatja el az embert a föl­döntúli magaslatokba és a szenvedések mélyeire. Bárány Frigyes Mindkettő feltételezi a ma­gányt, a befeléfordulás lehető­ségét, amikor szembesülhet az ember a vágyaival és a gondo­lataival. De a színész, akinek a színpadi térben zajlik az élete? A clown minden keserűsége, fájdalma és öröme a színpa­don. — Nagyon zavarban vol­tam, amikor először kellett szerepelnem a színpadon, hi­szen, aki nem szokta meg, hogy kitárulkozzon, annak na­gyon nehéz. Az a jó színész, aki teljesen le tud „vetkőzni” a nézők előtt. Ma mármegszók- tam a közönséget, de igazából ma sem tudok a színpadon tel­jesen kitárulkozni — mondta egyik nyilatkozatában Bárány Frigyes. . .'7 ’ y. Színházalapítónak lenni fel­emelő érzés lehet. Nem fordul elő gyakran egyetlen színész életében sem. Bárány Frigyes 1981 óta itt él Nyíregyházán. Hosszú percekig tartana szere­peinek a felsorolása. Dráma, vígjáték, főszerepek, karakter figurák. Amikor egy évtized múltán az emlékeket idézi, így gondol vissza az indulásra: — A bemutatkozásom nem volt rossz. Az Úri muriban Szakh- máry Zoltánt játszottam. Na­gyon a szívemhez nőtt a Reze­da Kázmér szép élete. Sokat kínlódtunk vele, de nagyon költői lett. Szerettem Kapás Dezső ,másik rendezését is. A Nem félünk a farkastól című dráma előadásai nagyon kifá­rasztottak, órákig nem tértem magamhoz. A kritika is egyér­telműen dicsérte. Végre együtt volt mindenki, aki a darabban játszott. Persze Edward Albee drámája tökéletesen meg van írva, igazi remekmű. Az atyai ház is a szívemhez nőtt. Remény ik Zsigmond vilá­Balázs Attila felvételei ga nagyon a miénk lett. Ma­gyar a darab levegője, min­denkinek felidézte egykori atyai házát. Mindnyájunkat megérintem, de úgy érzem, hogy a közönséget is. Talán éppen ebben van a művészi eredményesség titka: megérinteni a közönséget, el­jutni a szívéhez. Akkor is, ha csak egyetlen mozdulat, ha egyetlen szó erejéig van a szí­nész a színpadon. Lehet, hogy a színész exhi­bicionista alkat, nem tud meg­lenni önmutogatás nélkül. En mégis abban hiszek, hogy ezen a pályán is azt éli meg az ember, amiről Karinthy Fri­gyes ír: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát min­denkinek.” A színpadi álarc nem takarhatja el az embert, s ha a tekintetek összetalálkoz­nak, a néző azt érzi, hogy neki szól az üzenet. Engem a munka nem riaszt Pregitzer Fruzsina jött, látott és győzött a Móricz Zsigmond Színházban Nyíregyháza (KM-NIA) — YSU Bizonyára így vai^y van ezzel Pre- gitzer Fruzsina is, ha van ideje rágondolni, hogy nagyon gyorsan repül az idő. A negyedik évadot tölti a Móricz Zsigmond Színház­ban. A Nemzeti Színházból nyolc év után érkezett Nyír­egyházára. Már harmadéves korában jelentős szerepet ka­pott a Nemzetiben: Vörösmar­ty Csongor és Tündéjében Il­mát *■ alakíthatta. — Ezután csak kisebb szerepek követ­keztek — mondja az emlé­kezés könnyűségével, mint aki nehéz súlytól szabadult. — A színház akkori vezetői minden évben marasztaltak, ígérget­tek, de a szerepek sorra elma­radtak. Volt olyan évad, hogy egyszer sem léptem színpadra, pedig nem tudok meglenni nélküle. , — Aztán mélypontra kerül­tem. A barátaim azt tanácsol­ták, hogy menjek Erdélybe, mert ott visszakaphatom, ami­ben nagy-nagy hiányom volt: a hitet létezésem, tehetségem értelmében. Két hónapot töl­töttem Erdélyben, néhány cí­mem volt csupán, de gyakran felléptem. Egyszer harmincán, máskor háromszázan hallgat­tak. Énekkel kezdtem, majd versek, esszétöredékek követ­keztek, s énekkel zártam a programot. Pregitzer Fruzsina jött, be­mutatkozott a Móricz Zsig­mond Színház századik pro­dukciójában (Szép Ernő: Pati­ka), és győzött. Megjelenése az 1992/93-as évadban a La Mancha lovagjában. Aldonza — Dulcinea szere­pében teljes mélységében, ha lehet mondani: tragikumában mutatta fel azt az élethely­zetet, amikor a művészet le­leplezi életünk hitványságát, s arra biztat, hogy mások le­gyünk. De a nyers erőszak fö­lülemelkedik az ideákon, s csak megrendültén vehetjük tudomásul, hogy áldozatul es­tünk. Enélkül azonban nem sokat ér az élet. Pregitzer Fru­zsina játékában. volt erő és mélység, nyerseség és köl­tészet, ffivolitás és gyöngéd szemérmesség. Legutóbb a Koldusoperában láthattuk. Polly szerepében egyszer légies, máskor drá­mai: igazából nem tudja, hova tartozzon. A szülőkhöz való mégoly felszínes kötődése vagy Bicska Maxi iránt érzett szerelme között ingadozik. Pregitzer Fruzsina játékában mindez költői formává szerve­sül, több emlékezetes jelenet­tel ajándékozva meg bennün­ket. Ezerkilencszázkilencven szeptemberében azt nyilatkoz­ta: „Sokat várok Nyíregyhá­zán önmagámtól is, a színház­tól is. Szeretnék megszabadul­ni azoktól a kliséktől, amelyek Pesten ragadtak rám, aztán meg szeretnék sokat játszani. Engem a munka sohasem ri­asztott, ebből a szempontból nagyon maximalista vagyok.” Ezért bizonyos, hogy Pregit­zer Fruzsinára még nagy sike­rek várnak. Nyíregyházán vagy másutt. Megmondom őszintén, meglepetés számomra ez a kitüntetés. Ha csináltam va­lamit életemben, sohasem azért, mert cserébe valamit vártam. Az a meggyőződé­sem különben is, hogy a belső sugallatra, az igazán kedvvel végzett munka tu­lajdonképpen nem szorul elismerésre, mert már ön­magában hordozza jutal­mát. Mégsem tagadom, hogy jólesik az embernek, ha észreveszik amit csinál, ha felfigyelnek rá. Azt szokták mondani, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Természe­tesen nem is lettem prófé­ta, nem is ambicionáltam, hogy az legyek. Mégis jó érzés tudomásul venni, hogy elismerték a munká­mat. Fiatal koromban per­sze én is, rr>int minden fia­tal, a világot szerettem vol­na meghódítani, és aligha gondoltam, hogy egész éle­temet — leszámítva az egyetemi éveket — itt élem majd le. Hogy mégis így történt, abban a szükség- szerű és a véletlen sajátos találkozása is szerepet ját­szott. Amikor elvégeztem az egyetemet, a diploma meg­szerzése után évfolyamtár­saimhoz hasonlóan engem is behívattak a minisztéri­umba (1950-et írtunk) egy kis káderezésre. Kikérdez­tek, és azzal engedtek el, hogy rövidesen jön a kine­vezés. . Hazajöttem Nyír­egyházára, és vártam. Azt nem mondom, hogy na­gyon türelmesen, mert már közeledett a szeptember, és magamban már hallattam az iskolacsengő hangját. Egy szép napon aztán beál­lítottam a megyei tanács oktatási osztályára, ahol tárt karokkal fogadtak. Nagy volt a pedagógushi­ány. Egy óra múlva már le­tettem az esküt az első igaz­gatóm kezébe. Az igazgató azzal engedett el, hogy a következő hétfőn vár, álljak be. Hazamentem a szüléim­hez Orosra, s asztalomon ott volt a pecsétes boríték a minisztériumból, a hivata­los levél, hogy haladékta­lanul jelentkezzem Zalae­gerszegen, a megyei taná­cson szolgálati beosztá­som végett. Tudom, hogy filozófiai értelemben nin­csenek véletlenek, az élet azonban mégis produkál ilyenekét. Ha ez a levél egy nappal korábban érkezik, akkor én most valószínűleg a Zalai Hírlap munkatársá­val beszélgetnék. Teljesen értelmetlen len­ne találgatni, akkor hogyan alakult volna az életem, a pályám. Elmentem volna? Nyilvánvalóan igen, hisz türelmetlenül vártam a ki­nevezésemet. Megbántam, hogy késett az a levél? Nem. Nem vagyok fatalis­ta, mégis azt mondom, nyil­ván így kellett történnie. S nem bánom, hogy így tör­tént. . .v " S ha akkor a sors, a vélet­len döntött helyettem, ké­sőbb magam is döntöttem néhányszor. Hiszen lett volna alkalmam elmenni innen, kecsegtető ajánlato­kat is kaptam, és nem men­tem. Mindig tudtam, hogy itt sem minden a legtökéle­tesebb, a sok jó mellett vol­tak buktatók is. Nemcsak simogatást, hanem arcul- csapást is kaptam az élettől. Bárány Frigyes lehetett volna hires festő vagy kiváló zenész, mégis színész lett Nagy István Attila A díszpolgár vallomása Katona Béla • Harasztosi Pál felvétele Alapjában véve azonban hűséges természet vagyok. Nemcsak a szerelemben, hanem a szülőföldhöz való vonzódásban is. Bár soha­sem nyertem a szerencsejá­tékon, alapjában véve még­is szerencsés embernek ér­zem magam. Mindig saj­náltam azokat az embere­ket, akik csak a munka után vagy a munka mellett, lop­va hódolhattak szenvedé­lyüknek, hobbijuknak. Ná­lam ez a kettő szerencsére egybeesett. Nem akarok aforizmákat gyártani, a ma­gam számára mégis úgy szoktam definiálni a bol­dogságot, tíogy boldog az az ember, aki fizetésért azt csinálhatja, amit ingyen is csinálna, sőt amit valószí­nűleg akkor is végezne, ha azt tiltanák neki. Lényegében én ezt csi­náltam. Az életre szóló szenvedély számomra az irodalom volt, s mint tanár, ezt taníthattam, mint kutató ezzel foglalkoztam, s mint az írócsoport vezetőjének, még a közéleti munkám is elsősorban ehhez kapcsoló­dott. Az irodalomtörténeti munkásságom központjá­ban mindvégig Krúdy Gyu­la állt. Több könyvem és önálló kiadványom jelent meg a nagy íróróL de sok más költővel és íróval, is szívesen foglalkoztam. El­sősorban a megytÉnkből in­dultak munkássága érde­kelt, így Váci Mihályról, Rákos Sándorról, Fábián Zoltánról, Sipkay Barnáról és Ratkó Józsefről jelentek meg kritikáim, méltatása­im. Számomra ezek az; iro­dalmárok is azt bizonyítot­ták, hogy lehet a megye ha­tárán túl is érvényesülni, hatni a szép szó erejével. Nem hangzik talán sze­rénytelenül, ha azt mon­dom, a feladatok között va­ló szigorúbb válogatással, nagyobb és tudatosabb ön­fegyelemmel, célratörőbb koncentrációval, jobb idő­beosztással talán több is tel­lett volna tőlem. Az oktató­nevelő munka mellett egész tanári pályám alatt tudomá­nyos munkát is végeztem. Mint irodalomtörténész, so­hasem éreztem igazán különösebb hátrányát an­nak, hogy Nyíregyházán maradtam. Sohasem érez­tem száműzetésnek itteni életemet, a vidéki életet. Úgy érzem, itt Nyíregyhá­zái, 280 kilométerre a fő­várostól is lehetett és lehet olyat csinálni, hogy az nemcsak Újfehértóig és:Ra- kamazig, a megyehatárig legyen érvényes, hanem or­szágosan is számon tartsák. De különösen jó érzés, ha itt, a szűkebb hazában nem­csak gáncs, hanem megbe­csülés, elismerés is jár érte. (Katona Béla monológját lejegyezte Bodnár István.) " ...............1,111 i ■" L Pregitzer Fruzsina már-már a csehovi drámák hősnőit jelezte, akik szenved­jek, de távol is tartják magu­kat ä vidéki életformától. Egy- csapásra meghódította az itte­ni közönséget. Annyira, hogy egy közvéleménykutatás sze­rint ő lett a legnépszerűbb szí­nésznő a városban. Gozzi A szarvaskirály című játékában művészi eszköztárá­ból lényegesen többet mutat­hatott meg, mint a Patikában. Játékának voltak megrendítő pillanatai is. Ez azért fontos, mert A szarvaskirály a színház eddigi legjobb teljesítményei közé tartozik. A második évadot már úgy kezdhette, hogy megtanulták a nevét, elmentek érte, miatta a színházba, s minden fellépése hozta a sikert, ami mindenkép­pen azt jelzi, hogy befogadta a közönség. Az 1991/92-es év­adban kiváló volt a Liliom- fiban, amelyben a nevelőnőt alakította. Sugárzott belőle a belső jókedv és a humor. Ugyanígy Goldoni Terecské- jében, ahol hitelesen hozta testközelbe a bájosan félmű­velt, finomkodó magatartásá­ban is a szexualitás kiélésére vágyó polgárlányt. De a kisebb szerepékben, (ha a dolgok lényegét tekintve egyáltalán vannak ilyenek) Fruzsina mindig a maximális megformálásra törekedett. Az igényes és következetes színésznők közé tartozik, aki nem elégszik meg a felületes és olcsó megoldásokkal, ha­nem addig kísérletezik, amíg« művészi igényessége igent nem mond a megformálásra. Emlékezetes alakítása volt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom