Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

1994. március 15., kedd HÁTTÉR Szabolcsi dűlőút-elágazások Kirostálják a magházföldet, s március idusára elvetik a dohánymagot az apagyi „farmerpalánták" Galambos Béla felvétele Ragadós példa Galambos Béla Tiszavasvári, Apagy (KM) — Hozhatott rosszat, vagy jót az előző esztendő a falu emberének, ha itt a tavasz, új reményekkel fog ismét a föld művelésébe. A márciusi verőfényben nemcsak a kis­kertekben, de a napról nap­ra szikkadó határban is megpezsdült az élet. Változó világunkban persze más­más helyzetbe kerültek s en­nek megfelelően különböző hangulatban is vannak az egyes termelők. Lehetnek borongós, vagy de­rűs lelkiállapotban, amikor el­jön az idő, munkálni kezd ben­nük a földműves ősök vére, s valamennyien indulnak tenni a dolgukat/Mint minden évben, újra kezdik a szántást, a vetést, a gazdálkodást. A felét kérik A tiszavasvári Zöld Mező Me­zőgazdasági Szövetkezet im­már hajdani földterületének kevesebb mint felén gazdálko­dik a kárpótlási és részarány­tulajdonosi földkivitelek kö­vetkeztében. A szövetkezetnél maradt bő ezer hektár szántó­val könnyen megbirkózik a többhöz szokott szakember- gárda. Az ősszel vetett 600 hektár búza után, most tavasz- szal már csak 200 hektár cu­korrépa, fele területű takar­mánykukorica, még kevesebb burgonya és csemegekukorica vetőmagját kell a földbejuttat­ni. — Valamennyi területet le­szántottunk — mondja Nagy Tamás a Szövetkezet növény- védelmi szakmérnöke. — Most már csak a magágyat kell előkészíteni és ha a talaj kellően felmelegszik, kezdőd­het a vetés a cukorrépával. Szeretnénk, ha idén kedvezne az időjárás, mert ezen a meg­csappant területen nemcsak annak a 60 aktív dolgozónak kellene megélni, aki megma­radt a szövetkezetben, hanem a 230 nyugdíjasnak és 270 külső üzletrész-tulajdonosnak is előbb-utóbb fizetni kellene valamit az itt lévő üzletrésze után. Csak az az óriási gon­dunk, hogy akár az üzletrészek kiadására, akár azok megvásá- rolhatóságára hoznak is ren­delkezést, a 160 milliós va­égre egy figyelemre méltó tanulmány, amely nem a gazdasá­gi hanyatlásban, az infláció­ban, a féloldalas privatizáci­óban, a média körüli háborús­kodásban — tetszés szerint tovább sorolhatók az okok — látja a bajok gyökerét. Nem a nadrágszíj még szorosabbra húzását, az állami költségek leszorítását, az adók csökken­tését jelöli meg a kilábalásra, hanem a gyors és befektetés nélkül elérhető megoldást ajánl. Ez pedig a mosoly. Igen a mosoly, amelyről a kutató bizonyítani igyekszik, hogy az ország felemelkedésének egyetlen lehetséges eszköze. Mit eszköze, a cselekvés ener­giája , a holnap Magyarorszá­gának reménysugara. Mo­soly talonul nem lehet felzár­kózni a fejlettebb országok­hoz, nem fogad be bennünket az Európai Unió, a NATO és így tovább. A jeles kutató fehéren feke­tén bizonyította, hogy a ma­gyarok a legkevesebbet mo­solygók egész Európában. Száz ember közül úgy más­gyonnak kevesebb mint ötödé mozdítható és szolgálja köz­vetlenül a termelést. — Éppen ezért, itt a szö­vetkezetben az emberek zöme nem akarta a közös szétsze­dését. Annál is inkább, mert még tavaly is 400 ezer forint fölött volt az átlagkereset, s ezen túl minden ősszel 35-40 mázsa kukoricát vittünk a tag­jaink udvarára. Most rádöb­bentek az emberek, ebből már semmi nincs. Sőt, aki művel­teim akaija velünk a saját föld­jét, attól kénytelenek vagyunk előre kérni a művelési költ­ségeket, ami kukorica eseté­ben például hektáronként 45 ezer, de cukorrépánál vagy burgonyánál már 65 ezer fo­rint. Miután erre képtelenek az emberek, úgy döntöttünk, egyelőre csak a felét kérjük. Am még ez is nehezen megy. Apagyon, miként a szom­szédos Nyírtéten, Leveleken, Magyon és Napkoron is, nagy hagyománya van a dohányter­mesztésnek. Két fiatalember, a 24 eszetendős apagyi Vakáj János és sógora, a 26 éves nyírtéti Illés Attila néhány éve afféle kényszervállalkozóként kezdett dohánnyal foglalkoz­ni. Szorgalmuk, no meg a se­gítőkész dohánygyár jóvol­tából most jutottak oda, hogy saját földön, korszerű farmer- gazdaságot alakíthatnak ki, re-, ményeik szerint hosszú időre megalapozva családjaik to­vábbi sorsát. Kölcsön és jelzálog Négy évvel ezelőtt munka nélkül maradva a két fiatalem­ber úgy döntött, arra vállalko­zik amihez még a legjobban félre tehető azok száma, akik a tartós megfigyelés ideje alatt némi mosolyt, vagy arra emlékeztető arcrezdülést árultak el. De ezeknek a mo­solyszerűségeknek az inten­Pál Géza zítása messze elmarad a nyu­gat-európai átlagtól, teszi hozzá panaszosan a mosoly­kutató. S hol állunk még a szívet, lelket melengető kacaj­tól, nem is beszélve a haho­táról. Az ország és állampol­gárai állapotát a lehető leg­nagyobb mértékben befolyá­solja ez a derűsnek nem ne­vezhető helyzet, amin persze egyes cinikusok csak moso­lyognak. De legalább javítják a statisztikát. Különböző mosolykategó­riákat is említ a szerző, ame­lyek szerint manapság az em­berek nem mindig ugyanazon nevetnek, hanem olykor a pártállásuk szerint. Illik ne­in, mert gyerekkorától látta: dohányt termesztenek. A fe­jenként felvett 300 ezer forint újrakezdési kölcsön fedezete­ként a bank jelzálogot tett még tán a Bodri kutyára is, még­sem volt más választásuk. A pénzből használt traktort, pót­kocsit, ekét, fóliasátrat, meg egy dohányszárítót vásároltak és a helyi szövetkezettől bérelt 7 hektár földön belevágtak. — Nehéz volt a kezdet — meséli az idősebbik sógor Va- kájék apagyi portáján a dél­utáni dohányvetést előkészítő munka közben —, de János édesapja kéz alá vett mindket­tőnket. — Az öregnek köszön­hetjük, hogy lassan megszok­tuk a nehéz munkát, ami elől azelőtt, ha tehettük inkább el­menekültünk. Apránként meg­mutogatta azokat a munkafo­lyamatokat, amelyek megha­tározzák a dohánytermelés végső sikerét. Az első évben például ő vetette a magot, ne­velte a palántát. Ugyanis ezen rengeteg múlik, mivel május 20-ra az utolsó palántát is ki kell ültetni a jól előkészített ta­lajba. így azután nem csak a szerencsén múlott, hogy mind­járt az első évünk eredményes volt. Csak a termés minőségé­vel volt egy kevés problé­mánk. — A második évben már megdupláztuk a bérelt terület­tel együtt a fóliasátrat és a szá­rítót is, — veszi át a szót a fia­talabbik, miközben a magház­földet rostálja. — Még ez az esztendő is elég jó eredményt hozott. Aztán két aszályos év következett. 1992-ben éppen csak, hogy nem fogtunk pad­vetni, sőt hahotázni az ellen­fél érvein, felszólalásain, netán nyelvbotlásain. De nem illik kuncogni a saját pártja képviselőjének ugyanezen vi­selkedésén. Ekkor vissza kell fojtani a mosolyt, amely ele­inte még teljesen pártsemle­ges, csupán a poén csalja az arcokra. De nyomban le kell törölni onnan, különben bajt hozhat az emberre. Netán a pártbeli szomszéd megkérde­zi, mi olyan mulatságos... Mosoly kódexet, mosolyeti- ketet, sőt a választások idejére mosoly etikát is javasol a Mo­solyországát megálmodó ku­tató, aki a legteljesebb ko­molysággal felszólít bennün­ket: mosolyt az arcokra. En­gem nagyon szíven ütött az össznépi mosolyra hívó fel­szólítás. Magam sem értem, miért kell ebben is az utolsók között kullognunk. Hogyan akarunk virágzó gazdaságot, jólétet, békessé­get, ha még a mosolyt is meg­vonjuk magunktól. Más népek halálra nevetnék magukat, ha csak egy töredéke történne velük, mint ami velünk törté­tót, ugyanis kiszáradt az első ültetésünk. — Tavaly már megpróbál­tunk felkészülni a szárazság­ra. Vettünk egy szippantót, s vízzel ültettünk. Meg is lett az eredménye, mert nem kellett várni az esőre, ami egyébként sem jött egészen július végéig. Ezután döntöttünk úgy, ön­tözni fogjuk a dohányt, azaz részt veszünk a gyár öntözési programjában. Ehhez a fej­lesztéshez persze saját föld­re volt szükség, amit a helyi polgármester segítőkészségé­nek köszönhetően sikerült is megvennünk Nyírtéten. Ez­után köthettünk 7 éves szerző­dést a Nyidoferrel egy közel 5 millió forintos fejlesztési be­ruházásra, amelynek a pályá­zata a gyár segítségével ké­szült el, s ugyancsak ő vállalt garanciát az 1,8 milliós saját erőt helyettesítő bankhitelért is. Gipszben a kéz Miközben a fiatalok folyama­tosan hordják, rostálják a gá­zosítással fertőtlenített fóliasá­torból az így gyommentesített magházföldet, idős Vakáj Já­nosnak legnagyobb sajnálatára módja van beszélgetni: gipsz­ben a keze. — Hatvan akárhány évig egyszer sem, bezzeg most kel­lett eltörni a kezemnek, ami­kor itt a tavasz. Azért menni fog a magvetés. Már nyugod­tan bíznám rá a fiatalokra is, de a jobb kezem nincs begip­szelve. Az igazi nyugalmat azért az öntözés jelenti majd. Függetlenül az időjárás sze­szélyeitől, minden évben jó dohány teremhet. Nagy dolog. nik mostanában. De a magyar ember konok, inkább össze­vonja a szemöldökét, az isten­nek sem mosolyodna el. Ha lehet befelé sírni, miért ne lehetne befelé mosolyogni is. Erről mélyen hallgat a mosoly szakértő. Mint aho­gyan arra sem ad tippeket, mit kellene tennünk ahhoz, hogy visszatérjen a nevető ked­vünk. Ha pedig az idők folya­mán a mosolytermés várat­lanuljóra fordul, s éktelen ka­cajba tör ki a tíz, azaz tizenöt millió magyar, ki állítja meg a folyamatot? Nem válik-e kórossá az egész, mint történt az egyik afrikai faluban, ahol két álló hónapig rázta a ne­vetés az embereket, a csecse­mőktől az aggastyánokig. ersze ettől a veszélytől még messze vagyunk. Én már annak is örül­nék, ha egyetlen ember akad­na, aki elmosolyodik e sorok olvasásakor. Nekem nem si­került, amikor írtam. De ha csak egyetlen ember akad, aki mosolyogni tud rajta, nem dühöngtem hiába. Cselényi György A korrupcióról, a ha­talommal való visz- szaélésről a közvéle­ményben elszomorító kép alakult ki. Nem véletlenül, hiszen — mint azt egy tu­dományos tanácskozáson is többen hangsúlyozták — az érintettek természetes disz­kréciója miatt hatalmas a lá­tencia. Ezt bizonyítja az is: hazánkban tavaly nevetsé­gesen kevés, 410 korrupci­ós bűncselekményre derült fény. Az egyik előadó az efféle bűntényeket 3 kategóriába sorolta: az elsőbe a csekély jelentőségű, de tömegmére­tekben előfordulót, a máso­dikba a vesztegetés titko­sabb formáját, a harmadik­ba pedig az uralkodó elit ki­finomult, mondhatni, művé­szi akcióit. Amikor valaki a jogtalan előnyt egy finom szóval, megjegyzéssel, vagy gesztussal is elérheti. A Magyar Katolikus Püs­pöki Kar nemrégen tett nyi­latkozata hazánk gazdasági problémáit nem véletlenül részben a múlt rendszerrel, részben az erkölcsi válság­gal, az igazmondás, a lelki­ismeretesség, az önzetlen­ség, a becsületesség és a Kállai János gyik, még ma is nép­szerű hetilapunk szerkesztői üzenetei csokrában olvastam egy ér­dekes tanügyi esetről. A már magas szinten jóváhagyott és elfogadott nemzeti alap­tanterv ügyében hívtak össze tanácsokozást valahol — a pontos helymegnevezés csu­pán azért mellőztetik, mert ilyesmire bárhol sor kerül­het manapság országunk­ban—, melyre felkérték elő­adónak a NAT egyik legau- tentikusabbnak vélt szakér­tőjét. Nos, hogy ne szaporít­sam a szót: a fórumon sok­mindenről hallhattak az egybesereglett pedagógu­sok, csak arról nem, amiért egybegyülekeztek. Hogy mi­ért alakulhattak így a dol­gok? Nem tudni. Az előadó — hírlik —, azt közölte: a NAT-ról nem beszélhet. Slussz! De, hogy a magunk por­tája előtt söpörjünk, ne fir­tassuk tovább az ominózus eset motívumait. Nemrég ugyanis Nyírbátorban szin­tén lezajlott egy tájékoz­tató. Sokan — érthető mó­don elsősorban tanítók, ta­nárok, óvodapedagógusok — voltak kíváncsiak: mi­ként funkcionál a régiónkat is átfogó Tankerületi Ok­szavahihetőség romlásával hozta összefüggésbe. Lehet, korántsem általá­nosak, de az utóbbi időben a korrektség és a becsületes­ség néhány apró, de igen­csak örömfakasztó formájá­val találkoztam. A múltkor egy idős, meglehetősen te­kintélyes ember valószínű­leg a másik ruhájában, vagy kabátjában hagyta a buszbérletét, ami miatt so­kak szeme láttára kellett az ilyenkor szokásos procedú­rán átesnie. Nem keresett ki­búvókat... Vagy az áruházi pultnál egy sorban álló nagyvállalati igazgató nem élt az eladó által felkínált előremenési lehetőséggel. Vagy említhetném a közle­kedési polgárőröké], akik­nek ha a rendőr az okmá­nyait, vagy a gépkocsiját el­lenőrzi, akkor állítólag eszükbe sem jut a polgárőr­igazolványuk mutogatásá­val protekciót kicsikarni. . Azt hiszem, joggal várjuk a visszaélésekkel szembeni határozott, s eredményes fellépést. De a hatóságok a társadalom segítsége nélkül nem sokra mennek. Az áhí­tott rend megteremtéséért a legtöbbet ki-ki a saját ma­gatartásával tehet. A jó pél­da hátha mások számára is követendővé válik. tatásügyi Központ. Nos, azért itt valamivel jobban jártak a megjelentek, mint a példaként említett fórumon. Volt előadás a központ he­lyéről, feladatairól, tényke­déséről, és volt lehetőség kérdezni. A csalódás, az „ ismét nem azt kaptuk, amit vártunk" -érzése akkor kez­dett elmélyülni a hallgató­ságban, amikor a válaszok­ból megtudták: hibásan vé­lekednek, amikor azt hiszik, hogy a TOK valami plusz segítséget, közvetlenül, a napi munkájukban haszno- síthatót kellene, hogy adjon nekik. Nem — hangzott az információ —, mint tanügy- igazgatási szerv ezt nem te­heti. A TOK-nak nem közvetlen módon kell segítenie az is- kolákat-óvodákat. Az intéz­mény munkatársai a fenn­tartó vagy az intézményve­zetők felkérésére léphetnek akcióba, ám akkor sem szol­gáltatói szerepben, mint a pedagógiai intézetek. El­lenőrző feladatokat pedig addig nemigen tudnak el­látni — mondották volt —, amíg nincsenek meg az erre vonatkozó jogszabályok. Hm. Ne lenne mit kontrollál­ni, ne lenne miben közvetve vagy direktben segíteni,füg­getlen szakértőkként közre­működni? A bátori „példá­zat” óta ezen töprengek... Tavaszi takarítás Elek Emil felvétele Közvetett segítség ■'■■■ v. --------------­llilli i' | v.f i«i *1* j | | *

Next

/
Oldalképek
Tartalom