Kelet-Magyarország, 1994. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-12 / 60. szám
Aktuális kérdések Szerda óta kopogtatnak A TARTALOMBÓL: Az elhalkult bölcsődal Petőfi hatvanegyszer Nemzettudat és megmaradás Mozimazsolák KM galéria Balogh József Sűrűjébe érkezett a héten a választási kampány. Szerda óta kopogtatnak a pártok jelöltjei az ajánlószelvényekért, mert természetesen valamennyien szeretnék megszerezni a jogot arra, hogy május 8-án ott legyen a nevük a szavazólapon. A 9- én kezdődött, s egy hónapig tartó időszak fontos időszak a választás lebonyolításában, ezért beszélgettünk a legaktuálisabb tennivalókról dr. Borbély Károllyal, a területi választási bizottság munkacsoport-vezetőjének jogi helyettesével. □ A választásra jogosultak megkapták az értesítést a választói névjegyzékbe történt felvételről. Mit tehet az, aki nem kapott ilyet? — Az értesítést és az ahhoz kapcsolódó ajánlási szelvényt március 7-ig kellett megkapni a választásra jogosultnak. Az értesítés azt dokumentálja, hogy az illető a névjegyzékben szerepel, s milyen sorszám alatt, az ajánlószelvény pedig arra szolgál, hogy mindenki annak adja, akit képviselő- jelöltnek ajánl. Ha valaki nem kapta meg az értesítést, március 16-ig kérheti a jegyzőtől nyilvántartásba vételét. □ Az elmúlt napokban több észrevétel hangzott el a kopogtatócédulákkal való visszaélés lehetőségéről. Milyen módon lehet ezeket megakadályozni? — Az ajánlószelvények többnyire gépi úton, számítás- technikai eszközökkel előállított nyomtatványok, amelyek Szekeres Tibor felvétele valóban könnyen sokszorosíthatók. Ezt megakadályozni nemigen lehet. Bízunk azonban a választók és a jelöltek tisztességében, de az is az igazsághoz tartozik, hogy aki a választási szabályokat nem tartja meg, az felelősségre vonható. A hamisítás egyébként sem olyan egyszerű dolog, mert a képviselőjelöltnek az összegyűjtött 750 ajánlószelvényt le kell adni, azon pedig a választó saját kezű aláírásának, személyi számának kell szerepelni. Ezek hamisításához jogkövetkezmények fűződnek. □ Hogyan szerezhet erről tudomást az illetékes választási bizottság? — Amikor a 750, vagy annál több ajánlószelvény a választási bizottság elé kerül, ott még az átadó jelenlétében megszámolják. Ha valaki tudomást szerez arról, hogy ezek között az ajánlócédulák között sokszorosított is akad, azt három napon belül be kell jelenteni a választási bizottságnak, mert kérelem híján nem vizsgálják át. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy csak konkrét esetek ismeretében szabad a választási bizottsághoz fordulni, mert csak azok ellenőrizhetők és bizonyíthatók. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy szabálytalan úton kerültek szelvények a csomagba, azokat kiszedik közülük, s ha 750 alá csökken az ajánlószelvények száma, akkor vagy újabb gyűjtéssel kell azt pótolni, vagy kiesik a jelölt a képviselőjelöltek közül. A számítógépben egyébként van egy ellenőrzési program, amelyik kiszűri a többször ajánlókat. □ Szabad ilyen könnyen kijátszható lehetőséget kínálni olyankor, amikor nem igazán tanultuk még meg: hogyan kell a demokráciával élni? — A választási rendszerünk túlzott demokratizmusa érezhető ebből a visszaélésre is alkalmat adó lehetőségből, amely különösen az első fordulóban engedi, hogy korlátlan számban lehet képviselőjelöltséget szerezni. Az egyetlen korlát, hogy ebben a megyében 434 ezer választópolgár van, ez lehetne egy ellenőrzési szám, de elképzelhetetlennek tartom, hogy mindenki odaadja valakinek ajánlószelvényét, s így a pluszként gyártott szelvények az adatokból kiderüljenek. □ Kik, s hol gyűjthetik az ajánlószelvényeket? — Szabad otthon, a lakásán felkeresni az állampolgárokat, de pénzért senki nem adhat, s vehet ajánlószelvényt, s a pártok sem adhatnak pénzt mondjuk a postásnak, hogy gyűjtse össze helyettük, úgyis az utcákat járja.□ Mikortól tekinthető hivatalosan is hivatalos jelöltnek valaki? — Amikor összegyűjtötte a 750 ajánlószelvényt, be kell vinni a választókerület székhelyén a választási bizottság munkacsoport-vezetőjéhez, aki azonos az ottani jegyző személyével. Most amikor, annyi párt indít jelöltet, tisztázni kell, hogy szabályos körülmények között működik-e, vagy sem. Három napon belül összeül a választási bizottság, s ha addig nem érkezett bejelentés, akkor születik meg a döntés, hogy a szelvények alapján a jelöltet nyilvántartásba veszik. Az adatokat a választási bizottságok április 11-ig közzéteszik, ebből tudják meg a választók, hogy a május 8-án, a szavazás napján kik lesznek a szavazólapon jelöltként feltüntetve. Eddig a napig kell a területi választási bizottságnak a pártlisták sorszámát is kisorsolni. □ Kérem, fejezzük be számokkal ezt a beszélgetést. Milyen adatokat ismer a területi választási bizottság? — Még nem túl sok. 584 szavazókor van a megyében, 434 ezer a megye választásra jogosult lakosságainak száma. A parlamentben képviselővel rendelkező pártok száma 16, a parlamenten kívülieké most száznál több. A jelöltek számát természetesen nem ismerjük. Közülük választunk majd május 8-án: tízen egyéni választókerületből jutnak be, a területi választókerületben megszerezhető mandátumok száma pedig 9. kecskeméti kerámiák. Szalai Sándor: Teremtés Elek Emil felvétele kecskeméti ‘Nemzetközi “Kerámia Stúdió a l/t “Bács-Kiskitn megyei önkormányzat nemzetid L~ közi kerámiaművészeti aíkotóteíepe. 'Tevékenységét több formában fejti ki, ottbont ad a stúdió pályázatát elnyert ösztöndíjas művészeknek^ amellett fogadja az önfinanszírozó vendégeket, alkalmanként különböző kurzusokat szervez, illetve posztgraduális képzést folytat. A művésztelepen a hazai képzőművészek, mellett rendszeresen fogadnak, külföldi alkotókat is. A kerámiastúdió gyűjteményéből most válogatott kiállítás (átható a nyíregyházi “Városi galériában. Angyal Sándor M árcius idusa közeledtén — mert a történelmi 12 pont között az egyik legfontosabb követelés volt — mindig időszerű végiggondolni, miként érvényesül a sajtó- szabadság, avagy — aktualizálva a kérdést — milyen is nálunk a szabadság sajtója. A demokrácia legfontosabb garanciája ugyanis mindenütt a világon, hogy a polgár félelem nélkül, szabadon mondhatja el a véleményét a társadalmi jelenségekről, fejtheti ki álláspontját a hatalomról, az uralomról, a pártokról és a politikai irányzatokról. Teheti mindezt persze a személyiségi jogok sérelme, a társadalom által elfogadott erkölcsi normák és a jó ízlés határain belül — egyébként visszájára fordulhat minden, aminek a biztosítéka a szólásszabadság törvényi deklarálása. Mielőtt a Tisztelt Olvasó arra gyanakodna, hogy itt most egy újabb opus következik a legutóbbi napok társadalmat felkavaró rádiós-eseményeiről, szeretném jelezni, nem kívánom megformálni a ki tudja hányadik véleményt a történtekről, amelyeknek persze — szerintem — mindkét oldalon megvannak a maga tanulságai. (Csak úgy közbevelőleg idézem azt a véleményt, amelyet ismerősöm hangoztatott szűkebb körben: ő sem tapsolt a sajtó, zömében ellenzékkel szimpatizáló véleményének, mégis csodálkozik a történteken, hiszen, ha nem volna egy vagy több, utóbb megszüntetett kritikus fórum, akkor fel kellene találni, hiszen a kritika még hitelesebbé teszi azt, akinek szó éri általa a háza elejét. Erről most ennyit.) Arról kívánok inkább gondolatot cserélni, korántsem olyan egyszerű a dolog, mint sokan hinnék, hogy tudniillik, ahol szabadság van — márpedig nálunk végre az van! —, ott automatikusan egyértelmű a szólásszabadság is. Pontosabban: a szólásszabadságnak — mint az életben oly sok mindennek — nem csupán pozitív hatása van, hanem tapasztalni olyan jelenségeit is, amelyek vadhajtások s távol állnak a szent eszmétől. De hát ne felejtsük, napjainkban sajtópiac van, még ám kemény konkurenciaharccal, amikor előbb kell számot vetni a költségekkel, mint a hasábokon megjelent vélemények hatásával. Új lapok születnek és szűnnek meg, lehetetlenülnek el anyagilag, a talpon maradók közül nagyon sok élet-halál küzdelmet vív, amit mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, miközben a sajtószabadságról elmélkedünk. Aztán tovább: külön beható tanulmányozást igényel a politika és az olvasótábor kapcsolata. (Erről hétköznapibban szólva úgy beszélnek: tele már a padlás politikával.) Az olvasók tíz- és százezrei inkább fordulnak a depolitizált lapok felé, keresve bennük a könnyed szórakozást, a meghökkentő érdekességeket, a szenzációt. (Más kérdés, mennyire taszítják az olvasót az elfogult politikai lapok.) Úgyszintén tisztázni szükséges a közszolgálatiság és a kimondottan profitorientáltság kérdését. Amíg az előbbi az adófizető polgárok pénzéből táplálkozik, mondván, hogy őket igyekszik majd szolgálni — és nem egy szűkebb csoportot — addig a reklámlapok dalolva bevallják, őket a haszon érdekli, és mindezt tudomásul veszi a politika. Ezek mellékkérdéseknek tűnnek, de nagyon is fontos feltételekké lesznek a mindennapi lap-, műsorkészítésben, ahol pedig azért mégiscsak a fő kérdés az olvasók, a hallgatók lehetőleg leggyorsabb és legpontosabb tájékoztatása mindarról, ami körülöttük, érdekükben vagy ellenükre történik. E munka közben gyakorta szembesül a tollforgató azzal az aligha cáfolható ténnyel, hogy a politikusok többsége a saját nézeteivel szimpatizáló újságírót szereti, s megfeledkezik arról, hogy neki valójában nem bér- tollnokokra volna szüksége, hanem olyan krónikásra, aki pontos tükröt tart eléje, amelyben torzítás — kisebbítés, vagy nagyítás nélkül — látja önmagát, s a politikust körülvevő valóságot. Tehát azt lássa, ami van és nem azt, amit szeretne látni, mint tette ezt a hatalom a diktatúrában. Már nem emlékszem pontosan. hol olvastam jó eev éve Kiss Gy. Csaba elgondolkodtató véleményét, mely nagyjából így hangzott: a választásokon a politikusok is megmérettetnek aszerint, miként kommunikáltak, mert hiszen a politika jelentős részben kommunikációt, nyilvános szereplést, érintkezést jelent. Igaz szavak. Miként az is való, hogy az újság és annak szerkesztője, munkatársa is vizsgázik, méghozzá mindennap. Például abból: tud-e mértéket tartani, szét tudja-e választani az információt a véleménytől, képes-e esélyegyenlőséget adni minden tisztességes törekvésnek; meg tud-e barátkozni azzal, hogy a politikát a politikusok és nem az újságíró csinálja; hogy a sajtó legfontosabb tennivalója a hiteles tájékoztatás; hogy a nyilvánosság váljék a hatalom élő lelkiismeretévé; hogy mértékadó orgánum nem engedi meg magának az elfogultság luxusát, hanem összerakja, az olvasó elé tálalja a tényeket, bízván abban, hogy ő majd felnőtt, gondolkodó emberhez illően eldönti kinek van igaza. Mindez nem jelenti azt, hogy az újságíró csupán egy mások által mozgatott íróeszköz, a rádióriporter pedig csak mik- rofonállvánv lehet: mindennek megvan a maga helye, így a lap, az újságíró magánvéleményének, szubjektív gondolatainak is, amit vagy elutasítanak, vagy befogadnak. Felidézhetnék az elmúlt 3 és fél évről számos ütközést pártokkal, politikusokkal, amikor nem teljesítettük e hasábokon a túlzott igényeket; szólhatnánk személyes megtámadásokról is, miként fellapozhatnánk azokat az oldalakat, ahol olvasóink fejezték ki ellen- véleményeiket írásainkkal kapcsolatban. De hát, annak ellenére, hogy naponta ne- gyedmillióan olvasnak bennünket, hogy egy közvélemény-kutatás 62 százalékban függetlennek értékelte lapunkat, egy percig sem áltattuk magunkat azzal: hibátlanul dolgozunk, s ez a jövőre nézve is csupán óhaj marad. anultuk és tanuljuk a demokráciát, mint az egész magyar társadalom, még nem sajátítottuk el a szólásszabadság minden szabályát, még vannak és lesznek kudarcaink, akárcsak a nemzetnek, az országnak, a szűkebb pátriának, amely azért egyre hitelesebb képben látható újságunk hasábjain. Ezen munkálkodunk továbbra is. dr. Borbély Károly Félelem nélkül, felelősséggel