Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-07 / 31. szám

1994. február 7,, hétfő HÁTTÉR A sofőr nem pihen eleget A Közlekedési Felügyelet a jövőben is folytatja a közúti ellenőrzéseket Cselényi György Nyíregyháza (KM) — A je­lenlegi formában hazánkban két éve működik a Közleke­dési Felügyelet, amely igen sokrétű hatósági feladatot lát el. Célja: a közlekedést biztonságosabbá, a környe­zetvédelmet hatékonyabbá és a járművek üzemelését gazdaságosabbá tenni. Annak pedig több mint 125 éve, hogy a pályát, az embert és a járművet egységes hatósá­gi feladatkörként kezelik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közlekedési Felügyelet­nél a minap sajtótájékoztatót tartottak. Szaszala László igazgató többek között elmondta: a köz­lekedési felügyeletnek orosz­lánrésze van annak eldöntésé­ben, hogy a jelentkező egyál­talán alkalmas-e gépjárműve­zetésre. 1993-ban 8500 jogo­sítványt adtak ki. A bukási arány az elméleti ismeretek számonkérésénél 35, a gya­korlatinál pedig 28 százalékos volt. Egy minisztériumi ren­delet mind a járművezető-kép­zést, mind a vizsgáztatást szi­gorította. A személyi és a tárgyi feltétekre vonatkozó előírások „keményedése” mi­att a gépjárművezető-képzés­ben részt vevő vállalkozások száma 57-ről 23-ra csökkent. Autók külföldről A járművezetőkkel szemben támasztott követelmények is változtak. Például a megszer­zendő műszaki ismereteket in­kább a gyakorlati élet kívánal­maihoz igazították. A rutin- és a forgalmi vizsgát elválasztot­ták egymástól. Bevezették az éjszakai vezetést; a teherautó és az autóbusz sofőrjelöltek esetében pedig a hegyi gya­korlást is. Az előírt objektív forgalmi feltételek miatt a gyakorlati vizsga immár csak Nyíregyházán tehető le. A múlt évben a jogosítvá­nyuk visszaszerzése érdeké­Mindenki közlekedik... ben 760-an jelentkeztek után- képzésre, ahol a cél: az illetőt rávenni a közlekedési szabá­lyok megtartására. Igyekeznek megállapítani, a járművezető­nek mik a gyengéi, (pl. KRESZ, vezetés, kormányke­zelés, sávváltás, ittasság...), s lehetőség szerint azokat pró­bálják megszüntetni. Ezért hét csoportot működtetnek. Akik­nél szükséges, pszichológus is közreműködik. A résztvevő­nek természetesen mindez 5-15 ezer forintjába kerül. Szaszala László a további­akban arról szólt, hogy me­gyénkben 130 ezer rendszá­mos jármű található. A sze­mélygépkocsik átlagos életko­ra 8,5 év, ami valamelyest jobb az országos átlagnál. Ta­valy külföldről 7500 személy- és ezer teherautó került me­gyénkbe. A személygépkocsik átlagos műszaki állapota ja­vult. A tehergépkocsikról ez nem mondható el. 1993-ban összesen 65 ezer járművet vizsgáztattak, amelynek 2,5 százalékát nem lehetett áten­gedni. Mindössze egy ügyfél nyújtott be fellebbezést, de ké­sőbb az is visszavonta. A vizs­gáztatást nem ütemezték, vagyis a felügyelet alkalmaz­kodott az igényekhez. Környezetvédelmi mérést nyolcvannégyezer járművön végeztek, de ilyen vizsgálaton 96 ezernek kellett volna részt vennie. Járművek összeépítésének engedélyezését 440-en, átala­kítását pedig 530-an kérvé­nyezték. Egyébként a hazai előírások az európaihoz folya­matosan közelednek. Bekötő utak Gond van a külföldről, főként a Keletről hazánkba kerülő autóalkatrészek nagy részének minőségével. Már hivatásos kereskedőknek is tiltottak meg bizonyos alkatrészek eladását. Február elsejétől pedig az új és használt gépkocsikat értéke­sítő helyeknek is a korábbinál szigorúbb feltételeknek kell eleget tenniük. Például görgős fékhatásmérővel, emelővel, motorkompresszió mérővel, fényszóró ellenőrzővel és egyébbel szükséges rendel­kezniük. A járműfenntartók (magán és nem magán szervi­zek) személyi adottságai ki- elégítőek, de a tárgyiakról ez nem mondható el. Archív felvétel A szakemberek ismertették: a nemzetközi forgalomban részt vevő teherautókon és bu­szokon minősítő vizsgálatot kell végezni. A szakemberek kontrollál­ták a megyében lévő 412 köz- út-vasút kereszteződést, s kö­zülük minden tekintetben csak 87-et találtak rendben. Rakományrögzítés Közlekedésbiztonsági szem­pontból hatalmas probléma, hogy a nagy szállító vállalatok felszámolása, vagy átalakulá­sa nyomán a sofőrök előmene­telében megszűnt a fokozatos­ság. Régebben a szakcégeknél gondoskodtak arról, hogy a gépkocsivezető a tapasztalata megfelelő növekedésével ül­hessen nagyobb autó volánja mögé. Sajnos, a privát szférá­ban ez nincs így. Találkoztak olyan emberrel, aki egy ma­szek alkalmazottjaként 15-20 órát is vezet egyhuzamban. Ennek veszélyeit talán senki­nek sem kell ecsetelni. A haj­dani vállatoknál nagyobb gon­dot fordítottak a rakomány kellő elhelyezésére és rögzíté­sére, és a sofőr megfelelő pi­henőidejének biztosítására. A z ilyen hangot szokták hátborzongatónak ne­vezni. Az év második hajnalát tette rémületessé, a házban, ahogy f'elhatalma­sodott a csendben. Egészen mélyről indult, és fájdal­masan emelkedett szomorú, vad, követelőző segélyké­réssé, majd elvékonyodott mint egy baljóslatú fohász. Biztos, hogy mindenki fel­ébredt rá, de utánanézni a rettenetes hang eredetének senki nem mert. Ehelyett me­reven, tágranyílt pupillákkal feküdt a takaró alatt, és azt sem kérdezte meg a mellette fekvőtől, hogy ébren van-e, hiszen tudta, hogy igen, hogy fülel, hogy találgat. A lakók azt hihették, se­besült vad szabadult a város­ba, és az ő udvaruk valamely szegletében múlik ki az ár­nyékvilágból, vagy azt, hogy a tomboló emberi gonoszság egy áldozata menekült házuk oltalma alá és leheli ki lelkét kínok és keservek között, ar- tikulátlan üvöltést hallatva. Reggel kiderül — gondolták a takarók alatt, és igyekeztek visszaszenderedni a tudatta­lanba. Mikor eljött a titkokra fényt derítő világosság, a la­kók végre kimerészkedtek meglátni honnan, milyen lényből szakadtak fel a haj­nal szörnyű hangjai. — Ez egy farkas! — volt az első reakció, ahogy a hálóinges, pizsamás, köpenyes, melegí- tős ébredezők megpillantot­ták a vendéget a lépcsőház hátsó üvegajtaja mögött. — Nem farkas ez, csak ku­tya! Honnan jött volna ide farkas? A filmekben is látni hasonló kutyákat! — Hogy milyen filmekben, arra a hir­telen támadt izgalomban senki nem emlékezett, inkább bámulta a hatalmas jószá­got, amint fel-le sétálva szemügyre vette közönségét. Gyönyörű rajzolatú, bozon­tosfeje akkora volt, mint egy medvebocsé, belőle sárgás­zöld, bizalmatlan szempár világított az idegenekre. Nyakán fojtólánc, rajta bilé- ta, azon szöveg. —Hívjuk az állatkórházat! Hívjuk az állatorvost! Hívjuk a rendőrséget! Hívjuk a rá­diót! — röpködtek az ötletek. Valaki viccesen még azt is javasolta, hogy várják meg, amíg keresni fogják a kutyát. és jutalom ellenében adják vissza a gazdájának. Egy időre meglesz a közös költ­ség. A tétovázást a másodikon lakó törékeny, fiatal orvosnő váltotta cselekvéssé. — Én megetetem — lépett elő egy műanyag dobozkával, ami­ben illata után ítélve valami­lyen pörkölt maradványai le­hettek. Elfordítva a zárban a kulcsöt, kisurrant az állathoz, ám az ügyet sem vetve a földi javakra, a résnyi nyíláson át beosont a lépcsőházba. Erre a lakók szemvillanás­nyi idő alatt eltűntek a szín­ről. Jobbnak látták otthonaik védelméből latolgatni a le­hetőségeket. A doktornő és a kutya magukra maradiak, aminek az állat részéről min­dent felfaló barátság lett a vége, de a bilétát nem hagyta leolvasni és távozni sem szándékozott. Ezt barátság­talanná váló magatartással adta a félénk merészséggel próbálkozó jóakarója tudtá­ra. Ezalatt telefonok záporoz­ták a számbavehető intézmé­nyek felé. Ahol elérhető volt valaki, ott annyit tudtak, hogy nem rájuk tartozik az ilyesmi, ahova tartozott vol­na, nem volt senki. Már úgy tűnt, hogy lakók a lakásokban, doktornő és ku­tya a lépcsőházban tölti el­jövendő óráit, amikor egy fi­atalember, lemerészkedve az emeletről, az újdonság ere­jével hatva kicsalta az állatot az utcára. O mondta meg azt is, hogy a ház népének szi­bériai szánhúzó ősök egy le­származottjához volt szeren­cséje. Az emberek a veszély el­múltával, telve a megköny- nyebbiilés jóleső érzésével, gyorsan lakásaik ajtaja mö­gé fordultak, elvégre fogytán volt a vasárnap. Talán nem is hallották, hogy közben a rádió bemondta segélykérő felhívásukat. Talán azt sem, hogy később még egyszer be­szélt a kutyáról: a zaklatott állat megharapott valakit, és kérik a tulajdonost jelentkez­zen az oltási igazolvánnyal. A házban azóta sem esett szó a hajnali vendégről. Talán, mert le kellene vonni a tanul­ságokat. És tanulságokat csak a mesében szokás levonni. Páll Géza-» t érni túlzással, de l\l tartja magát egy JL 1 mondás, amely sze­rint az ország gazdasági ket­tészakadása tovább tart, a fejletlenebb keleti és a fejlet­tebb nyugati országrészre. Számos mutató igazolhatja ezt a vélekedést, elég csak arra utalni, hogy megyénk jócskán „ lekörözi’’ a nyuga­tabbra eső megyéket az ezer lakosra eső munkanélküliek számát, vagy a létminimum alatt élők arányát illetően. Sajnos. Ez akkor is fájdalmas tény, ha köztudott, hogy az országos átlagtól való lema* radás nem újkeletű, a gon­dok zömét az előző rend­szerből örököltük. De ehhez az utóbbi években is jöttek további terhek, az ipar, kü­lönösen a keleti piacokra termelő iparágak visszaesé­se, a mezőgazdaság csen­des halódása érzékenyeb­ben érintette a megyét, mint az ország más vidékeit. Ezen a környéken, aho­gyan a szakemberek fogal­maznak, zömében egy-két- csatornás jövedelmi forrá­sok vannak. Nem hoz pénzt a turizmus, az idegenforga­lom. Itt még a nagy költség­gel megtermelt árut is ne­héz eladni. De ezt nagyon jól tudjuk mindnyájan. Más kérdés, hogy az itt élők mit Kis iepesekkel tehetnek a saját sorsuk jobbra fordításáért. Úgy tű­nik, hogy sokat is, meg ke­veset is. Valószínű sokat tehetnek ott, ahol a város, a község vezetősége nem parcellázza fel az érdekeket, s nem párt­szempontok szerint hoz döntéseket privatizálási, gazdaságfejlesztési, pályá­zati és egyéb ügyekben. So­kat árthat a településnek, ha a helyi vezetés csupán azért támogat egyes javas­latokat, mert azok a megha­tározó párt képviselőjétől származnak, vagy azért nem támogat jónak ígérke­ző javaslatokat, mert azok a kisebbségben lévő pártok­tól jönnek. Hallottam egy megjegy­zést, amely szerint egy-egy város, község arculatának legfrissebb jegyeiből ki le­het olvasni, melyik párt szí­neiben vezetik a települést. Egy kicsit az egykori város­államok példáját is felem­lítette, amelyek közül azok fejlődtek lendületesen, ahol az irányító testületet a vá­rosállamért érzett közös fe­lelősség vezette. Pedig a pártoskodás a régi időkben sen volt ismeretlen. Nem ártana tanulmányozni a hasznosítható örökség érté­keit, hogy csökkenjen a tá­volság kelet és nyugat, vá­ros és város, község és község között. Ha csak kis lépésekkel is... A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság dolgozói az út menti, a közlekedés számára veszélyessé vált fákat vágják ki. Képünk ebédidőben készült Balázs Attila felvétele Fanyesedék Máthé Csaba A z osztrák vállalkozót korrekt kapitalistá­nak ismerik a megyé­ben, aki főleg fával és az ab­ból készült termékekkel ke­reskedik. Közvetítő útján ju­tott el a beregi magánvál­lalkozóhoz, akivel bérmun­ka szerződést kötött. A só­goroktól érkezik a fa, azt a megyében feldolgozzák, a készterméket visszaszállít­ják Ausztriába, a hulladékot pedig a naményi gyárban hasznosítják. Még gépeket is kapott a vállalkozó a terme­léshez. Egyszerű bérmunka ügy­letnek tűnt a kapcsolat, hi­szen nagy tételről volt szó, ráadásul kedvező fizetési feltételek mellett. Az ottani viszonyok között az arany­tojást tojó tyúkra talált rá a beregi férfi, aki hosszú évekre előre lekötötte üze­mének kapacitását. Egy gyors kalkuláció alapján is szép summát hozott neki ez az üzlet. Nem is lett volna ezzel semmi gond, hiszen az egész ügylet precízen le volt szervezve. Egy momentum­ra nem számított senki: a beregi magánvállalkozó a fából készült termékeket nem küldte vissza osztrák partnerének, hanem értéke­sítette, és az érte kapott pénzt szépen zsebre tette. Ezzel a mozdulattal le­nyakazta az arany tojást to­jó tyúkot, fis úgymond be­fagyasztotta a további kap­csolatot a sógorral. Az ösz- szeg több millió forint, amelynek sorsát előre lá­tom. Perlekedés, bíróság, vitatkozás, foglalás. De hogy ebből az összegből mennyit fog visszakapni az osztrák vállalkozó? Szerin­tem csak morzsákat. És nem érdemes azzal takarózni, hogy van annak az osztrák­nak elég pénze, kibírja ezt a veszteséget, mert ezt az ügyletet klasszikus átvágás­nak nevezik. Réti János: Hajnali vendég

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom