Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
1994. február 3., csütörtök GAZDASÁG Műszakonként 1500 flakon motorlemosó folyadékot készítenek a MÓL Rt. nyírbogdányi gyárában Elek Emil felvétele A lehetőségekkel élni kell Nyíregyháza (KM - G. B.) — A szokatlanul jó idő nem csak a természetben kelti a tél elmúltának illúzióját, de az emberek is mintha tavaszt éreznének. Legalábbis ezt mutatja az az érdeklődés, zsongás, ami a földtulajdonosok körében tapasztalható az önálló mező- gazdálkodás útján való elindulás új lehetőségeinek megismerésével kapcsolatban. Szénégető Lászlóval a megyei Földművelésügyi Hivatal — a megye településein lakókat esténként lankadatlanul tájékoztató — vezetőjével a gazdálkodás idei indulásának feltételeit vettük számba, kezdve mindjárt a termőföldtulajdonnal. — A terület háromnegyed részét kitevő úgynevezett részaránytulajdoni földek tulajdona még mindig nem tisztázott. Mi legutóbb azzal váltunk el a Földkiadó Bizottságoktól, hogy legkésőbb aratás után sürgősen meghozzák majd a határozatokat, hogy mindenütt tisztázott legyen a föld tulajdona, s a magángazdák, a szövetkezetek egyaránt nyugodtan el tudják vetni ősszel már a saját földjüket. Ezzel szemben jelenleg ott tartunk, hogy a megyében a haRekordszámú... ...kínai állampolgár, közel 700 ezer látogathatott tavaly külföldre, míg az érkezők száma 9,5 millióra nőtt. (MTI) A Volkswagen... ...cég bejelentette, hogy költségcsökkentő erőfeszítéseinek az elmúlt 15 hónap során 3,5 milliárd márkányi megtakarítás lett az eredménye. (MTI) A kutatásban... ...és a fejlesztésben a General Electric az utóbbi évek során kiemelkedő szerephez juttatta magyarországi érdekeltségét. (MTI) A munkanélküliek... ...száma Ukrajnában a jelenlegi 80 ezerről az év végére 300-800 ezerre emelkedhet az elbocsátások és az iparnak juttatott állami szubvenciók lefaragása miatt. (MTI) A kereskedelmi... ...partnerek közül a negyedik legfontosabb a Magyar Köztársaság Szlovákia számára, mondta Boros Jenő, pozsonyi magyar nagykövet. (MTI) tározatoknak csak valamivel több mint felét adták ki, pedig a megyeszékhely kivételével ennek mindenütt végére lehetne járni egy hónap alatt. A Földkiadó Bizottságok nem hivatkozhatnak semmire. Tulajdonképpen a községekre van bízva a földek tulajdonba adása. Maguk választották a bizottságot, így ha az nem megfelelően dolgozik, tessék, vonják felelősségre. Indokolt esetben egy — az érintettek tíz százalékának javaslatára ismét összehívott — közgyűléssel akár vissza is hívhatják és újra alakíthatják a Földkiadó Bizottságot. □ Van tehát módja, hogy felgyorsítsák a föld tulajdonba adását. A föld műveléséhez azonban eszközökre, ahhoz pedig pénzre van szükség. Nem véletlen, hogy akkora az érdeklődés minden fórum iránt a megyében, ahol a különböző pályázható támogatásokról esik szó. — A pénz valóban mindenütt kevés, de azért van fejlesztési lehetőség, hiszen komoly összegek állnak elkülönítve a költségvetésben. Reorganizációra és a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap- ban(MFA) is 6-6 milliárd forint áll rendelkezésre. E pénzek egy része vissza nem térítendő támogatás, más része visszatérítendő, de kamatmentes és egy harmadik része pedig kamattámogatás. — A reorganizácós támogatás tulajdonképpen nem működő szövetkezeti, vagy állami gazdasági vagyontárgyak megvásárlására illetve ezek hosszú távú működtetésére, fejlesztésére vonatkozhat és 70 százalékos kamattámogatással adott hitelt jelent. A másik pályázati lehetőség csak új eszközre, gépre, épületre vonatkozik. □ Ez az MFA, ami után most akkora az érdeklődés, csak a legtöbben idegenkednek a pályázattól. — Olyan üzleti tervet kell készíteni, ami önmagában megáll a lábán. Azaz reálisan bizonyítja, hogy az illető gazdálkodása jövedelmező lesz, s nyilvánvalóan képes lesz törleszteni a felvett visszatérítendő állami juttatást. A nyereségből persze futni kell még a szükséges fejlesztésekre és a család megélhetésére is. □ Az érdeklődést felcsigázó, 500 ezer forintos támogatással a miként kalkulálhat a pályázó? — Először is ez nem készpénz, csak a vásárlási számla törlesztése történik vele, s csak egy alkalommal vehető igénybe. Másodszor, a vissza nem térítendő támogatás az áfa-mentes beruházási összeg • 30 százaléka, de legföljebb 500 ezer forint! Tehát áfa nélkül 1 millió 667 ezer forintos beruházáshoz kapható meg mind a félmillió forint. Viszont arányosan csökken, amennyiben a beruházás a fentitől kevesebb. — Az 50 százalék kamatmentes kölcsönnel is számolva végül 20 százalék saját erővel kell rendelkeznie csak a pályázónak. Ha valaki ezt is bankkölcsönből akatja letenni — ami kamatának a felét ugyancsak átvállalja az állam —, annak nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk a pályázatát, hogy elbír-e a gazdálkodás nyeresége ennyi hiteltörlesztést. — Az a vállalkozó, aki infrastruktúra — mint raktár, hűtőház, térburkolat, ivó-, és szennyvízhálózat — építésére is benyújt sikeres pályázatot, a beruházási összeg 40 százalékát kapja meg az államtól, így teljes a lehetőségek köre. Akik a gazdaság motorjai Az adó- és társadalombiztosítási rendszert is bírálták Nyíregyháza - Budapest (KM - N. L.) — Az elmúlt hét végén tartották az IPOSZ kongresszusát. Megyénk képviselői a tapasztalataikat a következőkben foglalták össze. Az IPOSZ vállalkozást segítő tevékenységéről is szó volt a kongresszuson. Idézet a programból: „Az IPOSZ a vállalkozásélénkítés alapkövetelményének a világos és követhető gazdaságpolitikát, valamint az ezt kifejező közgazdasági feltételrendszert tartja. Az ezt segítő kezdeményezések többek közt: a Budapest Bank Rt.-vel egy, a kisiparosok rövid lejáratú forgóeszköz hitelezését biztosító rendszer működtetése, az UNIC-Bank — FONDS hitelkonstrukció beindítása, a Külkereskedelmi Bank Rt.-vel kötött együtműködési megállapodás a tagság külpiaci esélyeinek növelése érdekében, a Bizalom Garancia Egyesületek szervezése, a Signal — IPOSZ Biztosító Rt. létrehozása, hazai és nemzetközi hitelkonstrukciókban való részvétel”. A kongresszuson az adó- és társadalombiztosítási rendszer átalakítására is tettek javaslatokat. Elhangzott: „Az adórendszert illetően olyan új befektetésre és munkahelyteremtésre ösztönző, szektorsemleges rendszer kialakítása szükséges, amely a többi gazdasági szabályozó elemmel összhangban van, s elsődleges célja, feladata már nem az állami költségvetés közvetlen és rövid távú kiszolgálása, hanem a stabil jövedelemtermelés megteremtésén keresztül való adóbevétel-növelés”. Hangsúlyozták, hogy tanácsadó szolgálata is van az IPOSZ-nak, amely Szabolcs- Szatmár-Beregben is több vállalkozónak segített az üzleti terv elkészítésében. Emellett adótanácsokat, üzleti ajánlatokat is kaptak megyénk iparosai, vállalkozói a szolgálattól. A kamarai törvény gyors bevezetését is sürgették a kongresszuson, ahol természetesen jelen voltak a parlament és a kormány képviselői is. Végül hangsúlyozták: az EPOSZ továbbra is érdekvédelmi szervezet lesz. Rekordforgalom a tőzsdén Budapest (MTI) — A Budapesti Értéktőzsde tavaly rekord nagyságú forgalmat bonyolított íe: mintegy 24 ezer üzletkötésben árfolyamértéken számolva 185,7 milliárd forintos (1,8 milliárd dolláros) adásvételt értek el a brókercégek. Ez az 1992-es év forgalmának öt és félszerese. Tavaly, december végén a tőzsdére bevezetett értékpapírok össznévértéke 442 milliárd forintot (mintegy 4,4 milliárd dollárt) tett ki, tőkepiaci értéke pedig 457. milliárd forint (mintegy 4,5 milliárd dollár) volt. Tavaly a tőzsdeindex legmagasabb értékét 1993. december 29-én érte el, ekkor 1.269,04 pontra emelkedett. Az elmúlt év utolsó hónapjában három újonnan bevezetett részvény (a Prímagáz, a Globus és a Domus papírja) emelte meg nagy mértékben az üzletmenetet. Idegenvezető Frank Aponyi tippjei vállalkozásokhoz: 23. Hogy mi egy idegenvezető dolga, arról alighanem mindenkinek van több-kevesebb fogalma. Az idegen nyelvet ismerők számára külföldi turisták magyarországi kalauzolása, illetve magyar turisták külföldi kalauzolása. Az idegen nyelvet nem beszélők lehetőségei szűkebbek, mindenesetre hazai csoportokat ők is kísérhetnek belföldön. Először egy utazási irodánál érdeklődje meg, hogy milyen feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki idegenvezető lehessen. Ha ezek a feltételek teljesültek, elkezdheti megszervezni a munkát. Ez is olyan munka, amit lehet alkalmanként, hétvégeken, vakáció alatt végezni, tehát ideális pl. egyetemistáknak vagy főiskolásoknak. Fontos, hogy ilyen munkára csak olyanok vállalkozzanak, akik jól tudnak emberekkel bánni, és jó szervezőkészségük van. Jelentkezzen különböző utazási irodáknál, feltüntetve, hogy milyen képzettsége van és milyen munkát tud elvállalni, milyen időbeosztással, milyen nyelv- ismerettel rendelkezik! Ha még nincs idegenvezetői tapasztalata, akkor először valószínűleg kisegítő munkákat fog kapni egy gyakorlott idegenvezető mellett, majd különböző kisebb munkák után egyre nagyobb feladatokat fognak önre bízni. Fel kell készülnie arra, hogy minél jobban beleveti magát ebbe a tevékenységbe, annál inkább le kell mondania szabad hétvégéiről, estéiről, hiszen a turizmusban nincs vakáció. Az utazási irodákkal való kapcsolaton kívül saját maga is szervezhet túrákat, persze ehhez már alapos helyismeretre és szakmai tudásra van szüksége, és ezt a szolgáltatást hirdetheti turistáknak szóló kiadványokban, vagy szállodákban. Ez a tevékenység később egy saját utazási iroda létrehozásához vezethet. Ha valaki a megszokott módon gondolkodik és cselekszik, akkor keményebb munkával 5-10 százalékos javulást érhet el, De a kétszeres vagy tízszeres javulás érdekében olyan magasan van a mérce, hogy a dolgokat egészen . másképp kell csinálnia mint eddig. (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! A Kelet-Magyarország olvasójaként kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, managerek- kel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1122 Budapest Goldmark Károly u. 14. Tel: (06-1)15-53-161; 17- 51-477; (9-16 óráig) Fax.: 15-51-524. A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90- 309008 telefonszámot! Kárpótlási jegy í Index (ideiglenes) február 1-jén: 2075,76 (+133,27) Hivatalos árfolyamok i Érvényben: 1994. február 2. Valuta Deviza Kanadai dollár 75,71 77,23 76,31 Pénznem ______Vétel Kiadás Közép árf. Kuvaiti dinár 338.47 345,13 341.20 Nemet márka 58,09 59,29 58,71 Angol font 150,92 153,92 152.11 Norvég korona 13,52 13,80 13,65 Ausztrál dollár 72,02 , 7336 7232 Olasz lírai 1000) 59,63 60,85 60,20 Belga franki 100) 28153 287,03 283,75 Osztrák sc.(100) 826,55 843,25 835,27 bán kom»' 14,97 1537 15,12 Port. esc.l 100) 57,85 58,99 58,30 Finn márka 18,28 18,62 18.42 Spanyol pes.f1WPl.85 * 7331 72,19 Francia frank 17,12 17,46 1729 Svájci frank 69.47 70,79 70.09 Holland fonni 51.86 52.90 52.39 Svéd korona 12.80 13,04 1230 ír font 145,47 14827 146,01 USA dollár 100,65 102.65 101.61 Japán jen (100) 93,06 94,92 94,14 ECU 112,90 115.14 11400