Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

1994. február 3., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Alma nem csak a fa alatt Fénykép Az 1994. január 17-i szá­muk 5. oldalán (alul) meg­jelent kép aláírását nehez­ményezem. A képaláírás így szól: Ez a nagyhódosi utca egyenesen a román határra vezet. Helyesen: Ez a Túr folyó felé vezető ut­ca, mely a református tem­plomot is ábrázolja, nem a román, hanem a Kárpátuk- rajna felé vezető utat ábrá­zolja. A szomszéd község Nagypalád. Szabad Károly Méhtelek Könnyek Tökéletesen egyetértek dr. Kerekes Béla január 19-ei számban megjelent cikke címével, íme: „Már alaku­lófélben a nagybirtok”. Ezt igazolja Zsíros Géza kis­gazdapárti képviselő úr 400 hektár földje, ezt igazolja Hajnau tábornok többízig- leni leszármazottak részére juttatott 1,5 millió, ezt iga­zolja Odeshalcky kései utó­dok 3,5 millió kárpótlási je­gyek odaítélése, mely föld­re váltható. Hol van az a korlátozó rendelkezés, mely 500 hektár szerzését lehetővé teszi és semmi több. így válik ez majd va­lóra? Ez csak álom! De kedves Kerekes Úr! Ön volt béres, kocsis, sum- más, bérmunkás, napszá­mos és munkanélküli és tsz-tag? Mert ha igen, úgy nem írta volna cikke végé­re, hogy a „szociológus urak, hölgyek”, a cselédrio­gatást vegyék le a napi­rendről. Ne vegyék le, csak a tényeket írják és én nem felejtek és csak azt írom, amit életem 74 éve alatt meg kellett érjek. 10,20,50 kh kis- és középbirtok. Ez lehet családi művelés, mint volt. Ez nem lehet kizsák­mányolás, nem okozhat kényszert, csak az paranc­sol, aki petyegtet. Ha én fizetek, akkor a cigány ne­kem és úgy húzza... és ad­dig... Vagyis a cseléd ese­tében hajnal 4 órától este 8- ig és se vasárnap, se au­gusztus 20. Én a jövő szem­pontjából azt a vissza­rendeződést tiszta szívem­ből nem kívánom, nem kívánom az átkos cseléd­életet, mert ott visszapo- fázás nem volt, mert ha igen, úgy le is út, fel is út és nem volt munkanélküli-se­gély, korengedményes nyugdíjazás és általában nyugdíj. Lehetett 7-8 gye­rek az egy mázsa búza, havi bér az egyenlő volt, nem volt családi segély és egy szoba + fél konyha volt a nagycsalád lakhelye. Lé­nyegében mindegy, hogy nevezik ma: cseléd vagy al­kalmazott a köztársasági el­nök úr gépkocsivezetőjét vagy más beosztású alkal­mazottját, mert más dirigál, az ő parancsát kell végre­hajtani, beleszólás nincs. Ón szerint lesznek sze­gények és még szegényeb­bek. Ön szerint lesznek urak, akiket ki kell szolgál­ni. Nem mindegy, ha úgy nézzük őket, hogy cseléd vagy szolga? Javasolnám — nem kell elfogadja! — nézze meg a Sára Sándor filmrendező „Árvácska” c. filmet. Én e film láttán sír­tam. És ezután írja meg véleményét a „cseléd”- sorsról. Id. Seres Zsigmond Túristvándi „Tanácsot kap az alma” — ilyen főcímen jelent meg egy közlemény Ny. Zs. tollából a január 19-ei számban. A vezércikket olvasva el­gondolkoztam. Az utóbbi idő­ben oly sok termelőnek prob­lémát és keserűséget okozó al­maháborúval kapcsolatban, netán az almafának akarnak tanácsot adni, vagy mit is ta­karhat ez a szokatlan megfo­galmazás? A cikket átfutva később megértettem, hogy a cikk az Alma Terméktanács létreho­zásáról szól... Mezőgazdasá­gunk mélyponton lévő helyze­tét illetően az ember naponta hall és olvas különféle közle­ményeket, ígérgetéseket, uta­lásokat a kivezető útra vonat­kozóan az ágazat felelős veze­tőitől. De kérdem én, vajon hol lesznek azok a mai mézes­madzagot húzgáló mezőgaz­dasági szakemberek? Mire számot kell adni az 1994-es év eredményeiről, a különféle mezőgazdasági termelvények értékesítési helyzetéről. Magam szerencsémre almát nem termelek, de az értékesí­tési nehézségek sok nyugdíjas Tisztelt Szerkesztőség! A negatív érzelmek negatív érzelmeket szülnek. Éppen ezért egyszerűen felháborító­nak tartom, hogy éppen Önök ilyen jellegű érzelmeket su­gallnak, táplálnak. Báli sze­zon? Lehet, hogy a Tisztelt cikkíróban a jótékonyság és a bál, a szórakozás és az ada­kozás visszatetszést kelt. Ám legyen. Ez az Ő véleménye. De, hogy ezeket az érzelmeket elétárja ennyi olvasó elé, ez már több... Pontosan elég sok keserű szájíz, mosoly tálán arc, bánat, kudarc van az emberek tarsolyában, minek ezt még szaporítani. Miért mindig mindent a rossz, a negatív oldalról köze­lítünk meg? Éppen az Önök feladata lenne olyan lélekeme­lő dolgokról írni, ami megdob­bantja az emberek szívét, el­gondolkodtatja az olvasót, op­timizmussal tölt el bennünket vagy akár cselekvésre késztet. Őszintén bevallom, nem tar­tozom egyik réteghez sem, a királyokhoz, sem a koldusok­hoz, és még csak nem is sava­nyú a szőlő. Akkor miért fog­tam tollat, ha nem is értek a toliforgatáshoz? Azért, mert az olvasójuk vagyok. Ne olyan ellentétekre hívjuk fel a figyel­met, amit csak kiélezni lehet, ne a keserűséget növeljük az emberekben... annyi minden másra is fel lehetne hívni az Nagy örömmel olvastam dr. Németh Péter megyei múze­umigazgató úr megemlékezé­sét a Benczúr-évfordulón a Kelet-Magyarország január 28-i számában. Apai nagyapám, Kiss Alajos (Felnémet, 1857. VI. 9. — Eger, 1929. III. 12.) akadémiai festő és rajztanár oklevelét ugyanis Münchenben, a Ben­czúr Gyula által vezetett festé­szeti mesteriskolában szerezte meg. Majd hazajövetele után Miskolcon és Égerben volt gimnáziumi rajztanár. Első­sorban oltárképeiről volt is­mert, a Királyok imádása szü­lőfalujában, a Felnémeti r. k. templomban, a Rózsafüzéres Szűz Mária a mezőtárkányi, az Assunta a felsőtárkányi temp­lomokban található, sőt, az és nem nyugdíjas társammal együtt engem is érintettek az elmúlt évben egyéb gyümölcs vonatkozásában. A határt jár­va, sajnos láttam és tapasztal­tam útmenti árkokba borított köszmétekupacokat vagy gyü­mölcskertekben a fákon vagy a fa alatt rohadó meggy, illetve szilvaterméseket. Sajnos én is e termelők egyike voltam. A gyümölcsbetakarítást megelőzően és közben az érté­kesítési lehetőségekre bőven volt ígéret, de sajnálatos, hogy a sokat emlegetett exportpiac beszűkülése mellett még a belföldi forgalmazás és feldol­gozás lehetőségét sem terem­tették meg azok a mezőgaz­dasági szakembereknek titu­lált vezetők, akik e feladatok ellátásáért vették fel és ma is kapják nem kevés fizetésüket. Visszatérve az almaügyre elhangzott olyan kinyilatkoz­tatás is, nem kis beosztású ve­zető részéről, hogy az almánál fajtaváltásra van szükség. Az egykori Európa szerte ismert szabolcsi jonatán már nem pi­acképes. De vajon miért? És vajon mennyivel jutottak jobb sorsra a többi almafajták, mint olvasók figyelmét, és akkor nem szűnne meg annyi pozitív kezdeményezés. Csak egy példa a sok közül, a Váci Est, amelyik a Megyei Könyvtárban volt megtartva a Művészpódium rendezésében. Olyan színművész, Bodor Ti­bor mutatta be a költőt, aki nemcsak személyesen ismerte, hanem jó barátja is a mai na­pig a költőnek. Verseivel járja be megyénket, városainkat. Nemes érzelmeket váltott ki a jelenlévőkből, de nem csak ő, hisz beszélhettünk telefonon a költő feleségével, „találkoz­hattunk” Ratkó Józseffel, és ami a legfontosabb gazdagab­ban térhettünk haza ottho­nunkba, éreztük, hogy kap­tunk valamit, feltöltődtünk... Hányán? Nagyon kevesen. Miért? Azért, mert nem tudtak róla az emberek. Elég ha akkor megemlékezünk szőke váro­sunk nagyjairól, ha valamilyen évforduló közeledik. Pedig ez nem így van. Tőlük máskor is tanulhatunk, kaphatunk vala­mi többletet, amivel értéke­sebbek lehetünk. Nem is azt kívánom önök­től, hogy reklámozzák a szer­vezők helyett az ilyen jellegű esteket, rendezvényeket, mo­ziműsorokat, ha már egyszer nem lehet, csak azt, ha már sok értékes programra nem hívják fel a figyelmet, leg­alább ne az olyan rendezvé­egri ferences templom Szt. Anna mellékoltárának a képe is az ő munkája. Benczúrral a kapcsolatot később is tartotta, így került sor arra, hogy a már világhírű festő Bacchánsnő (1881) című képéről Kiss Ala­jos másolatot készíthetett. Édesapám, Kiss Ernő (Eger, 1890. V. 9. - Bp. 1971. V. 5.) a budapesti festő iskolában kezdte meg tanulmányait, a későbbi Képzőművészeti Aka­démián az 1912/13-as és az 1913/14-es tanévekben, ahol Benczúr Gyula is tanára volt. Csak az I. világháború után, 1919-ben szerezhette meg rajztanári képesítését, s mivel szakmájában elhelyezkedni nem tudott, az Országos Rend­őr-főkapitányságon működött, ahol az akkor bevezetett ujjle­a golden delicious, starking, mutsu, vagy a kiváló tulajdon­ságokkal rendelkező idared. Az ígérgetéseknél maradva szűkebb hazánkban, megyei országgyűlési képviselőink is szívükön viselve a megye ter­melőinek sanyarú sorsát, nem fukarkodtak az ígérgetések­ben, melyek az esetek nagy ré­szében nem realizálódtak. Mentségükre szolgáljon, hogy az ígérgetések valóra váltása nem mindig rajtuk múlott. Én tisztában vagyok azzal, hogy a leírt gondolataimmal nem fogom megváltani a vilá­got. A magyar mezőgazdaság és ezen belül a megye mező- gazdasági helyzetének jobbra fordulását nem az fogja eldön­teni, hogy soraimat megjelen­tetik-e az újságban vagy sem, de ezek a gondolatok a téma kapcsán kikívánkoztak belő­lem. Remélem soraimban nem találhatók olyan momentu­mok, amellyel személyében bárkit is megsértettem volna. Tisztelettel: Jakab Ferenc nyugdíjas Ny.háza, Herman Ottó u. 16. nyékre utaljanak, ami sok em­berből keserűséget válthat ki, és ezt még meg is tűzdelik a maguk szájízével és így tárják az olvasó elé. Ez nem helyes. Még akkor sem, ha kommentár. Tudom, ez beállítottság kérdése is. De higgyék el, azért jó néha olyan cikket is olvasni, ami feleme­lő, mikor Bánk bánnal beszél­gethettünk... Van ilyen is! El­nézést a cikk írójától, ha meg­sértettem volna. A szándékom nem ez volt. Csak a vélemé­nyemet írtam le. A különbség annyi, persze hogy ezt csak önök olvassák, az ő gondola­tait pedig a Kelet-Magyaror­szág olvasói. Köszönöm fi­gyelmüket. További jó mun­kát, minden olvasó számára megkülönböztetés nélkül érté­kes írásokat, magvas gondola­tokat kívánok. Tisztelettel Gazdag Istvánná Nyíregyháza, Bethlen G. u. 11. (Köszönjük sorait. Talán, ha figyelmesebben olvassa végig a szóba hozott írást, felfedezi, hogy a szerző is több, igazi lélekemelő dologért kiált, ami tartósan optimizmussal tölt­hetné el az embereket, s nem­csak egy báli alkalommal. Ab­ban igaza van, hogy kedvte- lenné tett sereggel nem lehet csatát nyerni... A szerk.) nyomatvizsgálat szakembere lett. Erről tankönyvet is írt, amelyet rajzaival illusztrált. Képzettségét szabad idejében gyakorolta, számos olaj-, tem­pera-, akvarell, tusrajz, réz­karc maradt hagyatékában, de sohasem lépett a nyilvánosság elé. Ahogy édesapja, úgy ő is egy képpel kötődik mesteré­hez. Abban az időben képes le­velezőlapon kapott nagy nyil­vánosságot Benczúr Vén sza­már című képe. Nos, édes­apám ennek alapján készített egy 15-szörös nagyítást, amely híven tükrözi elrende­zésében és színeiben is mes­tere mondanivalóját. Mindkét kép családunk birtokában van. Dr. Kiss László Nyíregyháza Talán több optimizmust! Benczúr-emlékek nyomában Nincs polcol a belvárosban Olvastam a Kelet-Magyar­ország 1994. január 20-án megjelent napilapunkban a „Pokol a belvárosban” cí­mű cikket. Nem tudok egyetérteni a névtelen le­vélíróval, mivel én is a bel­városban élek és a nap 24 órájában közlekedem a Kossuth téren és a Sétálóut­cában. Azzal egyetértek, hogy az állampolgári fegyelem­ben lazulás tapasztalható, de ez nem általánosítható a fiatalokra és a belvárosra. Minden nagyvárosban — Nyíregyházán is — egy szilveszter éjszakájában, vagy egy karácsonyi vásár forgatagában előfordulnak olyan jelenségek, amelyek eltérnek az elfogadott együttélési normáktól il­letve szabályoktól. Pl.: han­goskodás, éneklés, kiabálás stb. Ezzel szemben tény­ként állítható, hogy Nyír­egyháza belvárosában nincs pokoli helyzet, mert az említett helyeken évekre visszamenőleg nem történt olyan jogsértés, amely a „pokol-i” jelző használatát indokolta volna. A karácsonyi udvar he­lyét az önkormányzat jelöl­te ki. A rendőrségnek az volt a feladata, hogy a nagy bevásárlás zavartalanságát biztosítsuk. Ez — úgy ér­zem —, sikerült is. A helyszínen kint maradó sátrak és egyéb értéktár­gyak őrzésére — szintén az önkormányzat kérte fel a Nyírtestőr Kft.-t. Tájékoztatom a Tisztelt Levélírót és az Olvasókat, hogy a Kossuth tér és a Sé­tálóutca közrend- és köz- biztonsági helyzete a mi szempontunkból is nagyon fontos kérdés. A fentiek mi­att lehet tapasztalni, hogy a jelzett térségben szinte ál­landó jelleggel — rend­kívüli eseteket kivéve — gyalogos rendőrök teljesí­tenek szolgálatot és ügyel­nek a közbiztonságra. Meg­ítélésem szerint a névtelen levélíró jobban szolgálná a közbiztonságot — segítené a rendőrség munkáját —, ha tapasztalatait megosz­taná velünk és a konkrét eseményt jelezné a 07-es telefonon — amiért előre is köszönetemet fejezem ki —, mint ha levélíráson fá­radozik. Kállai András r. alezredes közrendvédelmi osztályvezető Nem támogatom Kíváncsian olvastam a Ke­let-Magyarország 1994. ja­nuár 12-i számában dr. Kiss Gábornak, az MSZP me­gyei elnökének Felsőbb osztályba nem léphet cím alatt megjelent bátor, ér­tünk aggódó írását. Ugyani­lyen kíváncsisággal, ám furcsállkodva, némileg ve­gyes érzelmekkel szoktam hallgatni, olvasni a jelenle­gi-régi szakszervezeti szó­szólókat, dr. Nagy Sándort és a pedagógus szakszerve- zetes Szőllősinét. Felmerül­het a kérdés, hogy miért a vegyes érzelem, hisz hálás­nak kellene lennem, ha fel­emelik szavukat a bennün­ket, pedagógusokat ért sé­relem miatt. Az írás tar­talmával — egy-két hiá­nyossága ellenére is — egyetértek, mert tényeket sorakoztat fel, amelyek helytállóak. Gondomat más okozza. Azt kell hinnem, közis­mert, hogy Ön és a fentebb említett két aggódó nem is olyan régen, mondhatnám az ötbetűs rendszerben ren­delkeztek olyan jogosítvá­nyokkal, hogy írhattak vol­na, szólhattak volna, ag­gódhattak volna értünk. Hi­szen ki mondhatná, hogy akkortájt jó színvonalon él­tünk. Nem jól, mint aho­gyan ma sem jut annyi, amennyi megfelelő közér­zetet teremtene munkánk­hoz, életünkhöz. Kíváncsi­ságból megnéztem az akko­ri fizetési jegyzékemet, a vásárlási viszonyokat, mondhatom, hogy elfogad­ható életszínvonallal so­hasem dicsekedhettünk. Emlékszem az akkori bá­torsági fokukra, amikor is nem hallhattuk, nem olvas­hattuk, hogy védelmükbe vették volna érdekeinket. Miért volt a nagy közöny? Miért kellett a védelmükre ennyit vámunk? Miféle praktikus gondolat sugallta, hogy majd néhány év múl­va lesz ez célszerűbb? Higgye el, ha csak a nevét írta volna írása végére, hogy úgy mondjam a dol­got gusztusosabbnak talál­tam volna. Az írás így a rosszemlékű agitációt idéz­te fel bennem, a ma meg­kívánható finomított vál­tozatban, az aláírást követő stílus egy betűvel soványí- tott változatát. Fásának szándéka, célja világos. Szimpátiát kell ébreszteni, állni látszik a zászló, sokan bejöhetnek a csőbe. A védelmet én másoktól várom. Azoktól, akik annak idején is megpróbáltak ten­ni, de nem sokra mehettek, hiszen tudnivaló, hogy a ki­mondott igaznak mi volt az ára. Ön azzal fejezi be írását, hogy „Jó lélekkel ezt a kor­mányt évismétlésre se uta­sítanám szívesen.” Én is berzenkedem sok minden ellen, van gond, probléma, csúnyaság sok. Mégis azzal fejezem be, hogy volt mó­domban az önök kurzusát 40 éven át élvezni, de azért azt mondom, hogy próbál­junk ki mást is. Jószívvel a javítóvizsgát még egy négyéves kurzusra sem ja­vaslom. Különben maradok „bá­torságának” és az értünk való „aggódásának” hűsé­ges, figyelmes tanúja. Boroska Miklós gyak. isk. tanár Nyíregyháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom