Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
Esküvőpróba Bodnár István em könnyű olykor kimondani a boldogító igent az anyakönyvezed előtt, legalábbis nem mindig akkor, amikor a fiatal pár szeretné. Bizony a házassághoz való türelemre szoktatás olykor már a hivatal ajtaja előtt megkezdődik. Bár a házasságok a mennyben köttetnek, az első lépéseket mégis a földön kell megtenni. Ismerőseim a nyíregyházi anyakönyvi hivatalban kívántak egymásnak örök hűséget fogadni, egy pénteki vagy szombati nap délutánján. (Tudvalevő: több hónappal előre már be lehet jelentkezni házasságkötésre.) Csak hát ez nem megy olyan könnyen. A frigykötés időpontját érthetően az érkezések sorrendjében lehet kérni, a hivatali helyiség fogadóképessége sem korlátlan. így, aki biztos akar lenni a dolgában, az szépen sorban áll: hajnalban rajtol. Ismerőseim hajnali három órakor telepedtek le a hivatal ajtaja előtt, de már nem ők voltak elsők, csak a harmadikak lettek. Az első vőlegény, az apósával éjféltájban érkezett, s bizony hajnali négy körül már egész kis csoport várta a nyolc órai nyitást, a bejelentkezés idejét. t Kedves menyasszonyok! Értékeljék hát a jövendőbeli első nagyobb áldozatvállalását kellően! Bizony kis- kegyedék már nem sokat tudnak a.sorban állás gyötrelmeiről, amikor még olykor kenyeret, húst is csak úgy lehetett kapni, ha sorban állt az ember. Ki gondolná, hogy most egy jobb hét végi esküvőbejegyzés miatt kell várakozni. Kapjon hát legalább egy jó nagy puszit a vőlegény, amikor nyolc óra körül Önök is odaérkeznek bejelentkezésre. Bizakodjanak! Ha még nyolc órakor is ott lesz a fiatalember, aki már hajnali kettőtől, háromtól fagyban, szélben kitartott, akkor ez jó férjjelölt: lesz türelme máskor is várakozni. ládja érte el, de kitűnően helyt állt a Marinka, a Kalmár és a Radiczki család is. Az országos középdöntőbe csak az első helyezett kerülhetett, hiába nyújtottak többen kiváló teljesítményt. Mozi KRÚDY MOZI: Addams Family 2. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Jég veled.- Előadás kezdete: 16 óra. Ha te nem vagy képes, édes. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: Négyszáz csapás. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a „Biedermeier szobabelsők” című képző- és iparművészeti kiállítás, bélyegkiállítás, valamint a Benczúr Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából a művész grafikáiból rendezett időszaki tárlat láthatók. Mátészalkán a Szatmár Múzeumban a Brazil, magyar és erdélyi ásványok című gyűjteményes kiállítás, valamint Haász Ágnes elek- trografikai tárlata látható. A tiszalöki művelődési központban a hologramkiállítás február 26-ig tekinthető meg, naponta 8-tól 16 óráig. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban február 23-án két alkalommal is játsszák a Koldusopera című darabot. A Váci-bérlet tulajdonosai 15.30-tól, a Kossuth-bérletesek 19 órától láthatják a színművet. Emlékezés az alapítóra Nyírbátor (KM) — A Báthory István Múzeum, Nyírbátor Város Önkormányzata, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Báthory István Múzeum és Művészeti Baráti Kör március 7-én, hétfőn 10 óra 30 perces kezdettel a nyírbátori városháza dísztermében emlékülést rendez a Báthory István Múzeum alapító igazgatója, Sza- lontai Barnabás tiszteletére, aki idén lenne 75 éves. Tíz évvel ezelőtt hunyt el. Az ünnepségen méltatják a múzeumalapító életét és munkásságát. Dr. Dám László, a nyírbátori múzeum igazgatója bemutatja az erre az alkalomra a múzeumszervező tiszteletére megjelenő szakkönyvet. Környezetbarát... ...integrált növényvédelem címmel tart előadást Somogyi Tamás, a Sumitomo cég szakmérnöke február 24-én 16 órától a nyíregyházi Jurányi TIT Centrum IV. emeleti termében. (KM) Fogadóórát... ...tart Mezey Károly ország- gyűlési képviselő és Szabó Beáta képviselőjelölt a tu- zséri faluházban február 24-én 18 órától, Tiszaszent- mártonban a polgármesteri hivatalban február 25-én 17 órától. Ezt követően a kárpótlásról és a mezőgazdasági támogatásokról lesz szó. Jakab Ferenc o. k. február 24-én 16 órától a kótaji művelődési házban tart mező- gazdasági fórumot. Borbély Menyhért, a záhonyi rendőrkapitányság vezetője február 23-án 10-12 óra között tart fogadóórát hivatali helyiségében. (KM) Szabó-varró... ...tanfolyam kezdődik a nyíregyházi kertvárosi művelődési házban február 24én. (Prága u. 7.) (KM) A szívklub... ...következő, február 23-i 17 órakor kezdődő foglalkozásán „hasznos tudnivalók a gombaidény előtt” címmel tartanak előadást. A rendezvény a nyíregyházi városmajori klubban lesz megtartva. (KM) Gombászkört... ...szervez kezdőknek a nyíregyházi Városmajori Közösségi Ház. Az alakuló összejövetelt március 2-án tartják 17 órától. (KM) HAZAI HOL-IHI 1994. február 23., szerda Termel, kereskedik, munkát ad Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16. szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszertár a megyeszékhelyen február 21-től 28-ig a Szabadság tér 1. szám alatt kereshető fel 20 órától reggel 8 óráig. .....—, ...........If ........... Hatvanmillió forintos beruházás a Tisza-parton — segített a Világbank Nábrádi Lajos Tiszadob (KM) — Sokrétű és igencsak közhasznú tevékenységbe kezdett Tiszado- bon és környékén a MIKEF Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi és Feldolgozó Kft. A község határában, a kövesút mentén szép, fehér épület magasodik. Ez az új gyümölcstároló és feldolgozó üzem. Belsejében már szerelik a gépeket, gépsorokat. A hosszú raktárban üres befőt- tes üvegek tornyosulnak, várják az első szezont. Az üzem előtt, amerre a szem ellát, mindenütt gyümölcsös. Az idősebb fák közt csattognak a metszőollók. Embernél alacsonyabb, fiatal fák is cseperednek, várják a rügyfakadást. Szemmel látható, megjósolható: ha valóban lesznek megrendelők, ez a környék új mintagazdasággá válhat. Kibontakoió gazdaság Szakács Béla ügyvezető igazgató hosszú séta közepette mutatja be a kibontakozó gazdaságot. A tanműhelyhez érve magyarázza, hogy főkertésze is van a kft.-nek, a tanműhelyben pedig a helyi gyermekváros tanáraival közösen 28 fiatalt képeznek ki kertésszé. Közülük 12 állami gondozott — teszi hozzá. Ha már a létszámnál, a személyi feltételek megteremtésénél, s a foglalkoztatásnál tartunk, kísérőnk elmondja, a megyei munkaügyi központ munkahelyteremtő beruházás címén 8 millió forintot adott a kft.-nek. A társaság ezért vállalta, hogy 40 helyi, környékbeli munkanélkülit foglalkoztat. A vállalást túlteljesítették, jelenleg 48-an dolgoznak. A főszezon idejére hetvenre, nyolcvanra növekedhet a fizikai dolgozók száma. Ahogy a pénzre terelődik a Szerelik a gépeket az új csarnokban szó, megtudjuk: az említett 8 millióhoz, illetve a saját erőhöz a Világbank is jelentős összeget adott. Az építészeti és gépi beruházás így összesen valamivel több mint 60 millió forintba került. A tavaly telepített meggyes közelében látványos öntöző- berendezés vonja magára a figyelmet. Tavaly márkipróbálták, idén tavasszal s nyáron bevetik, hogy jobban hajtsanak, növekedjenek a fiatal fák. Az igazgató két fasor közé állva magyarázza, amíg a fák lombossá nem válnak, tehát az első néhány évben a köztes művelést alkalmazzák, a fák között uborkát, zöldséget termesztenek. Az öntözőberendezést tehát mindkét helyen jól ki tudják használni, annál is inkább, mivel van már saját mély fűrású kútjuk. Hogy a szakemberek kíváncsiságát is kielégítsük, kísérőnk hozzáteszi: az izraeli csepegtető módszert alkalmazzák. Honnan a föld? Önkéntelenül adódik a kérdés: honnan van a kft.-nek földje, gyümölcsöse? Az igazgató válasza szerint a helyi téesztől megvásároltak 115 hektár gyümölcsöst, illetve földet. A vásárlás után a kft. már telepített 20 hektár meggyet, 20 hektár kajszibarackot, 10 hektár egrest és 10 hektár ribizlit. Tiszalök irányába mutat Szakács Béla és fennhangon mondja, hogy 136 hektárnyi bérelt gyümölcsösük is van a környéken. Az egyik almásban szaporán dolgozik egy brigád. Egy kreol bőrű, nagy bajuszú férfi, Gallyas Gábor kisfűrésszel, baltával segíti a metszők munkáját. Egy cigarettaszünetben sorolja, hogy a helyi téeszben munkanélküli lett. Nem szereti a tétlenséget, s népes családjából két kiskorú gyermek még otthon van. Gondoskodnia kell nevelésükről. Ahogy beindult a kft., szívesen jött, amikor a helyi polgármesteri hivatalban ide irányították. A polgármesteri hivatalban Huszti Jánosné jegyző az elégedettség hangján szól a kft.- ről. Magyarázza, jól jött ez a nagyközségnek, amikor a sok munkanélkülinek már nem tudnák fizetni az úgynevezett A szerző felvétele jövedelempótlási támogatás felét. Megtudjuk tőle, hogy a tsz jogutódjai gyengélkednek, a bőrdíszműüzem elenyészően kevés embert foglalkoztat. A lakosság is örömmel fogadta a kft. megjelenését, a tőke ide- áramlását. Két konkrét példát is említ a jegyző: a múlt ősszel önköltségi áron barackot árult a községben a társaság, karácsonyra az öregeknek, később az általános iskolának csurrant egy kis pénz a kft. kasszájából. Piacokat keresnek Eddig minden nagyon jó, minden nagyon szép és ígéretes. De mi lesz az itteni termékekkel? Az ügyvezető igazgató higgadtan válaszol. Elmondja, hogy idén 20 hektáron diny- nyét, 15 hektáron paprikát, 5 hektáron uborkát akarnák termelni. A zöldség és gyümölcs egy részét „nyersen”, egy részét konzervnek feldolgozva viszik Németországba és Csehországba. E két országban jó üzleti kapcsolatokat alakítottak ki, de keresik a FÁK országaiban is a felvevő piacot. Az alma a tét ebben a megyében Tanácskozás a magyar agrárpiac jelenlegi helyzetéről Nyíregyháza (KM) — Az Alma Terméktanács megalakulását szervező választmány megyénk szempontjából rendkívül fontos tanácskozást hív össze február 25-én, pénteken 11 órára Baktalórántházán a művelődési házban. A magyar agrárpiac jelenlegi helyzete és az alma vertikum problémáinak megoldása lesz a témája a rendezvénynek. A tanácskozáson részt vesz a Gazdakörök Országos Szövetségének képviseletében Jakab Ferenc országgyűlési képviselő mellett Szerdahelyi Péter a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára is, aki a mezőgazdasági termékek piacának aktuális kérdéseiről, ezen belül is az alma piaci zavarainak megoldásáról tart előadást. Szénégető László a megyei FM hivatalvezetője térségünknek az agrárszabályozáson belüli sajátos helyzetéről ad tájékoztatást a résztvevőket, akiknek feladata lesz az Alma Terméktanács alapszabályának elfogadása és a tisztségviselőinek megválasztása. / 2 Kelet-Magyarorszag ■ Családi vetélkedőt rendeztek a hétvégén a nagykállói művelődési központban. A hangulatos versengésen az első helyezést Tóth Péter és csa-