Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-22 / 44. szám
V 1994. február 22., kedd GAZDASÁG Magántulajdonban a Várda Drink Gyömbér, kakukkfű és számtalan más fűszer adja a speciális „várda-ízt" Kovács Éva Kisvárda (KM) — A Kisvár- dai Szeszipari Vállalat, legújabb nevén a Várda Drink Rt. új életet kezdett ebben az esztendőben. A cég már jóval korábban lett formailag rt., 93. november 1-jén pedig aláírták azt az adásvételi szerződést, amely szélesre tárta a lehetőségek kapuját. Az átalakuláskor a vagyon 98 százaléka az ÁVÜ tulajdona, két százalék pedig az önkormányzatok tulajdona lett. Nem volt hát akadálya annak, hogy az ÁVÜ minden megkötés nélkül kínálja fel eladásra a céget. Több érdeklődő is jelentkezett — hazaiak és külföldiek egyaránt —, a pályázatot azonban az az INVEST Kft. nyerte, amely a vállalat vezetőiből verbuválódott. Szilágyi László, a Várda Drink igazgatója a múltról és a jövőről beszél. — A valódi tulajdonba adás ez év január 10-én történt meg, ami azt jelenti, hogy a Várda Drink ettől a naptól kezdve magántulajdonba került. A gyár 1922-ben alakult, azóta profilja tiszta és világos, mindvégig szeszipari tevékenységet folytatott, s a térség legnagyobb adófizetőjeként A munkanélküliség... ...egyre nő Oroszországban és érdekesség, hogy minden négy munkanélküliből három nő. (MTI) Macedónia... ...benzinkútjainál hatalmas gépkocsisorok várakoznak, annak ellenére, hogy a skopjei vezetés biztosította a lakosságot: a tárolókban több hónapra elegendő benzinkészlet van. (MTI) Felére... ...csökkentette termelését a Szentpétervár közelében fekvő atomerőmű, mert nincs elég pénze üzemanyag vásárlására. (MTI) Amerikai... ...pénzügyi szakértő — Janice Baxter — kezdte meg munkáját a PRIMOM Központjában. (KM) A kamatlábat... ...fél százalékponttal, 8 százalékról 7,5 százalékra csökkentette az olasz központi bank. (MTI) tartották és tartják nyilván. 1993-ban például egymilliárd forintot fizettünk be a kasszába. Nem könnyű a vállalat vezetőinek, tulajdonosainak helyzete: a szeszipar olyasfajta tevékenység, amit sokan néznek rossz szemmel. Szilágyi László mindvégig azon fáradozik, hogy a közvéleménnyel megértesse: a kulturált szeszfogyasztás nem jelent alkoholizmust, a társadalom szándékos tönkretételét. A cégvezető azt is hangsúlyozza, tevékenységükkel komoly bevételt hoznak az országnak, amit tanúsít az is, hogy keleti kapcsolataik például mindmáig töretlenek maradtak. A gyár termékei iránt növekvő igényeknek eleget téve növelni kívánják terjesztőhálózatukat, új irodákat, kereskedőhelyeket nyitnak. — Szeretnénk elérni, hogy ellenőrizetlen szesz ne jusson el a fogyasztókhoz. Nem könnyű a dolgunk, hiszen a különféle KGST-piacokon igen széles kínálat vátja a vevőket. Kérdés csak az, mi került az üvegekbe, kik és honnan csempészték be ezeket az italokat. Az aggodalom azért is jogos, mert hallhattunk már olyan halálos mérgezésről is, amit az ellenőrizetlen, ismeretlen eredetű ital okozott. Az ilyen esetek megakadályozására született a törvény, mely szerint 1994. január 1-től csak zárjeggyel ellátott termékek hagyhatják el a gyárat, kereskedelmi forgalomba csak zárjegyes termék hozható. A rendelkezés kifejezetten a vevők, a fogyasztók érdekeit szolgálja. Termékeik nemcsak a keleti, hanem a hazai piacokon is egyre népszerűbbek, amit az utóbbi időben fontosabbá váló marketingmunkának is köszönnek. Ma már vannak olyan speciálisan kisvárdai italok, amelyeket az országban másutt egyáltalán nem, vagy csat hasonló minőségben gyártanak. A kubai jellegű fehér rum, a skót jellegű wisky olyan italok, amelyek a nagy nevű gyár jövőjére is komoly hatással tehernek. — Borotvaélen táncolunk, amikor a termékeinket propagálni kezdjük — mondja Szilágyi László, majd hozzáteszi: mi soha nem a több ital fogyasztása mellett szólunk, hanem a minőség, a kulturált fogyasztás hívei vagyunk. Inkább szeretnénk minőségből kevesebbet, mint kommerszből többet gyártani. Munkájuk minőségét jelzi, hogy a Várdán gyártott Club Brandy húsz éve viseli a Kiváló Áruk emblémáját, s a Várda Keserű is egyre népszerűbb. Nem véletlenül, hiszen a legfinomabb növényi kivonatokat tartalmazza, a vidrafű, az ezeijófű, a gyömbér, a fahéj és a szegfűszeg egyaránt megtalálható benne. A szatmári szilvapálinka általuk lehet világhírű. Törekvésük az, hogy a gyümölcs illata, zamata megmaradjon, hogy ez a speciálisan magyar nemzeti ital a világpiacon is talpon maradhasson. Reményeiket igazolja, hogy a közelmúltban teljes elégedettségéről számolt be az az izraeli megrendelő, aki az igen drága kóser szilvapálinkát Kisvár- dáról vitte hazájába. A pálinka gyártásához szükséges, kitűnő minőségű alapanyagot szabolcsi termelőktől vásárolják fel, így a gyümölcstermelők sem járnak rosszul. A Várda Drink a tulajdon- váltás óta komoly lendületbe jött. Szándékaik igazát tanúsítja, hogy azóta már két nagy külföldi szeszgyártó cég is felkereste őket, megbízottjuk kecsegtető ajánlatokat hozott. Különféle licenceket kínáltak a kisvárdaiaknak, akik még nem döntöttek a társulásról, ehelyett szeretnék inkább egyéni stílusukat, „Várda jellegüket” továbbra is megőrizni, fenntartani. Túljegyezték a részvényeket Mőbiusz, Csemege-Julius Meinl, Biogal Rt. kárpótlási jegyekért Budapest (MTI) — Túljegyezték a kárpótlásijegy-tu- lajdonosok a Mőbiusz és a Csemege-Julius Meinl február elején felajánlott részvénycsomagját — közölte az MTI-vel az Argenta Top Bróker munkatársa. A Mőbiusz-részvényeket február 2. és 11. között lehetett jegyezni, négy részvényért három ugyanakkora névértékű kárpótlási jegyet kellett adni. Az összesen 88 millió forintos csomagra az összesítések szerint mintegy 100 millió forint értékű jegyzés érkezett. A túljegyzés miatt a részvényekből csak a Mőbiusz szállítói kapnak, akik a kiosztásnál — rendhagyó módon — előnyt élveznek az alanyi jogú kárpótoltakkal szemben. A Csemege-Julius Meinl részvények igénylői közül viszont az eredeti kárpótoltak valamennyien megkapják a kért mennyiséget, bár a 246 millió forint névértékű részvénypakettet itt is jelentősen túljegyezték. Összesen 300,42 millió forint névértékű részvényre akadt vevő február 7. és 11. között. Ez azt jelenti, hogy a befektetők több mint 400 millió forint névértékű kárpótlási jegyet ajánlottak fel, hiszen a cserearány 3:4 volt a kárpótlási jegyek javára. A Budapest Értékpapír és Befektetési Rt.-től kapott tájékoztatás szerint a Biogal Rt. 439 millió forint névértékű kárpótlási jegyért felajánlott részvényeire 156 millió forint értékben érkezett, jegyzés. A cserearány itt 1:1, a befektetők január 24-től március 25-ig juthatnak a papírokhoz a Polgári Bank fiókjaiban, valamint brókercégek és a Cooptourist irodáiban. Hasznos tudnivalók kistermelőknek 300 ezer példányban, közérthetően a privatizációról Budapest (MTI) — Hasznos tudnivalók mezőgazdasági termelőknek címmel jelentetett meg ismertető füzetet a Földművelésügyi Minisztérium. A hasznos információkat tartalmazó kiadványt Szabó János földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón mutatta be az újságíróknak. A kiadvány hamarosan az érdekeltek kezébe kerülhet. A füzet 300 ezer példányban készült és alapfokon közérthető módon ismerteti a tulajdonlással — többek között a kárpótlással, a részaránytulaj- don-nevesítéssel, a privatizációval — kapcsolatos fontosabb jogszabályokat, továbbá a hitelfelvétel módjait, az agrárrendtartási eszközrendszert, valamint a különféle értékesítési lehetőségeket. Naponta 1500 liter tejből készítenek ízesített tubusos sűrített tejet a Szabolcstej Rt. nyíregyházi üzemében. A töltőgépről lejövő tubusokat a részvénytársaság dolgozói csomagolják, készítik elő szállításra Elek Emil felvétele Arculattervezés Frank Aponyi tippjei vállalkozásokhoz: 27. Az arculattervezés, másként Public Relation célja az, hogy kedvező benyomást alakítson ki a cégekről a közönség szemében. Sokan félreértik ezt, és úgy gondolják, hogy ez olyan luxus, amit csak nagy cégek engedhetnek meg maguknak. Ez persze nem igaz, hiszen minden vállalkozásnak, amely valamit el akar adni, szüksége van arra, hogy az emberek ismerjék és jó benyomásokat szerezzenek róla. Ez a szolgáltatás magában foglalja hirdetések megfogalmazását, prospektusok, reklámszövegek és reklámfilmek készítését, amelyek nem a cég termékeit, hanem a céget magát hirdetik. Az ön feladata az is, hogy kiválassza, hogy a reklámok mikor és hol jelenjenek meg, mert ez legalább olyan fontos, mint maga a hirdetés szövege. Ez olyan szolgáltatás, amelyet valószínűleg sokkal többen használnának, ha eleget tudnának róla. Az arculattervező feladata, hogy olyan információkat kutasson fel, amelyek bizonyítják, hogy egy cég új termékei mennyivel hasznosabbak a hagyományosnál és ezeket az információkat a megfelelő helyeken közreadja. Természetesen, a lehető legtöbbször hangozzon el a cégnek a neve, amelynek ön dolgozik, de a lényeg az, hogy felkeltse az érdeklődést a terméke iránt. Ezt a szolgáltatást nemcsak ipari cégek, hanem szolgáltatók, politikusok is igénybe vehetik. A legfontosabb azonban, hogy a reklámkampányt előre pontosan meg kell tervezni. A jó ötletek jól kivitelezve, sok hasznot hajthatnak egy- egy cégnek. Az arculattervezés sikere nem elsősorban attól függ, hogy mennyi pénzt fektet be. Kezdeti befektetésnek megteszi egy írógép és egy telefon. A legnagyobb befektetés pedig saját munkaideje lesz. Amikor szolgáltatását hirdeti, hangsúlyozza, hogy egyéni figyelmet tud szenHa valaki a megszokott módon gondolkodik és cselekszik, akkor keményebb munkával 5-10 százalékos javulást érhet el. De a kétszeres vagy tízszeres javulás érdekében olyan magasan van a mérce, hogy a dolgokat egészen másképp kell csinálnia mint eddig. telni minden egyes kliensnek, és olcsóbban dolgozik, mint a nagy Public Rela-' tions cégek! (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School két napos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! A Kelet-Magyarország olvasójaként kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, manager ékkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1122 Budapest, Goldmark Károly u. 14. Tel.: (06-1)15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig) Fax.: 15-51-524. • A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefonszámot! Kárpótlási jegy* Index (ideiglenes) február 21-én: 1896,58 (+0,76) Valuta Deviza Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Angol font 152,17 155,17 153,56 Ausztrál dollár 73,31 74.65 74,40 Belga frank(IOO) 291,21 296,71 293,16 Pánkomat 15,33 «.63 15.44 Finn mátka 18,63 18,97 18,72 Francia frank 17,63 17,97 17.76 Holland forint 53,44 54,48 53.80 írta 146,45 149,25 147.62 Japán jen (100) 97,70 99,56 97,83 Kanadai dollár 76,75 78,27 77,62 Kuvaiti dinár 34684 35360 350,98 Német mádra 59,92 61,12 6064 Norvég korona 13,84 14,12 13,94 Olasz líra(IOOO) 61,67 62,89 62,17 Osztrák sc.(100) 85231 869,21 858# Portesc(lOO) 59,10 60# 59,54 Spanyolt») 73# 74# 73# Svájci frank 71,04 7236 71.56 Svéd korona 13.00 13# 1367 USA dollár 102,79 104,79 104,10 ECU 115,97 118,2! 11685 Hivatalos árfolyamok« Érvényben: 1994. február 21.