Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-22 / 44. szám

1994. február 22., kedd TÚL A MEGYEN ifelei-Mafiyaiwss^f ff A TB is fut a pénze után Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat: Ne emelkedjen a nők nyugdíjkorhatára! Budapest (ISB-Horváth) — A Nyugdíjbiztosítási Önkor­mányzat a kormányt és a parlamenti pártokat azon­nali egyeztetésre kéri, mert a testület véleménye szerint teljes a bizonytalanság ab­ban, hogy milyen szabályok alapján kerül sor a parla­ment által korábban már el­fogadott, felemelt női nyug­díjkorhatár végrehajtására — derül ki a Nyugdíjbizto­sítási Önkormányzat Köz­gyűlésének tegnapi állás- foglalásából. Nagy Sándor, az önkor­mányzat elnökének vélemé­nye szerint a szakértői meg­beszélések még e héten meg is kezdődhetnek. A sürgős eljá­rás azért is indokolt, mert az Önkormányzat úgy látja, a vá­lasztások közeledtével a vá­lasztási küzdelmek közép­pontjába a nyugdíjjal, vala­njint a nyugdíjkorhatárral kap­csolatos ígérgetések kerültek — mondta Nagy Sándor, köz­vetlenül az Önkormányzat közgyűlését követő sajtótájé­koztatón. A Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat nem ért egyet az­zal a népjóléti minisztériumi .előterjesztéssel, amely a társa­dalombiztosítással kapcsola­tos joganyagot kívánja módo­sítani, illetve kiegészíteni, mi­után ez az előterjesztés az Ön- kormányzat véleménye szerint fontos kérdésekre nem ad vá­laszt, és nem tartalmazza azo­kat a megoldási módokat sem, amelyeket korábban a Nyug­díjbiztosítás testületé javasolt. S miután még a remény sincs meg arra, hogy a módosítási javaslat ebben a ciklusban a parlament elé kerüljön, az Ónkormányzat legalább két konkrét témában szeretné a parlamentet állásfoglalásra bírni. Ezért azt kezdeménye­zik, hogy a női nyugdíjkorha­tár felemeléséről rendelkező törvényi szabályokat helyez­zék hatályon kívül, és a nyug­díjemelés szabályainak mó­dosítása még e törvénykezési ciklusban megvalósuljon. A Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat tegnapi Közgyű­lésének állásfoglalása szerint három kérdéskör, a női nyug­díjkorhatár problémája, a ru­galmas nyugdíjbavonulás sza­bályai, valamint a korhatáron túl dolgozók esetében az ösz­tönző szabályok egymástól elválaszthatatlanok, azok csak együtt kezelhetők. A nyugdíj- emelés jelenlegi szabályozá­sán az Önkormányzat úgy kí­vánna változtatni, hogy a nyugdíjemelés az előző év net­tó keresetnövekedése szerint történjék, így elkerülhető len­ne, hogy a kormány évente akár többször is döntsön. A sajtótájékoztatón Nagy Sándor cáfolta azokat az egyes sajtóorgánumokban megszel­lőztetett információkat, me­lyek szerint az Önkormányzat­nak köze lenne a Lupis-céghez kihelyezett társadalombiztosí­tási pénzekhez. Mint elmondta, a szóban forgó befektetésekről még 1991-ben döntöttek, s ezek következményei kerültek most napvilágra. A Nyugdíjbizto­sítási Önkormányzat feljelen­tést tett a rendőrség illetékes szervénél, és létrehozott egy alkalmi vizsgálóbizottságot, melynek feladata, hogy fényt derítsen a társadalombiztosítás korábbi befektetéseinek körül­ményeire. A vizsgálóbizottság minde­zek mellett felderíti azt is, hogy a társadalombiztosítás mintegy 140 milliárd forintos kintlévőségéből mi az, ami még egyáltalán behajtható. Reggeli pillanatkép a boszniai frontról. Egy orosz békefenntartó katona bajtársával közösen segít egy rendőrakadémiai növendéknek a tisztálkodásban AP-felvétel Elmaradt csapás Belgrád (MTI) — A belg­rádi sajtó érezhető meg­könnyebbüléssel ír arról, hogy elmaradt a légicsapás. A hétfői Politika címolda­lon hatalmas szalagcímben emeli ki: az ultimátum le­járt, a fenyegetés megma­radt. A tekintélyes belgrádi lap kiemeli azt, hogy orosz-amerikai megállapo­dás született a szerbek elle­ni bombázás leállításáról, hogy erről Clinton és Jelcin elnök telefonon tárgyalt, s hogy Gracsov tábornok orosz hadügyminiszter biz­tosítékot kapott amerikai kollégájától, William Per- rytől, hogy nem lesz légi­csapás. A független Borba tudó­sítói jelentést közölt Briisz- szelből, a NATO-központ- ból, ahol a belgrádi lap je­lentése szerint meglehető­sen változó volt a légkör. Szombaton óvatos optimiz­mus volt tapasztalható, mi­vel akkor úgy tűnt, minden feltételt teljesítenek. Vasár­nap délután viszont nagyon feszült volt a hangulat, úgy látszott, hogy a NATO 45 évvel megalakítása után át­esik a tűzkeresztségen. A Szarajevóból érkező ENSZ-jelentések aztán is­mét kérdésessé tették a NATO és az ENSZ érde­keinek azonosságát, s volt olyan nyilatkozat is Akasi Jaszusi álláspontjával kap­csolatban, hogy nem fogad­nak el semmilyen százalé­kos licitálgatást a leadott fegyvereknél, csakis a száz- százalékos teljesítés számít. Amint Brüsszelben meg­tudták, a NATO-döntésho- zók eltérően viszonyultak az időjárási nehézségekkel kapcsolatos észrevételek­hez, s egyes NATO-tiszt- ségviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy semmilyen magyarázatot sem lehet el­fogadni. Emlékeztettek arra, hogy a szerbek nyolc napig kés­hegyen táncoltak, s azt pró­bálgatták, milyen messze mehetnek el a NATO „tesz­telésében”. A Borba végkö­vetkeztetése az, hogy to­vábbra is minden a levegő­ben lóg, s hogy a nyugati szövetségesek elszántak, s a dolog végére akarnak jár­ni. Boross Péter... ...kormányfő hétfőn hi­vatalában fogadta Tőkés Lászlót. A megbeszélésen eszmét cseréltek az erdélyi magyarságot leginkább érintő kérdésekről. (MTI) Simon Perese... ...izraeli külügyminiszter szerint öt arab ország tesz erőfeszítéseket az Izraellel szemben érvényesített arab bojkott megszüntetésére. hogy az immunhiányos be­tegséget (AIDS) okozó HIV-vírussal fertőzött ter­hes anyák átadják a fertő­zést magzatuknak. (MTI) A Nyugat... ...önálló katonai fellépése Boszniában a nagyhatal­mak részvételével vívott háborúhoz vezethetett vol­na — vélte Vjacseszlav Kosztyikov, orosz elnöki szóvivő. (MTI) Egy nagyszabású... ...szövetségi kutatóprogram kimutatta: az AZT nevű készítmény drámai módon lecsökkenti annak esélyét. Budapesten... ...sincs rendőrhiány — je­lentette ki Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány Szekszárdon. (MTI) Alakuljon át a gazdaság Terjéki Ferenc az MDF hétvégi országos gyűléséről Gumihulladék Világbank Budapest (MTI) — Egye­lőre nem született semmi­lyen megállapodás a múlt héten lezárult világbanki tárgyalásokon. A Világ­bank szakértői Budapesten a bank- és adóskonszolidá­ció magyarországi meneté­vel ismerkedtek, s vizsgál­ták, milyen feltételekkel nyújthatnának ehhez hitelt. Várhatóan a megbeszé­lések márciusban topább folytatódnak — mondta Simóka Kálmánná helyet­tes államtitkár. Beszámolt arról, hogy a világbanki szakértők szá­mos javaslatot fogalmaz­tak meg. Úgy. vélték: lé­nyegesen erősítem kellene a kereskedelmi bankoknál a felügyeleti ellenőrzést. Ez véleményük szerint igen sürgős, rövid távú fel­adat. Javasolták azt is, hogy szigorúbbá váljon az auditálás. Kifejtették, hogy a Világbank akkor tud hi­telt nyújtani a magyar pénzintézeti rendszer rend­be tételére, ha fejlődik a bankmenedzsment munká­ja, szigorúbb követel­ményrendszer alapján íté­lik meg a bankok gazdasá­gosságát, erősödik a tulaj­donosi ráhatás, nem utol­sósorban pedig ha a bajban lévő pénzintézetek vissza­fogják fejlesztéseiket, be­ruházásaikat. Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — A Magyar Demokrata Fórum a hét végén tartotta VII. országos gyűlését. A szekcióülések be­fejezése után vasárnap dél­ben kértük meg Terjéki Fe­renc balkányi küldöttet, hogy a három napon történ­teket értékelje. Nagykálló körzet országgyűlési képvi­selőjelöltjétől először azt kérdeztük, hogy ő melyik szekció munkájában vett részt. — Szekciónként az egyes ága­zatok problémáit dolgoztuk fel, nagy részletességgel meg­beszéltük — kezdte válaszát. — Elsősorban a mezőgazdasá­gi szekció munkájában igye­keztem részt venni. Azért, mert az én körzetemben a leg­többen mezőgazdasággal fog­lalkoznak. Különös feladatot jelent, hogy a földek priva­tizálva lettek, felosztották a kárpótlási földalapot. Az MDF jelszava, hogy a földet tulaj­donoshoz kell juttatni, hiszen az emberek hatékonyan a sajátjukat tudják megművelni. Viszont feltétlenül segíteni kell a tőkeszegény mezőgaz­daságon! □ Kitapintható-e valamiféle változás az MDF mezőgaz­dasági politikájában? — Lényeges változás nincs. Talán annyi, hogy a végrehaj­tásra jobban odafigyelünk, s azt feltétlenül fel kell gyorsí­tani. Ugyanakkor természetesen nincs akadálya az alulról szerveződő szövetkezetek lét­rejöttének sem. A szekció programjának ismertetése kapcsán világosan kiderült: az MDF támogatja a tanyás tele­pülések kialakulását, támogat­ja azt a törekvést, hogy a föld­közelben az emberek tudjanak mezőgazdasági épületeket is létrehozni. Én úgy gondolom, hogy e célokért az MDF, il­letve a mezőgazdasági kor­mányzat már eddig is sokat tett. Most például nagy lehetőség a félmillió forint vissza nem térítendő támogatás. Emellett további kedvezményekről is szó van. Közös érdekünk Szabolcsban, hogy minél töb­ben vegyék igénybe a mező- gazdasági fejlesztési alap tá­mogatását. □ Egységesnélt érzi pártját, az MDF-et? — Azt hiszem, ez abból lát­szik a legjobban, amilyen egyöntetűséggel az elnökün­ket megválasztottuk. Ahogyan egyetértettünk abban, hogy a pártelnöki funkciót és a mi­niszterelnöki funkciót a szer­vezeti szabályunkban egymás­tól elkülönítettük. Ahogyan Lezsák Sándor felismerte, hogy az elnöki posztra Für La­jos rátermettebb, mint ő. S képes volt lemondani a jelölt­ségről. Ebben az egész folya­matban feltétlenül benne volt a tagság bölcsessége. Látszott abban is, ahogyan az egyes programokat megszavaztuk. Alig volt ellenszavazat, sőt tartózkodás is. Azt gondolom, hogy ebből világosan látszik az egység. □ Mihez lesz ez elég a vá­lasztás során? — Mi arra számítunk, hogy ezt a választást — ha nehéz küzdelemben is — de meg­nyerjük. Ehhez szükség van az egységre. A VII. országos gyűlés ezt demonstrálta. S azt követően már igazán tudnánk a gazdaságra koncentrálni. Azért gondolom így, mert az első négy év arra kellett, hogy a jogrendszert átalakítsák. Most kerülhetne sor a gazda­ság mélyebb átalakítására. A banki és adóskonszolidációval már meg is kezdtük ennek alapjait, s már látszanak is a gazdaság élénkülésének jelei. Biztató az is, hogy mintegy 6,7 milliárd dollár valutatarta­lék van. Elindult az export. Egy sor gazdasági kérdésben vannak olyan információink, amelyek igazolják, hogy ebben az év­ben az ország elindul a fejlő­dés irányába. Chisinau (MTI) — Feltar­tóztattak a román-moldo­vai határon 37 vagon, Ma­gyarországról származó használt gumiköpenyt, amelyet a moldovai hatósá­gok a helyi környezet­védelmi törvény által tiltott hulladéknak tekintenek és ezért nem engednek be az országba. A küldeményt azonban sem az importőr, sem a feladó nem vállalja, ezért a gumiabroncsokkal megrakott vagonok a ható­ságok nyakán maradtak — jelentette az ITAR- TASZSZ orosz hírügynök­ség Chisinauból, a moldo­Ulánbátor (MTI) — Mongólia aranyeladással igyekszik feltölteni teljesen elapadt devizatartalékait — közölte O. Csulúnbat a Mongol Nemzeti Bank első elnökhelyettese. Az ország tavaly több mint három tonna aranyat dobott a piacra, és idén megduplázza termelését. A Reuter emlékeztet arra, hogy Ulánbátor több millió dolláros külföldi segélyben részesült, de a központi bank devizatartalékai, ame­lyek február 1 -jén 65 millió vai fővárosból. A használt gumiköpenyeket a Floral nevű chisinaui cégnek adták fel, amely azonban elhatárolta magát a szállít­mánytól, mondván, hogy a számlára ráhamisították a cég nevét. Pedig a Floral eddig már 12 vagon gu­miabronccsal lepte meg a moldovai autósokat. Kate­gorikusan elzárkózik a kül­demény visszavételétől a magyar fél is. Nem koro­názta siker az a kísérletet sem, hogy Romániában ta­láljanak vevőt a Magyaror­szágon kiselejtezett autógu­mikra. dollárra rúgtak, mégis fő­ként az aranyeladásból származnak. Csulúnbat elmondta egy interjúban, hogy az ország­nak 1989 végén még 110 millió dollár valutatartaléka volt, de a központi bank tapasztalatlan devizaügy­nökei 1990-ben és 1991- ben ebből az összegből 92 milliót elkótyavetyéltek, pénzügyi válságba taszítva az amúgy is elszegényedett Mongóliát. Az alelnök sze­rint Mongólia jó árat kapott az eladott aranyért. Mongólia aranya

Next

/
Oldalképek
Tartalom